Ugrás a tartalomhoz

Kezdőlap

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik.
A magyar változatnak 549 224 szócikke van, ebből 1057 kiemelt.

Összes portál

Kiemelt cikk  
A Ramesszeum oszlopcsarnoka
A Ramesszeum oszlopcsarnoka

A Ramesszeum (eredeti egyiptomi nevén Henemet-uaszet) II. Ramszesz ókori egyiptomi fáraó halotti temploma. A luxori templommal szemben a Nílus nyugati oldalán, II. Amenhotep és IV. Thotmesz templomai között épült az i. e. 13. században. A falakat a fáraó hadjáratait megörökítő reliefek borítják: a kádesi csatát, a hettiták elleni és a szíriai győztes háborúkat bemutató domborművek.

A templomot Ramszesz röviddel trónra lépése után kezdte el építeni Ameneminet és Penré építészek irányításával, a munkálatok körülbelül a 22. évig folytak, de a 30. évben megrendezett első szed-ünnep előtt már bizonyosan befejeződtek. Területe mintegy 15 000 m². Ameneminet, „a királyi emlékművek építésének főfelügyelője” Ramszesz gyerekkori barátja volt. Magán a területen korábban is építkeztek már, a nagy oszlopcsarnok alatt középbirodalmi sírt tártak fel, gazdag leletanyaggal.

A monumentális épület két udvart és pülónt, egy ünnepi oszlopcsarnokot és egy négyoszlopos szentélyt foglal magában. Eredeti teljes neve „az Évmilliók Temploma Uszermaatré Szetepenrének, aki egyesül Thébával Ámon nyugat-thébai birtokán”. A görög korban Ozimandiasz sírjaként és Memnoniumként ismerték, előbbi nevét Diodórosz Szikulosztól kapta az első udvarban álló hatalmas kolosszusról, melyet Ozümandiásnak neveztek (ez Ramszesz uralkodói neve, az Uszermaatré Szetepenré görög változata), utóbbi nevét Sztrabóntól, a második oszlopos udvarban álló „Ifjabb Memnón” szobor után. Mai nevét Rhamesséion formában Jean-François Champollion alkotta, aki 1829-ben látogatta meg a romokat, és a hieroglifák elolvasásakor azonosította Ramszeszt mint építtetőt.

A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Szénszál • Phanszori • Dürrakhioni csata • A lovak evolúciója • IV. Thotmesz • Temetetlen múlt • Textilanyagok hegesztése 

Javaslatok

A nap képe    
A Stocksberg-kastély látképe szőlőhegyével ősszel (Brackenheim, Heilbronn járás, Németország)

A Stocksberg-kastély látképe szőlőhegyével ősszel (Brackenheim, Heilbronn járás, Németország)
Tudtad-e?  

Tudtad-e, hogy…

  • … az Indiában élő óriás erdei skorpió (Gigantometrus swammerdami) a jelenleg élő legnagyobb termetű skorpiófajta?
  • … a 29-es Sophie Germain-prím szám és két szám valódiosztó-összegeként áll elő, melyek a 115 és a 187?
  • …a sellenberki csata után a holttestek nem fértek el a nagyszebeni polgárokkal kiásatott nagy méretű sírgödörben, ezért ezeket halomba rakták és befedték földdel?
  • A bégum ötszázmilliója az egyetlen Verne-könyv, amely Franciaország második világháborús megszállásakor a németek által betiltott könyvek listáján szerepelt?
Aktuális  

Az év aktualitásai: orosz invázió Ukrajna ellenIzrael–Hamász-háborúamerikai elnökválasztás


Halálesetek a közelmúltban: Dózsa ImreZé CarlosTakács Győzőifj. Sánta FerencDick PopeChristine BoissonPaul Di’Anno

Ezen a napon  

Ma 2024. október 28. van,  

A fenakisztoszkóp-lemez, az egyik első animációs eszköz
A fenakisztoszkóp-lemez, az egyik első animációs eszköz

Évfordulók  


Ismerkedés a Wikipédiával  
  • Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
  • Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
  • Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
  • Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
  • Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
  • Próbalap – Újdonsült szerkesztőinknek ajánljuk.
  • Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
  • Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
Szerkesztői közösség  
Magyar Wikipédia Magazin  
Wikipédia más nyelveken  
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 549 224 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapok  

A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:

WikiszótárWikiszótár
Többnyelvű szótár és szinonimaszótár
Wikimédia CommonsWikimédia Commons
Szabad médiaállományok gyűjteménye
WikidézetWikidézet
Többnyelvű idézet- és szólásgyűjtemény
WikiegyetemWikiegyetem
Jegyzetek és tanulási segédletek
WikifajokWikifajok
Rendszertani adatbázis
WikiforrásWikiforrás
Szabad forrásmunkák
WikikönyvekWikikönyvek
Szabad kézikönyvek és útmutatók
WikidataWikidata
Szabad központi tudásbázis
WikivoyageWikivoyage
Szabad útikalauz
Meta-WikiMeta-Wiki
A Wikimédia-projektek koordinációja
Felhasználási feltételek  
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
  • Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
  • A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
  • A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.