Utazás a Holdba (regény, 1865)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az Utazás a Holdba 1905-ös Franklin-féle negyedik magyar kiadásának borítója
A lövedéket (középen, fent) fellövi a földbe süllyesztett speciális ágyú

Az Utazás a Holdra (v. Utazás a Holdba; eredeti címe: De la Terre à la Lune) Jules Verne 1865-ben megjelent fantasztikus regénye. Az 1905-ben megjelent Franklin-féle kiadás magyarra fordítója Gaál Mózes.

Történetében a baltimore-i tüzérklub tagjai az amerikai polgárháború utáni béke beköszöntével tétlenségüket megunva szokatlan vállalkozásba fognak: ágyúlövedéket akarnak fellőni a Holdra.

Baltimore városában, Maryland kellős közepén az Egyesült Államok szecessziós háborúja alatt egy igen befolyásos új klub alakult. Tudvalevő dolog, hogy ezen a földrészen, a hajózási vállalkozók, üzletemberek és mérnökök honában roppant erősen kifejlődött a katonai szellem. Egyszerű kereskedők kiugrottak a pultjuk mögül, s anélkül, hogy kijárták volna a West Point-i katonai iskolákat, rögtön kapitány, ezredes vagy tábornok lett belőlük. A „hadviselés tudományában” hamarosan utolérték európai kollégáikat. Ők sem kímélték az ágyúgolyót, a milliókat és az embert, tehát ők is győzelmeket arattak. Az amerikaiak különösen a ballisztika tudományában múlták felül az európaiakat.
– (Így kezdődik a regény)

Egy francia férfi utasnak jelentkezik a lövedékbe, és két amerikai vele megy. A kísérlet ugyan sikeres, de leszállniuk nem sikerül, a Holdat megkerülve visszatérnek a Földre.

Tudományos vonatkozásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jules Verne mindig törekedett a tudományos hitelességre. Ma már tudjuk, hogy a könyvben több pontatlanság és tévedés található.

  • Az egyik ilyen hiba az éter létezésének feltételezése. Az éter egy, a 19. században bevezetett hipotetikus közeg, amiben az elektromágneses hullámok terjednek. Ez a feltételezés abból a megfigyelésből adódott, hogy minden hullámnak szüksége van valamilyen közvetítő közegre (ilyen például a hang esetében a levegő). Az akkori fizikusok úgy gondolták, hogy az éter az egész teret kitölti, és ahhoz viszonyítható az abszolút sebesség és az abszolút idő.
  • Problémás a kilövés, elsősorban az utazókra gyakorolt irtózatos gyorsulás miatt.

A könyvben adott az ágyú hossza, ez 300 méter. A számítások egyszerűsítése kedvéért feltételezzük, hogy az ágyúban és az ágyú után a "lövedék" vákuumban halad, tehát nincs közegellenállás. Továbbá feltételezzük, hogy a lövedéknek elég elérnie a második szökési sebességet az ágyú végénél és utána nem lassul le.

s: az ágyú hossza (300 m)
v: sebesség az ágyú végénél (legalább 11.200 m/s, vagy több)
a: gyorsulás az ágyúcsőben (ezt keressük)
a = \frac{v}{t}
s = v \times t
t = \frac{s}{v}
a = \frac{v^2}{s}

Ha v = 11.200 m/s, és s = 300 m, akkor a = 125.440.000 / 300 = 418.133 m/s^2

mivel g = 9,81 m/s^2, ezért a = 418.133 / 9,81 = 42.623 g

Az utasokra végeredményben legalább 42 ezer g gyorsulás hat, amit természetesen sem élőlény, sem (21. századi) technikai eszköz nem bír ki, az ágyúcsőben minden papírvékonyságúra nyomódott volna össze. (embert szállító űrhajók felbocsátásakor a gyorsulás 6-8 g körüli, ami pár percig elviselhetőnek számít)

  • A könyv főhősei meghalt kutyájukat kidobják, ekkor a benti levegőből szinte semmi nem megy ki a világűrbe, ami lehetetlen.
  • Az alumínium lövedékben a világűrben rövid idő alatt nagyon hideg lett volna, így a benne utazó három ember és két kutya megfagy.
  • A gravitáció hiányát (a súlytalanságot) a hőseink csak a Hold-Föld közötti semleges pontban érzékelik, pedig ez már a kilövés után azonnal jelentkezik, amint a gyorsítóerő megszűnik (esetünkben az ágyú végénél).

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Utazás a Holdba (regény, 1865) témájú médiaállományokat.