Ugrás a tartalomhoz

Kínai harcművészet

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Kínai harcművészetek szócikkből átirányítva)
A kungfu ide irányít át. Lásd még: Kungfu (egyértelműsítő lap)
 Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.
A szócikk keleti írásjegyeket tartalmaz. Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.
A szócikkben a keleti névsorrendet, azaz a családnév–keresztnév formát követő nevek találhatók.
Kínai harcművészetek
Fogalmak
Történelmi helyek
Személyek
Legendás alakok
Listák
Kapcsolódó szócikkek
Sablon:Kínai harcművészet

A kínai harcművészet, más néven vusu (hagyományos kínai: 武術, egyszerűsített kínai: 武术, pinjin: wǔshù), vagy népszerű elnevezéssel kungfu (kínai írással: 功夫, pinjin: gōngfu) olyan harcművészeti stílusok összefoglaló megnevezése, melyek Kínában alakultak ki. Ezeket a stílusokat általában a közös jellemzőik alapján különféle kategóriákba sorolják, mint a család (家, csia), irányzat (派, paj) vagy iskola (門, men). A közös jellemzők lehetnek például a különféle állatok mozgását imitáló fizikai gyakorlatok vagy kínai filozófiai irányzatok, vallások és legendák által inspirált edzésmódok. Azokat a stílusokat, amelyek a qire fókuszálnak, belső stílusnak (内家拳, nejcsiacsüan) nevezik, míg azokat, amelyek az izomzat fejlesztését és a kardiovaszkuláris erőnlét javítását tűzik ki célul, külsőnek (外家拳, vajcsiacsüan). Földrajzilag megkülönböztethetőek az úgynevezett északi (北拳, pejcsüan) és déli (南拳, nancsüan) stílusok.

Története

[szerkesztés]

A kínai harcművészetek eredetét az önvédelemre, a vadászat különféle ősi módszereire és az ókori Kína katonai kiképzési módszereire szokás visszavezetni. Mind a fegyveres, mind a pusztakezes harc fontos szerepet játszott az ókori kínai katonák kiképzésében.[1][2]

Bár nyilvánvalóan az ősidőktől fogva léteztek különféle harcművészeti formák Kínában is, csak nagyon kevés részletes leírást lehet találni a 16. század előtti idők harcművészetéről. A Csing-dinasztia korától azonban számos forrás áll rendelkezésre.

A 20. század elejétől fogva igen részletes forrásokat találni, főképp mivel az 1920-as és 30-as években a Kuomintang által felállított Központi Kaosu Intézet minden harcművészeti iskoláról igyekezett nyilvántartást készíteni.

Az 1950-es években a Kínai Népköztársaság létrehozta a versenyvusut, ami a kínai harcművészetek kifejezetten versenyzésre kialakított, pontozható formagyakorlatokból álló sportverziója.

Eredetlegendák

[szerkesztés]

A legendák szerint a kínai harcművészet létrejötte a csaknem 4000 évvel ezelőtt létezett Hszia-dinasztia (夏朝, Hszia csao) idejére tehető.[3] A monda szerint a Sárga Császárnak nevezett Huang-ti vezette be az első harcművészeti rendszert Kínában.[4] A Sárga császárról úgy tartották, hogy mielőtt uralkodó lett volna, híres tábornok volt, aki esszéket írt az orvostudományról, az aztrológiáról és a harcművészetről.[5] Az egyik legnagyobb ellenfele Cse Ju (蚩尤) volt, aki a monda szerint a kínai birkózás (suajcsiao) elődjét hozta létre.[6]

Ókor

[szerkesztés]

A kínai harcművészetekre az első utalások az i.e. 5. században keletkezett Tavasz és ősz krónikájában találhatóak,[7] ahol a pusztakezes küzdelemről, valamint a „kemény” és „lágy” technikákról is szó esik.[8] Az i.e. 1. században íródott Szertartások feljegyzései megemlít egy harci birkózást, csüeli vagy csiaoli (角力) néven.[9] A Han-dinasztia története feljegyzi, hogy a Han-dinasztia korában már különbséget tettek a kötetlen, fegyvertelen küzdelem, a shǒubó (手搏) [egyfajta ökölvívás][10] és a birkózás (角力, csüeli vagy csiaoli) között. A birkózást Sze-ma Csien is említi A történetíró feljegyzései című művében (i.e. 100 körül).[11]

A Tang-dinasztia időszakában már harci táncokról vagy kardtáncról is lehet beszélni,[12] ezeket Li Paj költő is megörökítette. A Ming- és a Csing-dinasztiák idejére a harcművészet modern koncepciói is megjelentek.[13]

Saolin harcművészete

[szerkesztés]
Falfestmény a Saolin kolostorból, a 19. század elejéről: Saolin szerzetesek harcművészeti bemutatója
Bővebben: Saolin kolostor

A saolin stílust az egyik első intézményesített kínai harcművészeti stílusnak tartják.[14] A legrégebbi ismert bizonyítéka a Saolin szerzetesek csatában való részvételének egy i. sz. 728-as sztélé, ami két eseményt is ábrázol. Az egyik a Saolin kolostor védelme 610-ben egy banditatámadás ellen, a másik pedig a hulaói csatában való részvétel 621-ben. A 8. és 15. század között nincsenek olyan dokumentumok, amelyek a Saolinok csatában való részvételére utalnának. Több 16. illetve 17. századi forrás is tanúskodik arról, hogy a Saolin szerzetesek lételemévé vált a harcművészet. Ekkortájt bukkan fel Bódhidharma legendája is,[15] egy 1624-es iratban, melyet magának Bódhidharmának tulajdonítanak.

A kései Ming-kori irodalomban számos utalást találni a Saolinok harcművészetérere szerzetesek sírfeliratain, kézikönyvekben, katonai enciklopédiákban, útileírásokban, versekben és prózai művekben egyaránt. Ezek egyikse sem utal azonban specifikus Saolin-stílusra.[16] A fegyveres Saolin küzdelemről szó esik azonban, például a bot (gùn, kantoniul gwan) használatáról, Csi Csu-kuang tábornok 紀效新書 (Csi Hsziao Hszin Su, „Hatásos technikák új könyve”) című művében. A tábornok a bot használata mellett leírta a 少林拳法 (Saolin Csüan Fa, „Saolin Ökölszabályok”) technikáját is. A könyv nagy hatással volt a harcművészetek fejlődésére Okinava szigetén[17] és Koreában is.[18]

A modern kor harcművészete

[szerkesztés]
Bővebben: Vusu (harcművészet), Szansou és Nemzetközi Vususzövetség
A híres Beijing Wushu Team bemutatkozó filmje. Jet Li és Donnie Yen is náluk tanult.

A 20. században drasztikus változások következtek be a kínai történelemben és társadalomban, és ezek a harcművészetek gyakorlására és népszerűségére is hatással voltak.

A Csing-dinasztia bukását követő időszakban, a japán megszállás és a kínai polgárháború alatt a harcművészet többek számára elérhetővé vált, mivel a véres események arra késztették a mestereket, hogy nyíltan tanítani kezdjenek. Többen úgy gondolták, a hagyományos harcművészetek oktatása elengedhetetlen a nemzeti büszkeség fenntartásához és egy erős nemzet felépítéséhez. Ennek eredményeképp kézikönyveket (拳谱, csüan pu) publikáltak, létrejött egy gyakorlóakadémia, nemzeti megmérettetéseket rendeztek és bemutatócsoportokat küldtek külföldre.[19] Szerte Kínában és a tengeren túli kínai közösségekben is harcművészeti egyesületek alakultak. Többek között az 1928-ban létrehozott Központi Kuosu Akadémia (中央國術館/中央国术馆, Csungjang kuosu kuan), valamint Huo Jüan-csia 1910-ben alapított Csing Vu Egyesülete is azért alakult, hogy a kínai harcművészeteket intézményesített formában oktassa és népszerűsítse.[20][21][22][23] 1932-től tartományi és országos versenyeket rendeztek a harcművészetek népszerűsítésére. Az 1936-os berlini olimpián kínai harcművészek először tartottak bemutatót nemzetközi közönség előtt.[24] A kormány bevezette a kuosu (國術) fogalmát, melynek jelentése „nemzeti művészet”. A kuosu sok más sportág mellett a harcművészetet is magába foglalta és rendszert próbált vinni a harcművészetekbe is, versenyszabályok felállításával.[25]

A Kínai Népköztársaság létrejöttekor a kommunista uralom elől sok harcművész elhagyta az országot, Tajvanra vagy Hongkongba települtek át,[26] illetőleg más országokba, nyugatra költöztek. A kulturális forradalom idején a hagyományos harcművészetek gyakorlását a kormányzat nem támogatta.[27] A harcművészeteket szigorú kontroll alá vette a központi irányítás.[27] A Népköztársaság a szabályok közé szorított, központilag felügyelt vusu, mint sportág gyakorlását promotálta, az egyéni, családi hagyományokon alapuló harcművészeti iskolák helyett.[27]

1958-ban létrejött a Kínai Vususzövetség, a vusuzók felkészítésének felügyeletére. Megalkották a vusu versenyszabályait, tantervét, az edzőkkel szemben támasztott követelményrendszert és mind a közép- valamint felsőoktatásban bevezették a vusu oktatását. Az 1980-as években a hagyományos harcművészetek korábban radikális elnyomása némileg enyhült, ahogy Kína reformokat vezetett be az élet minden területén.[28] 1979-ben újraértékelték a vusu oktatási és versenyeztetési rendszerét. 1986-ban létrehozták a Nemzeti Vusukutató Intézetet.[29]

1998-ban megszüntették a sportokat központilag szabályozó Állami Sportbizottságot. Ezt a lépést általánosságban úgy értékelik, hogy Kína decentralizálni kívánta a szervezett sportokat és elősegíteni a piacorientált működést.[30] Ennek a szemléletváltásnak az eredményeképp Kína ma már a vusu mellett a hagyományos kínai harcművészeteket is támogatja.[31]

Csoportosítás

[szerkesztés]
Bővebben: kínai harcművészeti stílusok és kínai harcművészetek listája
Jang-stílusú tajcsicsuant gyakorló csoport Sanghajban

A kínai harcművészeteket töbféle szempont szerint is csoportosítani lehet. Földrajzi megkülönböztetés szerint beszélhetünk északi (北拳, pejcsüan) és déli (南拳, nancsüan) harcművészetekről. Azokat a stílusokat, amelyek a qire fókuszálnak, belső stílusnak (内家拳, nejcsiacsüan) nevezik, míg azokat, amelyek az izomzat fejlesztését és a kardiovaszkuláris erőnlét javítását tűzik ki célul, külsőnek (外家拳, vajcsiacsüan).[32] A belső és külső csoportosítást (más szavakkal kemény és lágy technikák) sok bírálat éri. A csoportosítás szerint minden stílus besorolható egyik vagy másik csoportba, illetőleg a belső stílusokat általában eredendően védekező, a külsőket pedig támadó stílusnak tartják.[32] A kritika szerint azonban nincsenek kizárólag belső vagy külső elemekre koncentráló stílusok, egy jó harcművészeti stílusnak ezek egészséges keverékének kell lennie.[33]

Aszerint is lehet csoportosítani a kínai harcművészeteket, hogy a stílus mely technikákra fókuszál elsősorban: ütésekre és rúgásokra, birkózásra vagy fegyverhasználatra.[34] A közös jellemzők alapján a stílusok a következő kategóriákba is sorolhatóak: család (家, csia), irányzat (派, paj) vagy iskola (門, men). A közös jellemzők lehetnek például a különféle állatok mozgását imitáló fizikai gyakorlatok (például imádkozó sáska, daru, tigris)[33] vagy kínai filozófiai irányzatok, vallások és legendák által inspirált edzésmódok. Vannak olyan stílusok is, melyeket az alapítójukról vagy az alapító családról neveztek el (pl. Csacsüan, Wing Chun).[33]

Vusu

[szerkesztés]
Bővebben: vusu (harcművészet) és szansou

Edzés és felkészülés

[szerkesztés]

Erkölcsi felfogás

[szerkesztés]

A hagyományos kínai harcművészeti iskolákban tanulók, illetve a saolin szerzetesek a harcművészetet nem csak önvédelmi célokra és az elme fejlesztésére alkalmazzák, hanem erkölcsi rendszerként is foglalkoznak vele.[35][36]

A 武德 (vutö), a „harci erkölcs” írásjegye a 武 (vu), azaz „harc” és a 德 (tö, „erkölcs, erény, morál” jelentésű írásjegyek összetétele.[37] A saolinok felfogása szerint egy harcosnak nem csak azt kell megtanulnia, hogy alkalmazza a technikákat, de azt is, hogyan éljen „tiszteletre méltó életet” (高尚的生活, kaosang tö senghuo).[38] A koncpeció első említésére már az Kr.e. hatodik századból is van példa.[38]

A vutö szerint a harcos cselekedeteit és gondolkodásmódját is meghatározzák az erkölcsi normák, melyek a következőek:[38]

A cselekvés kötelezettségei (填情勋 tien csing hszün)[38]
Kötelezettség Írásjegy Pinjin Magyaros
Akarat 要 yào jao
Kitartás 耐力 nài lì naj li
Állhatatosság 恒性 héng xìng heng hszing
Türelem 耐心 nài xīn naj hszin
Bátorság 勇 yǒng jung
Az elme kötelezettségei (填情德 tien csing tö)[38]
Kötelezettség Írásjegy Pinjin Magyaros
Tisztelet 竦 sǒng szung
Alázat 谦卑 qiān bēi csien pej
Igazságosság 义 yì ji
Bizalom 孚 fú fu
Hűség 忠 zhōng csung

A populáris kultúrában

[szerkesztés]
武生 (vuseng), azaz harcos a pekingi operában
Bővebben: harcművészeti film, hongkongi harcművészeti filmek, wire-fu és vu-hszia

A kínai harcművészetek a modern kínai populáris kultúra szerves részét képezik.[39] A harcművészeteken alapuló irodalmi illetve filmes műfaj, a vu-hszia nagy népszerűségnek örvend, a legismertebb alkotások között vannak Tsui Hark (pinjin: Xu Ke, magyaros: Hszü Ko) filmjei, valamint Jüan Ho-ping látványosan koreografált alkotásai.[40] Az 1970-es évek óta a harcművészeti filmek is nagyon népszerűek, bár az 1990-es évekre csökkent irántuk a kereslet.[41] A 2000-es évek óta a kínai harcművészeti filmek újra visszakerültek a nemzetközi köztudatba, köszönhetően például az Oscar-díjas Tigris és sárkánynak (2000), a Hősnek (2002) vagy A repülő tőrök klánjának (2004). A filmvászon leghíresebb kínai harcművészei közé tartozik Bruce Lee, Jackie Chan, Jet Li, Donnie Yen, Sammo Hung és Yuen Biao. A kínai harcművészetek hollywoodi filmekben is gyakran szerepelnek, például a Mátrix-trilógiában, a Kill Billben, a Kung-fu című televíziós sorozatban. Utóbbi az egyik legelső észak-amerikai televíziós sorozat volt, amelyik a kínai harcművészetek filozófiai-spirituális mondanivalóját is megpróbálta közvetíteni.[42][43]

A harcművészeti filmek nyomán számos videójáték is megjelent, például Jackie Chan, Bruce Lee és Jet Li arcával és mozdulataival, de arra is találunk példát, amikor a harcművészeti videójáték alapján készítettek később filmet. Ilyen többek között a Mortal Kombat és a Tekken; mindkettőben szerepelnek kínai harcművészetekkel küzdő szereplők.

A harcművészet a pekingiopera-előadások részét is képezi,[44] ahol külön szereplő személyesíti meg az akrobatikus táncelemeket végrehajtó vusengot („katona; harcos”).[45]

A kínai képregények egy része is harcművészeti témájú.[46]

Források

[szerkesztés]
  1. ↑ Van de Ven, Hans J.. Warfare in Chinese History. Brill Academic Publishers, 328. o. (2000. October). ISBN 90-04-11774-1 
  2. ↑ Graff, David Andrew, Robin Higham. A Military History of China. Westview Press, 15-16. o. (2002. March). ISBN 0-8133-3990-1  Peers, C.J.. Soldiers of the Dragon: Chinese Armies 1500 BC–1840 AD. Osprey Publishing, 130. o. (2006. június 27.). ISBN 1-84603-098-6 
  3. ↑ Green, Thomas A.. Martial arts of the world: an encyclopedia. ABC-CLIO, 26–39. o. (2001). ISBN 9781576071502 
  4. ↑ Bonnefoy, Yves. Asian Mythologies, trans. Wendy Doniger, University Of Chicago Press, 246. o. (1993. május 15.). ISBN 0-226-06456-5 
  5. ↑ Veith, Ilza. [2002] (2002). The Yellow Emperor's Classic of Internal Medicine. University of California Press. ISBN 0-520-22936-3, 9780520229365. pg 5–6.
  6. ↑ The Method of Chinese Wrestling. North Atlantic Books, 5. o. (2005). ISBN 978-1-55643-609-3 
  7. ↑ Journal of Asian Martial Arts Volume 16. Via Media Pub. Co., original from Indiana University, 27. o. (2007) 
  8. ↑ Zhang Jue (1994), 367–370 o, idézve: Henning (1999) 321. o. és 8-as számú jegyzet
  9. ↑ Szertartások könyve, Yuèlìng fejezet. (Hozzáférés: 2011. szeptember 5.)
  10. ↑ Donn F. Draeger, Robert W. Smith: Comprehensive Asian fighting arts. Kodansha International, 1969. (Hozzáférés: 2011. szeptember 5.)
  11. ↑ Henning, Stanley E. (1999). „Academia Encounters the Chinese Martial arts”. China Review International 6 (2), 319–332. o. DOI:10.1353/cri.1999.0020. ISSN 1069-5834.  
  12. ↑ Tang Dynasty Dances. china.org.cn. (Hozzáférés: 2011. szeptember 5.)
  13. ↑ Sports & Games in Ancient China (China Spotlight Series). China Books & Periodicals Inc. (1986. December). ISBN 0-8351-1534-8 
  14. ↑ Wong, Kiew Kit. The Complete Book Of Shaolin. Cosmos Internet Sdn Bhd (2002). ISBN 983-40879-1-8 
  15. ↑ Shahar, Meir (2000). „Epigraphy, Buddhist Historiography, and Fighting Monks: The Case of The Shaolin Monastery”. Asia Major Third Series 13 (2), 15–36. o.  
  16. ↑ Shahar, Meir (2001. December). „Ming-Period Evidence of Shaolin Martial Practice”. Harvard Journal of Asiatic Studies 61 (2), 359–413. o, Kiadó: Harvard-Yenching Institute. DOI:10.2307/3558572. JSTOR 3558572. ISSN 0073-0548.  
  17. ↑ Kansuke, Yamamoto. Heiho Okugisho: The Secret of High Strategy. W.M. Hawley (1994). ISBN 0-910704-92-9 
  18. ↑ Kim, Sang H.. Muyedobotongji: The Comprehensive Illustrated Manual of Martial Arts of Ancient Korea. Turtle Press (2001. January). ISBN 978-1880336533 
  19. ↑ Kennedy, Brian, Elizabeth Guo. Chinese Martial Arts Training Manuals: A Historical Survey. North Atlantic Books (2005. november 11.). ISBN 1-55643-557-6 
  20. ↑ Morris, Andrew (2000). „National Skills: Guoshu Martial arts and the Nanjing State, 1928–1937”. 2000 AAS Annual Meeting, March 9–12, 2000. [2008. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. Hozzáférés: 2008. június 4. 
  21. ↑ Brownell, Susan. Training the Body for China: sports in the moral order of the people's republic. University of Chicago Press (1995. augusztus 1.). ISBN 0-226-07646-6 
  22. ↑ Mangan, J. A., Fan Hong. Sport in Asian Society: Past and Present. UK: Routledge, 244. o. (2002. szeptember 29.). ISBN 0-7146-5342-X 
  23. ↑ Morris, Andrew. Marrow of the Nation: A History of Sport and Physical Culture in Republican China. University of California Press (2004. szeptember 13.). ISBN 0-520-24084-7 
  24. ↑ Xu, Guoqi. Olympic dreams: China and sports, 1895-2008. Harvard University Press, 45. o. (2008). ISBN 978-0-674-02840-1 
  25. ↑ (2009) „Reconstructing the Indigenous Physical Culture in China”, 24-31. o, Kiadó: Journal of Chinese Martial Studies. (Hozzáférés: 2011. szeptember 30.)  
  26. ↑ Amos, Daniel Miles (1983) "Marginality and the Hero's Art: Martial artists in Hong Kong and Guangzhou (Canton)", University of California at Los Angeles (US), July 1984, UM 8408765
  27. ↑ a b c Fu, Zhongwen. Mastering Yang Style Taijiquan, Louis Swaine, Berkeley, California: Blue Snake Books (2006. május 9.). ISBN 1-58394-152-5 (trade paper) 
  28. ↑ Kraus, Richard Curt. The Party and the Arty in China: The New Politics of Culture (State and Society in East Asia). Rowman & Littlefield Publishers, Inc., 29. o. (2004. április 28.). ISBN 0-742-52720-4 
  29. ↑ Bin, Wu, Li Xingdong and Yu Gongbao. Essentials of Chinese Wushu. Beijing: Foreign Languages Press (1995. január 1.). ISBN 7-119-01477-3 
  30. ↑ Riordan, Jim. Sport and Physical Education in China. Spon Press (UK) (1999. szeptember 14.). ISBN 0-419-24750-5  p.15
  31. ↑ Minutes of the 8th IWUF Congress Archiválva 2007. június 14-i dátummal a Wayback Machine-ben, International Wushu Federation, December 9, 2005 (accessed 01/2007)
  32. ↑ a b Brian Kennedy, Elizabeth Guo. Chinese Martial Arts Training Manuals: A Historical Survey (angol nyelven). Blue Snake Books, 78-84. o. (2005). ISBN 978-1-58394-194-2 
  33. ↑ a b c Categorizing styles of Chinese martial arts. china.org.cn, 2007. október 8. (Hozzáférés: 2011. október 28.)
  34. ↑ Brian Kennedy, Elizabeth Guo. Chinese Martial Arts Training Manuals: A Historical Survey (angol nyelven). Blue Snake Books, 7. o. (2005). ISBN 978-1-58394-194-2 
  35. ↑ Hsu, Adam. The Sword Polisher's Record: The Way of Kung-Fu, 1st, Tuttle Publishing (1998. április 15.). ISBN 0-8048-3138-6 
  36. ↑ Deng, Ming-dao. Scholar Warrior: An Introduction to the Tao in Everyday Life, 1st, HarperOne (1990. december 19.). ISBN 0-062-50232-8 
  37. ↑ Kínai-magyar szótár: keresés: külön 武 és 德. morphologic.hu. (Hozzáférés: 2011. október 28.)
  38. ↑ a b c d e Shaolin Wude. shaolin.cn.org. [2012. május 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 28.)
  39. ↑ Zhang, Wei; Tan Xiujun (1994). „Wushu”. Handbook of Chinese Popular Culture: 155–168, Greenwood Publishing Group. 9780313278082. 
  40. ↑ Yin, Eric: A definition of "wuxia" and "xia". Heroic Cinema. (Hozzáférés: 2010. augusztus 17.)
  41. ↑ Schneiderman, R. M.. „Contender Shores Up Karate’s Reputation Among U.F.C. Fans”, The New York Times, 2009. május 23. (Hozzáférés: 2010. január 30.) 
  42. ↑ Pilato, Herbie J.. Kung Fu Book of Caine, 1st, Tuttle Publishing (1993. május 15.). ISBN 0-804-81826-6 
  43. ↑ Carradine, David. Spirit of Shaolin. Tuttle Publishing (1993. január 15.). ISBN 0-804-81828-2 
  44. ↑ Peking Opera. People's Daily Online. (Hozzáférés: 2011. szeptember 30.)
  45. ↑ The Chinese Stage - Male Role : Sheng. ThinkQuest. [2013. május 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 30.)
  46. ↑ Wong, Wendy Siuyi: Manhua: The Evolution of Hong Kong Cartoons and Comics (pdf). York Ubiversity. (Hozzáférés: 2011. szeptember 30.)

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Chinese martial arts című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kínai_harcművészet&oldid=26693109”