Zűrzavaros idők

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A zűrzavaros idők (16041613): az orosz történelem egy zavaros időszaka („szmuta”; смутное время) volt. Hosszú, külföldi beavatkozásokkal is kísért polgárháborús időszak volt ez Oroszországban, amelynek végén a Romanovok kerültek trónra.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Rurik-dinasztia kihalása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1584-ben, egy évvel azután, hogy a livóniai háborúban vereséget szenvedett, IV. (Rettegett) Iván orosz cár meghalt. Helyét értelmi fogyatékos fia, I. Fjodor vette át. Fjodor helyett azonban a valóságban egy tatár származású kisnemesi családból jött bojár, Borisz Godunov gyakorolta a hatalmat.

Borisz Godunov IV. Iván cár özvegyét Marija Nagaját és I. Fjodor cár kiskorú testvérét, Dimitrijt Uglicsba száműzte. 1591. május 15-én az ifjú cárevicset meggyilkolták. Godunov ekkor elküldte Vaszilij Sujszkijt, hogy vizsgálja ki az ügyet. A felháborodott uglicsiak ugyanis megölték a tragédia helyszínén Mihailj Bityijagvszkij fiát, akit a gyilkossággal gyanúsítottak. Sujszkij azt állapította meg, hogy epilepsziás roham jött rá a trónörökösre, és saját magát sebezte halálra tőrével. A cár özvegyét viszont nem kérdezték ki sohasem, ráadásul a gyermek holttestét őrizetlenül hagyták május 19-éig, amikor Vaszilij Sujszkij megérkezett, és miután megjött, a testet valószínűleg minden vizsgálat nélkül elföldelték. Bityijagvszkij meglincseléséért több ezer uglicsi embert megöltek vagy száműztek, és egy sor megtorló intézekedést vezettek be, miután olyan pletykák terjengtek, hogy Borisz Godunov keze van a dologban.

1598-ban a gyengelméjű Fjodor cár is meghalt, és nem hagyott örököst maga után. Ez egyúttal az orosz történelmet több mint hétszáz éven át fémjelző Rurik-dinasztia kihalását is jelentette.

A zűrzavarok megindulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első állítólagos Dimitrij[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Borisz Godunovot cárrá koronázták. A gyanú viszont megmaradt az emberekben, hogy ő volt a gyilkosa Dimitrijnek. 1601-ben a cár ellen több helyen parasztfelkelések robbantak ki, mert a parasztok az uralkodót tették felelőssé a szárazság és a korai fagyok miatti éhínségért. A megmozdulásokat végül leverték. 1603-ban egy Adam Wiśniowiecki nevű lengyel nemesnél felbukkant egy szolgáló fiú, aki magát Dimitrijnek adta ki. Ennek hamar híre ment és a szemtanúk állítása szerint a férfi valóban hasonlított a cárevicsre. Dimitrij elmondta, hogy Godunov tényleg meg akarta ölni, hogy ő lehessen az orosz uralkodó. Anyja kicserélte egy másik fiúra, aki meghalt helyette. A fiút évekig egy jószívű orvos rejtegette oroszországi kolostorokban, majd halála után előbb Litvániába, azután Lengyelországba ment, ahol eleinte magántanítóként működött. Jól beszélt lengyelül, litvánul és oroszul, valamicskét olaszul is, amellett eléggé jól eligazodott az orosz történelemben, írt, olvasott, tudott vívni, vadászni, lovagolni. Ez minden bizonnyal nemesi származásra és remek nevelésre utal. Godunov azt a hírt kezdte terjeszteni – mikor értesült az esetről –, hogy az az ember nem más, mint egy Grigorij nevű szökött szerzetes, a csudovi kolostorból, de állítását nem tudta alátámasztani, s uralma megrendült. Uralkodásának törvényességét az arisztokrácia pedig ezek alapján nagyon is kétségbe vonta. A lengyel főurak kapva kaptak Dimitrij felbukkanásán (aki bejelentette igényét a trónra) mert elkeseredéssel töltötte el őket, hogy Borisz Godunov ül a trónon, s alig várták bosszút vehessenek a gyűlölt cáron.

1604-ben Dimitrijt bemutatták Zsigmond lengyel királynak, aki némi tétovázás után évi járadékot ítélt meg neki, de nem tett ígéretet arra, hogy közvetlenül segíti a cári trón megszerzésében, főleg azért is, mert 1598 óta háborúban állt Svédországgal, miután a Riksdag megfosztotta annak idején trónjától és nagybátyját, Károlyt választották királlyá, de azért sem, mivel ő is pályázott az orosz cári címre.

Dimitrij lengyelekből és litvánokból álló kis serege élén benyomult Oroszországba és nagy győzelmet aratott Godunov seregei felett. A második csatában azonban vereséget szenvedett, de a parasztok, a doni és a zaporozsjei kozákok melléje álltak. Kétségbeesésében 1605. április 13-án a cár megmérgezte magát. Fia, II. Fjodor nem sokáig uralkodott, mert májusra a még megmaradt cári csapatok is átálltak Dimitrij mellé. Júniusban a moszkvaiak elfoglalták a Kremlt és a cárt anyjával együtt kivégezték. Vaszilij Sujszkij ekkor megerősítette, hogy Dimitrij él és nyomban átállt mellé.

Dimitrij tíz hónapja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1605. június 20-án Dimitrij bevonult Moszkvába, ahol lelkes tömeg fogadta. Július 30-án a Mennybemenetel-székesegyházban cárrá koronázták. Miután hatalma kiterjesztésébe fogott, és ennek érdekében félre akarta állítani a főnemességet a vezetői posztokból, Vaszilij Sujszkij az 1591-es jelentését erősítette meg, s megpróbálta maga kezébe venni a hatalmat, ám elfogták és halálra ítélték, az ítéletet ellenben Dimitrij (látszólagosan) nagylelkűségének akarva tanúbizonyságot tenni, inkább száműzetésre módosította. Bár számos engedményt tett, de nagyon kicsapongó életet élt, és Jerzy Mniszech lengyel herceg lányát, Marina Mniszech hercegnőt akarta feleségül venni, ami nem tetszett a bojároknak. Mindazonáltal Dimitrij minden bizonnyal csak arra kellett a főnemeseknek, hogy megszabadulhassanak Godunovtól. Sujszkij már szervezte az összeesküvést és 1606. május 17-én kirobbantott palotaforradalom megdöntötte a cár hatalmát, akit megöltek, feldaraboltak, megégettek, a hamvait ágyúba töltötték és kilőtték Lengyelország irányába. Vaszilij Sujszkij magát IV. Vaszilij néven cárrá kiáltotta ki.

A zűrzavar folytatódik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A következő hét évben még négy Dimitrij bukkant fel, s a naiv orosz parasztok körében tovább élt Dimitrij alakja.

A Bolotnyikov-felkelés (16061607)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután a nemesség nem ismerte el Sujszkij uralmát, egy Ivan Bolotnyikov nevű ember Ukrajnában a helyi parasztokból, nemesekből és a kozákságból sereget verbuvált 1606 májusában, Dimitrij nevében (más források szerint magáról állította, hogy Dimitrij lenne). A nem csekély létszámú ukránkozák had betört Oroszországba és Jelecnél vereséget mért a cári seregekre, amelynek egy kis részét svéd zsoldosok tették ki. Sok orosz nemes Bolotnyikov mellé állt és ostrom alá vették a fővárost. Bolotnyikov időközben összeveszett a nemesekkel, akik magára hagyták, és kénytelen-kelletlen elvonult Moszkva alól. Az utána küldött orosz hadakra a kalugai csatában vereséget mért, de az ellenség Tula várába szorította, amit a cári sereg 1607 októberében bevett. Az elfogott Bolotnyikovot Moszkvába vitték és kivégezték.

A második állítólagos Dimitrij[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1608-ban még egy Dimitrij tűnt fel, aki szintén fegyverrel kívánt a trónra jutni. A trónkövetelő lengyel, litván, ukrán, kozák, sőt tatár katonákból toborzott nagy sereget, amely ellen Sujszkij a svédek segítségét kérte. Az egyesült oroszsvéd seregek megállították a betolakodókat és Dimitrijt Tusinóba szorították.

A lengyel-litván intervenció Oroszországban, a Romanovok uralkodásának kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

III. Zsigmond Dimitrij megsegítésére – igazából fiának Ulászlónak az orosz trón megszerzésére – elküldte Stanislaw Żółkiewskit egy kisebb sereggel Moszkva ellen. 1610. június 24-én a klusinoi csatában a lengyelek leverték a svéd és más zsoldosok erősítette oroszok túlerőben levő hadait. 1611 nyarán elfoglalták Szmolenszket és Ulászló bevonult Moszkvába, ahol cárrá koronázták. A megszálló lengyellitván csapatok ellen országszerte felkelések robbantak ki, amik végül elűzték Ulászlót.

A zűrzavar vége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ál-Dimitrij meggyilkolása után nemsokkal a svédek megostromolták és elfoglalták Novgorodot. 1613-ban a nemzetgyűlés Mihail Romanovot választotta cárrá. Ettől kezdve a Romanov-dinasztia irányította Oroszországot egészen 1917-ig.

1618-ban a svédektől is szorongatott lengyelek megkötötték a gyeulinói békét. 1613-ban II. Gusztáv Adolf svéd király indított ugyan hadjáratot az orosz trón megszerzésére (Ingriai háború), bár különösebb eredmény nélkül lemondott tervéről, de Karélia és Ingermandland tartományt megszerezte, cserébe Novgorodot adta vissza az oroszoknak.

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Reader's Deagest: A Múlt nagy rejtélyei, 1990.
  • Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Háborúk lexikona, Atheneaum 2004.