Lőpor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egy adag feketelőpor
A lőpor legkorábbi kínai nyelvű leírása egy 1044-ből ismert katonai kéziratban

A lőpor (vagy puskapor) nagy gázkibocsátással égő robbanószer. Meggyújtva égése olyan heves, hogy hirtelen igen nagy mennyiségű gáz (égéstermék) keletkezik. Mivel a gáznak sokkal nagyobb a térfogata, mint a szilárd halmazállapotú anyagé, a nagyobb térfogat elfoglalására irányult kiterjeszkedése következtében zári térben igen nagy nyomást gyakorol a kiterjeszkedésének ellenálló tárgyakra, mint például a puska vagy ágyú csövére, vagy pl. a csövet elzáró lövedékre. Ez az erőhatás veti ki a csőből a lövedéket.

Alapvetően szerves és szervetlen lőport különböztetünk meg.

A szerves lőpor (más néven: füst nélküli lőpor) cellulóz-nitrát (NC) alapú, a szervetlen lőpor (más néven feketelőpor (egybeírandó!), régies nevén puskapor vagy füstös lőpor) pedig szilárd anyagok keveréke. A feketelőpor alkotórészei: faszén, salétrom és kén. A kén okozza a szén gyors elégését, melyhez a szükséges oxigént a salétrom szolgáltatja. A szén elégése által keletkezett szén-dioxid mintegy ezerszer nagyobb térfogatú, mint a lőpor, és e térfogattá való kiterjeszkedésével löki ki nagy erővel a lövedéket a csőből. A feketelőpor névleges égési sebessége 400 m/s, míg a szerves lőporoké 800 m/s.

Leírása[szerkesztés]

A feketelőpor alkotórészei[szerkesztés]

A feketelőpor elméletileg kiszámított optimális összetétele 73,9% kálium-nitrát (salétrom), 14,6% szén és 11,5% kén, de a rendeltetésétől függően a keverési arányok ettől eltérhetnek. A pirotechnikában használatos feketelőpor standard összetétele: 75% kálium-nitrát, 15% szén (elsősorban puha fából nyert), 10% kén. A feketelőport alkotó anyagokat a keverés előtt igen kis szemű porrá törik, hogy a különböző anyagok lehetőleg jól elkeveredjenek. A porrá törésre ezelőtt zúzómalmokat, vagy zúzó-kalapácsműveket használtak. A puskák számára apróbb szemű, tehát gyorsabban elégő, az ágyuk számára pedig nagyobb szemű (szemcsés), azaz lassabban elégő lőport gyártanak. A feketelőpor különböző keverési arányainak megfelelően, 270-320 °C-nál gyullad meg.

A feketelőpor története[szerkesztés]

Tüzes nyilakat kivető petárda. Illusztráció egy XI. századi kínai könyvben

A feketelőport Kínában az alkimisták találták fel az örök életet adó elixír kutatásakor, de annak időpontja ma is vitatott. Az alkimisták már az I. századtól használták salétrom és kén keverékét különféle „gyógyszerekben”, és 492-ből származó írás megemlíti a salétrom lángfestő hatását, ezért egyes feltételezések szerint már az V-VI. században ismerhették a kínaiak a feketelőport. Az első írásos feljegyzések azonban az i. sz. 800-as évek közepéről származnak a feketelőporról. Annak ellenére, hogy kínai katonai írások már a XI. században említést tesznek különféle gyújtó- és füstbombákról a feketelőpor kapcsán, a feketelőport a kínaiak eleinte szinte csak rakéták illetve tűzijáték készítésére használták.

Lőpormalom (1770)
”… csekély mennyiség elegendő ebből az anyagból arra, hogy nagy világosságot árasszon szét: borzasztó robbanás kíséretében gyullad föl, elpusztíthat várost és egész sereget.
Roger Bacon középkori angol gondolkodó ferences rendi szerzetes 1244-ben közölte a puskapor összetételét[1]

Lőfegyverben a feketelőport legelőször a Oszmán Birodalom hadseregei használták a XIII. században.

Franciaországban (Bordeaux-ban) már 1326-ban gyártottak feketelőport. Németországban (Augsburgban) 1340-ben állították fel az első lőporgyárat.

Érdekes technikatörténeti tény, hogy a feketelőport a világon először hazánkban használták a bányászatban „jövesztésre”, azaz a kövek leválasztására, Weindl Gáspár meghonosodott tiroli bányamester révén 1627. február 8-án, a selmecbányai Felsőbiber aknában. Módszerét később egész Európában átvették.

A napóleoni háborúk idején már komoly gondot jelentett a hadvezéreknek figyelemmel követni egy-egy csatát, ütközetet a feketelőpor nagy füstjében. A nitrocellulóz-alapú lőgyapot 1846-os feltalálása fordulópont volt, de annak mind gyártása, mind alkalmazása veszélyesebb volt, mint a feketelőporé. Alfred Bernhard Nobel svéd kémikus 1864-ben szabadalmaztatta eljárását a nitroglicerin gyártására, aminek lényege az volt, hogy 10% nitroglicerint adott a feketelőporhoz, ezzel közel megkétszerezte annak hatásfokát.[2] Kísérletezései közben, hogy a robbanószert biztonságossá és stabillá tegye felfedezte a dinamitot. Arra a megállapításra jutott, hogy 75% nitroglicerin, 0,5% szóda és 24,5% kovaföld keveréke kellően stabil, hogy az előállítás közbeni spontán robbanásokat elkerülje.[3] 1884-ben sikerült először a lőgyapotnál biztonságosabb anyagot találni, amit füst nélküli lőporként 1886-ban mutattak be. Feketelőport (puskaport) a mai fegyverekben, lőszerekben már egyáltalán nem alkalmaznak a hagyományőrző (replika) fegyverek kivételével.

A feketelőpor manapság a pirotechnikai ipar egyik legfontosabb alapanyaga, néhány termék esetében maga a késztermék csak feketelőport tartalmaz.

Összetétele[szerkesztés]

  • Feketelőpor: KNO3 (kálisalétrom, kálium-nitrát), C (szén, általában faszén), S (kén), 75/15/10 m/m%
  • Szerves lőpor: cellulóz-nitrát, lőgyapot

Jegyzetek[szerkesztés]

Forrás[szerkesztés]