Prinz Gyula

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Prinz Gyula
Prinz.jpg
Prinz Gyula, a tudós
Élete
Született 1882. január 11.
Rábamolnári (ma: Püspökmolnári, Vas m.)
Elhunyt 1973. december 31.
Budapest
Szülei Prinz József és Angyal Franciska

Prinz Gyula (Rábamolnári, 1882. január 11.Budapest, 1973. december 31.[1]) geológus, geográfus, néprajzkutató. Életpályája sajátos, keretes szerkezetet mutat. A megértetlen ifjúból felnőtt korára sikeres tudós lett, majd idős korára csak az elutasítottság jutott osztályrészéül.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Prinz József vasutas, állomásfőnök és a nemesi származású síkabonyi Angyal Franciska harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot. Középiskolai tanulmányait Nagykanizsán kezdte, ahol többször megbukott latinból, számtanból, földrajzból(!) sőt anyanyelvéből, németből is. Budapesten érettségizett, ahol már több elismerésben részesült.

1900-ban Eötvös Loránd tanácsára iratkozott be a Budapesti Tudományegyetemre, első mesterei Lóczy Lajos és Koch Antal geológusprofesszorok voltak. Egyetemi tanulmányait Breslauban (ma: Wrocław) fejezte be, és 1903-ban ott lett tanársegéd. A következő évben doktorált. Almásy György 1906-ban meghívta közép-ázsiai expedíciójára.[1] A kutatóúton tanulmányozta és feltérképezte a Tiensan-hegység vonulatait, s a magashegységek geomorfológiájának kialakulásával kapcsolatban több vitatott kérdésre adott máig érvényes válaszokat. Az egyik vonulatnak ő adta a Lóczy-hegy nevet, egy másik sziklacsúcsot pedig Cholnokyról nevezett el. Második kutatóútján, 1909-ben részletesen feltárta a Tiensant, s elkészítette a pleisztocén eljegesedés 1:2 000 000 arányú átnézeti térképét. Expedícióinak eredményéről Utazásaim Belső-Ázsiában és Ázsia szívében című munkáiban számolt be.

Az 1910-es években izlandi, skóciai és több más tanulmányúton vett részt szerte Európában. Bár az újonnan alakult tucumani egyetem geológiai tanszékét is felajánlották számára, azt elutasítva szülőhazájában maradt. A Budapesti Tudományegyetem föld- és őslénytani intézetében 1908-tól 1912-ig a leíró földtan magántanára, majd 1918-ig az Erzsébet Tanárképző Főiskola tanára volt. 1918-tól az Erzsébet Tudományegyetem földrajzi tanszékének tanára, először Pozsonyban, 1921-től Pesten, végül 1923-tól 1940-ig Pécsett. Itteni működéséhez köthető legnagyobb hatású munkájának, a Tisia-elméletnek a kimunkálása (1926), mely azóta is kiindulópontja minden, a Kárpát-medence kialakulásáról szóló elméletnek. Ugyanakkor oktatói, közéleti tevékenysége mellett vezető szerepet is betöltött, az egyetem rektora volt az 1935/36-os tanévben. 1940 és 1945 között a Ferenc József Tudományegyetem, a kolozsvári egyetem földrajzi intézetét vezette. Ezután nyugdíjba vonulásáig, 1957[2] a szegedi egyetem tanszékvezető professzora volt.

1935-től az MTA levelező tagja.[3] 1936-ban a Magyar Érdemrend Középkeresztjét nyerte el. 1939-ben Lóczy Éremmel tüntették ki. Akadémiai tagságát 1949-ben felfüggesztették, s csak 1989-ben rehabilitálták. 1950-ben József Attila Emlékérmet kapott, 1954-ben pedig Munka Érdemrendet. 1952-től a földrajztudomány kandidátusa, 1955-től doktora. A Magyar Földrajzi Társaságnak 1904-től tagja, 1920 és 1922 között alelnöke, 1923-tól 1924-ig a főtitkára, 1952-től örökös tiszteletbeli elnöke volt.

Munkássága, értékelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Politikai értékelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Prinz Gyula megbecsültsége az első díjaktól, kitüntetésektől, tudományos elismerésektől kezdve töretlennek látszik, egészen a második világháború végéig. Az ötvenes évek elején főleg Markos György részéről hangzottak el – a teljes elvetésig menő – éles bírálatok Prinz Gyula „gazdaságföldrajzi” munkásságával szemben: „Vannak olyan aggályoskodók, akik téves elméleti alapokból kiindulva attól félnek, hogy kiöntjük a fürdővízzel a gyereket is. Nekem az a véleményem, hogy ezt a gyereket [t.i.: Prinz Gyulát] csak öntsük ki nyugodtan.”[4] Az elutasításnak nyilvánvaló jele, hogy az 50-es évek elején „egy hallgatói csoport átdolgozta a Prinz által írt egyetemi jegyzetet. A kollégiumban ezek a hallgatók (még történészként) éppen Krajkót kérték meg arra, hogy Sztálin és Lenin-idézeteket fűzzön ehhez az átdolgozott jegyzethez. Krajkó Gyula eleget tett a kérésnek…”[5]

Egyik első méltatója, Szabó Pál Zoltán szerint a „modern geográfia szelleme a leghatározottabban és a legvilágosabban és legelőször Prinz Gyula munkáiban mutatkozik meg.”[6] A tárgyilagosságnak és visszafogottságnak oka lehetett, hogy az írás még Prinz Gyula életében született, de már annak az aktív tudományos életből való visszavonulása után.

A későbbi értékelések alaphangját Prinz Gyula halála után Somogyi Sándor adta meg. Ebben a tekintetben kettős törekvés vezérelte. Egyrészt kifejezésre juttatta a sztálini kultúrpolitika iránti óvatos kritikáját:[7] Másrészt nem mulasztotta el kijelölni Prinz Gyula helyét a „politikai palettán”.[8] Téziseit a későbbi megemlékezők szinte szó szerint átvették.[9]

A sort Krajkó Gyula törte meg azzal, hogy „dialektikus” viszonyt kívánt kialakítani Prinz Gyula munkásságával. „…Nem mehetünk el észrevétlenül azon tény mellett sem, hogy Prinz Gyula, bár alkotásaival újabb fejezetet nyitott a hazai geográfia történetében, de szemlélete számos olyan ellentmondást is tartalmazott, amely az 50-es évek során heves viták középpontjává vált, és részben ez, részben pedig előrehaladott kora nehezítette meg, hogy eredményei az akkor kialakuló marxista geográfia alkotórészeivé váljanak.”[10] A frazeológia változott, a megközelítés azonban ugyanaz maradt.

A szempontrendszer – úgy tűnhetett első pillantásra – a rendszerváltás után megváltozott: a szakmai kritériumok kerültek előtérbe.[11] Ugyanakkor – szakmai körökön kívülről – visszaköszönnek korábbi, ideologikus megközelítések is: „Az ötvenes évek elejétől éles bírálatok hangzottak el munkásságával szemben. Egyes földrajztudósok szerint a korábbi gazdaságföldrajzi eredmények „aggodalom nélkül elvethetők”, mert a marxista geográfia ebből semmit sem tud hasznosítani.”[12] Ugyanakkor más szélsőségektől is igyekeznek elhatárolni: „Izig-vérig haladó szellemű, liberális gondolkodású tudós volt, szavát, tekintélyét latba vetette a mellőzöttek ügyében. A fajgyűlölet idején a végsőkig maga mellett tartotta üldözött munkatársait, tanítványait. Professzorsága idején - mint Szabó Pál Zoltán írja - „a pécsi egyetem földrajzi intézete valóságos menedéke volt az üldözött baloldali elemeknek. Nála találtak menedéket olyan nagy tudósok, mint Lambrecht Kálmán, Fejérváry Géza és Vadász Elemér.”[13]

Szakmai értékelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Prinz Gyula tudományos tevékenységére – mint Marosi Sándor megállapította – a „tematikai sokrétűség, komplex szemlélet, széles látókör, oksági kapcsolatkeresés, alaposság volt a jellemző… Prinz geológusból nem csupán egyre inkább geomorfológus-geológussá vált, hanem már belső-ázsiai útján foglalkoztatták néprajzi kérdések, a lakosság életformái, ezeknek a földrajzi környezettel való kapcsolata.”[14] Ugyanakkor a geomorfológus Prinz a települések geográfiai vizsgálatában, Budapest földrajza c. kötetében a morfológiai ismérveket helyezte előtérbe, de ezzel is a hazai településföldrajzi irodalom alapjait teremtette meg. Közigazgatásföldrajzi munkáiban is építhetett természettudományi ismereteire, szemléletére.[15] Új színekkel is gazdagította a Prinz-képet Hajdú Zoltán megközelítése: „Prinz politikai földrajzi felfogásának és munkásságának sarkköve, hogy mindenkor vállalta nemzeti elkötelezettségét, a nemzeti célok szolgálatát, de mindig tartózkodott a politikai szélsőségektől és a megalapozatlan politikai minősítésektől… Prinz antropológiai szemlélete sok tekintetben szembefordulást jelentett a kor fajelméleti és antiszemita megközelítéseivel. Már az 1930-as években sem a „korszellemnek megfelelően” elemezte a magyarországi zsidóság helyzetét. Az 1940-es években még inkább feltűnt szélsőségektől mentes álláspontja… A német Közép-Európa fogalom olyan német hatalmi-politikai törekvéseket jelentett Prinz számára, amelyekkel nemcsak, hogy nem kívánt azonosulni, de nagyon sokszor tudatosan visszautasította őket.”[16] Jakucs László nem megy ilyen messzire. Ő csak „jelzőcserét” alkalmaz: szerinte Prinz Gyula „ízig vérig elkötelezett, liberális gondolkodású és modern szellemű tudós volt”[17]

A kivételt ismét Krajkó Gyula jelenti. A személyesség hangján szólva láttatja Prinz Gyulát. „Idősebb korában nagyon megkeseredett ember benyomását keltette, ami érthető, hiszen nem vette jó néven, hogy nagyon sok sértésen ment keresztül. A földrajzban korábban is voltak viták, de az ötvenes években ezek mindig személyes sértésbe torkolltak. Néhányszor Markos, de sokszor mások is személyesen és durván megsértették.”[18] Saját korábbi szerepét Prinz Gyula „cenzúrázásában” azonban egészen másképp látja: „… akkor is elítélte és rendkívül furcsának tartotta, hogy harmadik éves hallgatók átdolgozzák a professzoruk jegyzetét.”[19] Tudományos vélekedését is „revideálta”. Szerinte Prinz Gyulával és iskolájával szemben „a Markos által indított iskola elhanyagolta és alábecsülte a természetföldrajzi tényezők szerepét.”[20] Prinz Gyula politikai állásfoglalásának, a Rákosi-rendszerrel szembeni ellenzékiségének jelentőségét kívánta talán kisebbíteni az alábbi kijelentéssel: „…Az ötvenes évek előírásait már nem tudta átvenni, a miniszteri rendszabályokat megkerülve oktatott. Papír nélkül, mindent szabadon adott elő. A tematikát, amit előírtak számára, azt félretette. … A hégeli dialektikát betéve ismerte…”[21] Igyekezett bebizonyítani Prinz Gyula „együttműködését” a szovjet rendszerrel.[22]

Az 1920-as években nagyon fontos geológiai elméletet alkotott, a „kaptafa-elméletet”, amely a Tisia nevű ősi kéregdarab szilárdságával magyarázta a Kárpátok kiemelkedését. Az elmélet az 1950-es évektől háttérbe szorult, amikor a lemeztektonika modern elképzelései kialakultak, de mára már világossá vált, hogy Tisia mikrokontinens fontos szerepet játszott a Kárpát-medence kialakulásában.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Utazásaim Belső-Ázsiában (1911)
  • Budapest földrajza (1914)
  • Magyarország földrajza (1914, 1926, 1936–1938, 1942)
  • Európa természeti földrajza (1922)
  • Európa városai (1923)
  • Hat világrész földrajza (1943)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Pécs Lexikon  II. (N-ZS). főszerkesztő Romváry Ferenc, Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010, Pécs. 145. o. ISBN 978-963-06-7920-6
  2. Sragner M. szerint 1958-ig.
  3. Sragner M. szerint 1944-től.
  4. Idézi: Krajkó Gyula, 1984. p. 11.
  5. Krajkó Gyula, 2000. p. 30.
  6. Szabó Pál Zoltán, 1962. p. 110.
  7. Szerinte Prinz 1945 után munkatársaival együtt „megpróbálta áthidalni a múlttal való teljes szakítás és az újjászervezés közötti interregnum idejét. Nem rajtuk múlott, hogy törekvéseik nem jártak sikerrel.” (Somogyi Sándor, 1974. p. 87.)
  8. „Azt sem hagyhatjuk említés nélkül, hogy a messzi múltban gyökerező társadalmi felfogása ellenére Prinz Gyula ízig-vérig liberális felfogású, haladó szellemű tudós volt, aki szavát, tekintélyét latba vetette a mellőzöttek, félreszorítottak ügyében.” (U.o.)
  9. Ebben maga járt az élen. (Somogyi Sándor, 1984. p. 8.) Időnként egy-egy jelzővel bővült a repertoár, de lényegileg nem változott. Prinz Gyula „liberális gondolkodású, haladó szellemű tudós volt”, aki diákjait „dialektikus világszemléletre nevelte.” (Jakucs László, 1984. p. 4.) „A maradandó legnagyobb örökségünk, amit Prinz professzornak köszönhetünk, a dialektikus materialista geográfus szemléletünk.” (Fehér József, 1984. p. 18.)
  10. Krajkó Gyula, 1984. p. 11.
  11. Kubassek János felfogása híven tükrözi ezt: „A geográfia utolsó olyan hazai tudósa volt, aki képesnek bizonyult az egész földrajztudományt átfogni, s annak minden ágában maradandó értékeket alkotni.” (Kubassek János, 1993. p. 312.)
  12. Sragner Márta, 1998. p. 13.
  13. Sragner Márta, 1998. p. 15.
  14. Marosi Sándor, 2000. pp. 12-13.
  15. U.o.
  16. Hajdú Zoltán, 2000. pp. 85-86, 89. A náci fajelmélet elutasításának példájaként csupán egyetlen idézet említendő: „Nincs azonban nép, mely embertani sajátosságok felismerése által maga köré éles határt tud vonni.” (Prinz Gyula, 1943. p. 49. Idézi: Hajdú Zoltán, 2000. p. 86.)
  17. Jakucs László, 2000. 22.
  18. Krajkó Gyula, 2000. p. 27.
  19. U.o. p. 30.
  20. U. o., p. 28.
  21. U.o., 28.
  22. „Tulajdonképpen én ezzel a rendszerrel ki is békülnék, csak azt nem szeretem, hogy az embereket megfosztják tulajdonuktól. Elvették a házamat, a feleségemnek a gyárát... A beszélgetések során gyakran dicsekedett azzal, hogy jóval előbb ismerte Marxot, mint akik akkoriban rá hivatkoztak. Itt Markosra utalt, aki Marx- Sztálin- és Lenin-időzetekből vaskos egyetemi jegyzetet állított össze (sic!).”U.o., p. 30.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fehér József: Prinz professzor a tanítvány szemével. Földrajzi Közlemények, XXXII. (CVIII.) kötet (1984), 1. szám pp. 17–18.
  • Hajdú Zoltán: Prinz Gyula politikai földrajzi munkássága. In: Tésits Róbert – Tóth József (szerk.): Prinz Gyula a tudós és az ember. Konferenciakötet. Egyetemi Kiadó, Pécs. 2000. pp. 83–102.
  • Jakucs László: Megnyitó. Földrajzi Közlemények, XXXII. (CVIII.) kötet (1984), 1. szám, pp. 2–4.
  • Jakucs László: Prinz Gyula a tudós és az ember. In: Tésits R. – Tóth J. (szerk.): Prinz Gyula a tudós és az ember. Konferenciakötet. Egyetemi Kiadó, Pécs, 2000. pp 17–26.
  • Krajkó Gyula: Prinz Gyula gazdaságföldrajzi kutatásai. Földrajzi Közlemények, XXXII. (CVIII.) kötet (1984), 1. szám pp. 10–13.
  • Krajkó Gyula: Prinz Gyula oktatási tevékenysége. In: Tésits Róbert – Tóth József (szerk.): Prinz Gyula a tudós és az ember. Konferenciakötet. Egyetemi Kiadó, Pécs, 2000. pp. 27–31.
  • Kubassek János: Prinz Gyula. In: Balázs Dénes (szerk.): Magyar utazók lexikona. Panoráma, Budapest, 1993. pp. 311–315
  • Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 656–657. o. ISBN 963-85433-5-3
  • Magyar utazók lexikona. Szerk. Balázs Dénes. Budapest: Panoráma. 1993. ISBN 963-243-344-0 On-line elérés
  • Markos György: Reflexiók egy beszámolóhoz. A földrajzi tudományok rendszertani alapjairól. Földrajzi Közlemények, III. (LXXIX) kötet (1955) pp. 359–365.
  • Marosi Sándor: Prinz Gyula élete és munkássága. In: Tésits Róbert – Tóth József (szerk.): Prinz Gyula a tudós és az ember. Konferenciakötet. Egyetemi Kiadó, Pécs, 2000. pp. 9–15.
  • Nagy Gábor: Prinz Gyula (1882-1973). Pécsi Szemle, VI. évfolyam (2003.) 3. szám, pp. 102–104.
  • Prinz Gyula: Hat világrész földrajza. Renaissance Könyvkiadó vállalat, Budapest, 1943.
  • Somogyi Sándor: Búcsú Prinz Gyulától. Földrajzi Közlemények, 1974.
  • Somogyi Sándor: Prinz Gyula, a földrajztudomány egyetemes művelője. Földrajzi Közlemények, XXXII. (CVIII.) kötet (1984), 1. szám pp. 5–9.
  • Sragner Márta: Prinz Gyula bibliográfia. Pécs: JPTE Földrajzi Intézet. 1998. ISBN 9636416567  
  • Szabó Pál Zoltán: Köszöntjük Prinz Gyulát társaságunk 80 éves tiszteletbeli elnökét. Földrajzi Közlemények, X. (LXXXLI.) kötet (1962) 1. szám pp. 110–111.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]