Panzerkampfwagen VI B

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tiger II
Bovington Tiger II grey bg.jpg
Panzerkampfwagen VI Ausf. B Tiger II

Általános tulajdonságok
Személyzet 5
Hosszúság 7,62 (lövegcsővel 10,28) m
Szélesség 3,755 m
Magasság 3,09 m
Tömeg 68,5 tonna (Porsche toronnyal)
69,8 tonna (Henschel toronnyal)
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat Torony: 185/82/82 mm
Páncéltest:150/82/82 mm
Felső részek: 25 mm
Elsődleges fegyverzet 8,8 cm KwK 43 L/71 űrmérethosszal
Másodlagos fegyverzet 2-3 db 7,92 mm MG34
Műszaki adatok
Motor V-12 Maybach HL 230 P30
Teljesítmény 700 lóerős benzinmotor (515 kW)
Felfüggesztés torziós rugó
Sebesség 37 km/h
Fajlagos teljesítmény 10 LE/t
Hatótávolság 170 km

A Panzerkampfwagen VI Ausf. B német nehézharckocsi, amelyet a második világháborúban a PzKpfw VI Tiger I és a PzKpfw V Panther tapasztalatai alapján fejlesztettek ki. Ismert még Tiger (Tigris) II, vagy Königstiger néven is („Királytigris”). Az utóbbit a szövetséges (amerikai és brit) katonák által használt Royal Tiger vagy King Tiger után. A Königstiger a Kingtiger fordítása, de németül a bengáli tigris neve, és a német hadsereg hivatalosan sohasem használta. Német katonai jelölése Sd.Kfz. 182.

A fejlesztés története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Királytigris kifejlesztése egészen 1941 május 26-ig vezethető vissza, ekkor döntöttek a 35–45 tonna kategóriájú nehéz harckocsik fejlesztési ütemének felgyorsítása mellett. A Barbarossa hadművelet tapasztalatai további lendületet adtak a programnak, amellyel a Henschel, a Porsche GmbH, valamint a Krupp vállalatot bízták meg. Utóbbi cégnek a Flak 41 légvédelmi löveg önjáró változatának elkészítése volt a feladata. A Porsche a korábbi VK4501(P) modell alvázát és erőátviteli rendszerét vette alapul, a felépítmény kialakításán és a lövegtorony elhelyezésén viszont változtattak, okulva a Pz V és Pz VI típusok összehasonlításából, többnyire döntött páncélzattal látták el a korábbi függőleges páncélborítás helyett. Végül a VK4503(H) terveit fogadták el, ezek közül az első 50 példányt a Krupp által megkonstruált lövegtoronnyal szerelték fel, ennek gyártását azonban törölték, miután kiderült, hogy az íves lövegpajzs úgy térítette el az ellenséges lövedékeket, hogy azok a lövegtorony és a törzs találkozásánál csapódtak be. A Krupp vállalat tervezőmérnökei ezért egy új lövegtoronnyal álltak elő, amely elődjénél jobb védelmet biztosított, továbbá a tágasabb belső tér miatt a lőszer javadalmazást 6 darab lőszerrel egészítették ki.[1]

A gyártásra kerülő Henschel-féle Tigris változat – neve ellenére – inkább a Párduc leszármazottjának tekinthető, mintsem a Tigris I harckocsi továbbfejlesztett változatának. A tervezőmérnökök ugyanis felismerték, hogy a gyártási folyamatok szabványosítása komoly előnyökkel jár, ezért megpróbálták összehangolni a Párduc és a Királytigris alkatrészeinek gyártását. Például a vezető és a rádiós búvónyílásai megegyeztek, és a két harckocsi páncéltestének kialakítása is nagyon hasonló volt.

1944 januárja és 1945 márciusa között összesen 492 darab Királytigrist gyártottak. A termelés üteme 1944 augusztusában érte el a maximumot, ezidőtájt 94 példány gördült le a gyártósorról. A legtöbb egyszerre hadra fogható Királytigris 1944 szeptemberében 226 darab volt. Az előirányzat szerint eredetileg a német gyáraknak összesen 1500 Királytigrist kellett volna legyártaniuk, ám ez meghiúsult, mivel a szövetséges légierő gyakorlatilag porrá zúzta a német infrastruktúrát, és az ipari komplexumokban is komoly károkat tettek. Az 1944 szeptember 22 és október 7-e között végrehajtott szövetséges légitámadások során a kasseli harckocsigyár 95%-a megsemmisült.[2]

A gyártósorról 1944 január és szeptember között legördülő Királytigriseket - az első három prototípus kivételével - zimmeritbevonattal látták el, amely a mágneses aknák feltapadását akadályozta meg. Néhány járművet mélyvízi átkelésre alkalmassá tettek, de erre főként kísérleti célok miatt került sor. Mindemellett a gyártási időszak alatt folyamatos változtatásokat eszközöltek, hogy javítsanak a típus harcértékén, ám ezek a módosítások összességében nem befolyásolták számottevően a harckocsi küllemét és teljesítményét.

A Tigris II gyártása
Dátum 1943 nov. 1943 dec. 1944 jan. 1944 febr. 1944 márc. 1944 ápr. 1944 máj. 1944 jún. 1944 júl. 1944 aug. 1944 szept. 1944 okt. 1944 nov. 1944 dec. 1945 jan. 1945 febr. 1945 márc. össz.
Gyártott példány-
szám (db)
1 0 5 5 6 6 15 32 45 94 63 26 26 56 40 42 30 492

Mechanikai problémák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tigris II-eseket a gyárból azonnal a frontra küldték, ahol hamarosan kiderült, a gyártás utáni tesztek és az előzetes vizsgálatok elhagyása számos technikai következménnyel járt. A kormányberendezés tönkrement a jármű súlya miatt, ráadásul a motor hajlamos volt a túlmelegedésre és meghibásodásokra, ezenfelül a benzinmotor fogyasztása is magasabb volt a dízelüzemű változatokhoz képest. Ahogyan a Henschel & Sohn főtervezője, Erwin Adlers is megemlítette, „A meghibásodásokat annak a ténynek tulajdoníthatjuk, hogy a Tigris II a teszteredmények hasznosítása nélkül került sorozatgyártásra.”

Tűzerő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tigris II-t a második világháború egyik legerősebb páncéltörő fegyverével, a 8,8 cm-es KwK 43 L/71 löveggel szerelték fel, amely valamennyi amerikai, brit és szovjet harckocsit képes volt megsemmisíteni 1000–2000 méter távolságból. A cső hosszúsága elérte az 6248 mm-t, így a lövedék több ideig állt kölcsönhatásban a lőporgázzal, ez magasabb torkolati sebességet és jobb páncéltörő képességet biztosított. A harckocsi összesen 86 darab lőszert vihetett magával, ebből 22 a lövegtorony hátuljában, további 48 pedig a törzs belső oldala mentén került elhelyezésre.

A 88 mm-es KwK 43 L/71 típusú harckocsi löveghez használt lőszerek
Név Típus Tömeg Kezdősebesség 100 m 500 m 1000 m 1500 m 2000 m
PzGr.39 szélsapkás páncéltörő gránát 10,2 kg 1000 m/s 202 mm 185 mm 165 mm 148 mm 132 mm
PzGr.40 keményfémmagvas páncéltörő gránát 7,3 kg 1130 m/s 237 mm 217 mm 193 mm 170 mm 152 mm
HI.Gr.39 kumulatív páncéltörő gránát 10 kg 880 m/s 90 mm 90 mm 90 mm n/a n/a
HE robbanógránát 7,14 kg 840 m/s n/a n/a n/a n/a n/a
Gr.39 HL repeszgránát 7,65 kg 600 m/s n/a n/a n/a n/a n/a
  • Az adatok 30°-os becsapódási szög esetén érvényesek. Harcászati körülmények között a páncéltörő lövedékek többsége ennél gyengébb teljesítményt nyújt, hiszen a becsapódási szögek is eltérnek a teszteken idealizált körülményektől.

Puszta tűzerő alapján a Királytigris akár 3500 m-es távolságból is meg tudta semmisíteni a Churchill, T-34/85, Cromwell illetve Sherman harckocsikat, ám az alacsonyabb találati valószínűségből adódóan ehhez legalább négy-öt lőszer felhasználására volt szükség. Takarékossági okokból ezért a legénység általában megvárta, míg az ellenséges harcjármű 2000 m-es távolságon belülre ér, így egy-két lövéssel is könnyedén elpusztíthatták az ellenséges páncélost, amely még abból a távolságból sem vehette fel a küzdelmet vele. Akadtak azonban olyan páncélos ászok, akik nem követték ezt a gyakorlatot, és nagyobb távolságból is kielégitő találati arányt értek el.

PzGr. 39/43[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szélsapkás páncéltörő gránát

Találati valószínűség 2,5×2 m célfelületen
Lőtáv Gyakorlótéren Harcban
100 m 100% 100%
500 m 100% 100%
1000 m 100% 85%
1500 m 95% 61%
2000 m 85% 43%
2500 m 74% 30%
3000 m 61% 23%
3500 m 51% 17%
4000 m 42% 13%

Ez volt a német páncélos fegyvernem hagyományos és legnagyobb mennyiségben alkalmazott páncéltörő lőszere. A löveghez rendelkezésre álló muníció mintegy felét az utóbbi lőszerváltozat tette ki.

PzGr. 40/43[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Volfrám-karbid-magvas páncéltörő gránát

Találati valószínűség 2,5×2 m célfelületen
Lőtáv Gyakorlótéren Harcban
100 m 100% 100%
500 m 100% 100%
1000 m 100% 89%
1500 m 97% 66%
2000 m 89% 47%
2500 m 78% 34%
3000 m 66% 25%
3500 m - -
4000 m - -

A 8,8 cm-es harckocsiágyú a PzGr.40 típusú volfrám-karbid-magvas páncéltörő lőszerrel volt a leghatékonyabb, ám 1943 végén ezt a lőszerfajtát már nem gyártották tovább, mivel a volfrámra mint ötvözőanyagra az alkatrészek és szerszámgépek gyártásához is szükség volt. 1944-ben a volfrám-karbid-magvas páncéltörő lőszerből már csak nagyon kevés mennyiség jutott el a páncélos alakulatokhoz, felhasználásukat pedig csak a legerősebben védett célok ellen engedélyezték.

Másodlagos fegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fegyverrendszer részét képezte két MG 34-es 7,92 mm-es géppuska, amelyek a gyalogság ellen nyújtottak védelmet. Ezek közül egyet a frontpáncélba süllyesztett gömbcsuklós foglalatba, egyet pedig a lövegcsővel párhuzamosítva szereltek be. A két fegyverhez összesen 5850 lőszert málháztak.

Mozgékonyság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tigris II mozgatásáról ugyanaz a 700 lóerő teljesítményű Maybach HL 230 P30 típusú benzinmotor gondoskodott, amely a Párduc harckocsit is mozgásra bírta, ez azonban nehezen tudott megbirkózni a 70 tonnás monstrum hatalmas tömegével. 10 LE/t fajlagos teljesítményének köszönhetően országúton maximum 38 km/h, míg terepen 17 km/h sebességgel tudott haladni. Az erőátviteli rendszer részét képezte a Maybach OLVAR EG 40 12 16 B típusú sebességváltó is, amelyet a Henschel új L 801-es kormányműrendszere egészített ki, ez lehetővé tette, hogy a nehézharckocsi a tengelye körül is meg tudjon fordulni. Hasonlóan a Tigris I-es harckocsihoz, a Királytigris felfüggesztése is átlapolt futógörgőkből állt, a krónikus kaucsukhiány miatt azonban elálltak a gumibevonatú futógörgők alkalmazásától, ezeket rugalmas acélból készült abroncsokkal igyekeztek kiváltani. Mivel a harckocsi túl széles volt ahhoz, hogy hagyományos német vasúti platókocsin lehessen szállítani, ezért a konstruktőrök kétfajta lánctalpváltozat rendszeresítése mellett döntöttek. Az első típus 660 mm széles volt, ezt a harckocsi szállítása során szerelték fel, egyéb esetben pedig a hagyományos 800 mm-es szélességű lánctalpakat használták.

A Tigris II harckocsik hatalmas össztömegüknek köszönhetően a legtöbb Kelet- és Nyugat-európai hídon nem kelhettek át, ezért előre megtervezett útvonalakon kellett haladniuk, ami jelentős harcászati hátrányt jelentett. Emellett a típus hajlamos volt a műszaki meghibásodásokra. A motor egyszerűen túl gyenge volt ahhoz hogy megfelelő menettulajdonságot biztosítson a német páncélosszörnyeteg számára. Ráadásul az ötvözőanyagok hiánya miatt az alkatrészek minősége 1944 és 1945 között sokat romlott ami műszaki hibákhoz vezetett.

Páncélzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Német Königstiger Budapesten, 1944 októberében

A Királytigris volt a második világháborús német harckocsifejlesztés csúcspontja, és akárcsak elődje, a Panther, rendelkezett a modern harckocsik minden lényeges tulajdonságával. Fontos újítás volt a döntött páncél, amelyet korábban a szovjet T–34-esnél sikerrel alkalmaztak. Ez hatékonyabb védelmet nyújtott a becsapódó lövedékek ellen, mint a PzKpfw IV, vagy a Tiger I esetében használt függőleges változat.

A Tigris II páncélzata papíron nagyon erős volt, ám a valóságban itt is közrejátszott a nyersanyaghiány. Megfelelő ötvözőanyagok híján ugyanis a páncélzat törékenyebbé vált, különösen a hegesztési varratok mentén. Ennek ellenére 150 és 180 mm vastag homlokpáncélját a legtöbb ellenséges páncélos képtelen volt átlőni, viszont oldal- és farpáncélzatát az 1944-ben rendszeresített szövetséges harckocsik (például Sherman Firefly, M26 Pershing, ISZ–2), páncélvadászok ( M18 Hellcat, M36 Jackson, SZU–100) és páncéltörő ágyúk át tudták törni. Repülőgépfedélzeti fegyverekkel és bombákkal, továbbá tüzérségi tűzzel szintén elpusztítható volt, mégis a legtöbb járművet a hajtáslánc túlterheltségéből adódó szinte folyamatos műszaki meghibásodások miatt kellett felrobbantva hátrahagynia a kezelőszemélyzetnek.

Királytigris a harcokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tigris II megérdemelt hírnévre tett szert a harcmezőn, amelyet nagyerejű páncéltörő lövegének és erős védőpáncélzatának köszönhetett, mivel azonban csak a háború utolsó előtti évében és csak kis mennyiségben rendszeresítették, jelentősége a harcokban csekély maradt.

Az Ardenneki offenzíva[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Ardenneki offenzíva volt a legutolsó nagyobb volumenű támadás, amellyel a németek megpróbálták magukhoz ragadni a hadászati kezdeményezést a Nyugati fronton. A hadműveletekben az 501. zászlóalj és az 506. SS zászlóalj 52 db királytigrise is részt vett, ám a sűrű Ardenneki erdőségek, valamint a keskeny utak miatt a típus csak korlátozottan volt alkalmas az ehhez hasonló, támadó hadműveletekre. A nehéz páncélosok lomhasága miatt Peiper úgy döntött, hogy harccsoportjának élére inkább a megbízhatóbb és mozgékonyabb Pz IV és Pz V-es harckocsikat állítja, míg a nehezebb Tigris II-eseknek a páncélososzlop végén haladva kellett felvenni a támadóék iramát. A nehézpáncélosoknak azonban csak akkor sikerült beérniük Peiper egységeit, amikor 1944 december 20-án Stoumont körül megállították az előrenyomulásukat. Másnap a szövetségesek La Gleize-nél bekerítették a harccsoportot. December 24-ére az alakulatnak nem maradt üzemanyag és benzin utánpótlása, ezért 35 harckocsit - köztük 6 királytigrist - kénytelenek voltak felrobbantani, hogy ne kerülhessenek a szövetségesek kezére. A hadjárat alatt összesen 20 királytigris veszett oda, de ebből csak 5 olyan harckocsi volt, amelyik a szövetségesek fegyvereinek esett áldozatul.

Harc Berlinért[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Változatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Jagdtiger – páncélvadász
  • Bergewagen – A Királytigris műszaki mentő változata
  • Befehlswagen Tiger II Ausf. B – parancsnoki változat

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A Tigris II-es harckocsihoz kétfajta lövegtorony készült, a legtöbb forrás az első 50 darab lövegtorony fejlesztését és gyártását a Porsche, míg a későbbi változatot a Henschel cégnek titulálja. A valóságban azonban mindkét lövegtorony megtervezése és előállítása is a Krupp társaság nevéhez fűződik
  2. Becslések szerint, ha ez nem következik be, összesen 657 Királytigris legyártása lett volna lehetséges.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bibliográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Könyvek, monográfiák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Roger Ford: A Tigris harckocsi, Hajja&Fiai Könyvkiadó Kft., 2000
  • Dr. S. Hart & Dr. R. Hart: A II. világháború német páncélosai , Hajja&Fiai Könyvkiadó Kft ISBN 963-9037-72-9 (1999)

Periodikumok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Haditechnika c. folyóirat cikkei:
    • Borus József: A Királytigrisek Magyarországon, 1944–1945. Haditechnika 1996/3, 49–50.
    • Lippai Péter: Az Sd. Kfz. 182 Königstiger (Panzer VI. B) harckocsi. Haditechnika 1996/3, 44–48.
    • Lippai Péter: Királytigrisek Magyarországon. Haditechnika 2000/2, 58–60.
    • Lippai Péter: Királytigrisek Magyarországon. Az 501. SS-nehézpáncélos-osztály magyarországi harcai. Haditechnika 2001/2, 65–70.
    • Lippai Péter: Királytigrisek Magyarországon. Az 503. nehézpáncélos-osztály magyarországi szereplése. Haditechnika 2001/3, 85–89.; 2001/4, 73–77.; 2002/1, 75–80.
    • Lippai Péter: Királytigrisek Magyarországon. Az 509. nehézpáncélos-osztály harcai Magyarországon. Haditechnika 2000/3, 93–95.; 2000/4, 84–88.
    • Sárhidai Gyula: Királytigrisek Budapesten. Haditechnika 1996/4, 64–65.
    • Schmidt László: A Tigris II (Királytigris) harckocsi. Haditechnika I. rész: 1998/4, 92–95.; II. rész: 1999/1, 66–68.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Panzerkampfwagen VI B témájú médiaállományokat.