Francia hatok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Le Groupe des six, 1921 Jacques-Émile Blanche festménye. Középen a zongorista Marcelle Meyer. Baloldalt, lentről felfelé: Germaine Tailleferre, Darius Milhaud, Arthur Honegger, Louis Durey. Jobbra, állva: Francis Poulenc, Jean Cocteau; ülve: Georges Auric.

A Francia hatok (Les Six) francia zeneszerzők csoportja, melyet Henri Collet nevezett el így az Orosz ötök mintájára abban a cikkében, amely a Comoedia folyóirat 1920. január 16-i számában jelent meg: „Les cinq Russes, les six Français et M. Satie” Zenéjüket gyakran úgy említik, mint Richard Wagner illetve a francia impresszionistákClaude Debussy és Maurice Ravel – zenéje elleni lázadást[1].

A csoport tagjai a következők voltak:

Les nouveaux jeunes – az előzmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1917-ben, amikor sok színház és hangversenyterem zárva volt az I. világháború idején, Blaise Cendrars író, költő és Moïse Kisling festőművész elhatározta, hogy koncerteket tartanak a Rue Huyghens 6. szám alatt, Émile Lejeune festő (1885-1964) stúdiójában. Az első hangversenyen a falakat – egyebek közt – Picasso, Matisse, Léger illetve Modigliani festményei díszítették, és Erik Satie, Honegger, Durey és Auric művei csendültek fel. E koncerten vetette fel Satie, hogy hozzanak létre egy zeneszerzői csoportot maguk körül, Les nouveaux jeunes (Az új fiatalok) néven. Ez a szerveződés volt a Les Six előfutára.

A Hatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kezdetekre Darius Milhaud így emlékszik vissza:

„A Salle Huyghens-ben tartott hangverseny után (1919-ben), amelyen Bertin elénekelte Louis Durey Images ci Crusoe'-ját Saint-Léger szövegére, és a Chapelle Quartet eljátszotta az én 4. vonósnégyesemet, Henri Collet kritikus közölt egy cikket a Comoediá-ban ezzel a címmel: 'Öt orosz és a franciák'. Abszolút önkényesen kiválasztott hat nevet: Auricot, Dureyt, Honeggert, Pulencet, Tailleferre-t és engem, csupán azért, mert ismerjük egymást, jó barátok vagyunk, és többnyire együtt szerepeltünk, teljesen függetlenül attól, hogy más a vérmérsékletünk és teljesen más a karakterünk. Auric és Poulenc - Cocteau követője, Honegger a német romantikusok utóda, én a mediterrán lírizmus felől indultam... De fölösleges volt minden tiltakozás. Collet cikke akkora érdeklődést keltett világszerte, hogy a HATOK CSOPORTJA bekerült a köztudatba, és én akarva, nem akarva közéjük számítódom. Ha már így lett, elhatároztuk, hogy adunk néhány 'Hatok hangversenyét'. Az elsőt az én műveimnek szenteltük, a másodikat külföldi zenészeknek... Satie volt a kabalánk. Roppant népszerű volt köztünk. Annyira szerette a fiatalokat, hogy egyszer azt mondta nekem: 'Szeretném tudni, vajon milyen muzsikát írnának a most négyéves gyerekek!' Művészetének ritkasága, mindennemű engedménytől való rettegése, a pénz iránti megvetése és a kritikusokkal szembeni könyörtelensége remek példát mutatott nekünk.”

– Darius Milhaud: Életem partitúrája

De ez csak egy olvasata a Hatok keletkezéstörténetének. Más szerzők, mint Ornella Volta kiemelik Jean Cocteau manőverezéseit, hogy vezetője legyen egy avantgárd zenei csoportosulásnak, hasonlóan, ahogy nem sokkal azelőtt a kubista és a szürrealista csoportok tűntek fel Pablo Picasso, Guillaume Apollinaire és André Breton vezetésével a képzőművészetben illetve az irodalomban. Az, hogy Satie otthagyta a Les nouveaux jeunes társaságot kevesebb mint egy évvel az indulásuk után, „égből pottyant ajándék” volt Cocteau számára terve valóra váltásához. 1918-as esszéjében (Le coq et l'Arlequin) fejtette ki a nézeteit arról. milyennek is kellene lennie kora művészetének, különös tekintettel a zenére: „Elég a felhőkből, a hullámokból, az akváriumokból, a sellőkből s az éjszakai illatokból. Nekünk földönjáró zenére van szükségünk, a hétköznapok zenéjére.”

Az I. világháború után Cocteau és a Hatok sűrűn látogatták a La gaya nevű bárt, amely később – amikor a létesítmény nagyobb helyre költözött – a Le Boeuf sur le Toit (Ökör a háztetőn) nevet kapta, mivel Milhaud és Cocteau híres balettjének ötlete a régi telephelyen fogant meg.[2] Az átkeresztelt mulató nyitásának éjszakáján Jean Wiéner zongorista George Gershwin és Vincent Youmans számokat adott elő, Cocteau és Milhaud pedig ütőhangszereken játszott. A vendégek között megjelent Szergej Gyagilev balett impresszárió, Pablo Picasso festőművész, René Clair filmrendező, Jane Bathori operaénekesnő és Maurice Chevalier színész-énekes.

A csoport hivatalosan 1920 januárjában alakult meg, Henri Collet zenekritikus és zeneszerző kétrészes cikkével, amely a Comoedia folyóiratban jelent meg. Bár minden bizonnyal Cocteau állt a cikkek hátterében, a Les Six nevet Collet adta, az orosz Ötök mintájára.

Közös alkotások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár a csoport nem azért jött létre, hogy közös alkotásokat hozzon létre – bár erre számos példa van a zene történetében[3] – mégis volt öt alkalom a csoport létezésének 32 éve alatt, hogy legalább néhány közülük együtt vett részt a kompozíció megalkotásában. Csak egyetlen esetben jelentette ez a teljes csoport részvételét; másikakban viszont „külső” szerzők is bekapcsolódtak.

Auric és Poulenc az említett öt kompozíció mindegyikében részt vettek, Milhaud négyben, Honegger és Tailleferre háromban, Durey viszont csupán egyben.

L'Album des Six[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1920-ban a csoport egy zongoraművekből álló közös albumot jelentetett meg L'Album des Six címmel. Ez volt az az egyetlen alkotás, melyben a csoport minden tagja részt vett komponistaként.

  1. Prélude (1919) – Auric
  2. Romance sans paroles, Op. 21 (1919) – Durey
  3. Sarabande, H 26 (1920) – Honegger
  4. Mazurka (1914) – Milhaud
  5. Valse en ut, FP 17 (1919) – Poulenc
  6. Pastorale (1919) – Tailleferre

Les mariés de la tour Eiffel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1921-ben a csoport öt tagja közösen írt zenét Cocteau Les mariés de la tour Eiffel (Az Eiffel-torony jegyespárja) című balettjéhez, amelyet a Párizsban működő Ballets suédois (Svéd balett) – az orosz balett riválisa – adott elő. Cocteau eredetileg Auricnak ajánlotta a feladatot, de Auric nem tudott elég gyors lenni ahhoz, hogy igazodjon a próbarendhez, ezért bevonta a munkába a csoport többi tagjait. Durey abban az időben nem tartózkodott Párizsban, így nem tudott bekapcsolódni. A bemutató olyan botrányos körülmények között zajlott, amely vetekedett Sztravinszkij Tavaszi áldozat-ának (Le Sacre du Printemps) premierjével. Ennek ellenére a Les mariés de la tour Eiffel az 1920-as években mindvégig a Ballets suédois repertoárján maradt.

Ballets suédois
Skating Rink Jean Börlin festménye 1922.
  1. Overture (14 July) – Auric
  2. Marche nuptiale – Milhaud
  3. Discours du General (Polka) – Poulenc
  4. La Baigneuse de Trouville – Poulenc
  5. La Fugue du Massacre – Milhaud
  6. La Valse des Depeches – Tailleferre
  7. Marche funèbre – Honegger
  8. Quadrille – Tailleferre
  9. Ritournelles – Auric
  10. Sortie de la Noce – Milhaud

L'éventail de Jeanne[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1927-ben Auric, Milhaud és Poulenc további hét zeneszerzővel együttműködve alkotta meg a L'éventail de Jeanne (Jeanne legyezője) című gyermekbalettet.

  1. FanfareMaurice Ravel
  2. MarchePierre-Octave Ferroud
  3. ValseJacques Ibert
  4. CanarieAlexis Roland-Manuel
  5. BourréeMarcel Delannoy
  6. SarabandeAlbert Roussel
  7. PolkaMilhaud
  8. PastourellePoulenc
  9. RondeauAuric
  10. Finale: Kermesse-ValseFlorent Schmitt

Mouvements du coeur[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1949-ben Auric, Milhaud és Poulenc három másik szerzővel közös munkában hozta létre a Mouvements du coeur: Un hommage à la mémoire de Frédéric Chopin, 1849–1949 (Szívdobbanások: Tisztelgés Frédéric Chopin emléke előtt 1849-1949) című kompozíciót, amely basszusra vagy baritonra és zongorára írt szvit, Louise Lévêque de Vilmorin szövegére, Chopin halálának 100. évfordulóján.

A másik három közreműködő zeneszerző Jean Françaix, Léo Preger és Henri Sauguet volt.

La guirlande de Campra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1952-ben Auric, Honegger, Poulenc, Tailleferre és három másik komponista egy zenekari művet alkotott La guirlande de Campra címmel.[4]

  1. ToccataHonegger
  2. Sarabande et farandoleJean-Yves Daniel-Lesur
  3. CanarieAlexis Roland-Manuel
  4. SarabandeTailleferre
  5. Matelote provençalePoulenc
  6. VariationHenri Sauguet
  7. ÉcossaiseAuric.

A tagok önálló művei – válogatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Salade (Saláta) – Milhaud, bemutató: 1924. ;
  • La nouvelle Cythère – Tailleferre, az Orosz Balett (Ballets Russes) számára 1929-ben, de Gyagilev hirtelen halála miatt nem mutatták be;
  • Cinq bagatelles (Öt bagatell) – Auric
  • Sonate pour violoncelle et piano (Szonáta csellóra és zongorára) – Poulenc
  • Flute Sonata, (Fuvolaszonáta) Op. 164 – Poulenc
  • Scaramouche-szvit – Milhaud
  • Le bœuf sur le toit (Ökör a háztetőn) – Milhaud
  • Sonate pour violon seul (Szonáta szóló hegedűre – Honegger
  • Danse de la chèvre (Kecsketánc) szóló fuvolára – Honegger
  • Sonate champêtre (Falusi szonáta) oboára, klarinétra, fagottra és zongorára – Tailleferre

See also[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. „Belefáradtunk a debussyzmusba, Florent Schmittbe, Ravelba - írta Poulenc. - Tiszta, egészséges, robusztus zenére vágytunk, amely éppolyan őszintén francia, mint amilyen őszintén orosz Stravinsky Petruská-ja. Az én szememben Satie Parade-ja ugyanazt jelenti Párizsnak, mint a Petruska Szentpétervárnak” (irodalmiradio.hu)
  2. Roger Stéphane, "Portrait souvenir de Jean Cocteau" (egy 1963-as TV-interjú átirata a szerző és a riportalany által, 63-67. oldal) Tallandier 1964 ISBN 2-235-01889-0
  3. Classical music written in collaboration (angol nyelven). (Hozzáférés: 2013. december 16.)
  4. Cocteau, Satie & Les Six

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Les Six című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Les Six a musicologie.org oldalon, francia nyelven