Zsebcsatahajó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Deutschland-osztály (zsebcsatahajók) szócikkből átirányítva)
Zsebcsatahajó
Az Admiral Scheer Gibraltárnál (1936).
Az Admiral Scheer Gibraltárnál (1936).
HajótípusNehézcirkáló/Zsebcsatahajó (Schwerer Kreuzer / Panzerschiff)
NévadóLützow
ÜzemeltetőA Kriegsmarine zászlaja Kriegsmarine
HajóosztályDeutschland-osztály
Építő
  • Kriegsmarinewerft Wilhelmshaven
  • Deutsche Werke
Szolgálatba állítás1933
Általános jellemzők
Vízkiszorítás10 600 t–12 540 t (konstrukciós)
14 500 t–16 280 t
(teljes terheléssel)
Hossz186 m
Szélesség20,69–21,6 m
Merülés7,25 m–7,4 m
Hajtómű8 db MAN dízelmotor 41 748 kW, 2 csavartengely, 2756 t dízelolaj
Sebesség26-28,5 csomó (53 km/h)
Hatótávolság32 200 km–16 500 km 37 km/h sebesség mellett
Fegyverzet6 × 28 cm SK C/28 (L/52)

8 × 15 cm SK C/28 (L/55)
6 × 10,5 cm SK C/33 (L/65)
8 × 3,7 cm SK C/30 (L/83)
8 × 53,3 cm torpedóvető

(Légvédelem később jelentősen megerősítve)
Repülőgépek2 db Ar 196 hidroplán
Páncélzat Övpáncél: 80 mm–100 mm
Fedélzet: 40 mm
Lövegtornyok: 160 mm
Legénység619–1150 fő
A Wikimédia Commons tartalmaz Zsebcsatahajó témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Ez a szócikk az 1930-as években szolgálatba állított német zsebcsatahajó-osztályról szól. Hasonló címmel lásd még: Deutschland osztály (egyértelműsítő lap).

A Deutschland-osztály egy három egységből álló nehézcirkáló-osztály volt, melyet a Reichsmarine építtetett meg az 1920-as évek végén és a Kriegsmarine kötelékében vettek részt a második világháborúban. Az egységei zsebcsatahajóként is ismertek különleges technikai jellemzőik miatt. A hajókat hivatalosan a versailles-i békeszerződésben előírt korlátozásokat figyelembe véve építették meg, ami Németország számára nem engedélyezte 10 000 t vízkiszorításúnál nagyobb hadihajó megépítését és ezek 28 cm-es űrméretnél nagyobb ágyúkkal való felfegyverzését. Az eredeti hivatalos besorolásuk Panzerschiff (páncélos hajó) volt, ami annak volt köszönhető, hogy konkrétan egyik korábbi kategóriába sem volt besorolható, ezért a békeszerződésben használt kifejezéssel (cuirassé, armored ship) illették. Az osztálynak három hajója épült meg, a Deutschland, az Admiral Scheer és az Admiral Graf Spee. Hivatalosan mindegyik 10 000 t vízkiszorításúnak épült, de a standard vízkiszorítása már az elsőként megépült Deutschlandnak is valójában 10 600 t volt, ami testvérhajóinál kis mértékben tovább nőtt. A hajókat számos forradalmi újítással építették meg, így ezek lettek az első hadihajók, melyeknek testét hegesztéssel illesztették össze és ezek kaptak elsőként dízelmotorokat. A hat nehézágyúja és ehhez mérten aránylag kis vízkiszorítása miatt a britek a zsebcsatahajó (pocket battleship) kifejezéssel illették őket. Német részről 1940 februárjától hivatalosan nehézcirkálóként sorolták be őket.

A három hajót 1929 és 1936 között építette meg a Deutsche Werke Kielben és a Reichsmarinewerft Wilhelmshavenben. Mind a három egység részt vett a spanyol vizeken folytatott nemzetközi őrjáratban a spanyol polgárháború idején. Eközben a Deutschland ellen támadást intézett a köztársaságiak légierejének egyik repülőgépe, amire válaszul az Admiral Scheer lövette Almería körüli köztársasági állásokat. 1937-ben az Admiral Graf Spee (röviden: Graf Spee) képviselte Németországot a VI. György brit király trónra lépésének alkalmával rendezett flottaszemlén. A háborúig hátralévő békeidőben a három hajó számos Atlanti-óceánon végrehajtott hadgyakorlaton vett részt és számos kikötőt keresett fel kapcsolatépítő célzattal.

A második világháború kitörése előtt a Deutschland és a Graf Spee kihajózott az Atlanti-óceánra, hogy támadólag léphessenek fel az ellenséges kereskedelmi hajóforgalom ellen, amennyiben a nyugati hatalmak hadat üzennének a Németországnak Lengyelország lerohanása miatt. Az Admiral Scheer ebben nem vett részt, mivel időszakos karbantartás miatt kikötőben állt. A Deutschland észak-atlanti portyája nem volt kimondottan sikeres, mivel csak három hajót fogott el és süllyesztett el. A hadműveletről való visszatérése után presztízsokokból átkeresztelték Lützow-ra. A Graf Spee kilenc kereskedelmi hajót süllyesztett el az Atlanti-óceán déli részén és az Indiai-óceánon, majd pedig a dél-amerikai partok közelében támadást intézett egy három cirkálóból álló brit hajóraj ellen. A La Plata-i csata során bár megrongálta az ellenfeleit, maga is több súlyos találatot szenvedett el és nyomában két brit cirkálóval Montevideóba hajózott. A britek megtévesztő tevékenységének és a saját hajójának rossz általános állapota miatt Hans Langsdorff sorhajókapitány, a Graf Spee parancsnoka úgy döntött, hogy maga süllyeszti el a hajóját.

A Lützow-t és az Admiral Scheert 1942-ben Norvégiába helyezték át, hogy a Szovjetunióba tartó konvojokat támadhassák. Az Admiral Scheer az 1942 augusztusában a Wunderland hadművelet keretében a Kara-tengerre hajózott át, hogy ott a szovjet kereskedelmi hajózást támadja, de jelentős eredményeket nem ért el. A Lützow 1942 decemberében részt vett a barents-tengeri csatában. Az ehhez vezető hadművelet egy konvoj elpusztítását célozta, de nem járt sikerrel. A norvégiai állomásozásuk ideje alatt mindkét hajó sérüléseket szenvedett és visszarendelték őket Németországba. Ezután a Balti-tenger mentén a szovjetek ellen nyújtottak tűztámogatást a szárazföldi csapatoknak. A háború utolsó heteiben mindkét hajót brit bombázók süllyesztették el. A Swinemünde előtti Kaiserfahrt-csatornán megfeneklett Lützow-t kiemelte és célhajóként süllyesztette el a szovjet haditengerészet, míg az Admiral Scheert részben lebontották az elsüllyedésének helyszínén, a hajótest maradványait pedig törmelékkel fedték be.

Fejlesztés[szerkesztés]

A versailles-i békeszerződés korlátozta Németország haditengerészetének méretét, ami ezután a főbb hajótípusok közül csak hat (pre-dreadnought mintájú) csatahajóval és hat könnyűcirkálóval rendelkezhetett. Ezeket nem lehetett pótolni egészen addig, míg el nem érték a 20 éves kort.[1] A csatahajók pótlását csak olyanokkal oldhatták meg, melyek 10 000 t vízkiszorításúak voltak, miközben Németország potenciális ellenfelei 35 000 t-s hajókat építhettek a washingtoni flottaegyezmény és az azt követő egyezmények alapján.[2] A szerződés maga nem szabályozta az ágyúk űrméretét,[3] de a szerződés által létrehozott NIACC (Naval Inter-Allied Commission of Control – kb.: Szövetségközi Haditengerészeti Ellenőrző Bizottság) rendelkezett olyan hatáskörrel, hogy az új hadihajók fegyverzetét szabályozza.[m 1] Az antanthatalmak feltételezték, hogy ezekkel a korlátozásokkal Németország csak a skandináv államokéihoz hasonló, csupán partvédelmi feladatokra alkalmazható haditengerészetet építhet ki.[4]

A Reichsmarine legrégebbi csatahajójának, a Preussennek a gerincét 1902-ben fektették le és emiatt már 1922-ben újat lehetett volna építeni a pótlására. Ennek megfelelően 1920-tól kezdődően tervezeteket készítettek egy új hajó elkészítéséhez. Két fő opció kínálkozott: vagy egy erősen páncélozott, lassú, és kisméretű, monitor-szerű hadihajót építenek, vagy egy nagyméretű, gyengén páncélozottat, ami egy cirkálóra hasonlít.[5] Az új típusú páncélos tervezési munkálatai 1923-ban kezdődtek, de a német gazdaság 1924-es összeomlása miatt átmenetileg szünetelt a tervezés. Hans Zenker tengernagy, a Reichsmarine parancsnoka a tervezési munka folytatását követelte, így 1925-re három új tervezet készült el. Az 1923-ban készült két vázlattal együtt így már öt eltérő tervezet állt rendelkezésre. Az első kettő közül az "I/10" jelzésű egy 32 csomó sebességű cirkáló volt, aminek a fegyverzetét nyolc darab 20,5 cm űrméretű löveg adta volna, míg a "II/10" jelű egy 22 csomós, erősen páncélozott hajó lett volna négy 38 cm-es löveggel felszerelve. Az 1925-re elkészített három tervezet ("II/30", "IV/30", és "V/30") mindegyikében a fegyverzetet hat darab 30 cm-es löveg alkotta volna, de különböző páncélvédettség mellett. A Reichsmarine ezzel szemben a 28 cm űrméretű lövegeket részesítette előnyben, hogy ne provokálja a nagyobb ágyúkkal az antanthatalmakat és a mérnökök számára is könnyebben megoldható feladatot adjanak.[3]

A Reichsmarine 1925 májusában konferenciát tartott a tervek kiértékelése céljából, de nem sikerült döntést hozni a kérdésben. Különleges fontossággal bírt a Ruhr-vidék francia megszállása, ami miatt Németország nem tudott hamar nagy űrméretű ágyúkat gyártani. A tervezési részleg újabb terveket készített, melyek közül az "I/35" egy erősen páncélozott hajó volt egyetlen, háromlöveges lövegtoronnyal a hajó elején, a "VIII/30" egy jóval gyengébb páncélzatú hajó lett volna két kétcsövű lövegtoronnyal. A Reichsmarine 1926-ra tervezte az első hajók elkészítését, de eddigre a terveket még nem véglegesítették. Az 1926-os hadgyakorlatok tapasztalatai azt mutatták, hogy a tervezési részlegnek gyorsabb hajókra lesz szüksége. Az év során két újabb tervet nyújtottak be Zenkernek.[6] A Panzerschiff A megjelöléssel megrendelt Deutschland eredeti tervei 1926-ban készültek el és 1928-ra véglegesítették őket.[7] Zenker 1927. június 11-én jelentette be, hogy a haditengerészet a számos benyújtott tervezet közül kiválasztotta azt, amelyik alapján az új hadihajót meg fogják építeni. A Reichsmarine amellett döntött mely két lövegtoronnyal rendelkezett, azokban három-három 28 cm-es ágyúval.[8]

Politikai ellenállás[szerkesztés]

Az új hadihajó megépítésével szemben jelentős volt a politikai ellenállás, ezért a Reichsmarine úgy döntött, hogy a megrendelés leadásával megvárja az 1928-as választásokat.[6] A hajók megépítése a választások egyik nagy kérdése volt, főként a szociáldemokraták számára, akik erősen ellenezték az új hajókat és az „Élelmet, nem pedig páncéloscirkálót!” jelmondattal kampányoltak.[9] 1928 májusában a választásokon a megépítésüket támogató erők kerültek többségbe, közte volt a 12 helyet szerző NSDAP is. A magas költségek miatt az építést erősen kritizáló SPD is megszavazta, miután a Hindenburg kancellár támogatását bíró védelmi miniszter, Wilhelm Groener lemondását helyezte kilátásba arra az esetre, ha a hajóépítés nem kapna támogatást. 1928 októberében a kommunista párt referendumot kezdeményezett a flottafejlesztés ellen, de nem járt sikerrel és az első hadihajó megépítését 1928 novemberében engedélyezték.[6]

Mikor a tervek részletei az antanthatalmak tudomására jutottak, igyekeztek megakadályozni a hajók megépítését. A Reichsmarine felajánlotta az első hajó építésének leállítását cserébe azért, ha a Németországot beveszik a washingtoni egyezménybe és 125 000 t vízkiszorításig engedélyezik számára kapitális hadihajók építését. (A briteknek a szerződés 525 000 t kapitális hadihajót engedélyezett.) Ezzel hatályon kívül helyeződött volna a versailles-i szerződés azon pontja, mely korlátozta Németország haditengerészeti erejét. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok hajlott a német kérésnek való helyt adásra, de Franciaország nem járult hozzá a békediktátum revíziójához. Miután a Panzerschiffek nem szegték meg a versailles-i békeszerződés pontjait, az antanthatalmak tárgyalásos úton sem tudták megakadályozni a megépítésüket.[2]

A konstrukció[szerkesztés]

Általános jellemzők[szerkesztés]

Felismerhetőség céljából készített rajz a Lützow-ról az 1942-es konfigurációja alapján. Az adatok a páncélöv vastagságát 4 hüvelykben adják meg, míg valójában 3,1 hüvelyk volt

A három Deutschland-osztályú egység méretei kis mértékben eltértek egymástól. Megépítésekor 181,7 m volt a vízvonal menti hosszúsága és 186 m a teljes hosszúsága mindnek. A Deutschland és a Admiral Scheer a klipperekéhez hasonló „atlanti orrt” (Atlantikbugot) kapott 1940-41 során, amivel a teljes hosszúságuk 187,9 m-re nőtt. A szélesség a Deutschland esetében 20,69 m, az Admiral Scheer esetében 21,34 m, míg az Admiral Graf Spee esetében 21,65 m volt. A Deutschland és az Admiral Scheer standard merülése 5,78 m, teljes terhelés melletti merülése 7,25 m volt. A Graf Spee esetében ezek az értékek valamivel nagyobbak, 5,8 m illetve 7,34 m voltak. A hajók vízkiszorítása is építésük sorrendje szerint növekedett. A Deutschland standard vízkiszorítása 10 800 t, az Admiral Scheeré 11 740 t, a Graf Spee-é 12 540 t volt. A teljes terhelés melletti vízkiszorításuk ennél jelentősen nagyobb volt: 14 500 t, 13 880 t illetve 16 280 t.[7] Hivatalosan mind a hármat 10 000 t standard vízkiszorításúnak adták meg, hogy a versailles-i békeszerződés korlátozásainak megfeleltessék őket.[10]

A hajótesteket keresztirányú acélkeretekkel építették és a több mint 90%-ukat hegesztéssel illesztették össze az addig megszokott szegecselés helyett. Ezzel az eljárással 15%-kal tudták csökkenteni a hajótest teljes tömegét,[11][7] mivel megspórolták a szegecsekből és a lemezek átlapolásából fakadó többletsúlyt. A súlycsökkentés érdekében sok helyen alkalmaztak alumíniumötvözeteket. Az így megspórolt súlyt így a fegyverzet erősítésére és a páncélvastagság növelésére fordíthatták.[12] A páncélzatot bevonták a hajótest szerkezetébe, így az nem csak a védelmet szolgálta, hanem a szerkezeti szilárdsághoz is hozzájárult. A hajótest 12 vízhatlan rekeszre volt osztva a válaszfalak révén és gerincének 92%-án kettős fenékkel rendelkezett. Az eredeti tervek alapján a hajón 619 fő teljesített szolgálatot, köztük 33 tiszt. 1935-öt követően ezt jelentősen megnövelték 951-1070 főre (közte 30 tiszttel). Egy hajóraj-zászlóshajóként szolgáló egységre ezen felül még 17 tiszt és 85 sorállományú érkezett. A másodzászlóshajóra 13 tiszt és 59 sorállományú érkezett létszám felett. A hajók számos kisebb vízi járművet szállítottak magukkal, köztük két naszádot, két parancsnoki motorcsónakot, egy bárkát (barkaszt), egy pinassét, és két dingit.[7]

A Kriegsmarine értékelése szerint az osztály hajói jó tengerjáró járművek voltak, melyeknek csekély volt az oldalirányú kilengése. Az eredeti, függőleges orrkialakítással a szemből érkező hullámok esetén sok víz került a hajótestbe, de az Atlantikbug kialakítással 1940-41-ben ez jelentősen javult. A hajók nagyon könnyen manőverezhetőek voltak, főleg akkor, mikor a dízelmotorok manőverezéshez kialakított azon beállításait használták, amivel a hajtóművek egyik felét hátramenetbe kapcsolták. Erős fordulók esetén 13%-ig dőltek meg. Az alacsony kialakítású tatfedélzetet a hátulról érkező hullámok vízzel árasztották el és emiatt az ott tárolt felszerelést gyakran elragadta a tenger.[7]

Hajtómű[szerkesztés]

A Deutschland-osztály hajóit négy darab kilenchengeres, kettős működésű, kétütemű MAN-dízelmotorral építették meg.[7] A teljesen dízelmotorokkal való meghajtás ilyen méretű hadihajóknál radikális újdonságnak számított és jelentős súlymegtakarítást eredményezett.[12] A dízelmotorok az AG Vulcan által gyártott tengelykapcsolók segítségével hajtották meg a hajócsavarok tengelyeit, melyek végén egy háromszárnyú, 4,4 m átmérőjű hajócsavar volt. A Vulcan által gyártott szerkezet egy vízzel és olajjal töltött hidromechanikai kuplung volt, ami azzal az előnnyel bírt, hogy a motorokat egymástól függetlenül be lehetett indítani vagy karbantartások céljából le lehetett állítani. A hajtóművek 450 fordulat/perc fordulatszámon egyenként 6750 le (4960 kW) teljesítményt adtak le. Ez a motortípus az 1909-ben a Császári Haditengerészet részére Wilhelm Laudahn vezetésével a csatahajók számára kifejlesztett és megépített 12000 le-s dízelmotor továbbfejlesztése volt. A hajót ezen hajtóművekhez igazítva tervezték meg. melyek a korábbi turbinákhoz képest kisebb kezelőszemélyzetet igényeltek.[13]

Az aggodalmak ellenére a hajtómű sikeresnek bizonyult, mindenekelőtt a túl erősnek vélt vibrációt sikerült kordában tartani. Nagy előnynek számított a bonyolultabb gőzturbinákkal szemben a nagy hatótávolság, a tömeg megspórolása, a könnyebb karbantarthatóság, valamint jelentős taktikai előnynek számított az, hogy a motorok azonnal felpörgethetőek voltak és nem kellett hosszadalmasan várakozni, mint a turbinák esetében a kazánok felfűtésére. A dízelmeghajtás olyan sikeresnek bizonyult, hogy a Z terv csaknem minden hajóját ilyennel tervezték felszerelni, még a H-osztályú szupercsatahajókat is.

A Deutschland eredetileg 3,7 m átmérőjű hajócsavarokat kapott, de ezeket később lecserélték a nagyobbakra. A hajtóművek teljesítményét 54 000 le-re becsülték, amivel 26 csomós sebességet lehetett elérni. A várt fordulatszámot nem érték el a próbajáratok során, de ezzel együtt is meghaladták a tervezett végsebességet. A Deutschland hajtóművei 48 390 le teljesítmény leadására voltak képesek, amivel 28 csomó volt a sebessége, az Admiral Scheernek 52 050 le-vel 28,3 csomó, a Graf Spee hajtóműveinek teljesítményéről nem maradtak fent adatok, de a próbajáratokon 29,5 csomó végsebességet ért el.[7]

A Deutschland 2570 t gázolajat tudott magával vinni, amivel a hatótávolsága 17 400 tmf (32 200 km) volt 13 csomóval való haladás mellett. Egy csomóval nagyobb sebesség 16 600 tmf-re csökkentette a hatótávolságot. 20 csomó mellett a hatótávolság 10 000 tmf (18 500 km) volt. Az Admiral Scheer 2410 t gázolajat szállíthatott és ennek megfelelően a hatótávolsága is valamivel kisebb volt, 9100 tmf (16 900 km). A Graf Spee üzemanyagtartályaiban 2410 t gázolajnak volt hely, amivel a 8900 tmf-t (16 500 km) tudott megtenni. Az elektromosságot két dízelmotor által hajtott négy generátor állította elő. Az összteljesítményük a Deutschland esetében 2160 kW, a Admiral Scheernél 2800 kW, a Graf Spee esetében 3360 kW volt, mindegyik hajó esetében 220 volt hálózati feszültséggel. A kormányzást egyetlen kormánylapáttal oldották meg.[7]

Fegyverzet[szerkesztés]

A Lützow hátsó lövegtornya
A Deutschland (előtérben) 1939 áprilisában a La Manche-csatornán, előtte az egyik testvérhajója halad

A három Deutschland-osztályú hajó fő fegyverzete hat darab 28 cm űrméretű, 52 kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyúból állt (típusjelzése: 28 cm Sk C/28)[m 2] haditengerészeti ágyú volt, melyeket két lövegtoronyban helyeztek el.[7] A tornyok Drh LC/28[m 3] típusjelzésűek voltak és a csövek 40 fokos emelését,[14] és -8 fokos süllyesztését tették lehetővé.[7] A legnagyobb emelkedési szög 36 475 m-es maximális lőtávolságot tett lehetővé. A 300 kg-os lövedéket 910 m/s torkolati sebességgel lőtték ki.[14] Az ágyúk lőszerjavadalmazása eredetileg 630 darab nehézgránát volt, amit később 720 darabra növeltek.[7] A nagyobb űrméret mellett a Deutschland-osztály új lövegtorony-konstrukciója lehetővé tette, hogy a középső lövegeket ugyanolyan gyorsan utántöltsék, mint a két szélsőt. Az új technikai megoldás jóval nagyobb tűzgyorsaságot tett lehetővé.

A nehéztüzérség lövedékeinek ballisztikai tulajdonságai[15]

Távolság
[m] 		Csőemelkedés
[°] 		Becsapódási szög
[°] 		Lövedék sebessége
[m/sec]
5000 m 1,9° 2,4° 752 m/s
10000 m 4,5° 6,0° 611 m/s
15000 m 8,0° 11,8° 493 m/s
20000 m 12,5° 21,4° 407 m/s
25000 m 18,6° 34,2° 360 m/s
30000 m 26,3° 46,4° 353 m/s
35000 m 36,4° 56,0° 380 m/s
36475 m 40,0° – –
A háború előtt rendszeresített Heinkel He-60 típusú hidroplán az Admiral Scheer katapulján, alatt az egyik 15 cm-es löveg látható

A másodlagos tüzérség nyolc 15 cm Sk C/28 típusjelzésű lövegből (L/55),[7] melyeket mind önálló MPLC/28 lövegtalpakon helyeztek el a hajó középső részén.[16] Ezek a lövegtalpak +35 fokos emelkedést és –10 fokos süllyesztést tettek lehetővé, mely előbbivel a löveg maximális lőtávolsága 25 700 m volt. A lőszerkészletük 800 darabos volt, amit később 1200-ra növeltek.[7] A 15 cm-es lövedékek 45,3 kg-ot nyomtak és 875 m/s volt a torkolati sebességük.[16] A hajók fegyverzetéhez tartozott még nyolc darab 53,3 cm-es torpedóvető cső, melyek a süllyesztett tatfedélzeten kaptak helyet két.[7]

Megépítésükkor a légvédelmük három darab, külön lövegtalpakon elhelyezett 8,8 cm-es légvédelmi ágyúból (8,8 cm Sk L/45) állt. Ezeket 1935-ben hat darab 8,8 cm Sk C/31 típusjelzésű ágyúval cserélték le, melyeket három duplacsövű lövegtalpon helyeztek el. A Graf Speet és a Deutschlandot 1938-ban és 1940-ben átfegyverezték és hat darab 10,5 cm FlaK 38-ast (L/65) kaptak, szintén duplacsövű lövegtalpakon. Ezen felül négy darab 3,7 cm-es gépágyút (3,7 cm Sk C/30), majd először 10 darab 2 cm-es gépágyút kaptak, amiknek a számát a Deutschland esetében 28-ra növelték. Az Admiral Scheer légvédelmét 1945-ig hat darab 4 cm-es Bofors gépágyúval, 8 darab 3,7 cm-es gépágyúval és 33 darab 2 cm-es gépágyúval növelték.[7]

Páncélzat[szerkesztés]

A hajók övpáncélzata eltérő, de minimum 80 mm vastag volt középen és a központi citadella két vége felé 60 mm-re vékonyodott. Az orr és a tat a vízvonal mentén nem volt védve. A páncélöv meg volt döntve, hogy ezzel is növeljék a védelmi képességeit, és egy 20 mm-es vastagságú hosszanti repeszvédő válaszfal húzódott mögötte. A Deutschlandnál és az Admiral Scheernél a páncélöv felső pereme a páncélfedélzet szintjéig felnyúlt. Az Admiral Graf Spee esetében ez egy fedélzettel magasabbig ért fel.[17] A víz alatti védelmet szolgáló torpedóválaszfal vastagsága a Deutschland esetében 45 mm, a testvérhajói esetében 40 mm volt. A Deutschland felső fedélzetének páncélvastagsága 18 mm volt, a fő páncélfedélzeté 18–40 mm. Az Admiral Scheer és a Graf Spee felső fedélzete 17 mm vastagságú páncéllal volt borítva, míg a páncélfedélzet 17–45 mm vastagságú volt. A Deutschland és az Admiral Scheer esetében a páncélfedélzet nem húzódott végig a teljes hosszukon súlymegtakarítási okokból, de a Graf Spee esetében ezt már kiküszöbölték. Ehhez hasonlóan a Deutschland és az Admiral Scheer torpedóválaszfala véget ért a kettős fenékkel egyvonalban, de az utolsóként épült Graf Speenél már a külső hajótestig elért.[18] Az elülső parancsnoki tornyot oldalról 150 mm, felülről 50 mm, a hátulsó parancsnoki tornyot oldalt 50 mm, felül 20 mm vastag páncélzat védte. A lövegtornyok homlokpáncélja 140 mm, oldalsó páncélzata 85 mm, tetőpáncélja 85–150 mm vastag volt. Az önálló forgótalpakon elhelyezett 15 cm-es ágyúk lövegpajzsa 10 mm-es volt és a repeszek elleni védelmet szolgálta.[7]

Az Admiral Scheer és a Graf Spee páncélzata valamivel erősebb volt, mint a Deutschlandé. A Deutschland barbettái 100 mm, a testvérhajóké már 125 mm vastag volt. Az Admiral Scheer övpáncélzata valamivel erősebb lett, a Graf Spee-nél már 100 mm volt az 50–80 mm helyett. A fő páncélfedélzet is erősebb lett, néhol elérve a 70 mm-es vastagságot is.[19]

A sajátos tervezési megközelítésnek köszönhetően a hajók néhány évig gyorsabbaknak számítottak a náluk nagyobb tűzerővel rendelkező, és tűzerősebbnek minden náluk gyorsabb hadihajónál – leszámítva a japán Kongó-osztály négy csatacirkálóját és a három brit csatacirkálót (Hood, Renown, Repulse). Különösen a többi haditengerészet nehézcirkálóit érintette hátrányosan az új típusú német hadihajók megjelenése, mivel hasonló méretük ellenére nem voltak erősebben védettek, de a náluk rendszeresített 203 mm-es lövegeknek sem a hatótávolsága, sem az átütőereje nem vetekedhetett azok 280 mm-es lövedékeiével.

Besorolás[szerkesztés]

A Kriegsmarine eredetileg "Panzerschiff" névvel osztályozta a hajókat, de 1940 februárjában a két megmaradt egységet nehézcirkálóvá minősítették át.[20] A hat 28 cm-es lövegből álló nehéztüzérségük, nagy sebességük és nagy hatótávolságuk miatt jóval használhatóbbak voltak nyílttengeri bevetésekre, mint a pre-dreadnought csatahajók, melyek leváltására megépítették őket.[21] Emiatt főként a brit sajtóban „zsebcsatahajóként” (pocket battleship) emlegették őket. A Jane's Fighting Ships 1938-as kiadása úgy fogalmazott, hogy a Deutschland-osztály egységei „hivatalosan Páncélos Hajókként (Panzerschiffe) vannak megadva és közismerten mint ’Zsebcsatahajó’ utalnak rájuk. Lényegében különösen erős páncélos cirkálóknak feleltethetők meg.”[22]

Megépítés[szerkesztés]

A Deutschland vízrebocsátása

A Deutschland gerincét a kieli Deutsche Werke hajógyárban fektették le 1929. február 5-én.[4] Az építési szerződésben Panzerschiff A néven szerepelt, míg a flottánál ekkor Ersatz Preussen-ként szerepelt. Az építési száma 219 volt.[7] Vízrebocsátására 1931. május 19-én került sor és Heinrich Brüning kancellár végezte a keresztelését. Brüning még tartotta az ünnepi beszédét, mikor a hajótest véletlenül csúszni kezdett le a sólyáról.[23] A felszerelési munkálatok elvégzése után az első menetpróbákra 1932 novemberében került sor[24] és a Reichsmarine 1933. április 1-én vette át.[25]

A Deutschland megépítésének engedélyezése után is megmaradt a jelentős politikai ellenállás a flottafejlesztéssel szemben és a második egység, az Admiral Scheer körül politikai válság alakult ki, amit végül a szociáldemokraták szavazástól való tartózkodása oldott fel. Az ellenállás eredményeképpen a Panzerschiff B megépítését 1931-ig nem engedélyezték.[26] A névleg a Lothringen csatahajó pótlására szánt egység (Ersatz Lothringen) gerincét 1931. június 25-én fektették le a Reichsmarinewerftnél Wilhelmshavenben[4] 123-as építési számmal.[7] A vízrebocsátására 1933. április 1-én került sor és Marianne Besserer, Reinhard Scheer tengernagy lánya végezte a keresztelését.[27] Másfél évvel később, 1934. november 12-én fejezték be a felszerelését és a flotta ezen a napon vette át.[28]

Az Admiral Graf Speet Panzerschiff C névvel a Reichsmarine a Kriegsmarinewerfttől rendelte meg a Braunschweig pre-dreadnought csatahajó pótlására (Ersatz Braunschweig).[7] A gerincét 1932. október 1-én fektették le[4] 125-ös építési számmal.[7] A vízrebocsátására 1934. június 30-án került sor és keresztelését a névadó Maximilian von Spee tengernagy lánya végezte.[29] Bő másfél évvel később készült el, 1936. január 6-án, és ezen a napon vette át a haditengerészet.[28]

Átalakítási tervek[szerkesztés]

Miután Hitler 1943 január végén a két megmaradt egység lebontására adott parancsot, megvitatták azt a lehetőséget is, hogy ehelyett repülőgép-hordozóvá lehetne átalakítani őket. A hajókat ehhez 20 méterrel hosszabbították volna meg, ami 2000 t acélt és 400 munkást kötött volna le. Az átalakításhoz szükséges időt két évre becsülték. A felszállófedélzetük mindössze 10 méterrel lett volna csak rövidebb, mint a hasonló módon átépíteni szándékozott Seydlitzé, melyet 1942-ben készítettek fel az átalakításra. A sebességük 28 csomó maradt volna. Ezt a tervet végül elvetették.[30]

Az osztály egységei[szerkesztés]

Építési információ
Hajó Névadó Építő Gerincfektetés Vízrebocsátás Átadás Sorsa
Deutschland Lützow[31] Németország Deutsche Werke, Kiel 1929. 02. 05. 1931. 05. 19. 1933. 04. 01. Lőgyakorlaton elsüllyesztve 1947 júliusában.
Admiral Scheer Reinhard Scheer Reichsmarinewerft, Wilhelmshaven 1931. 06. 25. 1933. 04. 01. 1934. 11. 12. Légitámadásban elsüllyedt. (1945. 04. 09.)
Admiral Graf Spee Maximilian von Spee 1932. 10.  01. 1934. 06. 30. 1936. 01. 06. Legénysége elsüllyesztette Montevideo előtt
a La Plata-i csata után. (1939. 12. 17.)
Megjelenésbeli különbségek a testvérhajók között

A Deutschland az Admiral Scheertől és az Admiral Graf Speetől három fő ismertetőjegyében különbözött:

  • Megépítésétől csőformájú toronyárbóccal rendelkezett (az Admiral Scheer csak az 1939-40-es átépítése során kapott hasonlót, a Graf Spee egyáltalán nem).
  • A parancsnoki híd félköralakú volt, a távmérő a híd tetején kapott helyt, közvetlenül a toronyárbóc előtt.
  • A katapult a toronyárbóc és a kémény mögött volt, míg a testvérhajóinál a kémény mögött.

Az Admiral Scheer és a Graf Spee egymástól főként a toronyárbóc alapján különböztethető meg:

  • Az Admiral Graf Spee toronyárbócának elején egy névtábla volt látható Coronel felirattal, ami a névadó tengernagy első világháborúban aratott győzelmére utalt. Ilyen tábla az Admiral Scheer toronyárbócán nem volt, hanem a hajó orrán lévő címerben szerepelt a Skagerrak felirat, utalva a névadó tengernagy első világháborús (taktikai) győzelmére.
  • Az Admiral Scheer az átépítése után szintén csőárbócot kapott az addigi robusztus toronyárbóc helyett, mely azonban szögletesebb volt a Deutschlandénál.

Deutschland[szerkesztés]

A Deutschland 1936-ban
Bővebben: Lützow (zsebcsatahajó)

A Deutschland részt vett a spanyol polgárháború idején a Benemavatkozási Bizottság által életre hívott őrjáratokban a spanyol partok előtt. Eközben egy alkalommal köztársasági repülőgépek intéztek ellene támadást.[32] A második világháború kezdetén az Atlanti-óceán északi részén cirkált, készen arra, hogy az ellenséges hajóforgalom ellen támadást intézzen. A hadműveletet erősen hátráltatta a rossz időjárás, ami közrejátszott abban, hogy csak három kereskedelmi hajót süllyesztett el. Hazatérése után átkeresztelték Lützow-ra.[33][34] Ezt követően részt vett a Norvégia megszállását célzó Weserübung hadműveletben. A drøbaksundi csata során sérüléseket szenvedett el és ezek kijavítására visszarendelték Németországba. Útban hazafelé megtorpedózta egy brit tengeralattjáró, ami súlyos károkat okozott.[35]

A javításokkal 1941 márciusában végeztek és a Lützowot már júniusban visszairányították Norvégiába. Út közben azonban ismét megtorpedózta egy brit torpedóbombázó, ami jelentős javítási munkálatokat tett szükségessé, amik 1942 májusáig eltartottak. Ezután ismét Norvégiába helyezték át, ahol a Szovjetunióba tartó konvojok ellen tervezték alkalmazni. A PQ 17 jelű konvoj ellen tervezett Rösselsprung-hadművelet során zátonyra futott, ami miatt újfent vissza kellett térnie Németországba. Innen visszatérve részt vett a barents-tengeri csatában a Hipper nehézcirkálóval, melynek során sikertelenül próbálták megsemmisíteni a JW 51B jelzésű konvojt. A hajtóműproblémái miatt számos javításon, majd 1943 végén átfogó karbantartáson esett át, ami után már a Balti-tengeren maradt.[36] 1945 áprilisában brit bombázók süllyesztették el az Usedom szigetét átszelő Kaiserfahrt-csatornán.[37] A sekély vízben megfeneklett Lützow ezután lövegeivel a szovjet csapatok elleni szárazföldi harcot támogatta egészen 1945. május 4-ig, mikor a legénysége harcképtelenné téve elhagyta.[25][38] A szovjet haditengerészet 1947-ben kiemelte és az ezt követő két év alatt a nyugati írások szerint lebontották.[39] A szovjet archívumok dokumentumait a 2000-es évek elején tanulmányozó német Hans Georg Prager történész azonban olyan információkra bukkant, miszerint a hajót a szovjetek 1947 júliusában célhajóként süllyesztették el.[40]

Admiral Scheer[szerkesztés]

Az Admiral Scheer 1934-ben
Bővebben: Admiral Scheer (nehézcirkáló)

Az Admiral Scheer több alkalommal vett részt a spanyol partok előtti küldetésen a polgárháború alatt, ahol a Deutschlandot ért légitámadás után megtorlásul lövette Almería kikötőjét.[27] A második világháború kezdetén időszakos karbantartáson esett át, így nem vett részt atlanti-óceáni bevetésen a testvérhajóihoz hasonlóan.[41] Az első bevetése egy dél-atlanti portyázás (kereskedelmi háború) volt 1940 októberétől, aminek során rövid időre az Indiai-óceánon is tevékenykedett.[42] A bevetése során 113 223 BRT hajóteret süllyesztett el,[43] amivel a második világháború legsikeresebb kereskedelmi háborút vívó felszíni hadihajója lett.[44]

A Németországba való visszatérés után ezt az egységet is Norvégiába helyezték át, hogy a Szovjetunióba tartó konvojok ellen vethessék be. A Tirpitz csatahajó társaságában részt vett a PQ 17 konvoj elleni, megszakított támadásban. A hadműveletet azután fújták le, hogy azt nem sikerült meglepetésszerűen végrehajtani. Egy önálló hadművelete volt a Wunderland-hadművelet, melynek során a Kara-tengeren igyekezett a szovjet hajóforgalmat megzavarni.[45] Németországba 1942 végén visszatérve kiképzőhajóként szolgált egészen 1944 végéig, mikor a szárazföldi csapatoknak nyújtott tűztámogatást a szovjetek ellen. 1945. április 9-én brit bombázók süllyesztették el Kielben. A háború után részben lebontották, az elsüllyedése helyén maradt maradványait betemették a terület rakparthoz való feltöltésekor.[46][47]

Admiral Graf Spee[szerkesztés]

Az Admiral Graf Spee 1936-ban
Bővebben: Admiral Graf Spee

Az Admiral Graf Spee átfogó gyakorlatozásokat végzett a Balti-tengeren és az Atlanti-óceánon, mielőtt részt vett volna öt benemavatkozási őrjáraton a spanyol partok előtt 1936–1938 között. A Graf Spee képviselte Németországot a VI. György brit uralkodó koronázása alkalmából tartott flottaszemlén Spitheadnél 1937 májusában.[48] A második világháború kitörése előtti hetekben az Atlanti-óceánra irányították, hogy megfelelő pozíciót vehessen fel a kereskedelmi hajóforgalom zavarásához abban az esetben, ha Nagy-Britannia és Franciaország hadat üzenne Németországnak.[2] 1939 szeptembere és decembere között kilenc kereskedelmi hajót süllyesztett el összesen 50 089 BRT hajótérrel,[49] mire válaszul a brit és francia haditengerészetek számos hajórajt állítottak össze az elfogására. Az így lekötött erők között volt négy repülőgép-hordozó, két csatahajó és egy csatacirkáló.[50]

Az Graf Spee-t a portyázásai során az Altmark ellátóhajó támogatta.[51] Dél-Amerika partjai közelében három brit cirkálóval került harcérintkezésbe a La Plata-i csata során 1939. december 13-án. Egy nehézcirkálót súlyosan, egy könnyűcirkálót könnyebben megrongált, de maga is jelentős károkat szenvedett, ami miatt a parancsnoka, Hans Langsdorff sorhajókapitány Montevideóba hajózott vele.[52] Langsdorff a brit megtévesztő akciók hatására meg volt győződve arról, hogy jelentős haderő közeledik Montevideóhoz és a hajója hajtóműveinek rossz állapota miatt nem fog tudni kitérnie előlük, sőt úgy vélte, sehogyan sem fog tudni visszatérni Németországba, ezért úgy döntött, a hajóját maga süllyeszti el. Három nappal az önelsüllyesztés után Langsdoff saját kézzel vetett véget életének. A Graf Speet részben helyben lebontották, de egyes részei továbbra is láthatók a La Plata vizében.[28][53]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. ↑ Például a Reichsmarine a Königsberg-osztályú könnyűcirkálókat 19 cm-es lövegekkel kívánta felfegyverezni, szemben az Emden korábbi 15 cm-es ágyúival, de a NIACC megtiltotta a nagyobb kaliberű lövegek alkalmazását. – O’Brien 112–113. o.
  2. ↑ A megjelölésben az Sk a német Schnelladekanone rövidítése, ami arra utal, hogy a löveg gyorstüzelésre képes, míg az C/28 a löveg kifejlesztésének évét adja meg (1928).
  3. ↑ A német rövidítés feloldása: Drehbare Lafette Construktionsjahr [19]28

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Williamson, 3. o.
  2. ↑ a b c Bidlingmaier, 73. o.
  3. ↑ a b Preston 2002, 117. o.
  4. ↑ a b c d Sieche, 227. o.
  5. ↑ Whitley, 63. o.
  6. ↑ a b c Preston 2002, 118. o.
  7. ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t Gröner, 60. o.
  8. ↑ Williamson, 4. o.
  9. ↑ Sieche, 219. o.
  10. ↑ Pope, 3. o.
  11. ↑ Breyer, 288. o.
  12. ↑ a b Bidlingmaier, 75. o.
  13. ↑ Hugh und David Lyon. Kriegsschiffe von 1900 bis heute Technik und Einsatz. Köln: Buch und Zeit Verlagsgesellschaft mbH (1978) 
  14. ↑ a b Campbell, 232. o.
  15. ↑ 28 cm/52 (11”) SK C/28. (Hozzáférés: 2021. december 15.)
  16. ↑ a b Campbell, 241. o.
  17. ↑ Breyer, 289, 291. o.
  18. ↑ Breyer, 288, 291. o.
  19. ↑ Whitley, M.J. German Capital Ships of World War Two, Arm and armour press, London 1989
  20. ↑ Gröner, 60–62. o.
  21. ↑ Preston 1977.
  22. ↑ Jane's, 228. o.
  23. ↑ Hildebrand, Röhr, & Steinmetz, 255. o.
  24. ↑ Williamson, 10. o.
  25. ↑ a b Gröner, 61. o.
  26. ↑ Meier-Welcker et al., 435. o.
  27. ↑ a b Williamson, 24. o.
  28. ↑ a b c Gröner, 62. o.
  29. ↑ Williamson, 39. o.
  30. ↑ Breyer, 291. o.
  31. ↑ 1940. február 15-én Lützow-ra átnevezve.
  32. ↑ Williamson, 14. o.
  33. ↑ Williamson, 15–16. o.
  34. ↑ Whitley, 68. o.
  35. ↑ Williamson, 17–18. o.
  36. ↑ Williamson, 18–20. o.
  37. ↑ Rohwer, 409. o.
  38. ↑ Williamson, 21. o.
  39. ↑ Whitley, 69. o.
  40. ↑ Prager, 317–320. o.
  41. ↑ Williamson, 33. o.
  42. ↑ Williamson, 33–34. o.
  43. ↑ Rohwer, 65. o.
  44. ↑ Hümmelchen, 101. o.
  45. ↑ Williamson, 34–35. o.
  46. ↑ Sieche, 228. o.
  47. ↑ Williamson, 36–37. o.
  48. ↑ Williamson, 40. o.
  49. ↑ Bidlingmaier, 94. o.
  50. ↑ Rohwer, 6. o.
  51. ↑ Williamson, 41. o.
  52. ↑ Williamson, 41–42. o.
  53. ↑ Williamson, 42–43. o.

Források[szerkesztés]

Commons:Category:Deutschland class cruiser
A Wikimédia Commons tartalmaz Zsebcsatahajó témájú médiaállományokat.

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Zsebcsatahajó&oldid=27060755”