T–35

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
T–35
T35 7.jpg
Egy T–35-ös a Vörös téren 1935. május 1-jén

Típus Nehéz harckocsi
Fejlesztő ország  Szovjetunió
Harctéri alkalmazás
Alkalmazó országok  Szovjetunió
Szolgálatban 1935–41
Gyártó HPZ
Gyártási időszak 1933–38
Gyártási darabszám 61
Háborús részvétel Második világháború
Általános tulajdonságok
Személyzet 11 fő
Hosszúság 9,72 m
Szélesség 3,20 m
Magasság 3,43 m
Tömeg 45 tonna
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 11–30 mm
Elsődleges fegyverzet 76,2 mm model 27/32-es ágyú
Másodlagos fegyverzet 2 × 45 mm 20k ágyú, 5 vagy 6 × 7,62 mm DT gépágyú
Műszaki adatok
Motor 12 hengeres benzin Mikulin M-17M
Teljesítmény 500 LE (370 kW)
Felfüggesztés tekercsrugós
Sebesség 30 km/h
Fajlagos teljesítmény 11 LE/tonna
Hatótávolság 150 km

A T–35-ös a két világháború között kis példányszámban gyártott, a Vörös Hadsereg által használt szovjet nehéz harckocsi típus volt. Különlegessége, hogy a történelem egyetlen öt toronnyal ellátott, sorozatban is gyártott harckocsija volt. Félelmetes megjelenése ellenére igen megbízhatatlan üzemű volt. Azon kevés járművek, amelyek a Barbarossa hadműveletben még részt vettek, rendszerint meghibásodás miatt vesztek oda, és nem az ellenség támadásai miatt.

Fejlesztés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fejlesztését 1930-ban kezdte meg az OKMO Harckocsi Tervező Iroda. Két konstruktőr csapat dolgozott egy nehéz harckocsi kifejlesztésén.

Az egyik egy TG–5 jelű, 100 tonnás, négy harckocsitoronnyal és egy 107 mm-es haditengerészeti ágyúval ellátott járművet tervezett, melyet pneumatikus szervovezérléssel és felfüggesztéssel láttak volna el. Ám később ezt a tervet elvetették.

A másik csapat egy a brit Vickers A1E1 Independent által inspirált harckocsit tervezett. 1932 júliusára el is készült egy 35 tonnás prototípus, mely már öt toronnyal volt felszerelve. A fő toronyban egy 76,2 mm-es ágyú, a jobb első és a bal hátsó tornyokban egy-egy 37 mm ágyú, a bal első és a jobb hátsó tornyokban pedig egy-egy géppuska kapott helyet. Ám ennek a prototípusnak súlyos átviteli problémái voltak, ráadásul túl bonyolult és drága lett volna a sorozatgyártása. Ezért a járművön leállították a munkát és egy új, leegyszerűsített prototípust gyártottak.

Az új prototípus egy újabb motort, váltóberendezést és fejlesztett átvitelt kapott. Ugyanakkor úgy döntöttek, hogy szabványosítják a T–35-ös tornyait a T–28-as három tornyos közepes harckocsin használtakkal. Így a gépágyúkat használó tornyok ugyanolyanok lettek, míg a T–35 főtornya is csak annyiban tért el a T–28-étól, hogy a hátulján nem volt még egy géppuska.

1933. augusztus 11-én elfogadták a T–35-ös sorozatgyártását. A gyártási jogot a Harkovi Mozdonygyár kapta, amely le is gyártott 20 járművet.

A két prototípus járműből szerzett tapasztalatokat is felhasználták az 1935-ös változat kifejlesztéséhez, amely hosszabb alvázat, erősebb páncélzatot és a 37 mm-es ágyú helyére 45 mm-eseket kapott. A gyártást 1935-ben kezdték és 1938-ig bezárólag 39 példányt gyártottak le. A három év alatt folyamatosan apróbb változtatásokat végeztek a járműveken, így például készültek olyan járművek is, melyek elülső 45 mm-es ágyúját egy lángszóróra cserélték. Végül az utolsó 6 darab (1938-as változatba tartozó) harckocsi, körbe döntött páncélzatú főtoronnyal és új görgőkkel készült el.

A magas gyártási költségek miatt 1938-ban leállították a gyártását. Ekkorra 61 jármű készült el.

Szolgálatban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Német katonák egy zsákmányolt T–35-ösön

A gyártásukat követően a második világháborúig főleg Moszkvában vettek részt különböző parádékon. 1940-ben felmerült, hogy kivonják a típust az aktív szolgálatból és vagy önjáró löveggé alakítják a példányokat vagy különböző katonai akadémiáknak adják őket kiképzési célokra. Végül a hadrendben tartásuk mellett döntöttek és a 34. páncéloshadosztály 67. és 68. páncélosezredébe szervezték őket.

A Barbarossa hadművelet alatt körülbelül a 90%-uk megsemmisült. Általában nem is az ellenség lőtte ki a járműveket, hanem a sorozatos meghibásodások miatt a személyzetnek kellett elhagynia és felrobbantania őket. A T–35-ösök utolsó feljegyzett ütközete a moszkvai csata volt. A feljegyzések szerint a németek legalább egy járművet zsákmányoltak a harcokban, és elszállítottak azt, hogy Kummersdorfban megvizsgálják.

Finn források szerint néhány T–35-ös részt vett a téli háborúban, de ez a szovjet források szerint nem igaz. Valójában a szovjetek két a T–35-öshöz hasonló több tornyos prototípus harckocsit küldtek a csatatérre, a T–100-ast és az SZMK-t. Az SZMK-t egy finn akna tette mozgásképtelenné és a szovjetek sehogy sem voltak képesek kimenekíteni azt. Később a német hírszerzés, tévesen T–35C-nek nevezte a fényképek alapján a járművet.

Négy T–35-öst végül kiképzési célokra használtak fel, melyek így átvészelték a háborút. Az egyik ma is megtekinthető a Kubinkai Harckocsi Múzeumban.

Típusai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • T–35–1: Prototípus
  • T–35–2: Prototípus
  • T–35A: Az első sorozatban gyártott verzió.
  • T–35B: Egy prototípus, új motorral
  • SZU–7: 3 önjáró löveg prototípus a T–35 alvázán. 254, 305, illetve 400 mm-es lövegekkel ellátva.
  • SZU–14: önjáró löveg a T–35 alvázán.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz T–35 témájú médiaállományokat.
  • Zaloga, Steven J., James Grandsen. Soviet Tanks and Combat Vehicles of World War Two. London: Arms and Armour Press (1984). ISBN 0-85368-606-8 
  • Solyankin, M.Pavlov, I.Pavlov, I.Zheltov. Otechestvennye Bronirovannye Mashiny (Homeland Armored Machines) 20th Century, Vol. I, 1905-1941, 1st Edition (Russian), Moscow: Publishing Center "Eksprint", 343. o (2002). ISBN 5-94038-030-1 

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a T-35 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.