Flakpanzer 38(t)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Flakpanzer 38(t)
Típus önjáró légvédelmi löveg
Fejlesztő ország  Harmadik Birodalom
Általános tulajdonságok
Személyzet 4 fő
Hosszúság 4,61 m
Szélesség 2,15 m
Magasság 2,55 m
Tömeg 9,8 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 10-15 mm
Elsődleges fegyverzet 20 mm-es FlaK 38 L/112.5
Másodlagos fegyverzet -
Műszaki adatok
Motor Praga AC, 6 hengeres benzinmotor 147 LE (110 kW)
Felfüggesztés laprugók
Sebesség 42 km/h
Fajlagos teljesítmény 15 LE/t
Hatótávolság 210 km

A Flakpanzer 38(t) (hivatalos nevén Flakpanzer 38(t) auf Selbstfahrlafette 38(t) Ausf M (SdKfz 140)) egy német önjáró légvédelmi ágyú volt a második világháborúban.

Tervezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A németek a csapat-légvédelmet különféle féllánctalpas vontatókra telepített önjáró légvédelmi lövegekkel biztosították (Sd.Kfz. 7/1, Sd.Kfz. 10/4). Ezek a járművek azonban sebezhetőnek bizonyultak, ezért már a háború elején igény mutatkozott egy teljesen páncélozott, lánctalpas alvázra épülő légvédelmi harcjárművekre. Az első ilyen próbálkozás eredménye az 1941-ben kis példányszámban épült Flakpanzer I könnyű légvédelmi-páncélos lett, amely azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A fejlesztéssel ezt követően leálltak, mivel, a Luftwaffe a háború első felében mind a keleti, mind az észak-afrikai fronton uralta a légtereket, és az ellenséges légi tevékenység is elenyésző volt. 1943-tól kezdve azonban a Wehrmacht számára egyre súlyosabb problémát jelentett a szövetségesek növekvő légifölénye. A ellenséges gépek jelentős veszteségeket okoztak a Wehrmacht számára, amit a német hadiipar már nehezen tudott pótolni.

1943 októberében Hitler engedélyt adott egy "ideiglenes megoldásnak" szánt típus sorozat gyártására, amely a Flakpanzer 38(t) Gepard elnevezést kapta. A Flakpanzer 38(t) alvázául a cseh gyártmányú LT-38-as harckocsi szolgált. A járművet 1943 novemberétől 1944 februárjáig gyártották és 1944-ben lépett szolgálatba. Mivel a jármű alapjául a 38(t) Ausf M alváza szolgált, így a motor majdnem középen helyezkedett el, a fegyverzetet pedig hátulra helyezték, egy különlegesen tervezett páncélozott részbe. A jármű fegyverzete egy 20 mm-es FlaK 38 típusú légvédelmi gépágyú volt, amely 180-220 lövés/perces tűzgyorsasággal és 3200 méteres maximális lőtávolsággal rendelkezett. A páncélzat felső része lehajtható volt, hogy lehetővé tegye a 360 fokos körbeforgatást alacsony irányzásnál. A löveget -5 és +90 fok közötti tartományban lehetett mozgatni. A jármű lőszerkészlete 1040 db 20 mm-es lövedékből állt. A II. világháború alatt összesen 141 Flakpanzer 38(t) készült, beleértve az egyszerű prototípust is.

Szolgálat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Flakpanzer 38(t)-ast szántak minden harckocsi alakulatba (Panzer Abteilung), mint légvédelmi fegyvert. A legtöbb jármű a nyugati frontra került, a maradékot a keleti frontra küldték. Az egyik használó alakulat a 12. SS Páncéloshadosztály volt.

Később a háborúban, a Flakpanzer 38(t) egyszerű 20 mm-es Flak főfegyverzete nem volt elégséges az ellenséges repülőgépek ellen, és könnyű prédává tette a járművet a szövetségesek zuhanóbombázói számára. Ezután az 1944-es év folyamán a járművet kezdték kiszorítani a sokkal ütőképesebb Flakpanzer IV-esek.

A páncélzat lehajtható felső része miatt a Flakpanzer 38(t)-t gyakran gyalogság, páncélozatlan vagy könnyen páncélozott járművek ellen vetették be.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Flakpanzer 38(t) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.