Louis Durey

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Holdkóros (vitalap | szerkesztései) 2021. március 29., 23:19-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Kategória cseréje alkategóriára)
Louis Durey
Louis Durey fényképe (1930 körül)
Louis Durey fényképe (1930 körül)
Életrajzi adatok
Született1888. május 27.
Párizs, Franciaország
Származásfrancia
Állampolgárságafrancia
Elhunyt1979. július 3.
(91 évesen)
Saint-Tropez, Franciaország
SírhelyCemetery of Saint-Tropez
Családja
HázastársAnne Grangeon
Pályafutás
Tevékenységzeneszerző
Műfajokvokális művek
Híres műveiImages à Crusoë, fuvola-zongora szonatina
IPI névazonosító00008895847

A Wikimédia Commons tartalmaz Louis Durey témájú médiaállományokat.

Louis Durey (Párizs, 1888. május 27.Saint-Tropez, 1979. július 3.)[1] francia zeneszerző, a francia Hatok (Les Six) zeneszerzői csoport tagja.

Élete

Louis Durey Párizsban született, polgári családban, egy helyi üzletember fiaként. Egyetemi tanulmányait is ez irányban folytatta: 1908-ban felsőfokú kereskedelmi diplomát szerzett. Még nem volt azonban tizenkilenc éves, amikor elhatározta, hogy a zenei pályát választja, miután egy előadáson hallotta Claude Debussy operáját, a Pelléas és Mélisande-ot. Zenei tanulmányait elég későn kezdte: mint zeneszerző, lényegében autodidakta volt, de azért tanult összhangzattant és ellenpontot a párizsi Schola Cantorumban, magántanulóként Léonce Saint-Réquier-nél, 1919-től. Művészetében a kezdetektől fogva jelentős szerepet játszott a kórusmuzsika. Az 1914-ben komponált L'Offrande Lyrique című művét tekintik a francia tizenkét fokú zene úttörőjének.[2] Első műve, amellyel ismertséget szerzett a zenei világban, egy zongoraduó volt, címe Carillons. Egy 1918-as hangversenyen ez a munkája felkeltette Maurice Ravel érdeklődését, aki segítette abban,, hogy publikálja a neves Durand kiadónál. Első szerzői időszakában komponált műveiben a három „S” (Satie, Sztravinszkij, Schönberg) hatása tükröződik vissza.[2]

1917-ben Louis Durey,Erik Satie, Georges Auric és Arthur Honegger megalapítota a „Nouveaux Jeunes” csoportot, amely az 1920 januárjában alakult Les Six zenei csoportosulás elődjének tekinthető. Durey kérte fel Darius Milhaud-t, hogy írjon egy zongoradarabot a csoport L’Album des Six címen kiadott közös albumához. A fogadtatás kedvező volt, Durey viszont nem vett részt a csoport következő, 1921-es kollektív munkájában, Jean Cocteau Les mariés de la tour Eiffel (Az Eiffel-torony jegyespárja) című balettjéhez írt zene megkomponálásában, mivel akkoriban nem tartózkodott Párizsban, de ezzel ellentétbe került Cocteau-val. 1924-ben aztán ki is vált a csoportból, csak 1952-ben csatlakozott hozzájuk egy közös koncert erejéig.[2]

Jelentős avantgárd művészekkel tartott fenn kapcsolatot: a költő Guillaume Apollinaire-rel, Max Jacob-bal, Paul Éluard-ral, Louis Aragonnal, valamint a festő Pablo Picassóval, Georges Braque-kal és Fernand Léger-vel.

A Les Six időszak után Durey a saját útját járta. Soha nem érezte szükségét, hogy a zenei establishment-hez tartozzon. Egyre többet hangoztatta baloldali ideáit, amivel művészileg elszigetelődött, és ez élete végéig fennmaradt.

1921 és 1930 között zenekritikusként dolgozott a L’Humanité a Le Courrier Musical, a Musical News and Herald és a The Chesterian újságoknak.

A Cocteau-val való szakítás után Durey visszavonult Saint-Tropez-i (Provence-Alpes-Côte d’Azur) otthonába. Kamaraművek mellett itt írta meg egyetlen operáját („comédie lyrique”), a L’occasion-t.

1929-ben feleségül vette Anne Grangeont és a következő évben visszaköltözött Párizsba. Az 1930-as évek közepén belépett a francia kommunista pártba, és aktívan dolgozott az újonnan alakult Fédération Musicale Populaire-ben. Komoly szerepet játszott Janequin, Lassus, Costeley, Gossec és más régi szerzők kompozícióinak rekonstruálásában és publikálásában is.[3]

A II. világháború náci hatalomátvételének idején részt vett a francia ellenállásban, mint a Front National des Musiciens kiemelkedő személyisége, és antifasiszta dalokat írt. A háború után a kemény vonalas kommunizmus híve lett, és megalkuvást nem ismerő politikai attitűdje erősen gátolta művészi karrierjében. Minthogy a megélhetéshez pénzt kellett keresnie, 1950-ben visszatért a kommunista L’Humanitéhoz zenekritikusként.

Az 1950-es évek végén és a korai 1960-as években folytatta a komponálást, de igazán jelentőset nem alkotott. Vietnámi témákra ez idő tájt írt darabja annak az undornak volt a kifejeződése, amelyet Franciaországnak a vietnámi háborúban játszott szerepe és a maga után hagyott zűrzavar miatt érzett. Ez a mű az akkori idők Párizsában úgy hatott, mint a vadon szava. Megzenésített néhány Ho Si Minh és Mao Ce-tung verset is. Legfontosabb művei azonban vonósnégyesei, fuvola-zongora szonatinája és az Images à Crusoë című darabja.

Életműve 116 számozott opust ölel fel, szinte minden műfajban, de főként a kórusmuzsikában. Kevés szimfonikus művet írt.

A Les Six csoport legkevésbé ismert tagjaként 1979-ben hunyt el, Saint-Tropez-ben.[1]

Művei

Számos vokális művet írt (melyek közül a legjelentősebbek a Le Printemps au fond de la mer, Images à Crusoë, Eloges, Le Bestiaire, Cantate de la prison és hat wikt:madrigál), de komponált három vonósnégyest, egy vonóstriót, egy fuvola-zongora szonatinát, zongoradarabokat[4] és jó pár művet, amelyeket szinte soha nem adtak elő (köztük egyfelvonásos operáját, a L’Occasion-t). Népi dallamok meghangszerelésével is foglalkozott.

Hangszeres művek

  • 3 szonatina zongorára (1926)
  • Nocturne zongorára (1928)
  • Carillon és Neige, két zongoradarab négy kézre[5] (1916-18)
  • Szonatina fuvolára és zongorára[6] (1920)
  • Trio-Sérénade, vonóstrió (1955)
  • 1. vonósnégyes (1917)
  • 2. vonósnégyes (1919)
  • 3. vonósnégyes (1928)
  • Les soirées de Valfère, fúvós kvintett (1963)
  • Fantaisie concertante, csellóra és zenekarra (1947)
  • Île-de-France, zenekari nyitány (1955)
  • Concertino, zongorára, 16 fúvós hangszerre, nagybőgőre és üstdobra (1956)
  • Mouvement symphonique, zongorára és vonósokra (1963)
  • Octophonies, 8 vonós hangszerre (1966)
  • Dilection, vonósokra (1967)
  • Deux dialogues, szóló fuvolára[7] (1974)

Vokális művek

Dalok

  • Épigrammes de Théocrite és Trois poèmes de Pétrone (1918)
  • Vergers Rilke versére

Énekhang zenekari kísérettel

  • Inscriptions sur un oranger, énekhangra és zenekarra (1918)
  • Images à Crusoë Saint-John Perse versére, szopránra és kamarazenekarra (1919)
  • Éloges Saint-John Perse versére, ének kvartettre és kamarazenekarra (1919)
  • Le Bestiaire Guillaume Apollinaire versére, énekhangra és zenekarra (1919

Vokális művek hangszeres kísérettel

  • Le Printemps au fond de la mer, Jean Cocteau nyomán, szopránra és fúvósokra (1920)
  • España 63, kórusra, zongorakísérettel (1963)
  • 3 polyphonies vocales et instrumentales, ének kvartettre és 8 hangszerre (1963)

Kantáták

  • Cantate de la Prison Guillaume Apollinaire nyomán
  • La Guerre et la Paix (1949)
  • La Longue Marche (1949)
  • Paix aux hommes par millions (1949)
  • Cantate à Ben Ali (1952)
  • Cantate de la rose et de l'amour, szopránra és vonósokra (1965)

Opera

Jegyzetek

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Louis Durey című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Louis Durey című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek