Vántus Károly

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Vántus Károly
Vántus Károly 1911-ben
Vántus Károly 1911-ben
Született 1879. február 20.
Nagyvárad
Elhunyt 1927. június 16. (48 évesen)
Moszkva
SzüleiVántus Imre, Pénzes Katalin
Foglalkozása politikus
Tisztség földművelésügyi miniszter

Vántus Károly (Nagyvárad, 1879. február 20.Moszkva, 1927. június 16.) szociáldemokrata politikus, a Forradalmi Kormányzótanács tagja, ács.

Élete[szerkesztés]

A kommünig[szerkesztés]

Vántus Imre és Pénzes Katalin fia. Fiatalkorában (1897-ben) lépett be szülővárosában az ácsmunkások szakszervezetébe, illetve az MSZDP-be, amelynek hamarosan titkára lett. 1903-ban a magyar fővárosban a MÉMOSZ egyik titkára is volt. Egy időben Kolozsvárott a helyi párttitkár volt,[1] s az 1905-ös kolozsvári építőmunkássztrájk megszervezésében nagy szerepet vitt.[2] Ekkortájt barátkozott össze Kun Bélával.[3] Nagyváradra való visszatérése után az MSZDP kerületi titkáraként működött, s szerkesztette a Nagyváradi Munkásújságot. 1907-től 3 éven át az MSZDP egyik központi titkára volt.[4] 1910-ben passzivitásba vonult. 1911. szeptember 3-án Budapesten, a Terézvárosban feleségül vette a nála öt évvel fiatalabb Stern Berta gépírónőt, Stern József és Fisch Jozefa lányát.[5] 1914 októberétől kezdve részt vett az első világháborúban, s a Przemyśl erődnél hadifogságba esett. Egyes források szerint a Donyec-medencében, egy bányában dolgozott, s részt vett a hadifogoly-szovjetek munkájában. 1918 tavaszán Moszkvába ment, ahol bekapcsolódott a magyar kommunisták munkájába. Tagja lett az OK(b)P Magyar Csoportjának. Egyik szerkesztője volt a „Szociális Forradalom” című moszkvai kommunista újságnak, később tanára az „agitátoriskolának”. November 4-én az ideiglenes Központi Bizottság tagja lett. 1918. november 17-én Kun Bélával együtt visszatért Magyarországra.[6] Alapító tagja, később pedig titkára volt a KMP-nek (Hirossik János mellett),[7] és tagja lett a párt Központi Bizottságának. Mint a kommunista párt funkcionáriusát, 1919. február 20-án mikor az esti órákban visszatért Aszódról Budapestre, a rendőrség le akarta tartóztatni. Felesége elővigyázatosságból elkérte a szomszéd fényképész műtermének kulcsait, s mikor a rendőrök megjöttek, elrejtette férjét a terembe. Ezután Vántus egy ismerősénél, egyes források szerint Göndör Ferencnél lakott.

A kommün alatt és után[szerkesztés]

Károly Vántus sírgödör. Novodevichy temető (Moszkva)

1919. március 21-én egyik aláírója volt a két párt egyesülését és a proletárdiktatúrát kikiáltó nyilatkozatnak. A tanácskormány egyik (földművelésügyi) népbiztosa lett, s május legelején a Mura-front parancsnokaként, illetve Vas vármegye kormányzótanácsi biztosaként tevékenykedett. Az 1919 június elején tartott földműveskongresszuson csakúgy, mint Rákosi Mátyás vagy Latinka Sándor, ő is ellenezte a Hamburger Jenő által benyújtott tervezetet, amely kimondta, hogy az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek között nem tesznek különbséget.[8] Az 1919. június 13-án tartott pártkongresszuson a párt (Szocialista-Kommunista Munkások Magyarországi Pártja) vezetőségébe választották, 1919. június 23-án pedig a Tanácsok Országos Gyűlése beválasztotta a Szövetséges Központi Intéző Bizottságba.

A kommün bukása után Budapesten maradt, s 1919. október 24-én letartóztatták. A népbiztosperben 46 rendbeli gyilkossággal, pénzhamisítással, felbujtással, rablással, lázítással és felségsértéssel vádolták. Ő volt az első kihallgatott, mivel őt viselte meg legjobban társai közül a fogság. Elhatárolta magát Kuntól, s letagadta, hogy aláírta az egyesülési határozatot. Azt viszont elismerte, hogy ő volt a KMP titkára.[9] Halálra ítélték,[10] ám az ítéletet nem hajtották végre. 1922-ben szovjet–magyar fogolycsere-akció keretében a Szovjetunióba került, ahol haláláig az építőiparban tevékenykedett.

Emlékezete[szerkesztés]

Az ő nevét viselte 1978 és 1991 között a mai Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola.[11]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Borsányi György: Kun Béla (politikai életrajzi, Kossuth Könyvkiadó, 1979., ISBN 963 09 1394 1 102. o.
  2. Borsányi György: Kun Béla (politikai életrajzi, Kossuth Könyvkiadó, 1979., ISBN 963 09 1394 1 19. o.
  3. Borsányi György: Kun Béla (politikai életrajzi, Kossuth Könyvkiadó, 1979., ISBN 963 09 1394 1 23. o.
  4. Más források szerint 1914-ig volt központi titkár.
  5. A házasságkötés bejegyezve a Bp. VI. ker. állami házassági akv. 1156/1911. folyószáma alatt.
  6. Kun Béláné: Kun Béla, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1969. 104. oldal
  7. A Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete időszaki lapja – IV. évf. 1. szám 2014. március 30.. [2014. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 24.)
  8. Hajdu Tibor: A Magyarországi Tanácsköztársaság, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1969., 227. oldal
  9. Rév Erika: A népbiztosok pere, Kossuth Könyvkiadó, 1969., 74. o.
  10. Fogolytörzskönyve. [2014. augusztus 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 13.)
  11. Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola: Iskolánk története

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rend. Hubai László. 4. bőv., jav. kiad. Bp., Akadémiai Kiadó, 1992.
  • Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
  • Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből. 1919–1929. Bp., 1964.
  • Józsa Antal–Milei György: A rendíthetetlen százezer. Magyar a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és a polgárháborúban. Bp., 1968.
  • Szabó László: A fiatal Ady Endre és barátja, a párttitkár. Népszabadság, 1957. november 20. 4-5. o.