Harcművészet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A harcművészet és a küzdősport szót általában ugyanabban a jelentésben használják. Mégis ha megfigyeljük a különböző küzdősportok/harcművészetek ágait, elég könnyedén megkülönböztethetünk két fő irányvonalat, melyet sokan önkényesen, de nem minden alap nélkül egyik vagy másik névhez rendelnek.

  • Így harcművészetnek inkább azokat az ágakat és formákat nevezik, melyek mögött egy spirituális és/vagy szellemi rendszer is áll (például a harci kung-fu egyes irányzatai, az aikido, az iaido, a tajcsicsüan, stb.), illetve amelyek nem a küzdést és az abban való győzedelmeskedést helyezik a fókuszba. Másképp megfogalmazva ez valódi művészet, a művész pedig az alkotást és az önmegvalósítást tartja művészete céljának. Versenyről itt is beszélhetünk, de az nem a ringben, hanem inkább a az életben játszódik. Fontosabb a harcművészetben a kibontakozás és valamiféle magasabbrendű elvvel való harmónia kialakítása.
  • A harcművészet egy tipikus leírása a festővel való összehasonlítás. A festőnek rendelkezésére áll a paletta az alapszínekkel, valamint a vászon és az ecset. A felhasznált színeket viszont ő maga keveri ki, és a vonalakat is ő húzza, mindezt a saját stílusában, a saját látásmódja, érzései és érzelmei által vezérelve. A harcművésznek rendelkezésére állnak a technikák és formák, amelyeket szabadon módosít és kombinál a saját célja, valamint az adott helyzet szerint.

Összefoglalva: A harcművészet a test és a szellem művészete testi és szellemi oldalról egyaránt megközelítve, az ember ősi védekező és támadó ösztöneit alapanyagul felhasználva.

  • A küzdősport szóhoz pedig inkább azokat rendelik, melyek letisztultak, nem hordoznak kulturális vonásokat, bármilyen kultúrához csatolhatók, inkább a testi értelemben vett harcot fejleszti, és nem, vagy csak nagyon kis mértékben foglalkozik más kultúrá(k)nak a hozadékával, vagy a szellemi értelemben vett harccal. Más megközelítésben azt mondhatni, hogy küzdősport az, ahol a hatékonyság (mégha részbeni is, például boxban csak a kezet szabad használni) felülmúlja a szépség és az egészség szempontjait (például kick-box, sanda, ökölvívás, birkózás, stb.) Ez sport, a művészi célokkal ellentétben, itt a verseny, a mozgás és a mások felett való győzedelmeskedés számít elsődlegesen.

Összefoglalva: A küzdősport egy módszer a hatékony védelemre és támadásra, illetve sport, vagyis az előzőek szabályok között való űzésére.

Természetesen a két fogalom úgy is összeolvad, hogy például a karatét lehet küzdősportként alkalmazni, de lehet harcművészetként is művelni.

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ázsia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ázsiai harcművészetek megalapítása valószínűleg arra vezet vissza, amikor a korai kínai és indiai harcművészetek keveredtek egymással. Kiterjedt kereskedelem folyt a két nép között az i. e. 6. századtól kezdve. A kulturális kapcsolatokat a különféle diplomaták, kereskedők és szerzetesek is erősítették, akik beutazták a Selyemutat. A Hadakozó Fejedelmek (i. e. 480-221) időszaka alatt a harcművészeti filozófia és stratégia eddig nem látott fejlődésnek indult, ahogyan azt Szunce "A háború művészete" (kb. i. e. 350) című művében láthatjuk.

Egy régi legenda szerint egy 550 körül élt dél-indiai herceg, Pallava, szerzetesnek állt és Bodhidharma néven (vagy ismerik még Darumaként is) a fegyelem, az alázatosság, józanság és tisztelet erényeit hirdette filozófiájában.[1]

A Saolin Monostort Xiaowen császár építette i. sz. 477-ben, aki az északi Vej-dinasztia uralkodója volt. Buddhabhadra (mandarinul Batuónak hívják), egy india dhyana mester lett a Saolin templom első apátja.[2]

Az Ázsiában kialakult harcművészetek terjesztése a tanár-tanítvány rendszer kulturális hagyományait követte. A diákok egy oktató alatt edzenek szigorú hierarchikus rendben. Az oktatót sifunak hívják kantoniul, shifunak pedig mandarinul. Ugyanezt a terminust a japánoknál a szenszej; koreaiul a szabeom-nim; szanszkritul, hindiül, a telegu nyelven és a malájul guru; a khmerül a kruu; tagalogul guro; malájul kalari gurukkal vagy kalari aszán; tamilul aszán; thaiul achan vagy khru és burmaiul a szaja tölti be. Mindegyiket mesterként, tanárként vagy mentorként fordíthatjuk.

Egyes országok őshonos harcművészeti irányzatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európa, Észak-Amerika, Dél-Amerika, Ausztrália[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Afrika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ázsia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Reid, Howard and Croucher, Michael. The Way of the Warrior-The Paradox of the Martial Arts" New York. Overlook Press: 1983.
  2. Order of the Shaolin Ch'an (2004, 2006). The Shaolin Grandmaster's Text: History, Philosophy, and Gung Fu of Shaolin Ch'an. Oregon.