Oposszumok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Oposszumok
Evolúciós időszak: Késő kréta - jelen
Északi oposszum (Didelphis virginiana)
Északi oposszum (Didelphis virginiana)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Alosztályág: Erszényesek (Marsupialia)
Rend: Oposszumalakúak (Didelphimorphia)
Gill, 1872
Család: Oposszumfélék (Didelphidae)
Gray, 1821
Alcsaládok
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Oposszumok témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Oposszumok témájú kategóriát.

Az oposszumok (Didelphimorphia), vagy ritkán erszényespatkányok, az emlősök (Mammalia) osztályának, azon belül az elevenszülő emlősök (Theria) alosztályának és az erszényesek (Marsupialia) alosztályágának oposszumalakúak rendjét, és az egyetlen abba tartozó családot, az oposszumfélék családját jelenti.

A késő kréta óta ismertek megkövült csontmaradványaik. Az oposszumok hasonlítanak legjobban az ősi erszényesekre, így igazi élő kövületeknek számítanak az emlősök között.

Megjelenés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Legfeljebb a házimacska nagyságát érik el, de sokszor ennél kisebbek, egérnagyságúak. Törzsük meglehetősen zömök, fejük előrefelé határozottan hegyesedő. Farkuk a végén csupasz, kapaszkodó farkká alakult, esetleg rövid és többé-kevésbé szőrös. Hátsó lábaik hosszabbak az elülsőknél, kezük ötujjú; az egyik csoport ujjai úszóhártyákkal vannak összekötve; hátsó lábuk karom nélküli; hüvelykujjuk szembehelyezhető a többivel. Egyes fajok nőstényeinek nincs erszénye, másoknak ellenben van, s ez gyakrabban nyílik hátra, mint előre. Az erszény nélküli fajok, úgy látszik, nagyobb számú kölyköt hoznak a világra, mint az erszényesek.

Fogképletük Felső: 5.1.3.4, alsó: 4.1.3.4, s ez nem kevesebb mint 50 fognak felel meg. Szemfogaik eléggé fejlettek, mindkét állkapocsnak 4 zápfoga többé-kevésbé hegyes és meglehetősen kiélezett, a 3 előzápfog ellenben kihegyezett főéllel bír, a metszőfogak – felül 5 és alul 4 – majd tompák, majd – a felső állkapocs középső metszőfogai határozottan – nagyobbak.

Rendszerezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Oposszumformák (Didelphinae) alcsaládja – Gray, 1821
    • Chironectes – Illiger, 1811 – 1 faj, vízioposszum
    • Didelphis – Linnaeus, 1758 – 6 faj, fiahordó oposszumok
    • Gracilinanus – Gardner & Creighton, 1989 – 6 faj, apróoposszumok
    • Hyladelphys – Voss, Lunde & Simmons, 2001 – 1 faj, Kalinowski-apróoposszum
    • Lestodelphys – Tate, 1934 – 1 faj, patagóniai oposszum
    • Lutreolina – Thomas, 1910 – 1 faj, vidraoposszum
    • Marmosa – Gray, 1821 – 9 faj, egéroposszumok
    • Marmosops – Matschie, 1916 – 14 faj, karcsúoposszumok
    • Metachirus – Burmeister, 1854 – 1 faj, szemesoposszum
    • Micoureus – Lesson, 1842 – 6 faj, bolyhosoposszumok
    • Monodelphis – Burnett, 1830 – 18 faj, kurtaoposszumok
    • Philander – Tiedemann, 1808 – 4 faj, szemfoltos oposszumok
    • Thylamys – Gray, 1843 – 10 faj, zsírfarkú oposszumok
    • Tlacuatzin – Voss & Jasa, 2003 – 1 faj, yucatáni hamvasoposszum
  • Gyapjasoposszum-formák (Caluryminae) alcsaládja – Kirsch, 1977
    • Caluromys – J. A. Allen, 1900 – 3 faj, valódi gyapjasoposszumok
    • Caluromysiops – Sanborn, 1951 – 1 faj, feketevállú gyapjasoposszum
    • Glironia – Thomas, 1912 – 1 faj, gyapjasfarkú oposszum

A rendszerezés problémái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A recens oposszumalakúak rendszerezése a mai napig nem teljesen tisztázott. Az bizonyos, hogy monofiletikus csoportról van szó. A renden belüli rokonsági kapcsolatok vizsgálata azonban még nem adott elegendő támpontot egy korszerű rendszerezés kidolgozásához. A hagyományos, általánosan elfogadott rendszerezés egy családba tömöríti a rendbe tartozó nemeket, azon belül pedig két alcsaládot, az oposszumformák (Didelphinae) és a gyapjasoposszum-formák (Caluryminae) alcsaládját állapítja meg.[1]

Egy ideig felmerült a rend négy családra osztása (Didelphidae, Marmosidae, Caluromyidae, Glironiidae – Hershkovitz, 1992[2]). Egy 2005-ben kiadott genetikai vizsgálatokon alapuló tanulmány azonban megcáfolta e nézet létjogosultságát, egészen pontosan az egéroposszum-félék (Marmosidae) családjának egységét.[3] De ugyanez a tanulmány megállapítja, hogy a hagyományos felosztás szerinti gyapjasoposszum-formák (Caluryminae) alcsaládjának nemei sem alkotnak leszármazási egységet, ezáltal megkérdőjelezi azok külön alcsaládba sorolásának helyénvalóságát.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Mammal Species of the World, 3rd, Baltimore: Johns Hopkins University Press, 2 vols. (2142 pp.) (2005). ISBN 978-0-8018-8221-0. OCLC 62265494 
  2. Nowak, Ronald M.. Walker's mammals of the world, Volume I. - II., 6th edition, Baltimore: Johns Hopkins University Press. ISBN 0-8018-5789-9 (1999) 
  3. James L. Patton, Sergio F. dos Reis & Maria Nazareth F. da Silva (2005.). „Relationships among didelphid marsupials based on sequence variation in the mitochondrial cytochrome B gene”. Journal of Mammalian Evolution. ISSN 1573-7055.