Ocelot

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Ocelot
Ocelot.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Macskaalkatúak (Feliformia)
Család: Macskafélék (Felidae)
Alcsalád: Macskaformák (Felinae)
Nem: Leopardus
Faj: L. pardalis
Tudományos név
Leopardus pardalis
Linnaeus, 1758
Szinonimák
  • Felis pardalis
Elterjedés
Ocelot range.png
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Ocelot témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Ocelot témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Ocelot témájú kategóriát.

Az ocelot (Leopardus pardalis), vagy párducmacska, a ragadozók (Carnivora) rendjébe, azon belül a macskafélék (Felidae) családjába tartozó faj.

Neve az azték nyelv ocēlōtl szavából származik, amely eredetileg a jaguárt (Panthera onca) jelölte. A helyi spanyol és portugál nyelvben helytől függően több elnevezése is ismeretes: jaguatirica (Brazília), jaguarete (Paraguay, Argentína), tigrillo (Ecuador), cunaguaro (Venezuela), manigordo (Costa Rica, Panama).

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ocelot Chile kivételével minden dél- és közép-amerikai országban előfordul, elterjedésének déli határa Észak-Argentína, északon pedig Texas és Arizona. Sokféle élőhelyen előfordul, így hegyvidéken, esőerdőkben, félsivatagokban, bozótosokban. Egyedül a nyílt területeket kerüli.

Alfajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jelenleg ismert alfajok az alábbiak:[1]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ocelot bundája alapvetően homokszínű-világosbarna (minél nyíltabb területen él, annál világosabb) számos fekete folttal, amelyek a hátán és a fejrészen vízszintes csíkokká állnak össze, és a farkon is nagyon sűrűek. A has alja piszkosfehér-krémszínű. Közeli rokonaitól, az oncillától és a margay-tól mindössze nagyobb méretei különböztetik meg. Testhossza 55-101,5 centiméter, farka 27-45 centiméter hosszú, magassága a vállaknál 45 centiméter, testtömege 6,6-18,6 kilogramm körül mozog. A hímek nagyobbak.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ocelotok magányos, territoriális állatok. A nőstények átlagosan 9 négyzetkilométeres területet tartanak fenn, amit védelmeznek a betolakodó nőstényekkel szemben, míg a hímek jóval nagyobb (akár 35 négyzetkilométeres) territóriuma több nőstényével van átfedésben. Az állatok szagjelzésekkel kommunikálnak, így jelölik ki birodalmuk határait és adják az ellenkező neműek tudtára, ha készek a párzásra. Az ocelotok nyávogni is tudnak.

A faj főleg éjszaka aktív, ekkor vadászik. Bár jól mászik fára, elsősorban a talajon kutat rágcsálók, oposszumok, majmok, hangyászok, hüllők és más kis- és közepes termetű állatok után. Az esős időszakban a megnövekedett hal- és rákállományt dézsmálják meg.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A trópusi övezetben élő ocelotok bármikor szaporodhatnak, de a kölykök elsősorban a szeptember-novemberi időszakban jönnek a világra. A nőstények 4-6 havonta termékenyek. 79-85 napos vemhességet követően születik meg az egy vagy két kölyökből álló alom. A nőstény körülbelül egyéves korukig neveli egymaga utódait, és még egy évig megtűri őket területén. A kandúrok 2, a nőstények 1 éves korukra érik el az ivarérettséget.

Természetvédelmi helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ocelot a bajmóci állatkertben

Az 1980-as években az ocelot már az azték időkben nagyra értékelt bundája ismét divatba jött, ekkor évente 200 000 állatot pusztítottak el. A másik véglet az volt, hogy az alapvetően vad és kiszámíthatatlan természetű fajt házikedvencként próbálták tartani. A hatásos védelemnek köszönhetően ma már biztosítottnak tűnik a szép bundájú állat jövője. Mindazonáltal a hosszú vemhesség, a kis almok és az élőhely pusztulása miatt továbbra is veszély fenyegeti. Az ocelot szerepel a CITES I. függelékében.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Wozencraft, W. C..szerk.: Wilson, D. E., and Reeder, D. M. (eds): Mammal Species of the World, 3rd edition, Johns Hopkins University Press, 539. o. ISBN 0-8018-8221-4 (2005. november 16.) 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]