I. Izjaszláv kijevi nagyfejedelem

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. Izjaszláv
Minskizjaslav.jpg

Kijev nagyfejedelme
Uralkodási ideje
1054. február 20. – 1068. szeptembere[1]
Elődje I. Jaroszláv
Utódja Vszeszláv
Kijev nagyfejedelme
Uralkodási ideje
1069 – 1073. márciusa[1]
Elődje Vszeszláv
Utódja II. Szvjatoszláv
Kijev nagyfejedelme
Uralkodási ideje
1077 – 1078. október 3.
Elődje I. Vszevolod
Utódja I. Vszevolod
Életrajzi adatok
Uralkodóház Rurik-dinasztia
Született
1024
Novgorod
Elhunyt
1078. október 3.
Csernyihiv közelében
Gyermekei II. Szvjatopolk kijevi nagyfejedelem
Édesapja I. Jaroszláv
Édesanyja Svédországi Ingegerd

I. Izjaszláv Jaroszlavics (oroszul: Изясла́в Яросла́вич), (1024[1]1078. október 3.[1][2]) kijevi nagyfejedelem 1054-től 1068-ig, 1069-től 1073-ig és 1076-tól haláláig.

Hatalomra jutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Izjaszláv 1024-ben született Novgorodban Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelem és felesége, Irina (eredeti nevén Ingegerd, III. Olaf svéd király lánya) második fiaként[3]. Apja előbb Turov fejedelmévé tette, majd amikor 1052-ben Vlagyimir bátyja, az akkori novgorodi fejedelem meghalt, ő kapta meg Novgorodot és egyben ő lett a trónörökös is.

1054. február 20-án Jaroszláv meghalt, így Izjaszláv lett a kijevi nagyfejedelem. Novgorodot Msztyiszláv fiának adta át. Bölcs Jaroszláv végrendeletében minden fiának juttatott birtokokat, Szvjatoszláv Csernyigovot kapta, Vszevolod Perejaszlavlt, stb. Teljesen kimaradt a végrendeletből Szugyiszláv, Jaroszláv egyetlen életben levő öccse, akit 1036 óta egy ajtó nélküli cellában tartottak; valamint az uralkodócsalád polocki ága.

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Izjaszláv az állam irányításába bevonta két legidősebb öccsét is. A három fivér, az úgynevezett "Jaroszlavicsok triumvirátusa" biztosan uralta a Kijevi Rusz belső magját, a Kijev, Csernyigov és Perejaszlavl alkotta formációt a Dnyeper középső folyásánál és ennélfogva akaratukat rákényszeríthették a többi hercegre. Így sikerült megszerezniük és felosztaniuk a hercegek halála után a szmolenszki és volhíniai földeket, kisemmizve az örökösöket.

1055-ben Vszevolod sikeres hadjáratot indított a Dnyeper alsó folyásánál élő úzok ellen. Ugyanekkor találkoztak az oroszok először a feltörekvő nomád néppel, a kunokkal. A viszonyuk ekkor még barátságos volt, Vszevolod szerződést kötött Bolus kánnal.

A három fivér harca Vszeszláv polocki fejedelem ellen (Radziwiłł-kódex, 13. sz.)

1057-ben az oroszok katonai segítséget nyújtottak Bizáncnak, amely ekkor Örményországban harcolt a szeldzsukokkal. 1058-ban Izjaszláv kiterjesztette Kijev fennhatóságát a baltikumi Protva-folyó völgyében élő galindiaiakra. 1060-ban a triumvirátus és Vszeszláv polocki herceg közösen viseltek hadat az úzok ellen. A következő évben a kunok rátámadtak a Perejaszlavli Fejedelemségre, szétverték Vszevolod seregét és végigpusztították a földjeit.

1065-ben Vszeszláv polocki fejedelem megostromolta Pszkovot és kifosztotta Novgorodot; a három fivér sereggel vonult ellene, legyőzték és Kijevbe vitték, ahol egy porubba (ajtó nélküli, fából készített cella, amelyet a fogoly köré építettek) zárták. Polockot Izjaszláv fia, a novgorodi Msztyiszláv kapta meg.

A kijevi felkelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1068-ban a kunok tönkreverték a triumvirátus egyesített hadait az Alta folyónál; Izjaszláv és Vszevolod Kijevbe menekült. A portyázó kunok jelentette veszély miatt a kijevi polgárok gyűlést hívtak össze a Podol nevű városrész piacára, a kézművesek és a kereskedők pedig fegyvereket követeltek a fejedelemtől, hogy folytathassák a harcot a kunok ellen.[3] Izjaszláv azonban nem volt hajlandó teljesíteni a kérésüket, mert félt, hogy a városi nép fellázad urai, a bojárok ellen.[3] Ekkor a városlakók tömegei a város előkelő negyedébe, a "hegyre" vonultak, s le akartak számolni a fejedelmi tisztviselőkkel.[3] Izjaszláv elmenekült a városból, és unokatestvérétől, II. Boleszláv lengyel királytól kért segítséget. A felkelők kiszabadították a börtönből Vszeszláv herceget és a nagyfejedelmi trónra ültették.

A harmadik fivér, a csernyigovi Szvjatoszláv összeszedte katonáit és háromezres seregével megfutamított mintegy tizenkétezer kunt, sőt a novgorodi krónika szerint Sarukán kánt is foglyul ejtette.

Izjaszláv nagy lengyel sereggel tért vissza, Vszeszláv pedig visszamenekült Polockba. A megrettent kijeviek a két fiatalabb "triumvirt" kérték fel közvetítésre; ekkor fordult elő elsőként hogy két öccse nem volt egy véleményen Izjaszlávval. Megígértették, hogy nem bünteti meg a kijevieket (amit nem tartott be, Msztyiszláv fia 70 embert kivégeztetett és sokakat megvakított), sőt Novgorod új fejedelmévé Szvjatoszláv fiát, Glebet tették meg. A nagyfejedelmi trónt visszaszerző Izjaszláv ezután elfoglalta Polockot és előbb Msztyiszláv fiának (aki pár hónappal később meghalt) majd Szvjatopolknak adta a várost. Vszeszláv 1071-ben visszafoglalta birtokát és sikerült is megtartania; főleg hogy 1073-ban szétesett a három fivér triumvirátusa.

Testvérharc[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kijevi Rusz a 11. században

1073-ban Szvjatoszláv és Vszevolod összeesküdött Izjaszláv ellen és elűzték[4]. Szvjatoszláv lett az új nagyfejedelem, Vszevolod pedig megkapta Csernyigovot. Izjaszláv újból Lengyelországba menekült, ahol azonban hűvös fogadtatásra talált; a lengyel király inkább utódjával kötött szövetséget. Azzal próbálta menteni a helyzetét, hogy a nyugati kereszténység vezető hatalmaihoz folyamodott.[5] Miután IV. Henrik német-római császárral nem boldogult[5], elsősorban VII. Gergely pápához fordult: Rómába küldte két fiát, és a Szentszék oltalma alá helyezte a regnum Russiae-t.[5] 1075-ös bullájában VII. Gergely elfogadta ezt a felajánlást, amely teljesen megváltoztatta volna a Kijevi Oroszország sorsát.[5] Lengyelország mellett újabb katolikus királyságot teremtett volna Közép-Kelet-Európában, és egyetlen hasonló politikában és egyházi elkötelezettségben egyesítette volna a keleti és nyugati szlávokat.[5] VII. Gergely azonban nem tudott semmilyen hatékony támogatást nyújtani Izjaszlávnak, és ez az elképzelés, amely Oroszországban amúgy is alig talált támogatásra, nem hagyott semmiféle nyomot az orosz hagyományban.[5]

Szvjatoszláv 1076-ban váratlanul meghalt, Izjaszlávnak pedig ezúttal sikerült lengyel segítséget szereznie és visszatért a trónra. Vszevolod nem állt ellen, így megtarthatta Csernyigovot. Már a következő év tavaszán újból kitört a harc a polocki Vszeszlávval, aki megint Novgorodra támadt. A Polock elleni hadjáratban kun zsoldosok is segítették a kijevieket.

1078-ban Szvjatoszláv fia, Oleg és unokatestvére, a szmolenszki Borisz Brjacseszlavics fellázadtak nagybátyjaik uralma ellen. Kun segédcsapatokkal megerősítve szétverték Vszevolod seregét, aki segítséget kért Kijevtől. A döntő csatára 1078. október 3-án került sor, amelyben Izjaszláv és Borisz is elesett[6].

Izjaszláv Jaroszlavicsot a kijevi Szent Szófia-székesegyházban temették el.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Izjaszláv II. Mieszko lengyel fejedelem lányát, Gertrúdot vette feleségül. Gyermekük:

  • Jaropolk (1043-1086), turovi és volhíniai fejedelem

Gertrúd később Jaropolkot nevezte egyetlen fiának, így lehetséges, hogy a fejedelem másik két fiát más nő (másik felesége?) szülte:

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d Dr. Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott? kormányzott? (Wer regierte wann?, 1992, München); magyar kiadás: Springer Hungarica, Budapest, 1994, fordította: Hulley Orsolya és Pálinkás Mihály, ISBN 963-7775-43-9, 328. oldal
  2. Rurikids 1 (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
  3. ^ a b c d Világtörténet – 10 kötetben, III. kötet (Szerkesztették: N. A. Szidorova (felelős szerkesztő), N. I. Konrad, I. P. Petrusevszkij, L. V. Cserepnyin, orosz kiadás: ВCЕMИРНАЯ ИСТОРИЯ ГОСУДАРCТВЕННОЕ ИЭДАTEЛЬСTBO ПОЛИТИЧЕСКОЙ ЛИTEPATУРЫ МОСКBА 1957), Kossuth Könyvkiadó, 1963, 256. oldal
  4. A nyugati civilizáció peremén, 1999, 39. oldal
  5. ^ a b c d e f A nyugati civilizáció peremén, 40. oldal
  6. Magyar Nagylexikon, főszerkesztő: Élesztős László, Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 2004, 18. kötet, 609. oldal
  • Войтович Л. Ярославичі. Перша Галицька династія // Князівські династії Східної Європи (кінець IX — початок XVI ст.): склад, суспільна і політична роль. Історико-генеалогічне дослідження. — Львів: Інститут українознавства ім. І.Крип’якевича, 2000. — 649 с. — ISBN 966-02-1683-1
  • А. Г. Кушнир. Летопись фактов и событий отечественной истории

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Изяслав Ярославич című orosz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Előző uralkodó:
I. Jaroszláv
Kijevi nagyfejedelem
10541068
A Kijevi Rusz címere
Következő uralkodó:
Vszeszláv
Előző uralkodó:
Vszeszláv
Kijevi nagyfejedelem
10691073
A Kijevi Rusz címere
Következő uralkodó:
II. Szvjatoszláv
Előző uralkodó:
II. Szvjatoszláv
Kijevi nagyfejedelem
10761078
A Kijevi Rusz címere
Következő uralkodó:
I. Vszevolod