Ocelot
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 |
||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 |
||||||||||||||||||||||||
| Státusz | ||||||||||||||||||||||||
| ••••••• Nem veszélyeztetett ••••••• | ||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||
| Leopardus pardalis |
||||||||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||||||||
 Az ocelot elterjedési területe
|
||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||
 A Wikimedia Commons tartalmaz Ocelot témájú médiaállományokat. |
Az ocelot (Leopardus pardalis), régebben (Felis pardalis) egy közepes termetű közép- és dél-amerikai macskaféle. Neve a nahuatl nyelv ocēlōtl szavából származik. A helyi spanyol nyelvben a tigrillo (kistigris) elnevezés használatos és egy másik neve, a párducmacska is közismert.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Alfajai
A jelenleg ismert alfajok az alábbiak[1]:
- Leopardus pardalis pardalis – amazóniai esőerdő,
- Leopardus pardalis aequatorialis – az Andok északi vidéke
- Leopardus pardalis albescens – Texas, Mexikó (sebezhető)
- Leopardus pardalis melanurus – Venezuela, Guyana, Trinidad, Barbados, Grenada
- Leopardus pardalis maripensis – Venezuelától Guyanáig
- Leopardus pardalis mitis – Dél-Brazília, Paraguay, Argentína
- Leopardus pardalis nelsoni – Mexikó
- Leopardus pardalis pseudopardalis – Kolumbia, Venezuela
- Leopardus pardalis pusaeus – Ecuador
- Leopardus pardalis sonoriensis – Arizona, Mexikó
- Leopardus pardalis steinbachi – Bolívia
[szerkesztés] Élőhelye
Az ocelot Chile kivételével minden dél- és közép-amerikai országban előfordul, elterjedésének déli határa Észak-Argentína, északon pedig Texas és Arizona. Sokféle élőhelyen előfordul, így hegyvidéken, esőerdőkben, félsivatagokban, bozótosokban. Egyedül a nyílt területeket kerüli.
[szerkesztés] Megjelenése
Az ocelot bundája alapvetően homokszínű-világosbarna (minél nyíltabb területen él, annál világosabb) számos fekete folttal, amelyek a hátán és a fejrészen vízszintes csíkokká állnak össze, és a farkon is nagyon sűrűek. A has alja piszkosfehér-krémszínű. Közeli rokonaitól, az oncillától és a margay-tól mindössze nagyobb méretei különböztetik meg. Testhossza 65-100 centiméteres, a farok 30-45 centiméter hosszú, míg az átlagos testtömege 9-16 kilogramm körül mozog. A hímek nagyobbak.
[szerkesztés] Életmódja
Az ocelotok magányos, territoriális állatok. A nőstények átlagosan 9 km²-es területet tartanak fenn, amit védelmeznek a betolakodó nőstényekkel szemben, míg a hímek jóval nagyobb (akár 35 km²-es) territóriuma több nőstényével van átfedésben. Az állatok szagjelzésekkel kommunikálnak, így jelölik ki birodalmuk határait és adják az ellenkező neműek tudtára, ha készek a párzásra. Az ocelotok nyávogni is tudnak.
A faj főleg éjszaka aktív, ekkor vadászik. Bár jól mászik fára, elsősorban a talajon kutat rágcsálók, oposszumok, mókusmajmok, hangyászok, hüllők és más kis- és közepes termetű állatok után. Az esős időszakban a megnövekedett hal- és rákállományt dézsmálják meg.
[szerkesztés] Szaporodása
A trópusi éghajlaton élő ocelotok bármikor szaporodhatnak, de a kölykök elsősorban a szeptember-novemberi időszakban jönnek a világra. A nőstények 4-6 havonta termékenyek. 79-85 napos vemhességet követően születik meg az 1 vagy két kölyökből álló alom. A nőstény kb. egyéves korukig neveli egymaga utódait, és még kb. egy évig megtűri őket területén. A kandúrok 2, a nőstények 1 éves korukra érik el az ivarérettséget.
[szerkesztés] Védettsége
Az 1980-as években az ocelot már az azték időkben nagyra értékelt bundája ismét divatba jött, ekkor évente 200 000 állatot pusztítottak el. A másik véglet az volt, hogy az alapvetően vad és kiszámíthatatlan természetű fajt házikedvencként próbálták tartani. A hatásos védelemnek köszönhetően ma már biztosítottnak tűnik a szép bundájú állat jövője. Mindazonáltal a hosszú vemhesség, a kis almok és az élőhely pusztulása miatt továbbra is veszély fenyegeti. Az ocelot szerepel a CITES I. függelékében.
[szerkesztés] Jegyzetek
- ^ Wozencraft, W. C..szerk.: Wilson, D. E., and Reeder, D. M. (eds): Mammal Species of the World, 3rd edition, Johns Hopkins University Press, 539. o. ISBN 0-801-88221-4 (2005. november 16.)
