SZU–85

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
SZU-85
Czerniaków SU-85.JPG
Egy SZU–85-ös a Lengyel Hadimúzeumban.

Fejlesztő ország  Szovjetunió
Harctéri alkalmazás
Szolgálatban 1943 -
Gyártási időszak 1943 közepétől 1944 végéig
Gyártási darabszám 2050
Általános tulajdonságok
Személyzet 4 fő
Hosszúság 8,15 m
6,1 m
Szélesség 3 m
Magasság 2,45 m
Tömeg 29,6 tonna
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 20-75 mm
Elsődleges fegyverzet 85 mm-es D-5T harckocsiágyú
Másodlagos fegyverzet nincs
Műszaki adatok
Motor V–2K típusú, V12-es hengerelrendezésű dízelmotor
Teljesítmény 500 LE
Sebesség 55 km/h
Hatótávolság 400 km

A SZU–85 (oroszul: Самоходная установка / Szamohodnaja Usztanovka) egy második világháborúban hadrendbe állított szovjet páncélvadász, melyet a Tigris I és Párduc harckocsik ellensúlyozására fejlesztettek ki. A 85-ös szám a típus lövegének űrméretére utal.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháború elején a KV-1 és T-34-es típusok elegendő tűzerőt képviseltek a német harckocsikkal szemben, ám a háború későbbi szakaszában megjelenő Tigris I és Párduc harckocsik ellen hatástalannak bizonyultak. A legelterjedtebb 76,2 mm-es szovjet páncéltörő ágyúk csak közvetlen közelről voltak képesek átlőni az új német közepes és nehéz harckocsik páncélzatát.

A speciális teszteken bebizonyosodott hogy a Tigris I-es harckocsi páncélzatának áttörésére a 85 mm-es légvédelmi és a 122 mm-es tüzérségi ágyú a legalkalmasabb. A próbák tanulságai alapján a Petrov tervezőirodát és a CAKB-t bízták meg hogy fejlesszen ki egy 85 mm-es löveggel felszerelt páncélvadászt, a SZU-122-es önjáró tarack alvázának felhasználásával.

1943. május 5-én a Petrov tervező iroda megkezdte a munkálatokat, hogy a SZU–122-es önjáró löveget átfegyverezhessék a 85 mm-es légvédelmi ágyúval. Ezzel egyidőben a CAKB a SZU 122-es önjáró tarack, valamint az S-18-as páncéltörő löveg egyesítésén dolgozott. A tökéletesített bölcsővel és lövegpajzzsal ellátott S-18-as ágyút Uralmaszavodba szállították. A kísérletek végül kudarcot mondtak, mivel a SZU–122-es eredeti felépítménye nem volt elég tágas az S-18-as löveg elhelyezéséhez. A felépítmény újratervezésétől az idő szűkössége és a költségek miatt elálltak és két további változatot hoztak létre.

Az első típus SZU-85-I - a SZU-122-es hagyományos felépítményével készült, de új bölcsővel és lövegpajzsal látták el. A védő géppuskát a korlátozott szabad hely miatt elhagyták. A SZU-85-IV változat szintén a SZU-122-esen alapult de a páncéltest elejét módosították. Mindkét változatot a 85 mm-es S-18-as ágyúval szerelték fel.

A D-5S löveg a próbák során jobb ballisztikai tulajdonságot mutatott és megbízhatóbb volt mint az S-18-as, ezért a teszteket végül a Petrov tervező iroda által kifejlesztett SZU-85-II típusjelzésű páncélvadász nyerte.

Gyártás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A SZU 85-ös páncélos alváza és erőátviteli rendszere megegyezett a T-34/76-os harckocsival, ebből kifolyólag a két típus páncélvédettsége és menettulajdonsága is nagyon hasonló volt. A sorozatgyártás ezáltal leegyszerűsödött, mivel az újonnan létrehozott páncélvadász már meglévő típusokon alapult. 1943 közepétől kezdve gyártották sorozatban, az első járművek augusztusban jutottak el a harcoló alakulatokhoz. A T-34/85-ös harckocsik megjelenésé azonban fokozatosan kiszorította a SZU-85-ös páncélvadászokat. A típus gyártását végül 1944 végén leállították és átáltak a jóval hatékonyabb SZU-100-as páncélvadász sorozatgyártására.

Tűzerő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szu-85 páncélvadász a 13. lengyel önjáró tüzérségi ezred szolgálatában

A 85 mm-es D-5S típusú löveghez összesen 48 db lőszert málháztak és további 1500 db lőszer állt rendelkezésre a személyzet által használt géppisztolyokhoz. A 85 mm-es ágyú 1000 m-es távolságból képes volt átütni 86 mm vastag, 30 fokos dőlésű, homogén hengerelt acélpáncélt. Ez elegendőnek bizonyult a Panzer IV-es és Tigris I-es harckocsik leküzdéséhez.

Harci alkalmazás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A típus első éles bevetésére az 1943-as Dnyeperi átkelésnél került sor. Hamarosan nagy népszerűségre tett szert az orosz páncéloslegénység köreiben mivel elegendő tűzerővel rendelkezett a német közepes és nehéz harckocsik leküzdéséhez. Az 1021-es önjáró tüzérségi ezred körülbellül 100 német páncélost semmisített meg az 1944-es nyári offenzíva alatt.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz SZU–85 témájú médiaállományokat.