Tigris hadművelet (1992)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Vlaštica hadművelet szócikkből átirányítva)
Tigris hadművelet
Konfliktushorvátországi háború
Időpont1992. július 1. - 1992. július 13.
HelyszínDalmácia
Bosznia-Hercegovina
Eredményhorvát győzelem
Szemben álló felek
Horvátország Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság
Parancsnokok
Anton Tus
Janko Bobetko
Ratko Mladić
Radovan Grubač
Szemben álló erők
Horvát Hadsereg kb. 1475 főBosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság Hadserege
létszám ismeretlen
é. sz. 42° 40′ 46″, k. h. 18° 08′ 20″Koordináták: é. sz. 42° 40′ 46″, k. h. 18° 08′ 20″

A Tigris hadművelet (horvátul: Operacija Tigar) a Horvát Hadsereg (HV) offenzívája volt, amelyet Dubrovnik közelében, Horvátország és Bosznia-Hercegovina területein hajtottak végre 1992. július 1. és 13. között. A hadműveletet úgy tervezték, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság (VRS) hadseregét a várostól a Popovo-mező felé szorítsa vissza, egyúttal Rijeka dubrovačkán keresztül utánpótlást biztosítson a város védői számára. Rijeka Dubrovačkát június elején szerezte vissza a Horvát Hadsereg, amikor a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) feloldotta Dubrovnik ostromát. A hadművelet sikerét elősegítette a HV Déli Front parancsnokságának felállítása, valamint a VRS elleni 1992. május–júniusi hadműveletek sikeres lezárása a Neretva folyó völgyében, amely a Sakál hadművelettel zárult.

Noha a Tigris hadművelet mindössze 40 négyzetkilométernyi területet foglalt vissza, biztosította a Ploče–Dubrovnik utat, és a HV-t olyan helyzetbe hozta, hogy a következő három és fél hónapban elfoglalja Dél-Dalmácia többi részét. Ezt a JNA Konavléből való tárgyalásos kivonulásával, majd Cavtat térségében egy kétéltű harcjárművekkel végrehajtott hadművelettel érték el – Konavle elfoglalásával megakadályozva, hogy a VRS csapatai elérjék az Adriai-tenger partját. Két további HV offenzíva, amelyek célja a Dubrovnik területe védelmének biztosítása volt – a Felszabadított Föld hadművelet (Operacija Oslobođena zemlja) és a Vlaštica-csúcs elleni támadás (Operacija Vlaštica) – stabilizálta a HV állásait a területen, egyúttal támadással fenyegette a VRS által birtokolt kelet-hercegovinai Trebinje városát. A JNA visszavonásának eredményeként demilitarizálták és 1996-ig az ENSZ ellenőrzése alá helyezték a Prevlaka-félszigetet.

Előzmények[szerkesztés]

1990 augusztusában forradalom zajlott le Horvátországban, melynek központjai a dalmát hátország Knin város körüli, túlnyomórészt szerbek lakta területei,[1] és Lika, a Kordun, Banovina és Kelet-Horvátország jelentős szerb lakossággal rendelkező települései voltak.[2] Ezek a területek ezt követően Krajinai Szerb Köztársaság (RSK) néven egyesültek. Miután a Krajinai Szerb Köztársaság kinyilvánította szándékát a Szerbiával való integrációjára, ezt Horvátország kormánya az ország elleni nyílt lázadásnak nyilvánította.[3] 1991 márciusára a konfliktus Horvátország függetlenségi háborújává fajult.[4] 1991 júniusában Horvátország kikiáltotta függetlenségét, és ezzel Jugoszlávia felbomlott.[5] Három hónapos moratórium következett,[6] amely után a határozat október 8-án lépett hatályba.[7] Az RSK ezután etnikai tisztogatást indított az ellenőrzés alatt álló területen élő horvát civilek ellen, és a nem szerbek többségét 1993 elejére kiűzték. 1993 novemberére kevesebb mint 400 horvát maradt az ENSZ által védett déli szektorként ismert területen,[8] és további 1500-2000 fő maradt az északi szektorban.[9]

Miután a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) egyre jobban támogatta az RSK-t, és a horvát rendőrség képtelen volt megbirkózni a helyzettel, 1991 májusában megalakult Horvát Nemzeti Gárda (ZNG). A ZNG-t novemberben átnevezték HV-re.[10] A Horvát Köztársaság fegyveres erőinek fejlesztését azonban akadályozta az ENSZ szeptemberben bevezetett fegyverembargója.[11] 1991 utolsó hónapjaiban a háború leghevesebb harcai zajlottak, amelyek a laktanyacsatában[12] Dubrovnik ostromában,[13] és a vukovári csatában tetőztek.[14]

1992 januárjában Horvátország, a JNA és az ENSZ képviselői aláírták a szarajevói megállapodást, és a harcok a két fél között szüneteltek.[15] Egy sor sikertelen tűzszünet után a megállapodás felügyeletére és fenntartására az Egyesült Nemzetek Védelmi Erőit (United Nations Protection Force – UNPROFOR) telepítették Horvátországba.[16] A konfliktus során megszerzett pozíciók megszilárdultak, és a JNA visszavonult Horvátországból Bosznia-Hercegovinába, ahol új konfliktus kialakulása volt várható.[15] A JNA kivonulása után Szerbia továbbra is támogatta az RSK-t.[17]

Ahogy a JNA kivonult Horvátországból, állománya már új boszniai szerb hadsereg felállítására készült. A boszniai szerbek 1992. január 9-én kikiáltották a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaságot. 1992. február 29. és március 1. között népszavazást tartottak Bosznia-Hercegovina függetlenségéről, melyet később ürügyül használtak a boszniai háború kirobbantására.[18] A boszniai szerbek március 1-jén a fővárosban Szarajevóban és másutt barikádokat állítottak fel, másnap pedig Szarajevóban és Dobojban feljegyezték a háború első halálos áldozatait. Március utolsó napjaiban a boszniai szerb hadsereg megkezdte Bosanski Brod ágyúzását, mire válaszul a HV 108. dandárja átlépte a város határát,[19] április 4-én pedig a szerb tüzérség megkezdte Szarajevó lövését.[20] A JNA és a VRS Bosznia-Hercegovinában szembeszálltak a Bosznia-hercegovinai Köztársaság Hadserege (ARBiH) és a Horvát Védelmi Tanács (HVO), valamint a bosnyákok, illetve a boszniai horvát vezetés ellenőrzése alatt által uralt központi kormányzattal. A HV a HVO támogatására időnként Bosznia-Hercegovinába is bevetette csapatait.[19]

1992 áprilisában a JNA megújította támadó hadműveleteit a HV és a HVO ellen Nyugat- és Dél-Hercegovinában, Kupres és Stolac közelében. A JNA 2. katonai körzete, amelyet Milutin Kukanjac vezérezredes irányított, az 5. banja lukai hadtest és a 9. knini hadtest elemeit telepítette Kupres területére, elfoglalva a várost a HV-től és a HVO-tól, és az 1992. április 7-iki kupresi csatában közösen megvédve a délnyugatra fekvő Livno és Tomislavgrad területét a fenyegetettségtől. A JNA 4. katonai körzete, amelyet Pavle Strugar tábornok irányított, a 13. bilećai hadtestet és a 2. titogradi hadtestet vetette be Stolac és a Neretva keleti partja Mostar-tól délre fekvő nagy részének elfoglalására.[21] A JNA tüzérséggel negtámadta Mostart, és április 6-án megkezdődtek a harcok a város körül, majd április 7-én és 8-án a Jugoszláv Légierő támadta Široki Brijeg-et.[22] Az április 9-iki horvát támadásnak nem sikerült elfoglalnia a JNA által ellenőrzött mostari repülőteret. Április 11-én a boszniai szerb területvédelmi erők elfoglaltak két közeli vízerőművet a Neretva folyón, a JNA pedig kiszorította a HV/HVO haderőt Stolacból. A Mostartól 25 km-re délnyugatra fekvő Čapljinát a JNA időszakos tüzérségi és légi támadásai érték.[23] Május 7-én a felek tűzszünetet kötöttek, de a JNA és a boszniai szerb erők másnap folytatták a támadást.[23] A támadás során elfoglalták Mostar nagy részét és néhány területet a Neretva folyó nyugati partja mentén.[21] Május 12-én a bosznia-hercegovinai JNA erők a VRS részévé váltak.[24]

Bár a JNA úgy tervezte az offenzívát, hogy megelőzze a horvát támadást a szerbek által birtokolt területen, Horvátország a lépéseket a JNA dél-horvátországi megtámadása előjátékának tekintette, amely kifejezetten a Ploče kikötője és esetleg Split ellen irányult volna.[25] A vélt fenyegetés ellensúlyozására a HV további csapatokat küldött a területre, amelyet déli frontnak neveztek el. A déli front élére kinevezett Janko Bobetko HV tábornok átszervezte a HVO parancsnoki struktúráját, és átvette erői irányítását a területen, hogy leállítsa a várható JNA/VRS offenzívát és visszaszerezze az elvesztett területet. Május végén Bobetko támadást indított az Adriai-tenger partja mentén és annak közvetlen hátországában, az ostromlott Dubrovnik felé, csatlakozva a városban lévő HV-erőhöz, és június 1-jén véget vetett a város JNA általi bekerítésének. A támadás egybeesett azzal, hogy a JNA kivonult a területről a konavlei dubrovniki repülőtér irányába, valamint a Bosznia-Hercegovina határain belüli állásaira.[26] A határ ezen a területen mindössze 2-10 km-re húzódott a tengerparttól.[27] Május 23-án a HV/HVO elfoglalta a Mostartól délre fekvő Hum-hegyet.[23]

1992. június 7-én megkezdődött a „Júniusi hajnalok” hadműveletként is ismert Sakál hadművelet[28]. A támadó HV/HVO erők Čapljinától keletre és északra Stolac és Mostar irányába indultak el, hogy visszaszorítsák a VRS-t a Neretva folyótól, és elfoglalják a Mostar környéki pozíciókat. Mivel a VRS hercegovina hadtestének állásai Tasovčići körül június 8-án összeomlottak, a HV/HVO gyorsan előrenyomult mindkét tervezett irányba.[29] Június 11-én a fő támadás támogatására a mostari HVO erők megtámadták a Neretva folyó nyugati partján Mostartól délre levő VRS állásokat. Az előrenyomulás azonnal sikeres volt,[23] ott és Mostarban is teret hódított.[28] Június 12-re a Neretva nyugati partján egyetlen VRS-erő sem maradt.[30] Június 15-re a HV/HVO befejezte Stolac és a környező terület elfoglalását, miközben a HV/HVO erők dél felől megközelítették Mostart, és június 17-én a mostari repülőtérnél egyesültek, majd befejezték a város elfoglalását.[29] Június 26-ra a HV/HVO a Velež-hegység lejtőin tovább haladt kelet felé. Bár a frontvonalak nem mozdultak el jelentősen kelet felé, Mostar viszonylag biztonságossá vált a jövőbeli VRS-támadásokkal szemben. Június 10-én a Sas ’92 (Orao ’92) kódnevű hadművelet során a HV megpróbálta visszaszorítani a VRS erőket Dubrovnik feletti hegyeket uraló Golubov Kamen magaslatáról, ahol az országhatártól mindössze 700 méterre a Dubrovnikba vezető egyetlen út halad át.[31] A támadás azonban nem volt megfelelően megszervezve, így nem vezetett sikerre.[29]

A szembenálló erők[szerkesztés]

A Tigris hadművelet végrehajtására a HV kezdetben 1475 katonát vetett be. Bár a térségben a VRS kevesebb katonával rendelkezett, tüzérségének azonban nagyobb tűzerő állt rendelkezésére, és ez előny volt a zord terepen való védekezéshez.[32] A Tigris hadművelethez a HV 1. gárdadandára, a különleges erők Zrínyi zászlóalja,[32] a 4. gárdadandár 3. zászlóalja,[31] a dubrovniki székhelyű 163. gyalogdandár, és a gárdadandárok által elfoglalt pozíciók betöltésére további tartalékos HV-katonák álltak rendelkezésre.[32] A tartalékos egységek nem hatékony parancsnoki struktúrái miatt a HV déli front parancsnoksága több rendes egységből kénytelen volt taktikai csoportokat alakítani. Nem megfelelően végrehajtott mozgósításuk miatt az egyes tartalékos egységekben is létszámhiány mutatkozott.[33] A VRS hercegovina hadteste, különösen a kelet-hercegovinai a 472. gépesített dandár esetleges ellentámadásainak kivédésére, az 1. gárdadandár által elfoglalt állásokat átadták a 115. gyalogdandár, a 145. gyalogdandár, a 148. gyalogdandár, a 156. gyalogdandár egy zászlóaljának, illetve a 2. gyalogdandárnak.[32][33][34]

A hadművelet lefolyása[szerkesztés]

Rijeka dubrovačka látképe a Golubov kamenről

Miután a HV június elején kudarcot vallott, hogy a VRS-t távolabbra szorítsa Dubrovniktól, Bobetko „Tigris” fedőnéven újabb erőfeszítést tervezett a város biztonságának megőrzésére.[29] Július 1-jén erőfeszítés tettek, hogy elfogják az Adriai-tengernek a szárazföldbe mély beékelődését képező Rijeka dubrovačka feletti Golubov kamen magaslatot. A 4. gárdadandár 3. zászlóalja által vezetett kezdeti támadás teret nyert, de a célt, miután a VRS csapatok ellentámadásba lendültek csak július 2-án tudták elérni.[31] A 4. gárdadandár bal szárnyán, a Zrínyi zászlóalj különleges erőivel megerősített 1. gárdadandár feladata a Popovo-mező déli peremén lévő magaslatok elfoglalása volt. Előrenyomulásuk kemény ellenállásba ütközött, így csak lassan haladt előre. Július 10-re az 1. gárdadandár elérte közvetlen céljait,[32] amely számos jelentős magaslat elfoglalásából állt.[29] A horvát erők július 13-ig körülbelül 17 km-t tettek meg Dubrovnik hátországában, Greece és Visova falvaktól a Popovo mező peremén, a Cavtattól északra lévő Srnjak falun áthaladó útig, ahol előrenyomulásuk leállt.[32]

Ahogy a gárdadandárok elérték a kitűzött célokat, az újonnan megszerzett területet fokozatosan átadták a tartalékos HV egységeknek. A 163. gyalogdandár, amely a JNA ostroma alatt Dubrovnikot védte, átvette a 4. gárdadandár által elfoglalt állásokat. Az 1. gárdadandárt is mentesítették, területi nyereségének ellenőrzését pedig a 115. gyalogdandár, a 145. gyalogdandár, a 148. gyalogdandár, a 156. gyalogdandár egy zászlóalja és a 10. dandár 2. százada vette át. A VRS július 9-én ellentámadásba lendült a tartalékos gyalogság ellen, ami veszteségeket szenvedett, és a 102. gyalogdandár egy századának a Zavalától keletre eső területről, valamint a 115. gyalogdandárnak Zavalából és Orahov Doból történő kivonulását okozta. A visszavonulás réseket teremtett a HV védelemben, fenyegetve Slano városát, de a keletkezett réseket 4. gárdadandár 3. zászlóalja lezárta. Napokkal később a 148. gyalogdandár egy másik, Bobani közelében végrehajtott VRS-ellentámadás miatt elveszítette az offenzíva során megszerzett területi nyereségének egy részét. Július 13-án a 2. gárdadandár egy szakasza megpróbálta elfoglalni a Vlaštica-csúcsot, de a támadás kudarcot vallott, ami a Tigris hadművelet végét jelentette.[32]

Kísérő hadműveletek[szerkesztés]

Felszabadított föld hadművelet[szerkesztés]

Július 17-ig a VRS folytatta a Tigris hadművelet során elvesztett területek visszafoglalását célzó támadásait, fokozatosan visszaszorítva a HV-t Dubrovnik felé. Július 23-án a HV 1. gárdadandárja Zatontól északra ellentámadásba lendült, és a VRS-t északra és keletre a Popovo-mező felé lökte vissza. A „Felszabadított föld” hadművelet (horvátul: Operacija Oslobođena zemlja) kódnéven végrehajtott támadásnak nem sikerült elvágnia a Bobaniba telepített VRS 472. gépesített dandár egy zászlóalját, ezért a 4. gárdadandárt kellett bevetni a terület felszabadítására. Bár a támadás során megszerzett terület jelentős részét a VRS visszafoglalta, a hadművelet augusztus 8-ig megerősítette a térség HV-védelmét.[33]

A konavlei csata[szerkesztés]

1992. július végén a HV, a VRS és a JNA tárgyalásokat kezdett a JNA kivonásáról a dubrovniki repülőtérről és a Dubrovniktól keletre fekvő Konavle régióból a Kotori-öböl irányába. A megbeszéléseken az ENSZ és az Európai Unió (EU) képviselői közvetítettek. A JNA fő gondja az volt, hogy megtartsa az ellenőrzést a területen, különösen a Kotori-öböl bejáratánál fekvő a Prevlaka-félszigeten. Az öböl stratégiai jelentősége 1992-ben megnőtt, mert miután elveszítette összes horvátországi bázisát, ott volt az utolsó megmaradt jugoszláv haditengerészeti bázis. A megbeszélések hamarosan leálltak, mert az érintett katonai parancsnokoknak nem volt felhatalmazásuk a vitatott politikai kérdések megoldására.[35] A béketárgyalások újabb fordulója az ENSZ és az EU békeközvetítésével zajlott. A Franjo Tuđman horvát elnök és Dobrica Ćosić jugoszláv elnök közötti megállapodás a JNA október 20-ig történő kivonásáért cserébe a Prevlaka-félsziget ENSZ által felügyelt demilitarizálását rendelte el.[36] A megállapodás meghatározta a JNA eerőinek Konavléből történő kivonását és Montenegrón belül egy 15 km széles pufferzónát hozott létre.[37] Mivel a kivonulás szabaddá tette volna a VRS védtelen oldalát Popovo-mezőn a VRS elkezdte tervezni a JNA erők leváltását a régióban, a HV pedig azt tervezte, hogy megelőzi a VRS akcióját.[36]

A megállapodásnak megfelelően a JNA kivonult a területről, és október 20-án 20:30-ra elhagyta a horvát földet.[37] Azon a magaslaton azonban, amely a dubrovniki repülőteret és Cavtat városát magában foglaló alacsonyan fekvő tengerparti fennsíkra néz a VRS váltotta fel őket. Október 20-án Ivan Jarnjak horvát belügyminisztert, az EU megfigyelő misszióát képviselő David Cranston altábornagyot és újságírókat szállító két horvát rendőrségi hajó kötött ki Cavtatban, de a VRS aknavetőkkel lőtt rájuk. Bobetko a Dubrovnik ostroma idején a védelem parancsnoki tisztét betöltő Nojko Marinović vezérőrnagyot nevezte ki a HV erők parancsnokává azzal a feladattal, hogy még aznap végezzen partraszállást Cavtat térségében. Az első partraszállásra október 21-én hajnali 3 óra 15 perckor került sor, amikor a „Pelješćanka” komp az 1. gárdadandár 5. zászlóaljának elemeit szállította Cavtatba. A partraszállási hadműveletet a „Postire” és a „Blace” kompok is támogatták, amelyek tankokat és más személyszállító járműveket szállítottak. Az 1. gárdadandár 5. zászlóaljához ezen a napon csatlakoztak ugyanazon dandár 1. és 3. zászlóaljának elemei. 13:15-kor a Pelješćankát VRS-tűz érte, de csak kisebb károkat szenvedett.[38][39]

Miután partraszálltak Cavtatban, a HV-erők észak felé Zvekovicán és Uskopljén keresztül, a Cavtattól keletre emelkedő magaslat felé indultak. Az 1. gárdadandár 1. zászlóalja először a Gradina-hegynél érte el a VRS állásait, amelyet gyorsan legázolt, és a zászlóalj a Cavtattól 3 km-re északkeletre fekvő Jasenice felé indult, délutánra elérve a falut. Az 1. gárdadandár 5. zászlóalja október 21-én a régió északi részén, a horvát-bosznia-hercegovinai határral szomszédos Stravča és Duba falvakban foglalt állást, míg a horvát különleges rendőri erők Konavle keleti részére, a jugoszláv határhoz közeli Dubravka és Karasovići falvakba vonultak. Az 1. gárdadandár 3. zászlóalja a Konavle központját átszelő adriai országúton Čilipi és Gruda felé haladt. Az 1. gárdadandár 2. zászlóalja azt kapta feladatul, hogy biztosítsa a régiót Horvátország többi részével összekötő Dubrovnik-Plat utat. Délután a HV dubrovniki egységeiből kivont tartalékos gyalogos zászlóaljat, október 23-án pedig a 156. gyalogdandárt vezényelték az országhatárt védő 1. gárdadandár csapatainak felváltására.[39]

A Vlaštica hadművelet[szerkesztés]

Október 22-én, amikor a HV a Konavle biztosítását célzó műveletek befejezéséhez közeledett, a 4. gárdadandár és a 163. gyalogdandár Dubrovniktól északkeletre indult, és megtámadta a városhoz legközelebb eső VRS-állásokat. A 4. gárdadandár 3. és 5. zászlóaljának fő támadását a Vlaštica-csúcs elfoglalására irányították. Az 1. zászlóalj és a 4. gárdadandár egy független páncélos gépesített százada, miközben támadta Cerovac falut és Hum vasútállomását a VRS védelem egy részének kivonására került bevetésre. A 163. gyalogdandár Župa dubrovačkából Vlaštica felé haladva támogatta a hadművelet főirányát.[39] Október 26-án Popovo mezőn a VRS balszárnya összeomlott és a régió fő boszniai szerb központja, Trebinje is veszélybe került. Tuđman azonban engedett a nemzetközi nyomásnak, hogy állítsa le a Dubrovnik környéki katonai műveleteket, és a harcok 1992. november 1-jére megszűntek.[36]

Következmények[szerkesztés]

A Tigris hadművelet csak 40 km2 területet foglalt el Dubrovnik környékén, de pufferzónát hozott létre a város körül, ami növelte annak biztonságát. Emellett javította az adria-tengeri autópálya Ploče-Dubrovnik szakaszának biztonságát is, különösen Golubov Kamen és Rijeka dubrovačka biztonságát, lehetővé téve Dubrovnik biztonságosabb utánpótlással való ellátását.[32] A JNA ezt követő tárgyalásos kivonása Konavléből, és a HV gyors a régióba történő benyomulása azelőtt, mielőtt a VRS erői elfoglalhatták volna, valamint a dubrovniki hátországban végrehajtott egyéb támadó műveletek biztosították a horvát stratégiai győzelmet. 1992. október végére Dél-Dalmácia egész régióját horvát ellenőrzés alá vonták, Dubrovnik ostromát feloldották, és a város biztonsága 1992. október végére nagymértékben javult.[36] Horvátországnak ez a része azonban továbbra is időszakos VRS tüzérségi támadásoktól szenvedett egészen az 1995. augusztusi Vihar hadművelet utánig.[40]

Az 1995-ös felosztási megállapodás és a HV nagyszabású Bosznia-Hercegovinába telepítése nyomán a Horvát Köztársaság Fegyveres Erőinek Vezérkara a támadást Kelet-Hercegovina nagy részének elfoglalására összpontosította.[41] A Burin hadművelet kódnevű támadást 1995. szeptember 3-án rendelték el hivatalosan, [42] és a tervek szerint a HVO és az ARBiH erői vettek volna részt benne.[43] A műveletet szeptember 17-én elhalasztották,[44], de november 7-én ismét elrendelték annak végrehajtását, arra az esetre, ha a daytoni béketárgyalások kudarcot vallanának.[45] A tervet 1995. december elején végleg törölték.[46]

A JNA csapatainak Konavléből való kivonásáról szóló Tuđman-Ćosić-megállapodás érzelmi reakciót váltott ki Jugoszláviában, ahol vereségként és árulásként értelmezték.[47] A megállapodást követően a Prevlaka-félszigetet demilitarizálták, és az ENSZ által létrehozott Egyesült Nemzetek Megfigyelőinek Prevlakai Missziója (United Nations Mission of Observers in Prevlaka – UNMOP) ellenőrzése alá helyezték. Az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának 779. számú, 1992. október 6-iki határozata a félszigetet az UNPROFOR ellenőrzése alá helyezte.[48] Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 981. számú határozata 1995. március 31-én az irányítást az újonnan létrehozott horvátországi Egyesült Nemzetek Bizalom-helyreállítási Művelete (United Nations Confidence Restoration Operation – UNCRO), majd 1996. január 16-án az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1038. sz. határozata az UNMOP ellenőrzése alá helyezte. Az ENSZ ottani missziója két hónappal később járt le.[49] A 2013. februári állapot szerint a Prevlaka-félsziget továbbra is demilitarizált, a horvát és a montenegrói rendőrség közösen járőrözik a tengeren. A térség határa továbbra is vitatott Horvátország és Montenegró között.[50]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. The New York Times 19 August 1990
  2. ICTY 12 June 2007
  3. The New York Times 2 April 1991
  4. The New York Times 3 March 1991
  5. The New York Times 26 June 1991
  6. The New York Times 29 June 1991
  7. Narodne novine 8 October 1991
  8. Külügyminisztérium 31 January 1994
  9. ECOSOC 17 November 1993, Section J, points 147 & 150
  10. EECIS 1999, pp. 272–278
  11. The Independent 10 October 1992
  12. The New York Times 24 September 1991
  13. Bjelajac & Žunec 2009, pp. 249–250
  14. The New York Times 18 November 1991
  15. a b The New York Times 3 January 1992
  16. Los Angeles Times 29 January 1992
  17. Thompson 2012, p. 417
  18. Ramet 2006, p. 382
  19. a b Ramet 2006, p. 427
  20. Ramet 2006, p. 428
  21. a b CIA 2002, p. 154
  22. CIA 2002, pp. 155–156
  23. a b c d CIA 2002, p. 156
  24. Delpla, Bougarel & Fournel 2012, p. xv
  25. CIA 2002, pp. 154–155
  26. CIA 2002, p. 155
  27. Lupis, Koncul & Sjekavica 2012, p. 222
  28. a b Večernji list 14 June 2012
  29. a b c d e CIA 2002, p. 157
  30. CIA 2002, pp. 156–157
  31. a b c Dubrovački list 2012. június 23.
  32. a b c d e f g h Dubrovački list 2012. július 4.
  33. a b c Dubrovački list 1 August 2012
  34. CIA 2002, Map 17
  35. CIA 2002, pp. 157–158
  36. a b c d CIA 2002, p. 158
  37. a b Helsinki Bizottság 2006, p. 401
  38. Dubrovački list 30 August 2012
  39. a b c Dubrovački list 6 September 2012
  40. The New York Times 1995. augusztus 17.
  41. Raguž 2009, p. 633
  42. Raguž 2009, p. 636
  43. Raguž 2009, p. 645
  44. Raguž 2009, p. 650
  45. Raguž 2009, p. 652
  46. Raguž 2009, p. 655
  47. Helsinki Bizottság 2006, p. 402
  48. UNHCR 1992. október 6.
  49. UNHCR 15 January 1996
  50. Slobodna Dalmacija 16 February 2013

Források[szerkesztés]

Könyvek
Tudósítások
Egyéb források

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Operation Tiger (1992) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.