Oboa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Oboa
Oboa 001.jpg

Más nyelveken
angol: oboe
francia: hautbois
német: Oboe
olasz: oboe
Besorolás
aerofonfúvós → kettős nádnyelves
fafúvós
Csőhossz 70 cm
Hangolás c'
Rokon hangszerek oboa d’amore, angolkürt, fagott, pommer
Hangszerjátékos oboás, oboista
Hangterjedelem
Range oboe.png

Az oboa (francia hautbois = 'erős hangú fa') a nádnyelves hangszerek családjába tartozik, kettős nádnyelves fúvókával megszólaltatott fúvós hangszer. Kónikus, tehát kúpos furatú, fából készült, billentyűzettel ellátott teste van.

Leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nád[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nádsíp

Az oboa fúvókája egy fémcsövecskére cérnával felkötözött két, egymással szembefordított nádlapocskából áll. A két nád olyan módon van egymáshoz szorítva, hogy felső nyílásuk lapított lencseformát képez. Csőszerű másik vége parafából készült toldalékkal a hangszer felső részének furatába illeszkedik. Megszólaltatása úgy történik, hogy a megnedvesített, beáztatott nádfúvókát a zenész szorosan megfeszített, kissé befelé fordított, széthúzott ajkai közé veszi, és levegőt présel át rajta. A kettős nádsíp nyelvsípként működik, vagyis a hangszer csőrezonanciája olyan módon hat vissza a nádakra, hogy azok a zenész ajkaival együtt az adott rezgési módusznak megfelelően folyamatos rezgésbe jönnek, periodikus nyomásingadozást, hangot keltve. A hangképzés nagyon kevés levegőmennyiséget, de nagy légnyomást igényel, ezért az oboajáték hosszú távon igen fárasztó lehet.

A test[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az oboa leggyakrabban grenadilfából készül és 3 részre szedhető, ezek neve felső rész, középső rész és korpusz. Habár a nádsípja miatt akusztikailag egyik végén zárt csőnek tekinthető, kónikus furatának köszönhetően a klarinéttől eltérően nem kvintelő hangszer, légoszlopának rezonanciái a teljes felhangsort tartalmazzák. Ennek köszönheti lágy, de mégis átható, jellegzetes hangszínét is. Sokan vélik úgy, hogy az oboa hangja áll az összes hangszer közül a legközelebb az emberi hanghoz. A legtöbb fafúvós hangszerhez hasonlóan a különböző hangmagasságok előállítására hanglyukak szolgálnak, amelyek a rezonáló légoszlop hosszúságát szabályozzák a hangszertestben. Ezeket ezüstözött billentyűk takarják, a tiszta játékot a sok ún. hangolólyuk segíti, melyek a billentyűkhöz kapcsolt áttételes mechanikával nyitódnak-csukódnak. A hangolás a nád pozicionálásával történik, a cső meghosszabbításával (nád kihúzása) mélyebb frekvenciát, rövidítésével (betolás) magasabbat érhetünk el. Az oboa c-hangolású.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Barokk oboa

Az oboa ókori előfutára a görög aulosz, amelynek kettős nádnyelves fúvókája lehetett, de az oboával ellentétben testének furata hengeres volt. A középkori európában az arabok zurna nevű kettős nádfúvókás hangszere hatására alakult ki a schalmei, majd később a pommer, mely az oboa közvetlen elődje lett.

A barokk korban (17. század) találkozunk először a diszkantpommerből kifejlődött oboával, melynek ekkor még csak 2 billentyűje volt, és a hangterjedelme c’-től esz’’’-ig terjedt. A barokk oboán még nem volt cisz’ és oktávbillentyű sem, a magasabb hangokat átfújással lehetett képezni. Ezt a hangszer megváltozott fúvásmódja tette lehetővé, a nádfúvókának a zenész már csak a legvégét szorította ajkai közé, nem vette teljes egészében szájüregébe mint azelőtt, így jobban ellenőrzése alatt tarthatta a hang létrejöttét. A barokk oboát Jacques Hotteterre fejlesztette ki, Jean-Baptiste Lully használta először zenekarban 1664-ben.

A klasszikus korban az oboának már 8 billentyűje volt, többek között egy oktávbillentyű is, ami jelentősen megkönnyítette a magas hangok képzését. Hangterjedelme c’-től f’’’-ig terjedt.

Végül napjainkban az oboa már több mint 20 billentyűs, bonyolult mechanikával rendelkezik, és hangterjedelme majdnem 3 oktávra bővült: b-től a’’’-ig.

A hangszercsalád[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az oboa hangszercsalád tagjai az a-hangolású oboa d’amore (g-e’’’), az f-hangolású angolkürt (e-b’’), a heckelphon nevű baritonoboa (H-f’’). Gyakran ide sorolják még a szarruszofont, mely fémből készül, és ujjazata a szaxofonéra hasonlít, valamint a fagottot és a kontrafagottot is.

Szerepe a zenekarban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az oboa az egyik legfontosabb hangszer a zenekarban. Könnyű hozzá hangolni, mivel hangja felhangokban gazdag. Ezért a legtöbb zenekarban az oboa adja az a alaphangot.

Hangszerkészítők és gyártók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

17-18. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Napjainkban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fontosabb művek oboára[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Oboa szóló[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Oboa zongora- ill. csembaló-kísérettel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Oboaversenyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kamarazene oboával[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]