SZU–85
| SZU-85 | |
 |
|
| Egy SZU–85-ös a Lengyel Hadimúzeumban. | |
|
|
|
| Fejlesztő ország |  Szovjetunió |
| Harctéri alkalmazás | |
| Szolgálatban | 1943 - |
| Gyártási időszak | 1943 közepétől 1944 végéig |
| Gyártási darabszám | 2050 |
| Általános tulajdonságok | |
| Személyzet | 4 fő |
| Hosszúság | 8,15 m 6,1 m |
| Szélesség | 3 m |
| Magasság | 2,45 m |
| Tömeg | 29,6 tonna |
| Páncélzat és fegyverzet | |
| Páncélzat | 20-75 mm |
| Elsődleges fegyverzet | 85 mm-es D-5T harckocsiágyú |
| Másodlagos fegyverzet | nincs |
| Műszaki adatok | |
| Motor | V–2K típusú, V12-es hengerelrendezésű dízelmotor |
| Teljesítmény | 500 LE |
| Sebesség | 55 km/h |
| Hatótávolság | 400 km |
A SZU–85 (oroszul: Самоходная установка / Szamohodnaja Usztanovka) egy második világháborúban hadrendbe állított szovjet páncélvadász, melyet a Tigris I és Párduc harckocsik ellensúlyozására fejlesztettek ki. A 85-ös szám a típus lövegének űrméretére utal.
Tartalomjegyzék |
Előzmények [szerkesztés]
A második világháború elején a KV-1 és T-34-es típusok elegendő tűzerőt képviseltek a német harckocsikkal szemben, ám a háború későbbi szakaszában megjelenő Tigris I és Párduc harckocsik ellen hatástalannak bizonyultak. A legelterjedtebb 76,2 mm-es szovjet páncéltörő ágyúk csak közvetlen közelről voltak képesek átlőni az új német közepes és nehéz harckocsik páncélzatát.
A speciális teszteken bebizonyosodott hogy a Tigris I-es harckocsi páncélzatának áttörésére a 85 mm-es légvédelmi és a 122 mm-es tüzérségi ágyú a legalkalmasabb. A próbák tanulságai alapján a Petrov tervezőirodát és a CAKB-t bízták meg hogy fejlesszen ki egy 85 mm-es löveggel felszerelt páncélvadászt, a SZU-122-es önjáró tarack alvázának felhasználásával.
1943. május 5-én a Petrov tervező iroda megkezdte a munkálatokat, hogy a SZU–122-es önjáró löveget átfegyverezhessék a 85 mm-es légvédelmi ágyúval. Ezzel egyidőben a CAKB a SZU 122-es önjáró tarack, valamint az S-18-as páncéltörő löveg egyesítésén dolgozott. A tökéletesített bölcsővel és lövegpajzzsal ellátott S-18-as ágyút Uralmaszavodba szállították. A kísérletek végül kudarcot mondtak, mivel a SZU–122-es eredeti felépítménye nem volt elég tágas az S-18-as löveg elhelyezéséhez. A felépítmény újratervezésétől az idő szűkössége és a költségek miatt elálltak és két további változatot hoztak létre.
Az első típus SZU-85-I - a SZU-122-es hagyományos felépítményével készült, de új bölcsővel és lövegpajzsal látták el. A védő géppuskát a korlátozott szabad hely miatt elhagyták. A SZU-85-IV változat szintén a SZU-122-esen alapult de a páncéltest elejét módosították. Mindkét változatot a 85 mm-es S-18-as ágyúval szerelték fel.
A D-5S löveg a próbák során jobb ballisztikai tulajdonságot mutatott és megbízhatóbb volt mint az S-18-as, ezért a teszteket végül a Petrov tervező iroda által kifejlesztett SZU-85-II típusjelzésű páncélvadász nyerte.
Gyártás [szerkesztés]
A SZU 85-ös páncélos alváza és erőátviteli rendszere megegyezett a T-34/76-os harckocsival, ebből kifolyólag a két típus páncélvédettsége és menettulajdonsága is nagyon hasonló volt. A sorozatgyártás ezáltal leegyszerűsödött, mivel az újonnan létrehozott páncélvadász már meglévő típusokon alapult. 1943 közepétől kezdve gyártották sorozatban, az első járművek augusztusban jutottak el a harcoló alakulatokhoz. A T-34/85-ös harckocsik megjelenésé azonban fokozatosan kiszorította a SZU-85-ös páncélvadászokat. A típus gyártását végül 1944 végén leállították és átáltak a jóval hatékonyabb SZU-100-as páncélvadász sorozatgyártására.
Tűzerő [szerkesztés]
A 85 mm-es D-5S típusú löveghez összesen 48 db lőszert málháztak és további 1500 db lőszer állt rendelkezésre a személyzet által használt géppisztolyokhoz. A 85 mm-es ágyú 1000 m-es távolságból képes volt átütni 86 mm vastag, 30 fokos dőlésű, homogén hengerelt acélpáncélt. Ez elegendőnek bizonyult a Panzer IV-es és Tigris I-es harckocsik lekűzdéséhez.
Harci alkalmazás [szerkesztés]
A típus első éles bevetésére az 1943-as Dnyeperi átkelésnél került sor. Hamarosan nagy népszerűségre tett szert az orosz páncéloslegénység köreiben mivel elegendő tűzerővel rendelkezett a német közepes és nehéz harckocsik leküzdéséhez. Az 1021-es önjáró tüzérségi ezred körülbellül 100 német páncélost semmisített meg az 1944-es nyári offenzíva alatt.
Források [szerkesztés]
- Tim-Bean-Will Fowler. Szovjet harckocsik a II. világháborúban. Hajja & Fiai Könyvkiadó (2004). ISBN 963 9329 83 5
- battlefield.ru
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
