Ugrás a tartalomhoz

Körmöcbánya

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Körmöcbánya (Kremnica)
Körmöcbánya látképe
Körmöcbánya látképe
Körmöcbánya címere
Körmöcbánya címere		 Körmöcbánya zászlaja
Körmöcbánya zászlaja
Közigazgatás
Ország Szlovákia
KerületBesztercebányai
JárásGaramszentkereszti
Rangváros
Első írásos említés1328
PolgármesterAlexander Ferenčík
Irányítószám967 00
Körzethívószám00421 (0) 45
Forgalmi rendszámZH
Testvérvárosok
Lista
Népesség
Teljes népesség4934 fő (2021. jan. 1.)[1]
Népsűrűség130 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság564 m
Terület43,14 km²
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 48° 42′ 16″, k. h. 18° 55′ 06″48.704444°N 18.918333°EKoordináták: é. sz. 48° 42′ 16″, k. h. 18° 55′ 06″48.704444°N 18.918333°E
Körmöcbánya weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Körmöcbánya témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info
Körmöcbánya falai a Szent Katalin templommal
Körmöcbánya környéke 1733 körül

Körmöcbánya (szlovákul: Kremnica, németül: Kremnitz, latinul: Cremnicium) város Szlovákiában, a Besztercebányai kerület Garamszentkereszti járásában. Az egykori Magyar Királyság egyik legjelentősebb, aranybányászatáról nevezetes bányavárosa és pénzverőhelye.

Fekvése

[szerkesztés]

Selmecbányától 40 km-re északra, a Bisztrica- és a Körmöc-patakok völgyében fekszik.

Története

[szerkesztés]
Mátyás király Körmöcbányán vert aranyforintja
Mátyás király körmöci madonnás forintja

A várost sziléziai és türingiai német telepesek alapították a 12. században. 1328-ban „Cremnychbana", 1332-ben „Cremnic", 1335-ben „Cremnech", 1338-ban „Cremnuch", 1343-ban „Crempnuch", 1389-ben „Chrempnichya", 1394-ben „Chrempnichya", 1394-ben „Cremnicia", 1476-ban „Krembnicia", 1526-ban „Kremnica" alakban szerepel a korabeli forrásokban.

Károly Róbert 1328. november 17-én szabad királyi bányavárosi jogokkal látta el és megalapította pénzverdéjét. 1335-től itt verték a híres aranyforintot, mely körmöci dukátként is ismert volt. A város fontossága miatt mindig a királyok kegyeit élvezte. 1390-ben lakói mentesültek a vámoktól. 1425-ben hetivásárok tartására kapott jogot. Aranybányászatának fénykora a 14-15. századra esik. A 15. század közepén a város 9 városnegyedből állt, 250 házában 690 családban mintegy 3000 lakos élt. Évente már 14000 körmöci dukátot vertek itt.

1433-ban elfoglalták és kifosztották a husziták. 1449-ben Hunyadi János sikertelenül ostromolta, a várost ekkor már magas kőfal és vizesárok védte. 1462-ben békekötéssel szerezte vissza Mátyás király. A támadásokat később is könnyen kivédte, 1560-ban azonban tűzvész pusztította és a város harmada leégett. A 16. században elterjedt a reformáció, a visszatérítés a jezsuiták révén 1653-ban indult meg. 1604-ben Bocskai serege előtt először nem nyitott kaput, de 1605-ben mégis behódolt. Bethlen Gábort is beengedte falai közé.

1652-ben papírgyárat alapítottak itt. A város 1696 és 1788 között országos vásártartási jogot élvezett. 1715-ben 474 adózó polgár és 193 zsellércsalád lakta; közülük 390 bányász, a többiek nagyrészt kézművesek voltak. 1767-ben bányáiban összesen 1299 bányász dolgozott. 1787-ben Körmöcbányának 509 háza volt, 1152 családdal és 5147 lakossal. 1828-ban 538 házában 4944 lakos élt. 1849-ben a téli hadjárat során határában ütközött meg Görgey a császáriakkal, majd egy bányaátjárón tört át Besztercebánya felé. Védműveit jórészt 1872 körül bontották le. A városba vezető vasútvonal 1869 és 1872 között épült. A század vége felé egymás után épültek gyárai és üzemei.

Borovszky monográfiasorozatának Bars vármegyét tárgyaló része szerint (részletek): „Mikor Róbert Károly 1342-ben a körmöczi kamarát Lipót várnagynak bérbe adta, ezt a kamarát az illető oklevélben ősréginek nevezi, a mi bizonyságul szolgál arra, hogy Körmöczbánya már a tatárjárás előtt fennállott. [...] Hogy Körmöczbánya ebben a korban már tekintélyes község volt, nemcsak egykorú épületei mutatják, hanem az akkori oklevelek is. A bányászatot már többé nem a mostani város területén, hanem az északnyugat felé fekvő hegységben folytatták és a XIV. század második felében már oly mélyre hatoltak, hogy az első altárnát kénytelenek voltak megnyitni. A bánya-malmok egy része Alsó-Turcsek határában volt elhelyezve mindaddig, míg Körmöczbánya a Vág medréhez tartozó túróczi patakot a vízválasztón át ide vezette, a melylyel, – tekintve az akkori mérnöki eszközök tökéletlenségét – a XIV. században valódi technikai csodát végzett. [...] A város magva, a belváros, a kékelői Stósz-hegynek délfelé kinyúló alján terül el, ott, a hol a már neugrundival egyesült régi altgrundi völgy a zólyomi völgygyel találkozik. Hajdanta, a tatárjárás után, fapalánkkal volt körülvéve, a XV. század huszas és harminczas éveitől kezdve pedig, eredetileg 12 méter magas, erős körfal vette körül, melynek maradványai részben ma is fennállanak. E védő fal megerősítésére két hatalmas kapu és kilencz bástya szolgált. A XVIII. században még egy harmadik kaput, az ú. n. Thürl-t is felépítették, mely azonban az 1880-iki talajsüppedésnek lett az áldozata. A felső kapu, melyet már 1872-ben – állítólag forgalmi szempontból – lebontottak, 25 méter magas és kétemeletes volt. Falainak vastagsága földszinten 2·1 méter, a második emeleten még mindig 1 méter volt, melléképületei pedig az 1880-ban és az arra következő években a kibővített pénzverőnek adtak helyet. A felső kapu épületeinek csoportjához tartozott és északi bejárata volt az a díszkapu is, a melyet Mária Terézia tiszteletére, vagyis körmöczbányai tartózkodásának emlékére, 1751-ben szilárd anyagból emeltek és a XIX. század hatvanas éveiben leromboltak. E díszkapunak feliratokkal ellátott kődarabjai a felső utczából jövő patak partfalának alapzatául használtattak fel, a domború képekkel ellátott két kőtábla pedig most is ott van befalazva, a hol azelőtt maga a felső kapu állott. A kettős alsó kapunak belső, a hajdani felső kapuval minden tekintetben megegyező tornya, 1428-ban épült és ma is eredeti alakjában áll fenn. Valóban érdekes épület a maga nemében. A külső torony 1539-ben keletkezett, midőn az 1537-ik évi konfederáczió meghiusulása következtében a körmöcziek a vágbeszterczei Podmaniczky, a murányi Bassó rablózsoldosai és a török portyázó csapatok elleni küzdelemre készültek. E csinos, a belső toronynál valamivel alacsonyabb, de szintén igen erős épületet, I. Ferdinánd király és neje Anna kőből faragott medaillon-képei díszítik. A kapu keleti oldalán lehelyezett két kőtábla az alsó kapu előtti s szintén 1751-ben felállított és 1849-ben lerombolt díszkapu díszítményeihez tartozott. A most a városi múzeumban elhelyezett bányász-szobor, valamint a császári korona maradványai szintén e díszkapuhoz tartoztak. Az alsó kapu előtt a körmöczi pataknak egyik ága folyik, mely most be van boltozva. Mikor még a patak szabadon folyt, a kaput felvonó híddal zárták el. Az 1550-ben, Guglinger Farkas birósága idejében készült függő kapu-lakatot, valamint a felső kapunak ép olyan és ugyanabból a korból való lakatját most a városi múzeumban őrzik. Az ugyanott elhelyezett közös lakat-kulcsot hajdan a város birája őrizte éjszakán át és a biró tudta és beleegyezése nélkül senki sem jöhetett a városba és távozhatott onnan. A belváros északi részén, a főtér fölött, 38 méterre kimagasló meredek dombon, áll a körmöczi vár. Kettős, erős és magas – 1901-ben részben átalakított – védő fal környezi, öt hatalmas bástyával, melyek közül kettőt már leromboltak. A vártér közepén álló főépület a már 1491-ben renovált gótikus templom, melyet 1884-ben 80,000 forintnyi költséggel újra helyreállítottak s azóta ismét plébánia-templomul szolgál. Hajdan nagy-, vagy felső templomnak nevezték."[2]

1920-ig Bars vármegye Garamszentkereszti járásához tartozott.

Népessége

[szerkesztés]

1910-ben 4515 lakosából 1514 német, 1501 magyar és 1482 szlovák anyanyelvű volt.

2011-ben 5601 lakosából 4903 szlovák, 61 cigány, 45 német és 27 cseh volt.

2021-ben 4934 lakosából 4608 (+41) szlovák, 8 (+8) magyar, 34 (+33) cigány, 5 (+5) ruszin, 56 (+10) egyéb és 223 ismeretlen nemzetiségű volt.

Nevezetességei

[szerkesztés]
  • Csak a nyugati és déli oldalon maradtak meg városfalai, valamint a déli alsó városkapu és a délkeleti és délnyugati saroktorony.
  • A város északkeleti részén emelkedő hegyen áll az 1465-ben épült Szent Katalin-plébániatemplom, kettős védőfallal övezve, korabeli Szűzanya-szoborral. 1885-ben Storno Ferenc renoválta.
  • Körmöcbányai vári orgona fesztivál a Szent Katalin-plébániatemplomban (júliusban és augusztusban).
  • Búcsújáróhely a 13. századi eredetű ferences templom, benne a Lorettói kápolna 1750 körül festett Mária-képpel.
  • Ugyancsak 13. századi a Szent András-körtemplom a vár egyik régi körbástyájában. Ez volt a vár eredeti temploma.
  • A városi múzeum a helyi bányászat és pénzverés történetéből nyújt gazdag ismertetést.
  • Pénzverdéje, ahol 700 éve verik folyamatosan az érméket.
    Bővebben: Körmöcbányai pénzverde
  • Nem látogatható, de nevezetes a város földalatti vízerőműve.[3]

Neves személyek

[szerkesztés]

Lásd még

[szerkesztés]

Körmöcliget

Testvérvárosok

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  • Daniel Haas Kianička: Lesy v dejinách Kremnice. Kremnica
  • Daniel Haas Kianička: Kremnica v ranom novoveku – Štúdie k dejinám kultúry a každodenného života v 16.-18. storočí
  • Viliam Čičaj – Michal Bada (Eds.): Kvalita života v minulosti našich miest
  • Štefánik, Martin a kol. 2017: Stredoveké mesto a jeho obyvatelia
  • Bibiana Pomfyová (ed.) 2015: Stredoveký kostol. Historické a funkčné premeny architektúry I. Bratislava
  • Haas Kianička, Daniel 2015: Výpovedná hodnota kremnických testamentov zo 16. storočia. Mesto a dejiny 4/1.
  • Keglevich Kristóf 2012: A garamszentbenedeki apátság története az Árpád- és az Anjou-korban (1075–1403). Szeged, 187.
  • Ján Hunka 1996: Počítacie žetóny objavené počas archeologických výskumov na Slovensku. Študijné zvesti 32.
  • Križko, Pavol 1975: Kremnické školstvo v rokoch 1528-1674
  • Ladislav Šášky 1968: Kremnica
  • Lamoš 1948: Sídelný zemepis Kremnice
  • Dezider Anton Dubay 1946-1948: Z jazyka kremnických listov z roku 1564-1569. Linguistica Slovaca IV-VI.
  • 1946 Historica Slovaca III-IV.
  • Dezider Anton Dubay 1940: Kremnické listy z rokov 1564-1569. Linguistika Slovaca I. Bratislava
  • Matunák Mihály 1928: Z dejín slobodného a hlavného banského mesta Kremnice
  • d'Isoz Kálmán 1908: Körmöcbánya XV-XVI. századi zenészeiről. Budapest
  • d'Isoz Kálmán 1907: Körmöczbánya zenészei a tizenhetedik században. Budapest
  • 1901: Pamiatka vyhorenia Kremnice dňa 15. apríla 1777. Časopis Museálnej slovenskej spoločnosti IV.
  • Pavel Križko 1899: Drievna mestská administrácia v Kremnici a v iných slobodných kráľovských mestách. Sborník museálnej slovenskej spoločnosti IV.
  • Križkó Pál 1897: A körmöcbányai római katholikus egyházközség története I. 1317–1520. Budapest

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Körmöcbánya&oldid=27069149”