Buda ostroma (1603)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Buda ostroma (1603)
Buda 1603. évi ostroma korabeli metszeten (Borghese Levéltár)
Buda 1603. évi ostroma korabeli metszeten (Borghese Levéltár)
Konfliktus Tizenöt éves háború
Időpont 1603. szeptember 20.november 20.
Helyszín Pest és Buda, Armoiries Hongrie ancien.svg Magyar Királyság
Eredmény A császáriak megtartják az előző évben elfoglalt Pestet, de Budavár ostromát a törökök meghiúsítják.
Szemben álló felek
Flag of the Habsburg Monarchy.svg Habsburg BirodalomZulfikar flag.svg Oszmán Birodalom
Parancsnokok
Hermann von Rußwurm
Karl Ludwig Schultz
Johann Tilly
Michael Adolf von Althan
Lala Mohammed pasa
Dzseláli Deli Hasszán pasa
Murád pasa
Szemben álló erők
26 500 gyalogos
9100 lovas
magyar hajdúk, naszádosok
17 000 katona
9000 segédhad
Veszteségek
3-400010-12000

Buda 1603-as ostromára a tizenöt éves háború idején került sor. Ez volt Hermann von Russwurm (Rusworm) tábornagy második támadása a török kézen lévő Buda vára ellen. Az előző, 1602. évi ostrom során Russwurm nem tudta bevenni Budát, de sikeresen elfoglalta Pest városát, amelynek császári helyőrsége kitartott és a második hadjárat bázisául szolgált. A dél felől felvonuló török felmentő sereget a császári erők Szekszárd térségében megtámadták, mozgását lefékezték. De a Buda ostromára indított Habsburg fősereg súlyosan megkésve, csak szeptember végén érkezett Pest alá. A török fővezér addigra megerősítette Buda helyőrségét, a várat fegyverzettel, készletekkel töltötte fel. A vár ostromára nem kerülhetett sor, a két manőverező hadsereg végül a Csepel-szigeten csapott össze. Russwurm itt szétverte a csapdába esett török erőket, de a budai oldalon létesített támaszpontját a törökök megsemmisítették. Egy sikeres, de stratégiailag értéktelen hatvani rajtaütés után novemberben Russwurm tábornagy erői ismét eredménytelenül vonultak el Buda alól.

Előzmények[szerkesztés]

Mátyás főherceg az előző év november 2-án, Buda 1602 évi ostroma után ígéretet tett, mely szerint 1603 április havában, a török felvonulást megelőzve újabb erős ostromló hadat küld Buda alá. Ez azonban puszta fogadkozás maradt. A császári oldalon súlyos pénzhiány és belső problémák késleltették új hadjárat megindítását. Az 1602-ben elfoglalt Pest császári helyőrsége, szigetként a török tengerben, a rossz élelmezés és a Budáról indított tüzérségi támadások ellenére mindvégig kitartott őrhelyén.[1]

Rudolf császár 1603. február 24-re Pozsonyba országgyűlést hívott össze. Ennek megnyitását – személyes féltékenységből – nem legidősebb öccsére, a magyar rendek előtt az előző évben, 1602-ben népszerűvé vált Mátyás főhercegre bízta, hanem ifjabb öccsére Miksa főhercegre, a Német Lovagrend nagymesterére. Az ő feladata azonban csupán a szokásos éves adó megszavaztatása volt. A magyar rendek sérelmeket ezért közvetlenül Prágába, a császárhoz vitték, a küldöttséget Náprágyi Demeter erdélyi püspök vezette. Azt kérték az uralkodótól, hogy fékezze meg a Magyarországon telelő zsoldosok fosztogatásait, erőszakoskodását. Április 15-én adták át az országgyűlés feliratát, erre Rudolf május 9-én lekicsinylő és elutasító választ adott. A küldöttség eredménytelenül távozott Prágából.[2]

Az 1603-as országgyűlés még ülésezett, amikor híre jött, hogy Giraj kán tatárai, akik az előző évi, 1602-es hadjárat óta Pécs és Szigetvár vidékén teleltek át, dúlni kezdték a Dunántúlt és Horvátországot. Draskovits János horvát bán Varasdnál visszaverte őket, közben Sigismund (Siegmund) von Trautmannsdorf szlavóniai főkapitány rácsapott a pozsegai török kerületre és lerombolta a Tamásinál álló török Dráva-hidat.[1]

Az oszmán hadvezetőség 1603-ban nem tervezett újabb magyarországi hadjáratot, mert Perzsiában háborút folytatott, Konstantinápolyban és Kisázsiában belső zavargásokkal nézett szembe, utóbbi miatt a tatár kán serege is sietve hazavonult. III. Mehmed szultán Giovanni Mario Isolano grófot, az 1602-ben elfoglalt Székesfehérvár foglyul ejtett kapitányát kedvező békeajánlattal Rudolf császárhoz küldte. A szultán elismerte Pest, Esztergom és Erdély magyar királyhoz tartozását, cserébe Eger és Kanizsa török birtoklásának elismerését kérte. Július elején tárgyalások kezdődtek a komáromi császári táborban. Két hónapon át meddő tárgyalások folytak, közben mindkét fél készült a háborúra.[2]

Csatározások 1603 tavaszán-nyarán[szerkesztés]

Az 1603 kora tavaszától nyár végéig Magyarországon csak katonai portyázások folytak. Január közepén a törökök Esztergom alatt elfogtak egy Pest felé indított élelmiszer-szállítmányt, de a várbéliek kicsaptak rájuk és véres harcban visszaszerezték a szekérkaravánt. Február 10-én egy budavári török különítmény támadást intézett Pest ellen, de a császári védők visszaverték, nagy részüket lemészárolták. Március elsején a törökök a Gellért-hegyről ágyúzni kezdték Pestet, a védők tüzérsége pedig Budavárát kezdte lőni. Egy sikeres találat felrobbantott egy budavári lőporraktárt, a várfal is kiszakadt. Éjszaka Michael Adolf von Althan ezredes (1574–1636) 1300 német gyalogossal, hajdúval és magyar huszárral éjszakai rajtaütést szervezett a rés ellen, de az éber török védők tüze távol tartotta őket. Május végén török sajkások a Margit-szigetnél megpróbálták elfogni a császári élelmiszerszállító hajót, június elején ismét megtámadták az Esztergomból Pest felé tartó élelmiszer-konvojt, az 500 fős katonai kíséret nagy veszteségekkel verte őket vissza. A november óta helytálló, kimerült pesti helyőrséget egy jól szervezett vállalkozás keretében július 10-én sikeresen felváltották. Az új parancsnok, Johann Friedrich von Mersperg ezredes 6 zászlóaljnyi gyalogságot, és Sigismund von Trautmannsdorf ezredes 500 birodalmi lovasát vezette a városba, Perényi Ferenc huszárjaival és Thurzó György érsekújvári hajdúival megerősítve. A műveletet a budavári és gellérthegyi török ágyúk tüzelése sem tudta megakadályozni.[1]

Nagyobb hadművelet nem indult, ennek fő oka a császári udvari kamara súlyos pénzhiánya volt. Kevés adó folyt be, Rudolf sok pénzt vert el saját rögeszméire, még a török elleni harchoz kapott külföldi pénzsegélyből is elvet. San Clemente gróf, prágai spanyol követ azt írta haza III. Fülöp királynak, hogy tartsa vissza a már beígért hadisegélyt. Súlyosbította a helyzetet az Udvari Haditanácsban eluralkodó olasz–német ellentét, amely odáig súlyosbodott, hogy Russwurm tábornagy egy szóváltás során leszúrta Geronimo Dentici ezredest, a haditanács tagját, Mátyás főherceg védencét.[1]

Hónapokon át nem tudtak megállapodni a Buda ellen indítandó hadjárat fővezérének személyéről sem. A haditanács többsége Giorgio Basta kinevezését pártolta, de ő Erdélyben volt lekötve a székelyek ellenállása miatt, így nagy késedelemmel, június 5-én ismét a császár kedvencét, Hermann von Russworm tábornagyot nevezték ki, annak ellenére, hogy őt Mátyás főherceg nem szívlelhette. Russwurm még a komáromi tárgyalások alatt, augusztus 2-án elindult Bécsből Esztergomba, hogy onnan szervezze a teljes haderő felvonulását sereg felvonulását Buda vára alá. A gyülekezés nagyon lassan haladt, a zsoldhátralék már 2 millió forintra rúgott, a magyar végvári katonaság hosszú ideje fizetetlen volt. A Haditanács nem ismerte a törökök szándékait sem, így a császári hadjárat pontos célját sem lehetett kitűzni. A tábornagy – több eshetőséget mérlegelve – négy hidat veretett a Dunán: Győrnél, Komáromnál, Vácnál és Pest fölött, a Margit-szigeten át.[2]

Első összecsapás a Sárvíznél[szerkesztés]

A fővezér az első hírt a törökök megindulásáról csak augusztus 12-én kapta. Eszerint a törökök ellátmányt raktak ki a Mohácsi-szigeten, a hadsereg pedig Eszéknél hidat vert a Dráván, és felderítők mozognak a budai hadi úton is. Ugyanezen a napon érkezett meg hajókon Bécsből Esztergomba a császári tüzérség és lőszer. A tábornagy Schultz (Sultz) ezredes és Althan ezredes 3000 muskétását és a komáromi hajdúkat hajóra szállította és a Dunán dél felé indította. Kollonich ezredes 3000 lovasa, néhány gyalogos zászlóaljjal a Duna jobb partján indult dél felé. Szekszárd közelében találtak rá Murád pasa ruméliai beglerbég elsáncolt seregére, akik a Sárvízen vert török hidat őrizték.

Kollonich rajtaütött a török táboron, katonái 700-800 törököt levágtak, elfogták a szekszárdi béget, gazdag zsákmányt ejtettek. A hajón érkező erősítés felgyújtotta a hidat. Murád pasa hadserege dél felé húzódott vissza. Szeptember elején Kollonich hírt kapott a török főerőről, mely Lala Mohammed pasa (Sokolluzade Lala Mehmed), a szerdár (főparancsnok, a nagyvezír helyettese) vezetésével közeledett dél felől. Vele jött Dervis pasa, a leváltott boszniai pasa és 10 000 főnyi csapattal az új boszniai pasa is, Dzseláli Deli Hasszán, egy kisázsiai lázadó vezér, aki kiegyezett a szultánnal. Murád pasa előhada is csatlakozott hozzájuk. Kollonich veszélyesnek tartotta, ha a török főerőt Buda térségében várná be, ezért Vácra vonult vissza.[2]

Augusztus 30-án maga Rudolf császár utasította öccsét, Mátyás főherceget a komáromi tárgyalások megszakítására. Ezzel egy időben a császár Russwurmot a hadjárat azonnali megindítására utasította. Összeállt a főparancsnokság: Russwurm tábornagy vezérkari főnöke Kari Ludwig Schultz ezredes, a tüzérség főparancsnoka Johann Tilly gróf, a tábornagy két szárnysegédje Hans Sigmund von Herberstein és Gottfried von Starhemberg voltak.

Harcok Buda és Pest körül[szerkesztés]

Russwurm szeptember 17-én kapott hírt a török haderő közeledéséről. (Csapatainak zöme csak szeptember 21–23 között érkezett meg Bécsből, a létszám csak október közepére vált teljessé). Russwurm a Szentendrei-szigetre Ferdinand von Kollonich ezredest küldte a landsknecht-jeivel (lándzsás gyalogosokkal), akik a sziget déli végén sáncolták el magukat, és a bajorokat, akik a szigetet és magát a szentendrei hídfőt is biztosították. Október elején a Szentendrei-sziget mindkét oldalán hajóhidat vertek. Ez volt az ún. „felső” császári tábor.

Az „alsó” tábort – a főtábort – Russwurm Pesttől délre, a mai Külső-Ferencváros és Pesterzsébet térségében állította fel. Itt foglalt foglalt állást a sereg zöme. Katonái hidat vertek a Soroksári-Dunán, és megszállták a Csepel-szigetet. A sziget északi csúcsán Schultz ezredes támaszpontot épített, földsáncokkal biztosítva. Tüzérségének jó kilövési lehetősége volt a budai part felé. A Csepel-sziget nyugati partján, szemben a kis Háros-szigettel Strassoldo ezredes olasz csapata épített állást, tüzérséggel megerősítve. Pest erődített falait Lucas Römer ezredes tiroli ezrede szállta meg. A császáriak oldalán felvonult a komáromi magyar hajóhad és a császári flotta kétsorevezős hadi gályái is, Dampierre gróf parancsnoksága alatt.[1]

Két nap múlva, szeptember 19-én a Duna nyugati partján megérkezett a 40 000 főre becsült török fősereg. A török szárazföldi hadsereggel együtt érkező hajóhad tíz nagy hadihajóból és 60 sajkából állt, a kísérő dereglyéken és bárkákon 3000 janicsár állt harcra készen. Lala Mohammed fővezér táborát a Duna partjához közel, Hamzsabég, azaz Érd térségében, nagyjából Tököllel szemben állította fel. Azonnal megkezdték az ellátmány szállítását Buda várába. Napokon át vonultak be a várba a katonai egységek, és szállították málhás állatok hátán a lőszert, élelmiszert, és más szükséges hadianyagot. A császáriak, elégséges katonai erő híján, nem tudtak beavatkozni.[1] Tüzérségük sem tudta megzavarni a műveletet, mert a törökök lőtávolon kívül voltak. [2]

A hadjáratban részt vevő Bassompierre márki számítása szerint a császári seregnek, a magyar csapatokkal együtt 45 000 főből kellett volna állnia, de létszáma nem volt teljes. Francesco Sorenzo bíboros, Velence prágai követe szerint az összlétszám csak 32 000-et tett ki, de csapatok létszáma csak október végére vált teljessé. Russwurm úgy döntött, a megerősített Buda sikeres ostromára nincs esély, erőivel Pestet kell megvédelmeznie.

Szeptember 24 körül Russworm kémjelentésekből megtudta, hogy pasák csapatainak együttes ereje nem haladja meg a 17 000 fegyveres katonát, a kisegítő csapatokkal együtt sincsenek többen 24 000 embernél.[1] Szeptember 24–26 között erős zivatar tombolt, egyik fél sem tudott hozzáférni a másikhoz. Egy Dunán átúszó szökevény jelentette Siegfried von Kollonich ezredesnek,[3] hogy a törökök másnap támadást terveznek a Csepel-sziget ellen. Russwurm tábornagy még az éj folyamán megkezdte csapaterősítések küldését a hídon át a szigetre.[2]

A csepel-szigeti csata[szerkesztés]

Budavár készleteinek feltöltése után Lala Mohammed pasa a Csepel-szigeten összpontosított császári erők elleni támadásra adott parancsot. Szeptember 27-én a török előőrsök hidat vertek az érdi oldalról a kis „névtelen” vagy Tököli-szigetre, innen újabb, nagyobb hidat akartak építeni tovább a Csepel-szigetre, de a császáriak puskalövésekkel visszafordulásra bírták őket. Másnap, szeptember 28-án éjjel a türelmetlen Lala Mohammed pasa mégis elrendelte a támadást a Csepel-sziget ellen. A kis Tököli-sziget és a Csepel-sziget között a hadi híd még nem készült el. A partra szálló különítmény parancsnokává Dervis pasát, a leváltott boszniai beglerbéget állították. Dzseláli Deli Hasszán pasa irreguláris csapatát, 7000 lovast és 3000 janicsárt bárkákon szállították át a Csepel-szigetre. A terv szerint a partra szállt előhadnak kellett volna fedeznie a fősereg átkelését a szigetre. A pasa döntése, hogy a visszavonulást biztosító híd nélkül nagy tömegű katonát küldött át az ellenség által megszállt szigetre, súlyos hibának bizonyult. A táborban jelenlevő Ibrahim Pecsevi leírásából tudjuk, hogy a tervet több török parancsnok hevesen ellenezte, de eredménytelenül.[1]

Russwurm a török előhad megtámadását rendelte el, hogy a főerő átkelését megakadályozza. Szeptember 28-ra virradó éjjel Russworm tábornagy jelentős csapaterősítést küldött a szigetre. Ő maga is átkelt, és 7 gyalogezredét és teljes, 8000 főnyi lovasságát állította fel a hajnali sűrű ködben (Kollonich-, Mersperg-, Hofkirchen- és Sultz-gyalogezredek, az osztrák és a morva gyalogezred, a cseh lovasság, és az Ehrgott gyalogezred). A köd kedvezett a vállalkozásnak. A déli irányban vonuló császári és magyar csapatok élén Nádasdy Ferenc magyar huszárjai haladtak, akik dél körül találkoztak a törökök előhadával. Az 1500 főnyi fekete bőrű lovas parittyával és görbe karddal szembeszállt a magyar lovasokkal, akiket Kollonich és Thurn ezredesek beérkező német lovassága tehermentesített. Az arabok néhány vallon lovast megöltek, a testeket megcsonkították, így mutatták fel az ellenségnek. Rövidesen beérkezett a császári gyalogság is, a török lovasok meghátráltak és a Duna-part felé húzódtak. A lovassági csatáról Nádasdy Ferenc színes beszámoló levelet írt feleségének, Báthori Erzsébetnek.[2]

Délután fél három körül a császári gyalogság és a lovas ezredek megrohanták a törököket. Russwurm megtiltotta katonáinak, hogy foglyot ejtsenek. Az ellenség elpusztítására vagy Dunába szorítására adott parancsot.[1] Híd nem lévén, a törököknek nem volt hová hátrálniuk, az életükért harcoltak. Kegyetlen közelharc bontakozott ki, amely egészen alkonyatig tartott. A török lovasság ellenlökést hajtott végre, eljutottak egészen a császári táborig és a pesti hídig, de Petz, Kollonich és Nádasdy ezredesek lovassága szétszakította őket, a kisebb csoportokat körülzárták és kíméletlenül levágták. A Gellérthegy alatti sáncokból a török tüzérség lövette ugyan a császári tábort, de Russwurm pesti tüzérsége sikeresen elhallgattatta a török ütegeket. Magát a tábort, ahonnan a császári sereg megindult, csak a szekerészek biztosították, egész nap lovon portyázva, nehogy egy török portyázó csapat meglephesse és kifoszthassa a tábort. A gyalogos janicsárok csapdába estek, a császáriak levágták vagy a Dunába szorították őket, ahol vízbe fulladtak. A katonákat menekíteni próbáló török sajkákat Russwurm ágyúi elsüllyesztették. A harcban elesett a belgrádi és a szendrői bég, sőt maga a vállalkozás parancsnoka, Dervis pasa is. A csatát túlélő Kjátib Cselebi történetíró részletesen beszámolt a véres nap eseményeiről.[1]

A hosszúra nyúlt, véres csata után 6-8000 török halott maradt a csatatéren vagy fúlt a Dunába. Igen kevés hadifogoly maradt életben, mert Russwurm parancsa szerint minden foglyot meg kellett ölni, úgymond megtorlásul az első összecsapásban megölt vallonok megcsonkításáért. Alig 2000 török harcos tudott visszamenekülni a budai partra. A keresztények vesztesége néhány tucat halott és 150 sebesült volt. A győztesek összegyűjtötték hadizsákmányt, török zászlókat, hadi jelvényeket, ágyúkat, lovakat, elesett főemberek aranydíszes ruháit. Éjfélre tértek vissza a táborba. A nagy veszteségért a Lala Mohammed pasa, a szerdár pasa és parancsnoktársai egymást okolták a nagy vérveszteségért.[2]

A szigeti csata után Russwurm a Pest alatti táborba vonta vissza csapatait. A következő két hétben a Csepel-szigeten erős járőrözést folytatott, egyrészt hogy figyeltesse az ellenséges tábor mozgását, másrészt hogy felszámolja a szigeten szétszóródott maradék török csoportokat is. Miután a szigetet megtisztította, Russwurm egész táborát áthelyezte a Csepel-szigetre, a mai Budafokkal és a Háros-szigettel szembeni területre.[2] A tábornagy tüzérséget vitetett a szigetre, és október 6-án a Dunán át lövetni kezdte a nyugati parti török tábort, amelyet emiatt kénytelenek voltak a parttól távolabbra, lőtávolon kívülre hátravonni.

A háros-szigeti csata[szerkesztés]

Október 1-jén és 2-án Rudolf császár két levelet is küldött Russwurmnak, melyben – az őszies idő beállása miatt - azt parancsolta, hogy végleg ejtse Buda ostromának tervét, ne bocsátkozzék nagyobb ütközetbe, szorítkozzék Pest és a Csepel-sziget védelmére. Az érdi török tábort igyekezzék rajtaütésekkel nyugtalanítani és várja ki, amíg a török főerő (szokás szerint) elvonul, és utána kísérelje meg Székesfehérvárt visszafoglalni.[1]

A legfelsőbb döntés alapján Russwurm vezérkara új haditervet készített. Támaszpontot akartak létesíteni a budai oldalon, a török tábor közvetlen közelében. Ehhez el kellett foglalni a Duna nyugati partjánál fekvő Háros-szigetet, amelyet török hajóhíd kötött össze az új török táborral. Október 11-én magyar naszádosok átkeltek a budai partra, és a Háros-szigettől északra, Albertfalva térségében. Október 12-ről 13-ra virradó éjjel sikeresen megépítettek egy földsáncot, amelyben 600 hajdú foglalt állást, Kollonich és Schultz ezredesek parancsnoksága alatt. A sáncot a csepeli oldalról egy császári tüzérüteg fedezte. Ennek ellenére az előretolt sánc igen sebezhető helyzetben volt. Őrsége azt az utasítást kapta, hogy török támadás esetén hagyja el, és a parton kikötött hajókon vonuljon vissza a Dunán keresztül a Csepel-szigetre.[1]

A török lovasság már azonban már másnap, október 13-án délben rajtaütéssel lerohanta a sáncot. A meglepett magyarok közül harmincat levágtak. Elfoglaltak több, a közelben kikötött, menekülésre készen tartott sajkát. Kollonich ezredest a hajdúk csak nehezen mentették ki, egy megmaradt hajón. Az ostromlottak megsegítésére Russworm muskétásokat küldött át, és 40 ágyút vitetett tüzelőállásba a sziget nyugati partján, de tüzérségi fedezetet nem tudott adni, mert a Csepel-szigeti parton álló 40 ágyú pattantyúsai – vasárnap dél lévén – le voltak részegedve. Russwurm és főtisztjei maguk álltak az ágyúkhoz, néhány lövést leadtak, de kevés eredménnyel. A törökök két órai harc árán elfoglalták a hárosi sáncot. Ágyúkat szállítottak ide, és október 14-étől kezdve innen – és az északabbra felállított új tüzelőállásokból is – erősen bombázták a csepeli császári táborhelyeket és a pesti főtábort is. A tűz fedezete alatt a török hadvezetés biztonságban felvontatta saját hajóit Óbudára. Az érdi török főtábor ezután áttelepült a Gellérthegy déli előterébe, innen a török nehéztüzérség megkezdhette a pesti császári főtábor rendszeres bombázását. Lala Mohammed attól tartott, Russwurm a Margit-szigeten át hídépítésbe fog, és onnan egy Buda elleni támadást indít. Ennek megelőzésére katonai erőket csoportosított át Óbudára is.[2]

Russwurm ellencsapást rendelt el. Október 20-án éjjel Schultz és Petz ezredesek a kis Tököli-szigetnél veszteglő török hajóhad szétkergetésére indultak, több hajón, hajdúkkal és muskétásokkal megrakva. A hajórajt a csepeli parton 300 német muskétás fedezte. A Tököli-sziget közelébe érve azonban nyilvánvalóvá vált a hajókat védelmező törökök túlereje. Nádasdy és Kollonich ezredesek, a magyarok parancsnokai 50 császári Landsknechtet kértek Russwurmtól erősítésül, de a tábornagy meggondolatlanul azt válaszolta, hogy nem akarja német gyalogosok életét kockára tenni. Emiatt a magyarok megtagadták a partra szállást a szigeten. A hadművelet eredménytelenül zárult, de a támadó naszádok veszteség nélkül visszatértek a Csepel-szigetre.[1]

Visszavonulás, utóvédharcok[szerkesztés]

Október 27-én esős idő állt be. Russwurm felszedette csepeli táborát, és október 31-én egész hadával északra vonult, majd át a budai oldalra, a Szentendrei-szigeten épített hidakon keresztül. A hídfőt Thurzó György és sógora, Forgách Zsigmond védelmezte (már október 21 óta). A sziget déli végével egy magasságban, Békásmegyer térségében Russwurm csatasorba rendezte erőit. Levelet küldetett a török táborba és ütközetre hívta Lala Mohammed pasát. A szerdár nem válaszolt a kihívásra. November 1-jén Russworm néhány száz lovassal látványosan a budai vár alá vonult, de Lala Mohammed pasa most sem hagyta magát csatára kényszeríteni. A látványos akciónak nem volt sok katonai értelme, mivel a császári hadseregnek már csak 4-5 napra való élelmiszere maradt, a lovak abrakja pedig teljesen kifogyott. A másnapi haditanácsban a tisztek egyhangúlag kijelentették, hogy Buda ostromát „lehetetlenség megkísérelni”.[1]

November 5-én a török lovasság is hasonló „arculatmentő látogatást” tett a császári tábor közelében. Russwurm nagy erőkkel eléjük vonult, de estére mindkét fél harc nélkül visszatért táborába. November 6-ra virradó éjjel Lala Mohammed pasa főserege zajtalanul elvonult Nándorfehérvár felé. A budai vár védelmét Murad pasára, a ruméliai beglerbégre hagyta. Russwurm gyorsan gyengülő hadával egyedül maradt a jól megerősített budai erőd közvetlen közelében, de seregének ereje egy ostromkísérlethez is elégtelen volt. Az éhező, fogyatkozó császári had még csaknem két héten tétlenül vesztegelt. Szerencséjükre a budai helyőrség nem hajtott végre kirohanásokat ellenük. A frusztráció értelmetlen atrocitásokba torkollott. November 13-án éjjel Hohenlohe ezredes 300 tisztjével rajtaütött a budai meleg fürdőn, és lemészárolta az ott talált 30 fegyvertelen fürdőző törököt.[2]

A csaknem tíz héten át tartó, nagy veszteségekkel járó második budai hadjárat eredménytelenségéért a hadvezetés Russurmwot kezdte okolni. A tábornagy hirtelen ötlettel Hatvan visszafoglalására szánta el magát. Schultz és Strassoldo parancsnoksága alatt november 12-én négy császári ezredet indított útnak, magyar huszárokkal és Thúrzó 200 lovasával megerősítve. Az előőrs első kémszemléjén Strassoldo ezredest halálos lövés érte. November 15-én maga Russwurm is Hatvan alá indult egész táborával. 18-án érkezett a vár alá, leadatott néhány ágyúlövést és megadásra szólította fel a helyőrséget. November 19-én a vár védői szabad elvonulás fejében átadták a várat, és Szolnokra távoztak. Russwurm serege másnap, november 20-án elvonult téli szállásra. A várban 400 főnyi őrséget hagyott.[1]

Következmények[szerkesztés]

A császári had ereje elegendő lett volna Buda sikeres ostromához, ha – Mátyás főherceg 1602 novemberi fogadkozásának megfelelően – már áprilisban, a törököket megelőzve, teljes erejével felvonulhatott volna a vár alá, támaszkodva a szilárdan kézben tartott pesti helyőrségre, mint bázisra. Lala Mohammed pasa seregének megérkezése, a Budára szállított erősítés és utánpótlás célba juttatása után azonban a sikeres ostrom lehetősége elillant. Az 1603-as császári hadjárat egyetlen komoly eredménye a jól megtervezett Csepel-szigeti rajtaütés volt, ahol 8-10 000 török harcost sikerült megsemmisíteni.

Lala Mohamed pasa, a török haderő szerdárja a hadjáratot sikeresnek mondhatta: viszonylag gyenge seregével minden kitűzött hadicélt elért, Budát élelmiszerrel, lőszerrel és katonasággal kellően feltöltötte, az ostromra küldött császári sereget teljes tétlenségre kárhoztatta. A Magyar Királyság székvárosa újabb 83 évre török kézen maradt (1686-ig).

A következő év, 1604 januárjában elhunyt Nádasdy Ferenc, a kiváló hadvezér. Russwurm tábornagy Buda alatt második kudarcát szenvedte el. A prágai udvarban ellene intrikálók hamarosan kegyvesztetté tették, 1605-ben perbe fogták és kivégezték. 1605-ben Lala Mohammed pasa ostrommal elfoglalta Visegrádot és Esztergomot, ezzel hosszú évtizedekre lehetetlenné tette a Budavár elleni manőverezést a Duna partjain. 1606. november 11-én Bocskai István erdélyi fejedelem közvetítésével megkötötték a 20 évre szóló zsitvatoroki békeszerződést, mely az aktuális status quo alapján lezárta a tizenöt éves háborút. A magyarországi török háborúk történetében ez volt az első békeszerződés, melyet Habsburg uralkodó – mint Magyarország királya – saját országában kötött, a korábbiakat az Oszmán Birodalomban kötötték meg. (1627-ben a szerződést Szőnyben újabb megállapodással meghosszabbították.)[1]

Erdélyi hadszíntér[szerkesztés]

A magyarországi eseményekkel párhuzamosan, Erdélyben is súlyos változások történtek. Giorgio Basta tábornagy az 1602-es kolozsvári vérengzés után Havasalföld trónjára ültette IX. Radu Șerban fejedelmet, majd 1603 elején hadainak zömét Szatmárba, Debrecenbe és Tokajba vezényelte. 1603. április 15-én Radu csapatai betörtek Erdélybe. Az Erdély függetlenségéért harcba szálló erdélyi rendek ezen a napon a katonai táborban megtartott országgyűlésen Székely Mózest választották Erdély fejedelmévé. Májusban hivatalosan be is iktatták e méltóságba. A Habsburg-hatalom támogatását élvező Radu fejedelem 1603. július 17-én a brassói csatában(wd) szétverte az erdélyiek hadseregét. Maga Székely Mózes is elesett a harcban, 4000 magyar és székely harcosával együtt. Radu katonai győzelme ismét utat nyitott Bastának Erdélybe, aki visszatérve folytatta zsarnoki rémuralmát, egészen Bocskai István fellépéséig és az 1606-os zsitvatoroki béke megkötéséig.[4]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p cityorg_1603
  2. ^ a b c d e f g h i j k Bánlaky_1179
  3. Siegfried (vagy Seyfried) Freiherr Kollonich von Kollógrad (1572–1624)
  4. Bánlaky_1180

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]