„Filmzene” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a clean up, replaced: *[ → * [ (170) AWB |
|||
1. sor: | 1. sor: | ||
A '''filmzene''' a film képsorait kísérő muzsika; a film megnézése által keltett élmény szerves része. Nevezik ''a film harmadik dimenziójának'' is.<ref>Balázs Béla filmesztéta megállapítása</ref> Feladata elsődlegesen a szereplők érzelmeinek, az általuk megélt események hatásainak közvetítése. Tágabb értelemben a film végén vagy a filmben elhangzó különféle betétdalok is beleérthetők a fogalomba, szűkebb értelmezésben csak a képeket kísérő, leggyakrabban szimfonikus és szöveges énekhang nélküli zenét értjük alatta. |
A '''filmzene''' a film képsorait kísérő muzsika; a film megnézése által keltett élmény szerves része. Nevezik ''a film harmadik dimenziójának'' is.<ref>Balázs Béla filmesztéta megállapítása</ref> Feladata elsődlegesen a szereplők érzelmeinek, az általuk megélt események hatásainak közvetítése. Tágabb értelemben a film végén vagy a filmben elhangzó különféle betétdalok is beleérthetők a fogalomba, szűkebb értelmezésben csak a képeket kísérő, leggyakrabban szimfonikus és szöveges énekhang nélküli zenét értjük alatta. |
||
106. sor: | 105. sor: | ||
A teljesség igénye nélkül. |
A teljesség igénye nélkül. |
||
===Némafilm=== |
===Némafilm=== |
||
*[[Joseph Carl Breil]] |
* [[Joseph Carl Breil]] |
||
*[[ |
* [[Charles Chaplin]] |
||
===1920-as évek és a mozi hőskora=== |
===1920-as évek és a mozi hőskora=== |
||
*[[Aaron Copland]] |
* [[Aaron Copland]] |
||
*[[Hugo Friedhofer]] |
* [[Hugo Friedhofer]] |
||
*[[Ernest Gold]] |
* [[Ernest Gold]] |
||
*[[Bernard Herrmann]] |
* [[Bernard Herrmann]] |
||
*[[Wolfgang Korngold]] |
* [[Wolfgang Korngold]] |
||
*[[Al Newman]] |
* [[Al Newman]] |
||
*[[Alex North]] |
* [[Alex North]] |
||
*[[David Raksin]] |
* [[David Raksin]] |
||
*[[Rózsa Miklós]] |
* [[Rózsa Miklós]] |
||
*[[Dimitrij Tiomkin]] |
* [[Dimitrij Tiomkin]] |
||
*[[Franz Waxman]] |
* [[Franz Waxman]] |
||
*[[Victor Young]] |
* [[Victor Young]] |
||
===Az 1960-as évektől napjainkig=== |
===Az 1960-as évektől napjainkig=== |
||
127. sor: | 126. sor: | ||
|- valign="top" |
|- valign="top" |
||
| width="25%" | |
| width="25%" | |
||
*[[Craig Armstrong]] |
* [[Craig Armstrong]] |
||
*[[A.R.Rahman]] |
* [[A.R.Rahman]] |
||
*[[David Arnold]] |
* [[David Arnold]] |
||
*[[Luís Enríquez Bacalov]] |
* [[Luís Enríquez Bacalov]] |
||
*[[Angelo Badalamenti]] |
* [[Angelo Badalamenti]] |
||
*[[Klaus Badelt]] |
* [[Klaus Badelt]] |
||
*[[John Barry]] |
* [[John Barry]] |
||
*[[Tyler Bates]] |
* [[Tyler Bates]] |
||
*[[Christophe Beck]] |
* [[Christophe Beck]] |
||
*[[Marco Beltrami]] |
* [[Marco Beltrami]] |
||
*[[Charles Bernstein]] |
* [[Charles Bernstein]] |
||
*[[Elmer Bernstein]] |
* [[Elmer Bernstein]] |
||
*[[Howard Blake]] |
* [[Howard Blake]] |
||
*[[Terence Blanchard]] |
* [[Terence Blanchard]] |
||
*[[Simon Boswell]] |
* [[Simon Boswell]] |
||
*[[Jon Brion]] |
* [[Jon Brion]] |
||
*[[Bruce Broughton]] |
* [[Bruce Broughton]] |
||
*[[Carter Burwell]] |
* [[Carter Burwell]] |
||
*[[Sean Callery]] |
* [[Sean Callery]] |
||
*[[John Carpenter]] |
* [[John Carpenter]] |
||
*[[Paul Chihara]] |
* [[Paul Chihara]] |
||
*[[George S. Clinton]] |
* [[George S. Clinton]] |
||
*[[Charlie Clouser]] |
* [[Charlie Clouser]] |
||
*[[Bill Conti]] |
* [[Bill Conti]] |
||
*[[Ry Cooder]] |
* [[Ry Cooder]] |
||
*[[Mychael Danna]] |
* [[Mychael Danna]] |
||
*[[Don Davis]] |
* [[Don Davis]] |
||
*[[John Debney]] |
* [[John Debney]] |
||
*[[Georges Delerue]] |
* [[Georges Delerue]] |
||
*[[Alexandre Desplat]] |
* [[Alexandre Desplat]] |
||
*[[Pino Donaggio]] |
* [[Pino Donaggio]] |
||
*[[Patrick Doyle]] |
* [[Patrick Doyle]] |
||
*[[Anne Dudley]] |
* [[Anne Dudley]] |
||
*[[Clint Eastwood]] |
* [[Clint Eastwood]] |
||
*[[Randy Edelman]] |
* [[Randy Edelman]] |
||
*[[Cliff Eidelman]] |
* [[Cliff Eidelman]] |
||
*[[Danny Elfman]] |
* [[Danny Elfman]] |
||
*[[Harold Faltermeyer]] |
* [[Harold Faltermeyer]] |
||
*[[George Fenton]] |
* [[George Fenton]] |
||
*[[Brad Fiedel]] |
* [[Brad Fiedel]] |
||
*[[Jerry Fielding]] |
* [[Jerry Fielding]] |
||
*[[Robert Folk]] |
* [[Robert Folk]] |
||
*[[Lisa Gerrard]] |
* [[Lisa Gerrard]] |
||
*[[Michael Giacchino]] |
* [[Michael Giacchino]] |
||
*[[Philip Glass]] |
* [[Philip Glass]] |
||
*[[Elliot Goldenthal]] |
* [[Elliot Goldenthal]] |
||
*[[Jerry Goldsmith]] |
* [[Jerry Goldsmith]] |
||
| width="25%" | |
| width="25%" | |
||
*[[Ron Goodwin]] |
* [[Ron Goodwin]] |
||
*[[Harry Gregson-Williams]] |
* [[Harry Gregson-Williams]] |
||
*[[Dave Grusin]] |
* [[Dave Grusin]] |
||
*[[Marvin Hamlisch]] |
* [[Marvin Hamlisch]] |
||
*[[Fumio Hayasaka]] |
* [[Fumio Hayasaka]] |
||
*[[Bernard Herrmann]] |
* [[Bernard Herrmann]] |
||
*[[Joe Hisaishi]] |
* [[Joe Hisaishi]] |
||
*[[Lee Holdridge]] |
* [[Lee Holdridge]] |
||
*[[James Horner]] |
* [[James Horner]] |
||
*[[Akira Ifukube]] |
* [[Akira Ifukube]] |
||
*[[Ilaiyaraaja]] |
* [[Ilaiyaraaja]] |
||
*[[James Newton Howard]] |
* [[James Newton Howard]] |
||
*[[Alberto Iglesias]] |
* [[Alberto Iglesias]] |
||
*[[Mark Isham]] |
* [[Mark Isham]] |
||
*[[Steve Jablonsky]] |
* [[Steve Jablonsky]] |
||
*[[Maurice Jarre]] |
* [[Maurice Jarre]] |
||
*[[Carl Johnson]] |
* [[Carl Johnson]] |
||
*[[Quincy Jones]] |
* [[Quincy Jones]] |
||
*[[Trevor Jones]] |
* [[Trevor Jones]] |
||
*[[Jan A.P. Kaczmarek]] |
* [[Jan A.P. Kaczmarek]] |
||
*[[Michael Kamen]] |
* [[Michael Kamen]] |
||
*[[Wojciech Kilar]] |
* [[Wojciech Kilar]] |
||
*[[Erich Wolfgang Korngold]] |
* [[Erich Wolfgang Korngold]] |
||
*[[David Lean]] |
* [[David Lean]] |
||
*[[Michel Legrande]] |
* [[Michel Legrande]] |
||
*[[Sasa Losic]] |
* [[Sasa Losic]] |
||
*[[Mark Mancina]] |
* [[Mark Mancina]] |
||
*[[Henry Mancini]] |
* [[Henry Mancini]] |
||
*[[Christopher Maney]] |
* [[Christopher Maney]] |
||
*[[Clint Mansell]] |
* [[Clint Mansell]] |
||
*[[Dario Marianelli]] |
* [[Dario Marianelli]] |
||
*[[Branford Marsalis]] |
* [[Branford Marsalis]] |
||
*[[Joel McNeely]] |
* [[Joel McNeely]] |
||
*[[Alan Menken]] |
* [[Alan Menken]] |
||
*[[Giorgio Moroder]] |
* [[Giorgio Moroder]] |
||
*[[Jerome Moross]] |
* [[Jerome Moross]] |
||
*[[Ennio Morricone]] |
* [[Ennio Morricone]] |
||
*[[Ira Newborn]] |
* [[Ira Newborn]] |
||
*[[Alfred Newman]] |
* [[Alfred Newman]] |
||
*[[David Newman]] |
* [[David Newman]] |
||
*[[Randy Newman]] |
* [[Randy Newman]] |
||
*[[Thomas Newman]] |
* [[Thomas Newman]] |
||
*[[Jack Nitzsche]] |
* [[Jack Nitzsche]] |
||
*[[Alex North]] |
* [[Alex North]] |
||
*[[Michael Nyman]] |
* [[Michael Nyman]] |
||
*[[Patrick O'Hearn]] |
* [[Patrick O'Hearn]] |
||
*[[John Ottman]] |
* [[John Ottman]] |
||
| width="25%" | |
| width="25%" | |
||
*[[Basil Poledouris]] |
* [[Basil Poledouris]] |
||
*[[Rachel Portman]] |
* [[Rachel Portman]] |
||
*[[John Powell]] |
* [[John Powell]] |
||
*[[Zbigniew Preisner]] |
* [[Zbigniew Preisner]] |
||
*[[André Previn]] |
* [[André Previn]] |
||
*[[Sergei Prokofiev]] |
* [[Sergei Prokofiev]] |
||
*[[Peer Raben]] |
* [[Peer Raben]] |
||
*[[Trevor Rabin]] |
* [[Trevor Rabin]] |
||
*[[Graeme Revell]] |
* [[Graeme Revell]] |
||
*[[Tony Richardson]] |
* [[Tony Richardson]] |
||
*[[Leonard Rosenman]] |
* [[Leonard Rosenman]] |
||
*[[William Ross]] |
* [[William Ross]] |
||
*[[Nino Rota]] |
* [[Nino Rota]] |
||
*[[Arthur Rubinstein]] |
* [[Arthur Rubinstein]] |
||
*[[Craig Safan]] |
* [[Craig Safan]] |
||
*[[Ryuichi Sakamoto]] |
* [[Ryuichi Sakamoto]] |
||
*[[Gustavo Santaolalla]] |
* [[Gustavo Santaolalla]] |
||
*[[Masaru Sato]] |
* [[Masaru Sato]] |
||
*[[Philippe Sarde]] |
* [[Philippe Sarde]] |
||
*[[Lalo Schifrin]] |
* [[Lalo Schifrin]] |
||
*[[Gaili Schoen]] |
* [[Gaili Schoen]] |
||
*[[Eric Serra]] |
* [[Eric Serra]] |
||
*[[Marc Shaiman]] |
* [[Marc Shaiman]] |
||
*[[George Shaw]] |
* [[George Shaw]] |
||
*[[David Shire]] |
* [[David Shire]] |
||
*[[Howard Shore]] |
* [[Howard Shore]] |
||
*[[Alan Silvestri]] |
* [[Alan Silvestri]] |
||
*[[Samuel Sim]] |
* [[Samuel Sim]] |
||
*[[Max Steiner]] |
* [[Max Steiner]] |
||
*[[Tangerine Dream]] |
* [[Tangerine Dream]] |
||
*[[Dimitri Tiomkin]] |
* [[Dimitri Tiomkin]] |
||
*[[Brian Tyler]] |
* [[Brian Tyler]] |
||
*[[Vangelis]] |
* [[Vangelis]] |
||
*[[Shirley Walker]] |
* [[Shirley Walker]] |
||
*[[Stephen Warbeck]] |
* [[Stephen Warbeck]] |
||
*[[Franz Waxman]] |
* [[Franz Waxman]] |
||
*[[John Williams (zeneszerző)|John Williams]] |
* [[John Williams (zeneszerző)|John Williams]] |
||
*[[Debbie Wiseman]] |
* [[Debbie Wiseman]] |
||
*[[Gabriel Yared]] |
* [[Gabriel Yared]] |
||
*[[Christopher Young]] |
* [[Christopher Young]] |
||
*[[Victor Young]] |
* [[Victor Young]] |
||
*[[Hans Zimmer]] |
* [[Hans Zimmer]] |
||
|} |
|} |
||
===Magyar filmzeneszerzők=== |
===Magyar filmzeneszerzők=== |
||
*[[Ábrahám Pál]] |
* [[Ábrahám Pál]] |
||
*[[Ádám Jenő]] |
* [[Ádám Jenő]] |
||
*[[Buday Dénes]] |
* [[Buday Dénes]] |
||
*[[Eisemann Mihály]] |
* [[Eisemann Mihály]] |
||
*[[Farkas Ferenc (zeneszerző)|Farkas Ferenc]] |
* [[Farkas Ferenc (zeneszerző)|Farkas Ferenc]] |
||
*[[Fényes Szabolcs]] |
* [[Fényes Szabolcs]] |
||
*[[Jeney Zoltán (zeneszerző)|Jeney Zoltán]] |
* [[Jeney Zoltán (zeneszerző)|Jeney Zoltán]] |
||
*[[Koltay Gergely]] |
* [[Koltay Gergely]] |
||
*[[Patachich Iván]] |
* [[Patachich Iván]] |
||
*[[Polgár Tibor]] |
* [[Polgár Tibor]] |
||
*[[Ránki György (zeneszerző)|Ránki György]] |
* [[Ránki György (zeneszerző)|Ránki György]] |
||
*[[Rozsnyai Sándor]] |
* [[Rozsnyai Sándor]] |
||
*[[Vidovszky Béla]] |
* [[Vidovszky Béla]] |
||
==Lásd még== |
==Lásd még== |
||
[[Filmhang|A Filmhang technikai vonatkozásai]] |
[[Filmhang|A Filmhang technikai vonatkozásai]] |
||
*[[:Kategória:Filmzenealbumok]] |
* [[:Kategória:Filmzenealbumok]] |
||
== Külső hivatkozások == |
== Külső hivatkozások == |
||
*[http://www.filmzene.net Filmzene.net] {{hu}} |
* [http://www.filmzene.net Filmzene.net] {{hu}} |
||
*[http://www.filmtortenet.hu Magyar filmtörténet] {{hu}} |
* [http://www.filmtortenet.hu Magyar filmtörténet] {{hu}} |
||
*[http://www.magyar.film.hu/archiv_cikk.ivy?artid=050f7ae8-cdc6-4397-a3eb-2e481794d443&colid=8adf1c07-daca-43ab-b75c-5ba433298867 Magyar filmzene] |
* [http://www.magyar.film.hu/archiv_cikk.ivy?artid=050f7ae8-cdc6-4397-a3eb-2e481794d443&colid=8adf1c07-daca-43ab-b75c-5ba433298867 Magyar filmzene] |
||
*[http://www.filmscoremonthly.com Film Score Monthly]{{En}} |
* [http://www.filmscoremonthly.com Film Score Monthly]{{En}} |
||
*[http://filmtracks.com Filmtracks]{{En}} |
* [http://filmtracks.com Filmtracks]{{En}} |
||
*[http://www.moviemusic.com/ MovieMusic.com] {{en}} |
* [http://www.moviemusic.com/ MovieMusic.com] {{en}} |
||
==Források== |
==Források== |
A lap 2012. augusztus 16., 23:30-kori változata
A filmzene a film képsorait kísérő muzsika; a film megnézése által keltett élmény szerves része. Nevezik a film harmadik dimenziójának is.[1] Feladata elsődlegesen a szereplők érzelmeinek, az általuk megélt események hatásainak közvetítése. Tágabb értelemben a film végén vagy a filmben elhangzó különféle betétdalok is beleérthetők a fogalomba, szűkebb értelmezésben csak a képeket kísérő, leggyakrabban szimfonikus és szöveges énekhang nélküli zenét értjük alatta.
Története
Némafilm
A némafilm-vetítéseket szinte kivétel nélkül élőzene, kezdetben leginkább zongoraszó kísérte. A hangszer a világ első filmbemutatójáról sem hiányzott, melyet a Lumière fivérek rendeztek Párizsban, 1895-ben.[2] A zenének a kezdetektől nélkülözhetetlen szerepe volt; megteremtette azt a különleges légkört, melyből a nézők a szereplők által megélt érzelmekre tudtak következtetni. (A legkoraibb filmvetítések idején a zene azonban egy sokkal prózaibb feladatot is ellátott: elfedte a vetítőgép hangos zörejeit.)[3] Gyakran előfordult, hogy a filmforgatás során is jelen voltak zenészek, hogy játékukkal hasonló hatást érjenek el. A moziknak általában saját zongoristájuk volt. Az 1910-es évek közepétől a nagyvárosi filmszínházak már inkább orgonistákat vagy akár egész zenekart foglalkoztattak. A mozikba esetenként hatalmas, külön erre a célra tervezett orgonák kerültek, melyekkel zenekari hangzásokat lehetett utánozni, és az ütőhangszerek szerepét is betöltötték – akár a vágtató lovak vagy a tomboló vihar hanghatásait is elő lehetett állítani velük.
A legkoraibb némafilmek zenéjét a vetítéskor improvizálták, vagy már létező klasszikus és színházi zenedarabokból állították össze. S ha az orgonista vagy a zongorista használt is megírt kottát, az improvizáció továbbra is szerves része maradt a korabeli filmek zenéjének. Az orgonista például akkor is alkalmazhatta a „vágtató ló”-hatást a megfelelő képsorokhoz, ha az nem volt szigorúan előírva a számára. Az 1910-es évek közepétől aztán egyre gyakoribbá vált, hogy a filmek „saját” zenét kaptak. A rendezők rájöttek, hogy a különféle, a filmhez tulajdonképpen nem is kapcsolódó zenedarabok játszása elvonja a közönség figyelmét a képekről. Egyre több „zenei kézikönyv” látott napvilágot, melyekben előre kidolgozott stílusokat és motívumokat jegyeztek le a különböző témák, mint például természet, nemzet és társadalom, boldogság, félelmetes éj bemutatásához. A filmek így egyfajta „konzerv”-zenét kaptak, mely azonban már jóval szervesebb része lett a képsoroknak, mint a klasszikus darabok.[3]
A filmzeneszerzés történetében mérföldkőnek számít D. W. Griffith Egy nemzet születése című, 1915-ben elkészült filmje, melyhez Joseph Carl Breil írt teljesen eredeti zenét. Ezután a nagy költségvetésű filmek már jórészt így, a képsorokhoz komponált, egyedi muzsikával kerültek a filmszínházba.[4] A némafilmek fénykorában a filmszínházak foglalkoztatták a legtöbb zenészt (legalábbis az Egyesült Államokban), a nagy gazdasági világválság (1929-33), és ezzel egyidőben a hangosfilm megjelenése azonban jelentősen megtizedelte a mozikban dolgozó muzsikusok számát.
Egyes országokban egyéb módokon is teremtettek hangot a némafilmekhez. Brazíliában ebben az időszakban elterjedtek voltak az úgynevezett fitas cantatas – olyan operett-filmek, melyeknek a vásznon futó képsoraihoz a háttérben álló énekesek adták a hangjukat.[5] Japánban a filmeket nem csupán élőzene kísérte, hanem jelen volt a benshi is, vagyis narrátor, aki közvetítette a film eseményeit, és „szinkronhangja” volt a szereplőknek. A benshi a japán némafilmek központi alakjává vált, és később a külföldi (elsősorban amerikai) filmek tolmácsolásában is segédkezett.[6] Népszerűségüknek volt köszönhető, hogy Japánban még az 1930-as években is sok némafilmet játszottak a mozik.
Nagyon kevés filmzene maradt fenn ebből az időből, és a zenetörténészeknek nem kis fejtörést okoz a rekonstruálásuk. Az ekkori filmzenéket megkülönböztethetjük aszerint, hogy már meglévő darabokból állították-e össze, az adott film képsoraihoz írták-e, vagy éppen improvizálták. A némafilmek megzenésítésének témája az 1960-as, ’70-es években igencsak kikerült az érdeklődés középpontjából. A némafilmekről ekkortájt inkább azt gondolták, hogy az a néző számára pusztán képi élményt hivatott jelenteni, melyet nem helyes zenével megzavarni. (Talán az is magyarázattal szolgálhat erre az érvelésre, hogy a némafilmek másolatai mellett fennmaradt zenei részletek eléggé rossz hangminőségűek voltak.) Manapság azonban a némafilmek hangszerelése iránti érdeklődés újraéledni látszik, akár olyan módon, hogy korabeli darabokból újra összeállítják a zenét, akár teljesen újat írnak. Ebből a szempontból vízválasztó volt Francis Ford Coppola cselekedete, amikor 1980-ban felújította Abel Gance 1927-es Napóleon című filmjét az édesapja, Carmine Coppola által komponált és élőben előadott zenével.
1920-as évek
1925-26-ban az Egyesült Államokban a Warner Bros. által kifejlesztett ún. Vitaphone rendszer forradalmasította a filmgyártást. 1925 és 1931 között a hangot és a zenét (gyakran a párbeszédeket is) fonográf segítségével vették fel, és a képsorokhoz szinkronizálva játszották le. Az ezzel a technikával készített filmek általában egy- vagy kéttekercses vígjátékok voltak. Az első egész estés, Vitaphone technikával elkészült, de még párbeszédek nélküli film (melyben a zenét és a hangeffekteket nagyméretű, viaszos lemezeken rögzítették), az 1926-os Don Huan volt.
A Warner Bros. sikerére válaszul a Fox Film Corporation 1926-ban előállt a Movietone technikával, mely már képes volt a hangot magára a filmszalagra rögzíteni. A kép és a hang szinkronizálása ezzel a módszerrel sokkal egyszerűbb volt, így a Vitaphone technológia hamarosan háttérbe szorult. Az első egész estés film, melyben a Movietone rendszert használták, az 1927-ben bemutatott Napfelkelte című darab volt.[7]
1927-ben a Warner hangstúdiót épített, és még ugyanebben az évben, 1927. október 6-án bemutatták A dzsesszénekes című filmet, melyben egyszerre szerepeltek a hangeffektek, a zene és a párbeszéd. Az 1920-as évek végére az amerikai mozik 40%-a volt képes hangosfilmet is vetíteni. Ebben az időszakban igen népszerűek voltak a musicalfilmek, mint például az 1929-es The Broadway Melody. A korszak filmzeneszerzői leggyakrabban az Egyesült Államokba Európából bevándorolt művészek voltak, akik klasszikus zenét tanultak.
A mozi aranykora (1933-1956)
Az 1930-as években a rendezők még jobbára úgy gondolták, hogy a filmhez társuló zenének jól meghatározott oka kell legyen. Amikor például egy városi parkban játszódó szerelmes jelenet képsorai futottak, s a hangulatot hegedűszóló fejezte ki, a hegedűs a képkockákon is megjelent, pedig semmi köze nem volt a jelenethez.[8] Mindezek ellenére az operákhoz hasonlóan az ekkor készült filmekben általában folyamatosan szólt a zene, melynek megkomponálása már csak a szükségesen hatalmas terjedelem miatt sem volt egyszerű. Egy-egy film zenéjén több alkotó közösen dolgozott; a felhasznált témákat általában az éppen népszerű zenei stílus már meglévő repertoárjából merítve. S ahogy a technika fejlődésével a filmek előállítása egyre gyorsabb ütemű lett, a zene megírására gyakran nem jutott elegendő idő, így a komponisták még inkább kénytelenek voltak a bevett szokásokra, formulákra és klisékre támaszkodni.[3]
A filmzeneszerzés világából nem maradt ki Charlie Chaplin sem (A kölyök, 1921; Aranyláz, 1925; Nagyvárosi fények, 1931; A diktátor, 1940 – ez utóbbi Chaplin első hangosfilmje volt).
A korszakban Amerikában igen népszerűek voltak a dalok, és a populáris zene és a klasszikus zene még nem feltétlenül zárták ki egymást. Filmzenéket és a filmekhez dalokat olyan zeneszerzők is komponáltak, mint Irving Berlin, George Gershwin, Cole Porter, Richard Rodgers. Az egyik legnagyobb hatású zeneszerző Wolfgang Korngold volt; egész jeleneteket átívelő, (ún. „faltól falig”) hatalmas, összetett hangzásvilágú zenéket írt, mely a wagneri operákhoz hasonló érzelmi hatásokat váltott ki. Olyan filmeket zenésített meg, mint például az 1935-ös Captain Blood, az 1938-as The Adventures of Robin Hood, az 1940-es The Seahawk, vagy az 1946-os Of Human Bondage.[9]
Korngold munkássága nyilván nem volt elhanyagolható abban, ahogyan az 1940-es évektől kezdve a filmzene szerepének értelmezése megváltozott. Míg korábban pusztán másodlagos, a képsoroknak alárendelt tényezőként kezelték, ettől az időszaktól kezdve egyre inkább vált lényegi elemmé, a képekkel és a párbeszédekkel egyenrangúvá, a film érzelemvilágának meghatározójává. Ebben a folyamatban Korngold mellett úttörő szerepe volt Orson Welles 1941-ben elkészült Aranypolgár című filmjének is, melynek zenéjét Bernard Herrmann komponálta.[3]
Érdekesség, hogy az „ízig-vérig” amerikai westernfilmek zenei hangulatát európai (orosz, lengyel, gyakorta zsidó) származású művészek teremtették meg, akik valamilyen okból hazájukat elhagyni kényszerültek. Műveikben felismerhető a klezmer zene hatása ugyanúgy, mint Rimszkij-Korszakov, Glazunov és Prokofjev befolyása. Közéjük tartozott Aaron Copland is, aki az 1949-es The Heiress című film zenéjéért Oscar-díjat kapott, valamint a háromszoros Oscar-díjas, 1937 és 1982 között alkotó Rózsa Miklós, olyan filmekkel, mint az 1951-es Quo vadis, az 1959-es Ben-Hur, vagy az 1961-es El Cid. S ebben az időszakban tette meg első lépéseit a filmzene világában John Williams vagy Elmer Bernstein, akiket a mai közönség a legnagyobbak között tart számon.[9]
Az 1960-as évektől napjainkig
Már a második világháború után terjedőben volt, hogy a filmekben kevesebb zene szóljon, az is jóval szerényebb hangszereléssel, mint az addig megszokott. Az amerikai filmzeneszerzést ekkortájt erős olasz és francia behatások érték. A művészek a klasszikus zeneszerzési technikákat a vidék Amerikájának zenei elemeivel ötvözték, sajátos stílust alakítva ki ezáltal. Alex North az 1951-es A Streetcar Named Desire című filmhez írt zenéje például az elsők között van, melyek a New Orleans-i jazz világából merítenek.[9]
1961-ben egy ifjú jazz-zongorista, Henry Mancini nyerte el az Oscar-díjat az Álom luxuskivitelben című filmhez írt zenéjéért, mely lendületes, vidám dallamaival, merész hangszerelésével szinte forradalmasította Hollywood filmzeneszerzési irányelveit. A korai hatvanas években Ennio Morricone spagettiwestern-filmzenéi már fordulatot jeleznek: egyre inkább Hollywood kezdett befolyással lenni Európára; Maurice Jarre (Arábiai Lawrence, 1962), Tony Richardson (Tom Jones, 1963), Michel Legrande (Cherbourgi esernyők, 1964) és Nino Rota (A Keresztapa, 1972) pedig megteremtették a filmzene olykor igen gazdag, olykor klisékkel teletűzdelt, de mindig az érzelmi katarzis felé törekedő, nemzetközi stílusát.[9]
Újabb forradalmat jelentett a filmzene világában az analóg szintetizátorok megjelenése az 1970-es évek végén, melyekkel akár helyettesíteni lehetett az egész zenekart. Az úttörő szerepet ezen a téren Vangelis töltötte be, akinek az 1981-es Tűzszekerek című filmhez írt zenéjét jutalmazta aranyszoborral az amerikai Filmakadémia.
Napjainkban a filmzenére ugyanúgy hatással vannak a legkülönbözőbb zenei stílusok és irányzatok, mint ahogy részt vállalnak belőle kortárs klasszikus zeneszerzők, mint például Elliot Goldenthal vagy Philip Glass. A digitális hangtechnika fejlődésével a zeneszerzők már akár teljes egészében számítógépen dolgozhatnak. A wagneri vezérmotívum öröksége a mai filmzenékben is tovább él; a fontos szereplőknek, eseményeknek gyakran saját dallamuk van, mely a film zenéjében számtalanszor ismétlődhet, variálódhat. A filmzenék terjedelme meglehetősen széles skálán mozog, kezdve az olyan filmektől, melyekben alig szól bármiféle muzsika, egészen azokig, melyeket szinte teljes egészében kitölt a zene.
Magyar filmzene
Magyarországon 1929. szeptember 20-án mutatta be a Forum Mozi az első hangosfilmet, mely Az éneklő bolond címet viselte, és még nem magyar gyártású film volt. 1930. május 12-én volt látható először Gaál Béla Csak egy kislány van a világon című filmje, melyet Movietone felvevőgép segítségével hangosítottak, és a közönség elsősorban magyar nótákat hallhatott a képsorokhoz. A Hunnia Filmgyár 1931-ben már alkalmas volt hangfelvétel készítésére, s 1931. szeptember 25-én bemutathatta A kék bálvány című filmet, mely az első teljesen magyar gyártású hangosfilm volt.[10] Nem igazán aratott átütő sikert, de az ezt követő, Csortos Gyula, Kabos Gyula és Jávor Pál főszereplésével készült Hyppolit, a lakáj már annál inkább. A film zenéjét és mai napig jól ismert dalait (Köszönöm, hogy imádott, Pá, kis aranyom) Eisemann Mihály szerezte. A Hyppolit, a lakáj a magyar polgári komédia alaphangnemét adta meg, és nagymértékben hatással volt a rákövetkező időszak magyar filmzenéjére.
A második világháború alatt és az azt követő években a politika a magyar filmkészítésre is igen nagy befolyást gyakorolt. A kor legtermékenyebb filmzeneszerzői közé tartozik Buday Dénes, aki ismert és elismert operettszerző is volt, s olyan filmekből ismerhetjük, mint Egy szív megáll (1942), Kalotaszegi Madonna (1943), Valahol Európában (1947). Polgár Tibor neve szerepel többek között A tanítónő (1945), az Ének a búzamezőkről (1947), a Beszterce ostroma (1948), a Rokonok (1954) című filmek stáblistáján. Farkas Ferenc sokrétű munkássága is magában foglalt számos filmzenét, ezen filmek többsége az 1950-es, 1960-as években készült (A harag napja, 1953; Simon Menyhért születése, 1954; Csutak és a szürke ló, 1960; Két félidő a pokolban, 1961; A kőszívű ember fiai, 1965). Az 1960-as évektől a magyar kultúrpolitika enyhülést mutatott, s már engedélyezték a szókimondóbb, társadalomkritikus filmek bemutatását is.
Az 1980-as évek underground zenei mozgalmai a mozira is nagy hatást gyakoroltak. Víg Mihály neve mindenképp kiemelendő ebből a korszakból, aki elsősorban Tarr Béla filmjeihez szolgáltatta a muzsikát (Őszi almanach, 1983; Kárhozat, 1987; Sátántangó, 1993), és olyan kiváló munkák is a nevéhez fűződnek, mint az Eszkimó asszony fázik (1983), Rock térítő (1988), vagy az Ex-kódex (1983). Vidovszky Béla nevét a Bódy Gábor rendezte klasszisok stáblistáján látjuk (A krétakör, 1978; Nárcisz és Psyché, 1980; Kutya éji dala, 1983); Bujdosó János kortárs műveit leginkább Angelo Badalamenti zenei világával lehet összevetni. A Halott imitátor, a Tiszta Románc és Az ifjúság megnyugtat című filmekhez írt zenéi nem annyira a kereskedelmi szempontoknak kívánnak megfelelni, inkább eredetiségre és minőségre törekednek.
Elkészítése
Rózsa Miklóstól származik az a megállapítás, miszerint „az első és legfontosabb a filmes szakmában egy komoly zeneszerző számára az, hogy megtanuljon stopperórával komponálni.” A filmzeneszerzés folyamata leggyakrabban akkor kezdődik, amikor a film már összeállt, a vágások teljesen (vagy majdnem teljesen) készen vannak. A rendező ekkor a készülő filmet (egyes esetekben magát a forgatókönyvet is) a zeneszerző rendelkezésére bocsátja, aki megkezdi a témák és motívumok kidolgozását. Egyes rendezők nagyban rábízzák a filmzenét a komponista elképzeléseire, mások a zeneszerzés folyamatában aktívabban részt vesznek, és igyekeznek közös nevezőre juttatni a saját elképzeléseiket a zeneszerzőéivel.
A mai modern technika lehetővé teszi, hogy a komponista a készülő szerzeményből rövid, „demó” verziókat mutathasson be a rendezőnek MIDI-állományok formájában, még azelőtt, hogy (általában szimfonikus zenekar segítségével) a filmzenét véglegesen rögzítenék.
Elterjedt az ún. temp score alkalmazása is: ez azt jelenti, hogy a készülő filmhez már meglévő zenék részleteit illesztik mintegy próbaképpen. Nem minden zeneszerző alkalmazza szívesen a temp score-t, mert előfordulhat, hogy a rendezőnek úgymond „túlságosan is megtetszik”, és ahhoz nagyban hasonló művet vár el a komponistától.
A jelenetek újravágása általában megnehezíti a komponista dolgát, mivel előfordulhat, hogy a zene egy-egy szakaszát teljes egészében újra kell írnia. (Jóval ritkábban ugyan, de létezhet az is, hogy a dolog éppen fordítva történik: a rendező a képsorokat vágja meg úgy, hogy pontosan illeszkedjenek a már előre megírt zenéhez.)
A filmzeneszerzők műveik hangszereléséhez általában igénybe veszik mások segítségét – a hangszerelőknek nem feladatuk új zenét írni, csupán a komponista által felvázolt zenei elképzeléseket adaptálni az egyes hangszerekhez. A hangszerelők alkalmazásának egyik oka lehet az időhiány – gyakran előfordul, hogy a film felvételei vagy a vágások csúsznak az eredeti elképzelésekhez képest, de a tervezett bemutatót nem akarják elhalasztani; ekkor a zeneszerzőre hárul, hogy „behozza” a lemaradást.
A legtöbb nagy költségvetésű film zenéje szimfonikus zenekarra íródik, de a szintetizátorok manapság már sosem hiányozhatnak – s még inkább igaz ez a kis költségvetésű filmekre, melyek keretébe nem fér bele egy egész zenekar alkalmazása. A zeneszerzők többsége maga vezényli a művét a felvételek elkészítésekor. A film képsorai a zenekar háta mögötti vetítővásznon peregnek; a karmester ezt nyomon követve vezényli a művet, hogy az pontosan illeszkedjen az eltervezett helyre. A vezénylést segítheti az ún. click track alkalmazása, mely lényegében a metronóm funkcióját tölti be.
Díjak
Oscar-díj
Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia 1929-ben alapította az Oscar-díjat; ennek 1934 óta van Legjobb filmzene és Legjobb betétdal kategóriája is. Előbbit egyes években különválasztottak dráma és komédia/musical alkategóriákra.
Golden Globe-díj
A Golden Globe (Arany Glóbusz)-díjat, mely az Oscar-díjat követi a rangsorban, 1944-ben alapította a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szervezete; a filmzenéket 1948, a betétdalokat 1962 óta díjazzák. Gyakorta előfordul, hogy ugyanaz a filmzene nyeri el a Golden Globe- és az Oscar-díjat is [11]
Grammy-díj
Szintén egy amerikai szervezet, a National Academy of Recording Arts and Sciences ítéli oda a Gramophone-díjat, népszerűbb nevén a Grammyt. Az 1958-ban alapított elismerésnek 1960 óta van filmzenei kategóriája is (a legjobb betétdalt 1988 óta tüntetik ki vele). A díj az Oscarral ellentétben mindig jobban követte az éppen divatos irányvonalakat, és kevéssé foglalkozik a zene filmben betöltött szerepével; magát a filmzenealbumot értékeli.[12]
Szaturnusz-díj
A sci-fi-, horror- és fantasyfilmekre szakosodott Szaturnusz-díjat 1972-ben alapította meg a Dr. Donald A. Reed vezette Academy of Science Fiction, Fantasy & Horror Films nevű, akkor még nonprofit szervezet. 1975-től díjazzák a fenti kategóriákba besorolható filmek zenéit, és jelöltjeik listája éppen e szakosodás miatt élesen eltér az Oscar- vagy a Golden Globe-jelöltekétől. A filmzenei Szaturnusz-díj így kifejezetten hiánypótló szereppel is bír az e műfajban tevékenykedő művészek számára. Az első években a filmzenei elismerést mint életműdíjat adták át Bernard Herrmann-nek, Rózsa Miklósnak és David Raksinnak.[13]
BAFTA-díj
A Brit Filmakadémia által 1947-ben alapított BAFTA-díjnak 1969 óta van filmzenei kategóriája; 1981 óta pedig a legjobb tévéfilm-zenét is díjazzák.[14]
Satellite Award
A Nemzetközi Sajtószövetség (angol rövidítéssel IPA) díja a Satellite Award, melyet 1996 óta osztanak ki a filmzenék és a betétdalok között.
Filmzene-kiadók
A legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező kiadók, a Sony-BMG, az EMI, a Warner Music Group és a Decca Records mellett számos, kisebb kaliberű kiadó is foglalkozik filmzenék megjelentetésével; leginkább olyan területekre specializálódva, mely az óriásvállalatoknak elkerüli a figyelmét.
Intrada Records
A kiadó főleg a régi filmzenék megjelentetésével, valamint a különleges kiadványokkal foglalkozik. Három kiemelkedő sorozat fűződik a nevükhöz: az Excalibur Collection, melyben a már klasszikusnak számító szerzemények újra feljátszott változatai jelennek meg; a Special Collection a korábban kiadatlan műveket tartalmazza, a Signature Editions kategóriájába pedig olyan albumok tartoznak, melyek a szerzőjük által dedikálva juthatnak el a közönséghez. (Az e kollekciókban megjelenő albumokat limitált példányszámban adják ki.)[15]
Varése Sarabande
Az 1978-ban alapított cég az egyik legnagyobb és legismertebb filmzenei kiadó; kínálatában számos különleges gyűjtemény megtalálható, a mozi aranykorának filmzenéitől kezdve egészen a kortárs szerzeményekig. A Deluxe Edition nevű sorozata a már kereskedelmi forgalomban nem kapható, esetlek csak bakeliten elérhető albumok bővített változatait tartalmazza; a Soundtrack Club sorozatba pedig a korábban feledésbe merült, vagy egyes évfordulók alkalmából megjelentetett kiadványok kerülnek. (A Deluxe Edition darabjai általában nagy példányszámban jelennek meg, míg a Soundtrack Club tagjai 1000-3000 darabos kiadások.)[16]
La-La Land Records
A 2002-ben létrejött kiadó ismert szerzők valamilyen oknál fogva háttérbe szorult műveit jelenteti meg. Igen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy valóban minőségi kiadványokat értékesítsenek; értve ezalatt mind a zeneanyag hangminőségét, mind a CD-lemezek borítóinak megjelenését.[17]
New Line Records
A kiadó az 1967-ben alapított New Line Cinema filmstúdió leányvállalata. Ma már nem kizárólagosan filmzenéket jelentet meg; repertoárja kibővült az indie rock műfajba tartozó szerzeményekkel is.
Hollywood Records
A Walt Disney Company tulajdonában lévő cég a filmzenék közül elsősorban a Disney, vagy a Disney tulajdonában lévő egyéb stúdiók filmjeihez készült műveket jelenteti meg.
Film Score Monthly
A cég 1990-ben alakult, s kezdetben nyomtatott filmzenei magazin volt, mely ma internetes formában létezik. Filmzenék kiadásával 1998 óta foglalkoznak, leginkább a mozi aranykorának muzsikáira koncentrálva.[18]
Filmzeneszerzők
A teljesség igénye nélkül.
Némafilm
1920-as évek és a mozi hőskora
- Aaron Copland
- Hugo Friedhofer
- Ernest Gold
- Bernard Herrmann
- Wolfgang Korngold
- Al Newman
- Alex North
- David Raksin
- Rózsa Miklós
- Dimitrij Tiomkin
- Franz Waxman
- Victor Young
Az 1960-as évektől napjainkig
Magyar filmzeneszerzők
- Ábrahám Pál
- Ádám Jenő
- Buday Dénes
- Eisemann Mihály
- Farkas Ferenc
- Fényes Szabolcs
- Jeney Zoltán
- Koltay Gergely
- Patachich Iván
- Polgár Tibor
- Ránki György
- Rozsnyai Sándor
- Vidovszky Béla
Lásd még
A Filmhang technikai vonatkozásai
Külső hivatkozások
- Filmzene.net (magyarul)
- Magyar filmtörténet (magyarul)
- Magyar filmzene
- Film Score Monthly(angolul)
- Filmtracks(angolul)
- MovieMusic.com (angolul)
Források
- ↑ Balázs Béla filmesztéta megállapítása
- ↑ Cook, David A. A History of Narrative Film, 2nd edition. New York: W.W. Norton, 1990. ISBN 0-393-95553-2
- ↑ a b c d http://www.associatedcontent.com/article/31632/history_of_music_in_film_analysis_of.html?cat=40
- ↑ Eyman, Scott. The Speed of Sound: Hollywood and the Talkie Revolution, 1926-1930. New York: Simon & Schuster, 1997. ISBN 0-684-81162-6
- ↑ Parkinson, David. History of Film. New York: Thames and Hudson, 1995, pp. 69. ISBN 0-500-20277-X
- ↑ Standish, Isolde. A New History of Japanese Cinema: A Century of Narrative Film. New York: Continuum, 2005. ISBN 0-8264-1709-4
- ↑ http://www.filmsite.org/20sintro3.html
- ↑ http://www.associatedcontent.com/article/31632/history_of_music_in_film_analysis_of.html?cat=40 – Max Steiner: We Make The Movies
- ↑ a b c d http://www.americancomposers.org/hollywood_chihara_article.htm
- ↑ http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kjeb/0/16229/1
- ↑ http://www.filmzene.net/read.php?u=dijak_golden_globe.html
- ↑ http://www.filmzene.net/read.php?u=dijak_grammy.html
- ↑ http://www.filmzene.net/read.php?u=dijak_saturn.html
- ↑ http://www.filmzene.net/read.php?u=dijak_bafta.html
- ↑ http://www.filmzene.net/read.php?u=records_intrada.html
- ↑ http://www.filmzene.net/read.php?u=records_varese_sarabande.html
- ↑ http://www.filmzene.net/read.php?u=records_lala_land.html
- ↑ http://www.filmzene.net/read.php?u=records_fsm.html