Monofiletikus csoport

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A madarakat általában monofiletikusnak tekintjük, a hüllők viszont csak akkor lennének monofiletikusak, ha a madarakat is közéjük értenénk, hiszen azok ősi hüllőkből fejlődtek ki

A biológiai rendszertanban monofilumnak vagy monofiletikus csoportnak, ritkábban holofilumnak, holofiletikus csoportnak nevezzük az egy közös rendszertani őstől származó élőlények összességét (vagyis az őst és összes leszármazottját együttesen).


Olyan fajok csoportja, amelyek egyetlen törzsfajtól származnak, ahol minden egyes faj szűkebb rokonságban van egymással, mint azokkal a fajokkal, amelyek a csoporton kívül vannak.
– Hennig, 1966

A monofiletikus csoport legfontosabb ismérve legalább egy tulajdonságának szünapomorf jellege. Ez azt jelenti, hogy a csoport közös ősében kialakult új jelleg(ek)et továbbörökítette utódainak, így az(ok) az összes leszármazottját jellemzik.

Ha egy élőlénycsoport több ősre vezethető vissza, akkor polifiletikus csoportnak nevezzük, ha pedig a csoport a legközelebbi közös ősnek nem az összes leszármazottját tartalmazza, akkor parafiletikus csoportról beszélünk.

A modern filogenetikus rendszertan (kladisztikus osztályozás) elvei szerint csak monofiletikus csoportokat szabad taxonnak tekinteni, korábban azonban gyakran a parafiletikus (sőt néha polifiletikus) csoportokat is elfogadták taxonnak.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ellenőrzött (lektorált és referált) elektronikus ismeretforrások az újabb eredményekhez:

Ajánlott magyar nyelvű könyvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Korsós Zoltán (1999): Zooszisztematikai gyakorlatok (A fenetikus és kladisztikus osztályozás alapjai) – Állatorvostudományi Egyetem, Zoológiai Intézet, Budapest
  • Papp László(1996): Zootaxonómia – egységes jegyzet – Állatorvostudományi Egyetem, Budapest
  • Borhidi Attila (1995): A Zárvatermők fejlődéstörténeti rendszertana – Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
  • Géczy Barnabás (1989): Őslénytan – Tankönyvkiadó, Budapest
  • John Maynard Smith, Szathmáry Eörs (1997): Az evolúció nagy lépései, Scientia, Budapest.
  • Vida Gábor (szerk, 1982): Az élővilág evolúciója (evolúció II.)- Natura, Budapest.
  • Faludi Béla (1974): Származástan – Tankönyvkiadó, Budapest.