Hévízi-tó
é. sz. 46° 47′ 14″, k. h. 17° 11′ 35″
A Hévízi-tó vagy Hévízi-gyógytó 4,44 ha kiterjedésével és az őt körülvevő 50 ha területű véderdővel Európa legnagyobb gyógyító erejű melegvizes tava.
Ez a tó különleges képződmény, hiszen ellentétben a többi melegvizes tóval, melyek általában vulkanikus eredetű helyeken, agyag- vagy sziklatalajban vannak, a Hévízi-tó tőzegmedrű forrástó. A Keszthelyi-hegység nyugati lejtője mentén, a Hévízi-völgyben található, Hévíz városa mellett.
Különlegességét növeli még az a páratlan természeti látvány, ami az odalátogatót fogadja: a park közepén elhelyezkedő csillogó víz, a vízfelszínt borító páraréteg és az indiai vörös tündérrózsa (Nymphaea lotus ssp. thermalis), amely az egész tóban mindenhol fellelhető. A tavat lombhullató mocsárciprus fasorok körítik, amelyek az egyediségét fokozzák.
A Hévízi-tó jellemzői
A tó felszíne ovális alakú. Északról két vízfolyás torkoll a tóba, délen a 10-12 méter széles Hévízi-csatorna vezeti le a tó vizét a Zala folyóba és onnan a Balatonba. A tó keresztmetszete a dél felé elhajló tölcsér képét mutatja, amely a forrásánál a legmélyebb.
A Hévízi-tó hőmérséklete a föld mélyéből előtörő hideg és meleg forrásvizek keveredésének eredménye. Ez a kevert meleg víz táplálja a tavat. Nyáron a víz hőfoka 33-35 °C, de nagyon meleg napokon elérheti a 36-38 °C-ot is. Ősszel és télen a hőmérséklet alacsonyabb, mintegy 24-26 °C körül mozog. A víz hőfoka a fürdőzőkre, betegekre nyugtatólag, pihentetőleg hat, mert ez a hőmérsékleti érték az ember hőháztartása szempontjából közömbösnek számít. A tóban általában mindenhol közel azonos hőmérséklet uralkodik, mert a tó felett elhelyezkedő, 1,5-2 méter széles páraréteg megakadályozza a víz lehűlését, a többirányú vízáramlás és az 50 ha véderdő pedig elősegíti a hőmérséklet egyenletességét.
Ha a Hévízi-tó felszínét megfigyeljük, megállapíthatjuk, hogy a tó nincs nyugalomban. Egyrészt: a tavat tápláló forrás a tó vizét állandóan mozgásban tartja, a mélyből feltörő víz lassú körforgással gyűrűzik a partok felé. Másrészt: a víz és a levegő közötti hőmérsékletkülönbség következtében a víz a felszínen kissé lehűl és így nagyobb fajsúlyánál fogva ismét lefelé áramlik. Eközben a tó egész víztömege hengeres mozgással lassan jobbra forog. E kettős vízmozgásnak fontos szerepe van a tó hőmérsékletének szabályozásában, valamint a hatóanyagok egyenletes eloszlásában. Az egyenletes és állandó vízáramlás jótékonyan hat a szervezetre is, mert a fürdőzőket állandó, enyhe masszázsban részesíti.
Először 1908-ban folytak búvárok segítségével vizsgálatok, hogy megállapíthassák a tó pontos mélységét. Ez először 1953-ban sikerült. Tudományos búvárkutatások 1972-től zajlanak, és a vizsgálatok során megállapították, hogy a forrás egy 38,5 méter mélységű, függőleges homokkőfal aljában van. A Hévízi-tó forrásbarlangjának szélessége 2-3 méter, magassága 60–80 cm, ezen percenként 30-40 ezer liter 39,5 °C-os víz áramlik át. A szűk nyílás azonban egy 14-17 méter széles üreg, az Amphora-terem kapuja. A termet egy iszapréteg osztja ketté. Itt ered a termálvíz: a keleti oldalon 26,3 °C-os, míg a nyugati oldalon 41 °C-os víz tör fel. Tehát a kráterbe megközelítőleg 10%-ban hideg, 90%-ban meleg források ömlenek.
A vízben található radioaktív szénizotópok mennyiségéből megállapították, hogy a forrás hideg erének kora – a beszivárgástól a feltörésig – 5-7 ezer évre, míg a meleg vizű forrásé 10-12 ezer évre tehető. A felszínről a mélybe kerülő vizek meglehetősen nagy területről, a Bakonyból, a Keszthelyi-hegységből és a Zalai-dombságról gyűlnek össze. Ennek egy része csupán kis mélységbe (pannon réteg) hatol – ez a karsztvíz zóna – és innen jut a hideg érben a Hévízi-tó „keverőbarlangjába”. A vizek zöme azonban jóval mélyebbre jut le, a triász kori dolomit rétegekbe, ahol erősen felmelegszik. Útja során különféle fémeket, kőzeteket old fel, majd innen újra a felszín felé áramlik, s jut el a forrásterembe.
A tó vízhozama az 1970-es évektől a Bakonyban folyó bauxitkitermeléssel együtt járó karsztvízkiemelés következtében rohamosan csökkent. A 80-as évek végén az eredeti vízhozam felét sem érte el. A tó megmentése érdekében 1989. április 20-án elrendelte a Minisztertanács a bánya bezárását. A döntés hatására növekedni kezdett a vízhozam és jelenleg (2003.) ez 400 liter/másodperc.
A tó vízháztartásának pontos figyelemmel kísérése érdekében 1990-ben létrehoztak egy megfigyelőrendszert (monitoring-rendszer), amely a nap 24 órájában gyűjti össze az adatokat a vízhozamról, hőfokról és a térség karsztvízszintjéről. A megfigyelőrendszert a Hévízi-tó Alapítvány üzemelteti. Folyamatosan folynak vízkémiai és biológiai ellenőrzővizsgálatok is.
A víz összetétele
A tó vizének összetételét már a 18. század végén vizsgálták a kor tudós emberei. A víz összetételének pontos elemzésére azonban csak az 1950-es években került sor.
A gyógytó vize kalcium- és magnéziumtartalmú, hidrogénkarbonátos, kénes, enyhe radontartalmú gyógyvíz. Biológiai aktivitása a szerves vegyületek jelenléte következtében jelentős. Ez utóbbi adja egyedi jellegét.
A Hévízi-tó kialakulása
A földtörténeti középkor elején, a triász időszakban (kb. 200 millió éve) kristálytiszta tengervíz borította a környéket, a mai Dunántúli-középhegység helyét is. Ebből a tengerből Hévíz környékén hófehér dolomit, valamint másodlagosan mészkő rakódott le. Még a Föld középkorában, a jura- és kréta korban (kb. 180-70 millió éve) a tenger visszahúzódott a vidékről. A mai Bakony hegység területén a kréta kor végén és a harmadidőszak első korában, a paleocénben, trópusi környezetben bauxittelepek képződtek, majd felszíni hatásra áthalmozódtak. Ugyanezek az erők a felszín puhább rétegeit kikezdték, helyenként lepusztították. Megkezdődött a mészkövek, dolomitok karsztosodása.
A harmadidőszakban Hévíz közvetlen környékén a paleocént követő eocén, oligocén és miocén kor sem hagyott hátra rétegeket, a vidék továbbra is szárazulat maradt. A korszak utolsó időszaka a pliocén viszont nagyon mozgalmas volt. Mintegy 10-12 millió évvel ezelőtt délkelet felől, a Kárpát-medence területére a Ponthusi-tenger sekély öble nyúlt. A közben kiemelkedő Kárpátok láncolata az öblöt elzárta: beltenger keletkezett. A beömlő folyók gyorsan édesvizűvé változtatták a tavat. Így alakult ki a Ponthusi-tengerből az édesvizű Pannon-tenger. Ebből a sekély vizű tóból akkoriban a Vértes, a Pilis, a Mecsek és a Bakony magasabb részei szigetként emelkedtek ki. A süllyedő tengerfenékre az évmilliók folyamán több száz méter vastag homok- és agyagréteg rakódott le, majd a tenger vize lassan eltűnt. A tengeréről elnevezett Pannon-időszak végén vulkánok törték meg a Dunántúl arculatát. A későbbi Balaton északi partján, és a délin – Fonyódon és Bogláron – bazaltláva ömlött a Pannon-tengeri rétegekre. A pliocén korszak végén, a pleisztocén elején (kb. 2-4 millió éve) a szél és a vízfolyások délnek hordták a pannon rétegek anyagának nagy részét. A vulkáni utóműködések első jele volt a hőforrások, így az úgynevezett Őshévíz feltörése. A pleisztocén kor közepén a földkéreg mozgása, beszakadása folytán két árokrendszer keletkezett. Ezekben gyűlt össze a csapadék: kialakult a Balaton, mintegy 22 ezer évvel ezelőtt. Ekkor kezdődik a Hévízi-tó története is.
Több bizonyíték szól amellett, hogy a Hévízi-tó termálvize a geológiai múltban nem a mai szinten fakadt, hanem ennél jóval magasabban. Az Őshévíz első feltörési helye a rezi vár közelében, a Meleghegyen, 427 m magasságban volt. A Keszthelyi-hegység triász rögét nyugatról határoló lépcsős törésvonalon az elmúlt 2 millió évben fokozatosan szállt alá a meleg vizű forrás mindig alacsonyabbra és mindig délnyugatabbra. Az Őshévíz második feltörési helye a cserszegtomaji Anna-kápolnánál volt (182 m). A feltörő triász kori rétegben mozgó karsztvíz a pannon rétegek vizével keveredve alakította ki a cserszegtomaji hévizes barlangot. A feltételezések szerint a feltörési szint süllyedésének egyik oka a Keszthelyi-hegység emelkedése, a másik a Hévíz-völgy süllyedése volt. Az ópleisztocénban (kb. 1-2 millió éve) a Biked-hegyre (181 m), a mai Hévíztől alig 3 km-re vándorolt át az Őshévíz, a közép-pleisztocénban a mai fürdőteleptől keletre 1,5 km-re fekvő Dobogó-dombon jelent meg (145 m). A Hévízi-tó vize, mintegy 20-22 ezer éve tört fel mai helyén, a Balaton kialakulásával egy időben. Az előtörő meleg víz először a Balatonba ömlött. Klímaváltozások hatására a Balaton vízszintje lesüllyedt. Az egykori tómederben az ott élő buja növényzet elhalt réseiből tőzegláp keletkezett. A Hévízi-völgy lápos, tőzeges, sík felszíne a tótól keletre kb. 1-1,5 km szélességben, a völgy keleti oldalán levő Dobogóig és a völgyet keletről határoló cserszegtomaji dombvonulatig terjed. Dél felé a tőzeges terület a Zala medréig húzódik, északon a Gyöngyösi csárda fölé nyúlik.
Világörökség
A Hévízi-tó (a Tapolcai-medence vulkáni kúpjaval és a Tihanyi-félsziget forráskúpjaval együtt) 2003 januárjában felkerült a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság ajánlási listájára (lásd: Világörökség tentatív lista).
Lásd még
- Hévízi-gyógytó Természetvédelmi Terület
- Hévízi-tó forrásbarlangja
- Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Kórház
Források
- Hévízi-tó Természetvédelmi Terület Természetvédelmi Kezelési Terve,Hévíz, 2003. (Szerk.: Csiszár Viktor)
- Hévízi Könyvtár 1. - A Hévízi "Csoda Tó", Hévíz, 1994.