Zentagunaras

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zentagunaras (Novo Orahovo)
Novo Orahovo, Serbia (2007).jpg
Zentagunaras címere
Zentagunaras címere
Közigazgatás
Ország  Szerbia
Körzet Észak-bácskai
Rang falu
Irányítószám 24351
Körzethívószám 024
Népesség
Teljes népesség ismeretlen +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 106 m
Terület 65,3 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Zentagunaras (Szerbia)
Zentagunaras
Zentagunaras
Pozíció Szerbia térképén
é. sz. 45° 50′ 55″, k. h. 19° 45′ 56″Koordináták: é. sz. 45° 50′ 55″, k. h. 19° 45′ 56″

Zentagunaras (szerbül Ново Орахово / Novo Orahovo) falu a Szerbiában, a Vajdaságban, az Észak-bácskai körzetben, Topolya községben.

Neve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kezdetben a falu elnevezése Gunaras vagy Zentagunaras, amíg 1947 tavaszán a falu neve Orahovóra változik, de mivel Bosznia területén már létezett Orahovo nevű település, így ezt az elnevezést Novo Orahovo-ra módosították. Szerbül előfordul a Gunaroš elnevezés is.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zentagunaras Közép-Bácskában, Topolya község keleti részén a Topolya–Zenta regionális út mellett fekszik, 10 km távolságra az ÚjvidékSzabadka autóúttól.

Földrajzi elhelyezkedése igen kedvező, mivel könnyen megközelíthető. A környékbeli városokkal és falvakkal kiaszfaltozott úthálózat köti össze a települést. A legfontosabb út amely keresztülhalad a településen a Topolyát és Zentát összekötő regionális út.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A falu eddig ismert történelme a zentai levéltárban fellelhető történelmi dokumentumok alapján vált ismerté. Az 1975-ös évben végeztek nagyobb arányú kutató és mentő ásatásokat ezen a területen, és egy 4. századi szarmata település nyomaira bukkantak. Ugyancsak a kutatások alapján megállapítható, hogy a nagy népvándorlás idejéről egy alaposabb kutatással és ásatással más itt élt népek nyomait lehetne feltárni. Találtak itt olyan sírokat is, amelyek a magyarság betelepedési korszakából származnak. Ezek a leletek a 10. századból származnak.

Írásos történelmi emlékek vannak arról, hogy a 13. században egy pusztai település alakult ki, egy pusztatemplom körül. A település akkori neve Likasegyháza volt. Ez valószínűleg csak a 16. század első feléig létezett, ugyanis az 1526-ban bekövetkezett és végzetes mohácsi csata után ezek a területek mind elnéptelenedtek.

A török pusztítás után nyomtalanul eltűnt mind a település, mind a lakossága, amelynek az életben maradt része valószínűleg a megkíméltebb mezővárosok irányába húzódtak, vagy felhasználva a pusztai lehetőségeket egy ideig még bujdosik. Ezt bizonyítják törökkori összeírások, amelyekben sehol sem találhatunk erre a területre vonatkozó összeírásokkal, és ismerve a török harácslisták pontosságát, bizonyos, hogy adózó ház ezen a területen a 16. század második felében már nem volt.

A 16. századtól a 18. század második feléig üres pusztává válik a terület, ahol ember csak mint állattenyésztő fordul meg, rövidebb-hosszabb időre. A vándor-állattenyésztők nem telepednek le, mert így mentesülnek a zaklatásoktól, és az adózás különböző formáitól. A zentai csata utáni időszakban, a török hadak visszavonulásával, a Vajdaság mai területének felszabadításával fejlődésnek indultak egyes környező települések, megindult az újabbkori migráció. Jobb viszonyokat remélve jobbágyok telepednek le önként vagy telepítik őket erőszakkal Közép-Bácska területére. Ennek eredménye az is, hogy a puszta lassan kezdett benépesedni, és a 19. században már faluszerű település alakul ki a mai falu területén.

Az ezt megelőző időszakban csak a tanyacsoportok körül foglalkoztak földműveléssel, míg az állattenyésztés továbbra is a fő foglalkozás maradt. Ebből a korszakból származnak azok az út elnevezések, melyek az állattenyésztésre utalnak.

A 19. század második felében a bevándorlás tovább növekedett és egyre több lett a megművelt földterületek nagysága; ebben az időszakban a földművelés vált a fő foglalkozássá. A 19. század végén és a 20. század elején létrejöttek a nagybirtokok is, míg a helyi lakosság felszabadulva a jobbágysors alól zsellérré vált. Ezek a viszonyok egészen második világháború végéig, a szocialista rendszer kialakulásáig megmaradnak és ekkor a zsellérek földtulajdonosokká váltak.

Demográfiai változások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Demográfiai változások
1948 1953 1961 1971 1981 1991 2002
3119 2859 2970 2673 2307 2263 2029[1]


Etnikai összetétel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nemzetiség Szám %
Magyarok 1737 85,60
Ruszinok 181 8,92
Szerbek 59 2,90
Jugoszlávok 14 0,68
Horvátok 7 0,34
Montenegróiak 4 0,19
Muzulmánok 1 0,04
Bunjevácok 1 0,04
Egyéb/Ismeretlen[2]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]