Vihnye

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vihnye (Vyhne)
Vyhne centrum.JPG
Közigazgatás
Ország  Szlovákia
Kerület Besztercebányai
Járás Garamszentkereszti
Rang község
Első írásos említés 1326
Polgármester Vladimír Bevelaqua
Irányítószám 966 02
Körzethívószám 045
Forgalmi rendszám ZH
Népesség
Teljes népesség 1284 fő (2011)[1] +/-
Népsűrűség 70 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 344 m
Terület 18,34 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Vihnye (Szlovákia)
Vihnye
Vihnye
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 48° 30′ 15″, k. h. 18° 48′ 15″Koordináták: é. sz. 48° 30′ 15″, k. h. 18° 48′ 15″
Vihnye weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vihnye témájú médiaállományokat.
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Vihnye (szlovákul: Vyhne, németül: Eisenbach) község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Garamszentkereszti járásban.

Fekvése[szerkesztés]

Selmecbányától 12 km-re, északnyugatra fekszik.

Története[szerkesztés]

A mai község három egykori települést illetve településrészt egyesít. Vihnye és Peszerény 1891-ben egyesült Vihnyepeszerény néven, melynek neve 1914-ben Vihnye lett. 1971-ben csatolták hozzá a Selmecbánya határából 1960-ban önállóvá vált Kisbányát.

A község területén már az i. e. 2. és 3. században itt élt germán népek is bányásztak vasércet. II. András király a 13. század elején szász bányászokat telepített ide, akik az Eisenbach nevet adták településüknek, melynek gyógyforrásai is ismertek voltak már ekkor.

Vihnyét 1326-ban „Vyhine", „Vyhinie" néven említik először, amikor Léva várának kapitánya szolgálónépeket telepített ide. A falu Léva várának uradalmához tartozott. 1388-ban történt említésekor már a saskői uradalom része. 1536-ban a Dóczy és a Zobonay család, valamint Selmecbánya városa a birtokosai. 1601-ben újra a saskői uradalom része, később a bányakamaráé. A településnek arany, ezüst és vasbányái voltak. 1536-ban 12 portáig adózott. 1601-ben malma és 48 háza állt. 1720-ban 35 adózót írtak össze, közülük 16 munkás, 7 kézműves és 3 bányász. Vihnye 38 °C-os gyógyforrásairól volt ismert, melyet már Rákóczi és Bercsényi is felkeresett. 1828-ban 133 házában 934 lakos élt. A 18. század elején a bányakamara a bányászok részére gyógyászati központot alapított itt. 1819-ben vasgyárat, később sörfőzdét építettek a településen. Lakói közül sokan mészégetéssel, malomkő gyártásával is foglalkoztak.

Peszerény első írásos említése 1519-ben „Perezen” alakban történt. Saskő várának uradalmához tartozott, később a bányakamara tulajdona. 1720-ban malma, kocsmája és 18 adózója volt. 1828-ban 80 házában 548 lakos élt.

Vihnyét, Vihnyefürdőt és Peszerényt 1891-ben egyesítették, majd 1914-ben a Vihnye nevet kapta.

Vályi András szerint „VICHNYE. Vichnovani, Eisenbach. Tót falu Bars Várm. földes Ura Selmecz B. Városa, lakosai katolikusok, fekszik Selmecz Városához nem meszsze, ’s fördője nevezetesíti; határja sovány, de vagyonnyaikat jól eladhattyák, fájok, legelőjök elég van."[2]

Fényes Elek szerint „Vichnye, (Eisenbach), Bars m. tót falu, ut. p. Selmecztől nyugotra 1 1/2 mfd., 914 kath., 20 evang. lak. Kathol. paroch. templom. Arany- és ezüst-bányák. Híres vasas meleg fördő a helységtől 1/2 órányira. Az idevaló fő forrás melegsége 32 fok R. szerint. E viz erősíti az elgyengült testet; használ a belrészek dugulásaiban, vérfolyásokban, s minden nedvtől eredt betegségekben. A fördőépületben van 44 szoba. Vidékét a fördőnek gyönyörü erdők, szép gyümölcsösök igen bájolóvá teszik; különösen nézésre méltó a fördőtől mintegy 200 ölnyire egy halmon elterülő gyümölcsöskert, árnyékos sétahelyeivel, barlangjaival, s egy jéghideg forrásvizzel. A kert tetejéről beláthatni Vichnye, Peszerin falukat, s ezen egész vidéket, mellyben erdők, gyümölcsösök, rétek, ligetek, szántóföldek egymást kellemesen váltják fel. Birja a helységet Selmecz városa."[3]

Bars vármegye monográfiája szerint „Vihnyepeszerény, a selmeczi hegyek között fekvő tót kisközség, 1697 róm. kath. vallású lakossal. E községet 1256-ban Bors ispán utódai bírták. Híres fürdőjének nyomai egész a XIII. századig nyúlnak vissza. 1497-ben, a mikor Vihne és Eisenbach neveken van említve, már forrásai is ismeretesek. Hajdan Szénásfaluhoz tartozott és fürdője is szénási hévvíz néven volt ismeretes. Egy 1326-iki oklevélben Vihine néven találjuk említve. 1508-ig Saskő várának tartozéka volt és a Dóczyak voltak az urai, de ezek után Selmeczbánya város tulajdonába ment át. Peszerényt 1519-ben Peszerin tót és Besserung német néven találjuk említve, mely utóbbi nevét szintén a fürdőtől nyerte. Később Peszeráni, Vihnyét pedig Vichnoráni és németül Eisenbach név alatt emlegetik. 1703-ban II. Rákóczy Ferencz neje, 1704-ben maga a fejedelem is és ugyanakkor Bercsényiné tartózkodott hosszabb ideig a fürdőben. Itt esküdött fel Rákóczy zászlaja alá Bottyán, mikor br. Kuckländer elől Nyergesújfaluról menekülve, előbb Selmeczbányán Bercsényit kereste fel, a ki őt a Vihnyén tartózkodó Rákóczyhoz küldte. Rákóczy akkor, a most malátagyárrá átalakított épületben lakott. A „Todten Gebeine” nevű hegy – a hagyomány szerint – a Dóczyak vérengzését örökíti meg, a mennyiben azok az ott élt bányászokat állitólag felkonczolták. 1747-ben a község a fürdővel együtt teljesen leégett. Vihnye ősrégi bányatelep, a hol egész a XIX. század elejéig nemes fémeket és vasat bányásztak. A kincstárnak ma is van itt egy „Ó-Antaltáró” nevű bányája, mely aranyban kevésbé, de különösen ezüstben gazdag. A vihnyei völgyben a mult század elején még 12 bányamű állott üzemben. Barnaszene is van és vidéke mindenféle ásványokban gazdag. Geologiai szempontból nagyon érdekes a határában levő ú. n. kőtenger, melynek képét is bemutatjuk. Itt van Kachelmann Károly és fia czég nagyszabású gép-, sör- és malátagyára. A sörgyár pinczéje szintén nevezetes, a mennyiben abban természetes jégképződés van. Katholikus templomát 1775-ben építtette Selmeczbánya városa. Van postája, távirója, telefonja, vasúti állomása pedig Szénásfalu-Vihnye."[4]

A trianoni békeszerződésig Bars vármegye Garamszentkereszti járásához tartozott. A háború után a község ipari-mezőgazdasági jellegű település volt. Sörfőzde és gépgyár működött itt. 1940 és 1944 között zsidó deportáló tábor volt a területén, amit a szlovák nemzeti felkelés idején a partizánok leromboltak. Lakói Garamszentkereszt, Zsarnóca és Selmecbánya üzemeiben dolgoztak.

Népessége[szerkesztés]

1880-ban Vihnye 1044 lakosából 906 szlovák, 62 német, 46 magyar anyanyelvű, 3 idegen és 27 csecsemő; ebből 986 római katolikus, 43 evangélikus és 15 zsidó vallású. Peszerény 514 lakosából 488 szlovák, 15 magyar, 3 német anyanyelvű és 8 csecsemő volt; ebből 512 római katolikus és 2 evangélikus vallású.

1910-ben 1623, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel.

2001-ben 1391 lakosából 1366 szlovák volt.

2011-ben 1284 lakosából 1241 szlovák.

A fürdő története[szerkesztés]

A település melegvízű forrásai már a 13. században is ismertek voltak. Ipolyi Arnold megemlíti, hogy régen „Szénási hévíznek” nevezték őket. A víz magas vastartalma az itteni vasérc lelőhelyekkel volt összefüggésben. A 14. századtól a 16. századig a források és a fürdő a gazdag besztercebányai család, a Rösselek tulajdonát képezték. A fürdő ebben az időben több, egyszerűen berendezett fürdőházból állt. Az 1550-es években a fürdő területét Schaler Kvirin szerezte meg, aki a fürdőházakat 1563-ban egy testvérpárnak, Öder Vitusnak és Lőrincnek adta. Ezután birtokosa Besztercebánya városa, mely a fürdő tulajdonát egészen 1917-ig megtartotta. A 17. század végére érte el a vihnyei fürdő a szélesebb körű ismertséget, amely a 17. és 18. század folyamán sokat fejlődött és Közép-Európa egyik legismertebb fürdője lett. 1747-ben a fürdő épületei a faluval együtt leégtek. A városnak új épületeket kellett emelnie. A 19. század elején József nádor is itt gyógyíttatta magát feleségével együtt. Később híres vendégei közé tartozott Jókai Mór is. Az 1870-es években a régi, lehasznált fürdőépületeket újjáépítették, megépült a felső park, a promenád és a környék sétányai. Az 1880-as években új fürdőház épült és az úthálózat elérte a 20 km-t. 1917-ben a fürdőt dr. Ungár Kálmán selmeci ügyvéd vásárolta meg. A fürdőélet a gazdasági világválság idején indult hanyatlásnak. 1940. február 8-án a területén zsidó deportáló tábort nyitottak, amely 1942-től munkatáborként működött. 1944. szeptember 21-én szlovák partizánok lerombolták. Maradványait a háború után sörfőzde építéséhez használták fel, a többi épületéből sokat ledózeroltak és már nem építették újjá.

Gazdaság[szerkesztés]

  • Itt működik a Steiger sörgyár.

Személyek[szerkesztés]

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Római katolikus temploma 1776-ban épült barokk stílusban.
  • A plébánia a 18. század közepén épült barokk-klasszicista stílusban.
  • A sörgyár épülete a korábbi, az 1670-es években épített kolostorépület átalakításával 1895-ben épült.
  • Az öntöde 1835-ben épült.
  • Fürdőépületek a 19. századból.
  • A község határában 13 hektár területen elterülő kőtenger.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. http://www.scitanie2011.sk/wp-content/uploads/EV_národnosť_12_7_v12.pdf
  2. Vályi András: Magyar Országnak leírása. Buda: (kiadó nélkül). 1796.  
  3. Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.  
  4. Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája. A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky SamuSziklay János. Budapest: Országos Monografia Társaság. 1896–1914.   Bars vármegye.

Külső hivatkozások[szerkesztés]