L3 (kisharckocsi)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
L3
Spanish CV33 at El Goloso.jpg
L3/35 kisharckocsi

Típus kisharckocsi
Fejlesztő ország  Olasz Királyság
Harctéri alkalmazás
Alkalmazó országok  Olasz Királyság
Ausztria Ausztria
 Brazília
 Bolgár Királyság
 Kínai Köztársaság
Magyar 1919–1946 Magyar Királyság
 Független Horvát Állam
Spanyol 1945–1977 Francoista Spanyolország
Flag of Iraq (1921–1959).svg Iraki Királyság
 Nicaragua és mások
Szolgálatban 1933–1947
Gyártó FiatAnsaldo
Gyártási időszak 1933–1942
Gyártási darabszám ~2700
Gyártási költség 89 890 líra (1933-ban)
Háborús részvétel osztrák polgárháború, második kínai–japán háború, abesszíniai háború, spanyol polgárháború, magyar–szlovák kis háború, Albánia olasz megszállása, brit–iraki háború, második világháború
Általános tulajdonságok
Személyzet 2 fő
Hosszúság 3,15 m
Szélesség 1,4 m
Magasság 1,2 m
Tömeg 2900-3200 kg
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 5–14 mm
Elsődleges fegyverzet 1 db 6,5 mm-es Breda géppuska
2 db 8 mm-es Breda géppuska (1935-től)
Műszaki adatok
Motor FIAT-SPA CV3 vízhűtéses benzinmotor
Teljesítmény 32 kW (43 LE)
Felfüggesztés forgóváz
Sebesség 42 km/h
Hatótávolság 110-125 km

Az L3 vagy korábbi nevén Carro Veloce 33, rövidítve C.V.33 (a Carro Veloce magyarul: „gyors jármű”) az Olasz Királyi Hadsereg (Regio Esercito) egy kisharckocsitípusa volt, amelyet a második világháború alatt és az azt megelőző konfliktusokban üzemeltetett. A gyártása 1933-ban kezdődött meg a C.V.33 típussal, amelyet 1935-ben a modernizált C.V.35 követett. Utolsó típusváltozata, a C.V.38, 1938-ban lett kifejlesztve. A típus ebben az évben új típusjelezést kapott: a C.V.33 L3/33, a C.V.35 L3/35, a C.V.38 pedig 1940-től L3/38 jelezésre módosult.

A harckocsit számos konfliktusban alkalmazták. Bevetették Kínában, Spanyolországban, Franciaországban, a Balkánon, Észak-Afrikában, Olasz Kelet-Afrikában, Olaszországban és a Szovjetunióban egyaránt.

Fejlesztés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A C.V.33 a brit Carden-Loyd kisharckocsi olasz továbbfejlesztése. A Carden-Loyd licencét a Fiat szerezte meg 1929-ben. Az első prototípus még ebben az évben elkészült C.V.29 vagy Carro Veloce modello 1929 típusjelzéssel. A tervezési cél mozgékony, élőerő ellen hatékony és gyalogsági fegyverekkel nem leküzdhető páncélos harcjármű kialakítása volt. A „Carro Veloce”, azaz gyorsharckocsi, az akkori olasz elképzeléseknek teljesen megfelelt, amely gyorsharckocsikból és teherautón szállított gyalogságból álló gépesített hadosztályokat kívánt felállítani. A C.V.29 csak a puskagolyók ellen nyújtott védelmet és összesen 20 tesztmodell készült, amelyeket gyakorlatokon használtak és a fejlettebb C.V.33 alapjául szolgáltak. A tervezést az Ansaldo cég végezte.[1]

Harctéri alkalmazás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A C.V.33-at 1933-tól kezdve minden olasz harci cselekményben alkalmazták egészen 1945-ig. 1934 decembere és 1935 januárja között a Saar-vidéken állomásozó olasz kontingens használta. Az 1935–36-os abesszíniai háborúban néhány századnyi könnyű harckocsi vett részt. Jelentős harci alkalmazásra először a spanyol polgárháborúban került sor. Tercio közelében látták a Spanyol Idegenlégiót C.V.33-asokal Francisco Franco katonáit segítve. A guadalajarai csatában azonban alulmaradtak a szovjet T–26-osok 37 és 45 mm-es lövegeivel szemben ezért páncéltörő ágyúkat vontattak magukkal. Albánia megszállásakor a 131. Centauro páncéloshadosztály 31. ezrede rendelkezett ezzel a típussal.

A második világháborúban először Aosta térségében vetették be a francia vonalak ellen az 1940-es franciaországi hadjárat idején. Az L3/33-asok és L3/35-ösök azonban gyengén teljesítettek és veszteségeket szenvedtek az ellenséges aknáktól. Az 1940-41-ben zajló albániai harcok során a Vojussa vonalon vett rész a 31. ezred, azonban a harckocsi már túl elavultnak bizonyult a görög páncéltörő fegyverekkel szemben. A jugoszláv fronton 1941-től a 4. Littorio gyalogoshadosztály 33. ezrede és a Centauro 31. ezrede használta a L3/33-as és L3/35-ös típust. A megszállásban és a partizánok elleni harcokban használták. Az 1943-as szeptemberi olasz kiugrást követően a németek kezére kerültek, néhány darabot Tito partizánjai zsákmányoltak. A németek Panzerkampfwagen L3/35 731(i) jelzéssel látták el.

Olasz Kelet-Afrikában 39 jármű állomásozott, azonban alkatrészhiány miatt nem vettek részt a hadműveletekben. Az észak-afrikai hadjárat korai szakaszában az olaszok 318 járművel rendelkeztek az L3 különböző típusaiból. A brit tankok és páncéltörő fegyverek elleni elégtelen hatékonysága miatt az 1940-41 téli Compass hadművelet során számuk gyakorlatilag nullára csökkent. 1941 tavaszán a 132. Ariete páncéloshadosztály 117 L3-ast kapott (ebből 24 lángszóróval felszerelt), amelyek részt vettek a tengelyhatalmak ellentámadásában. 1942 elejére csak néhány, többnyire működésképtelen példány maradt.

A keleti fronton az Olasz Expedíciós Hadtest (Corpo di spedizione italiano in Russia, CSIR) 61 járművel rendelkezett a „San Giorgio” hadtestben. Azonban a mostoha környezeti feltételek és az alkatrészhiány miatt számuk erősen megfogyatkozott.

A L3-asok rész vettek Dél-Franciaország és Korzika megszállásában 1942 novemberében. 1943 szeptemberéig a megszálló olasz csapatok használták, ezután német kézre kerültek. A Korzikán állomásozó olaszok rövid ideig harcoltak a németekkel.

Az olasz kiugrást követően néhány L3 Róma németek elleni védelmében vett részt. Az Olasz Szociális Köztársaság a partizánok elleni harcokban vetette be egészen 1945 áprilisáig. A megmaradt példányok a partizánok kezére kerültek, akik katonai parádén vonultak fel velük.

A háború után néhány évig még használatban maradt az L3. A hadsereg kiképzéseken demonstrációs céllal használta, a rendőrség pedig rendfenntartásra.

Változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

L3/33[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az eredeti C.V.33 egy forgótorony nélküli, alacsony felépítésű kisharckocsi volt. Mindkét oldalán hat-hat bonyolult, kis méretű futógörgő volt, ezek látták el az igencsak sérülékeny lánctalp felfüggesztését. A harckocsit két fő kezelte: egyikük vezette a harckocsit, a másik pedig a géppuskát kezelte. 12 mm-es páncélzat védte és fegyverzete egy 6,5 mm-es géppuska volt.

L3/35[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A C.V.35 a C.V.33 továbbfejlesztése kissé megnövelt hatótávolsággal és javított páncélzattal. Az elülső páncélzatot 13,5 mm-re erősítették, oldalt 8,5, hátul pedig 6 mm-es páncélzatot kapott. A meghajtásról egy 42 LE-s motor gondoskodott. 1936 májusában született meg az az ötlet miszerint az L3-at bukótoronnyal kéne ellátni, ami sokat bőví­tette a harckocsi igencsak szűkös felhasználhatósági területét. Szükséges volt a személyzet megfigyelési lehetőségein javítani, mivel a kisharckocsiból szinte alig lehetett kilátni. Így megszületett az az ötlet hogy kisharckocsit ellátják egy parancsno­ki kupolával amiben 7 darab figyelőprizmát helyeztek el. Összesen 45 darab L3-at szereltek fel ezzel a kupolával. Kormányműve botkor­mányos, a motort a test hátsó részében, keresztben helyezték el, így a motort üzemzavar esetén a küzdőtérből is lehetett ja­vítani.

L3/35 cc[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az L3/35 cc („contro carro”) a C.V.35 egy páncélvadász változata volt, amelyet egy 20 mm-es Solothurn páncéltörő puskával szereltek fel. A puskát a német Rheinmetall egy svájci üzemében gyártották és a 35 mm-es páncélzatot is képes volt átütni, ezért számos L3-at alakítottak át ezen változatra.[1]

L3 Lf[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az L3 Lf (Lancia fiamme, „lángszóró”) az L3 lángszórós változata volt. A fejlesztése 1935-ben kezdődött meg. Az egyik géppuskát cserélték lángszóróra a működtetéséhez szükséges üzemanyagot egy a tankhoz kapcsolt páncélozott pótkocsiban vontatták.[2] A későbbi változatoknál már egy az L3 motorrészéhez rögzített tartályt alkalmaztak. A jármű 3,2 tonnát nyomott, a pótkocsiban 500 liter üzemanyagot szállított.[3] A lángszóró lőtávolsága 35 méter volt, de egyes források 100 métert is említenek.[3] Észak-Afrikában állomásoztak, de nincs róla feljegyzés, hogy részt vettek volna a harcokban.[4]

Az L3 Lf az abesszíniai háborúban, Spanyolországban, Franciaországban, a Balkánon, Olasz Észak-Afrikában és Olasz Kelet-Afrikában tűnt fel a harcokban.

L3/38[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az L3/38 (1940 előtt C.V.38) volt az L3 legkésőbbi modellje, főként brazil exportra gyártották. A fegyverzete egy 13,2 mm-es Breda mod.31 Tipo Marina nehézgéppuska vagy 20 mm-es Breda páncéltörő puska volt. A páncélzatát 8-14 mm-re erősítették, tömege 3,5 tonnára nőtt. Az forgóvázon és a felfüggesztésen számos változtatást hajtottak végre, négy-négy görgő jutott két forgóvázra (a korábbi hat helyett), amely finomabb előrehaladást biztosított. Olasz alkalmazása nem volt jellemző, a szicíliai hadjárat során bukkant fel néhány példány, a többségét később a németek használták. Mintegy 200 db készült ebből a típusból.[1]

A fő típusok összehasonlítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

L3/33 L3/35 L3/38
Méretek (H-Sz-M) 3,03 x 1,4 x 1,2 m 3,17 x 1,4 x 1,3 m 3,17 x 1,5 x 1,3 m
Tömeg 2900 kg 3200 kg 3500 kg
Személyzet 2 fő 2 fő 2 fő
Motor Fiat SPA CV1 38 LE Fiat SPA CV3 43 LE Fiat 122AC/B 42/46 LE
Sebesség (úton/terepen) 42/26 km/h 42/26 km/h 45/26 km/h
Hatótávolság 125 km 125 km 110 km
Fegyverzet 1 db 6,5 mm-es Breda géppuska 2 db 8 mm-es Breda géppuska 1 db 13,2 mm-es Breda nehézgéppuska v.
1db 20 mm-es Breda páncéltörő puska
Páncélzat 5-12 mm 6-13,5 mm 8-14 mm
Gyártási darabszám ~1200 ~1300 ~200

Egyéb adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Mászóképesség: 45°
  • Gázlóképesség: 0,7 m
  • Árokáthidaló képesség: 1,45 m
  • Lőszerjavadalmazás: 120 db ágyú- vagy 4000 db géppuskalőszer
  • Üzemanyagtartály: 65 l

Magyar vonatkozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Még 1933-ban az Olasz–Magyar Fegyverzeti Bizottság megállapodott a kisharckocsi bemutatójában. 1934 júniusában érkezett meg az első C.V.33. kipróbálásra. A bemutató során elnyerte a Magyar Királyi Honvédség szakértőinek tetszését, s 1935-ben meg is rendelték az első 68 darabot, amelyeket 35M kisharckocsi néven rendszeresítettek.[5] Ezzel a C.V. lett a magyar páncélos erők első harckocsija. 1935 augusztusa és 1936 márciusa között érkeztek meg a fegyvertelen kisharckocsik, az első darab C.V.33.-as a többi javított C.V.35.-ös volt. 1936 végéig további 83 jármű érkezett, az összesen 151 példányszámú állományával a C.V. vált a magyar hadsereg legnagyobb példányszámban alkalmazott külföldi gyártású harckocsijává.[5] Fegyverzetét magyar gyártmányú 34/37M 8 mm-es Gebauer ikergéppuskára cserélték, 1936-ban a V–3 harckocsihoz fejlesztett bukótoronnyal látták el, 45 harckocsira periszkópos figyelőtornyot is építettek.[5] Több kisebb kiegészítés után 1938-ra állt össze a harckocsi, ám ekkorra elavulttá vált: gyenge páncélzat, kis sebesség, a parancsnok és vezető rossz kilátása, páncéltörő fegyverek és rádió hiánya jellemezte. 1938-ban megállapították, hogy alapvető feladatainak ellátására, a menetbiztosításra és felderítésre is alkalmatlan, ennek ellenére részt vett Kárpátalja visszafoglalásában, az 1940-es erdélyi és 1941-es délvidéki bevonulásokban, s még a Szovjetunió megtámadásakor is felvonultatta a Gyorshadtest.[5] 1941 szeptemberétől a megmaradt példányokat csak kiképzési célokra használták. 1942-től 10-10 darabot kapott a rendőrség és a csendőrség, 1 darabot a cserkészek, további 10 darabot csökkentett fegyverzettel (egy géppuska) a Független Horvát Állam.[5]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c Carro Veloce CV33/35/38 (angol nyelven). Tanks Encyclopedia. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  2. "Flame-Throwing Tank Practices For War" Popular Mechanics, August 1937
  3. ^ a b Forty, George. The complete guide to tanks and armoured fighting vehicles. Hermes House, 73. o (2006). ISBN 978-1-84681-110-4 
  4. CV-33 accession record Bovington Tank Museum
  5. ^ a b c d e Bíró Ádám, Éder Miklós, Sárhidai Gyula. A Magyar Királyi Honvédség külföldi gyártású páncélos harcjárművei 1920–1945. Petit Real könyvkiadó (2006) 

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bombay, László dr. – Gyarmati, József – Turcsányi, Károly dr. (1999): Harckocsik. Zrínyi kiadó, Budapest ISBN 963-327-332-3

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a CV33 című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a szócikk részben vagy egészben a L3/33 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz L3/35 témájú médiaállományokat.