Leopold Ružička

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Leopold Ružička
Lavoslav Ružićka 1939.jpg
Született 1887. szeptember 13.
Vukovár
Elhunyt 1976. szeptember 26. (89 évesen)
Zürich
Sírhely Fluntern Cemetery
Állampolgársága
Ország Osztrák–Magyar Monarchia
Svájc
Foglalkozása kémikus
Iskolái Karlsruhe Institute of Technology
Díjak kémiai Nobel-díj (1939)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Leopold Ružička témájú médiaállományokat.

Leopold Stjepan Ružička (vagy Lavoslav Ružička, Vukovár, 1887. szeptember 13. - Zürich, 1976. szeptember 26.) horvát-svájci kémikus. 1939-ben Adolf Butenandttal együtt elnyerte a kémiai Nobel-díjat "a polimetilének és magas szénatomszámú terpének vizsgálatáért".

Tanulmányai[szerkesztés]

Leopold Ružička 1887. szeptember 13-án született az akkor az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Vukováron. Apja, a cseh és horvát származású Stjepan Ružička kádár volt; anyja pedig a horvát-osztrák eredetű Ljubica Ružička (leánykori nevén Sever). Apja korán, 1891-ben meghalt és anyja ezután visszaköltözött szülővárosába, Eszékre. Leopold horvát nyelvű elemi iskolába és gimnáziumba járt. Általában jó tanuló volt, de igazán csak a fizika és a matematika érdekelte. Kémiát az iskola nem oktatott, azt önszorgalomból sajátította el.

A Zürichi Politechnikai Intézetben szeretett volna továbbtanulni, de az ábrázoló geometriából adandó felvételi vizsga elriasztotta, ezért inkább Németországban a Karlsruhei Műszaki Főiskolát választotta. A liberális szellemiségű, kevéssé bürokratikus főiskola egyben rendkívül színvonalas is volt, Ružička tanárai közül ketten is (Fritz Haber 1918-ban és Hermann Staudinger 1953-ban) kémiai Nobel-díjban részesültek. Ružička az utóbbinál kezdte a doktori kurzust, a laboratóriumban a keténeket vizsgálták. Kétéves munka után 1910-ben megkapta okleves mérnöki képesítését, majd két héttel később doktori címét is. A summa cum laude minősítés ellen Haber tiltakozott, mert Ružička nem látogatta rendszeresen fizikai kémiai óráit.

Ružička ezután Staudinger asszisztense lett és közösen az addig szinte egyáltalán nem kutatott piretrineket, a rovarirtóként használt dalmátvirág (Chrysanthemum cinerariifolium) hatóanyagát vizsgálták.

Munkássága[szerkesztés]

1912-től Staudinger a zürichi Szövetségi Műszaki Főiskola professzora lett, Ružička pedig követte őt Svájcba és itt folytatta pályafutását. 1917-ben svájci állampolgárságot is kapott. 1916-tól kezdve önállóan dolgozott, és az ezt követő évtized pályafutása leggyümölcsözőbb és legboldogabb korszaka volt, amikor reggeltől estig a laboratóriumban dolgozhatott a saját témáin, oktatnia is csak hetente egy órát kellett.

1916-tól a docensi kinevezéséhez szükséges habilitációhoz a világ egyik legrégebbi parfümgyártójának, a német Haarman & Reimer cégnek végzett kutatásokat; ennek eredményeképpen kidolgozta az illatanyagként használt fenchon szintetikus előállításának módját. Miután 1918-ban "Privatdozent" lett, a bázeli Ciba gyógyszercégnek is dolgozott monoterpének szintézisében, és megtalálta a b-collidin és a linalool teljes, valamint a pinén részleges szintézisének módját.

1921-ben a genfi Chuit, Naef & Firmenich parfümgyártó kérte fel nagy szénatomszámú terpének kutatására. Munkatársaival előbb felderítette a nerolidol és a farnezol szerkezetét, de legfontosabb felfedezése az volt, hogy az illatszerekben használt cibeton és a muszkon (a cibetmacska és a pézsma illatanyaga) nagy, sokszénatomos gyűrűket alkot. Ezek alapján, az általa felfedezett Ružička-reakcióval olyan 9-30 szénatomszámú gyűrűmolekulákat szintetizált, amilyeneknek a létezését a vegyészek instabilitásuk miatt addig lehetetlennek tartották.

A cibeton szerkezete

1926-1929 között az Utrechti Egyetemen adott elő szerves kémiát, majd korábbi munkahelye meghívására visszatért Zürichbe. Döntését elősegítette, hogy az erős svájci gyógyszer- és illatszeripar szívesen támogatta az egyetemi kutatásokat és megoldandó feladatokat is állított elébük.

1930-tól ismét a Cibával működött együtt a férfi nemi hormonok kutatásában, 1937-től pedig a Rockefeller Alapítvány támogatta a triterpéneket és szteroidokat érintő munkáját: ekkor határozta meg a tesztoszteron és androszteron szintézisének módját.

1939-ben addigi munkásságáért neki ítélték a kémiai Nobel-díjat (a német Adolf Butenandttal megosztva).

A második világháború idején segítette a leendő Nobel-díjas, horvát Vladimir Prelog karrierjének megindítását. Az ötvenes években inkább biokémiával, főleg a terpének bioszintézisével foglalkozott és felállította a "biogenetikai izoprén-szabályt, ami szerint egy terpén lehetséges szerkezetei közül az a legkedvezőbb, amely egy alifás prekurzorból, például a geraniolból származtatható. Mikor 1957-ben visszavonult, laboratóriumát Prelognak adta át. Pályafutása alatt nyolc díszdoktori címet, hét díjat és kitüntetést, 24 tiszteletbeli tagságot tudományos társaságokban és 18 akadémiai tagságot gyűjtött.

Családja[szerkesztés]

Leopold Ružička 1912-ben feleségül vette Anna Hausmannt, akitől 1950-ben elvált, majd egy évvel később elvette Gertrud Acklint. Gyermeke nem született. Szabad idejében a holland és flamand festészetet tanulmányozta és alpesi növényeket gondozott kertjében.

Leopold Ružička 1976. szeptember 26-án halt meg Zürichben, 89 éves korában.

Források[szerkesztés]