Hotchkiss H35
| Hotchkiss H35 | |
 |
|
| Izraeli Char léger modèle 1935 H modifié 39 | |
|
|
|
| Típus | könnyű harckocsi |
| Fejlesztő ország |  Franciaország |
| Harctéri alkalmazás | |
| Gyártási darabszám | 1200 |
| Általános tulajdonságok | |
| Személyzet | 2 fő |
| Hosszúság | 4,22 m |
| Szélesség | 1,95 m |
| Magasság | 2,15 m |
| Tömeg | 11 t |
| Páncélzat és fegyverzet | |
| Páncélzat | 40 mm a torony, 34 mm a páncéltest |
| Elsődleges fegyverzet | 37 mm SA 18 löveg |
| Másodlagos fegyverzet | 7,5 mm Mitrailleuse modèle 1931 |
| Műszaki adatok | |
| Motor | hathengeres 3480 cm³ |
| Teljesítmény | 78 LE |
| Felfüggesztés | horizontális spirál rugók |
| Sebesség | 28 km/h |
| Fajlagos teljesítmény | 7,1 LE/t |
| Hatótávolság | 129 km |
A Hotchkiss H35 vagy Char léger modèle 1935 H egy francia könnyű harckocsi volt, melyet a második világháború előtt fejlesztettek ki.
A jármű fejlesztését 1933-ban kezdték, mint egy viszonylag lassú, de jól páncélozott könnyű gyalogsági támogató harckocsi, de a típus hadrendbe állítását a francia gyalogság visszautasította, mivel nehéz volt irányítani terepen, így a francia lovasság rendszeresítette 1936-ban. 1938-tól egy továbbfejlesztett változat került sorozatgyártásra erősebb motorral, a Char léger modèle 1935 H modifié 39, melyet 1940-től egy hosszabb, sokkal erősebb 3,7 cm-es löveggel szereltek fel. A cél az volt, hogy a fejlesztett változat legyen a szabványos könnyű harckocsi, melyből legalább négyezer darabot gyártanak, hogy új páncélos hadosztályokat szereljenek fel velük mind a lovasság, mind a gyalogság számára, de az 1940 júniusi bukásig a két típusból összesen mintegy 1200 darabot gyártottak. A háború további részében Németország és szövetségesei használták a zsákmányolt Hotchkiss harckocsikat többféle módosított változatban.
Tartalomjegyzék |
Fejlesztés [szerkesztés]
1926-ban úgy döntöttek, hogy a gyalogos hadosztályok számára páncélos támogatást biztosítanak független harckocsizó zászlóaljak létrehozásával, amelyeket könnyű és olcsó gyalogsági harckocsival, a char d'accompagnement-el szerelnek fel. Erre a feladatkörre először a Char D1 harckocsit fejlesztették ki, amely, mint kiderült nem volt sem könnyű, sem olcsó. 1933-ban a Hotchkiss társaság a saját kezdeményezésére bemutatott egy tervet, hogy hogyan gyártsanak egy könnyebb tervezetet, amely az új technológia alkalmazásával készülne, vagyis öntött acélból készített alkotóelemekből egy egész páncéltestet gyártanának. 1933 június 30-án a Conseil Consultatif de l'Armement jóváhagyta a javaslatot. 1933 augusztus 2-án a részletek is ismertté váltak: a jármű súlya 6 tonna, páncélvédettsége 30 mm a teljes járművön. Három prototípust rendeltek a Hotchkisstől, de az egész francia ipart felkérték, hogy tegyenek alternatív javaslatokat. Ez lehetővé tette a Renault társaságnak, hogy lekörözze a Hotchkisst az első prototípus leszállításával, amelyet később a Renault R35 fejlesztésébe integráltak. 1935 január 18-án az első Hotchkiss prototípust bemutatták a Commission d'Expérience du Matériel Automobile-nak (CEMA) Vincennes-nél, habár a páncélzat még nem acélból készült; így lényegében egy gépfegyverrel felszerelt kisharckocsi volt, torony nélkül. 1935 márciusáig végezték a teszteket, mikor megérkezett a második prototípus, melyet május 6-ig teszteltek. Mindkét prototípust visszautasították, mivel 1934 június 21-én változtattak a jármű részletein, a páncélvastagságot 40 mm-re növelték. 1935 június 27-én a bizottság jóváhagyta a típust azzal a meghagyással, hogy a szükséges változtatásokat végrehajtják. Augusztus 19-én a harmadik prototípust is leszállították, melyet egy öntvény APX toronnyal szereltek fel, páncéltestét pedig újratervezték; szeptember 20-ig elvégezték a teszteket és jóváhagyták a prototípust. November 6-án megérkezett az első rendelés 200 járműről. Az első sorozatgyártott járművet 1936 szeptember 12-én szállították le, és még ugyanebben az évben két további megrendelés érkezett 92 és 108 járműről. 1937 január 1-jén 132 legyártott jármű állt készen.
Elutasította a gyalogság, elfogadta a lovasság [szerkesztés]
1936 december 4-ig az első sorozatgyártott járműveket ismét alaposan és intenzíven tesztelték. Ekkor mutatkozott meg, hogy terepen a kezelhetőség elfogadhatatlanul szegényes. Egyszerűen lehetetlen volt biztonságosan irányítani egyenetlen felületen, így rendkívüli veszélyt jelentett a közeli baráti gyalogságra nézve. Emiatt a gyalogság úgy határozott, hogy csak az első egyszáz harckocsit fogadja el, hogy két zászlóaljat szereljen fel a típussal: a 13e és a 38e Bataillon de Chars de Combat zászlóaljakat, a további beszerzést elutasította. A normális következménye ennek a határozatnak a gyártás leállítása lett volna, de politikai okok miatt ezt nem fogadták el. A további 300 járművet a lovasságnak ajánlották fel, mely fegyvernemnek el kellett fogadnia, mert nem kapott költségvetési hozzájárulást egyéb harckocsikra. Mivel a lovassági egységek többnyire az úthálózatokat használták, gyalogságuk pedig gépkocsikon közlekedett, a terepproblémának nem volt jelentős következménye a lovassági feladatkörben. Ezenfelül a H35 28 km/h sebességével valamivel gyorsabb volt, mint a Renault R35, amely 20 km/h sebességre volt képes, habár a gyakorlatban az átlagos sebessége kisebb volt, mint az R35 harckocsié, a rosszabb sebességváltó miatt.
Leírás [szerkesztés]
A Hotchkiss H35 egy kicsi jármű volt, 4,22 méter hosszú, 1,95 méter széles és 2,15 méter magas, súlya 11370 kg volt. A páncéltest hat öntvény páncélrészből tevődött össze, melyeket összecsavaroztak: a motortér, a küzdőtér, a páncéltest eleje és hátulja, illetve két hosszanti rész, jobb és bal alkotta a teknőt. Az öntvényezés lehetővé tette a döntött páncélzatnak, hogy optimalizálja a behajlás esélyét lövés következtében. Ennek ellenére a gyalogság igényeit nem elégítette ki a védelem szintje. A maximális páncélvastagság nem a részletezésben megadott 40 mm, hanem 34 mm volt. Ezenfelül ismétlődő minőségi problémák is voltak, mivel sok alvállalkozót alkalmaztak: először is a páncélzatot túl puhára gyártották; mikor megnövelték a keménységét túlságosan rideg lett és sok buborék keletkezett a páncélzatban, amik gyenge pontnak számítottak.
Két fős személyzete volt. A vezető jobb oldalon ült elöl, egy nagy öntvény búvónyílás mögött. A jármű vezetése igen kemény munka volt. A Hotchkiss nem rendelkezett a Cleveland differenciálművel, mellyel vetélytársa, a Renault fel volt szerelve, és kiszámíthatatlanul reagált az irányváltásokra. A fékek ezen nem sokat segítettek: túl gyengék voltak, főleg mikor lejtőről lefelé kellett vezetni. A sebességváltóval sem volt kevesebb gond: nehéz volt berakni a legmagasabb, ötödik sebességbe, így az elméleti csúcssebességet, a 28 km/h-át ritkán érték el vele. A harckocsi elkerülhetetlen durva kezelése a vezetőt nagy igénybevételnek tette ki. A mechanikai megbízhatóság gyenge volt. A felfüggesztés három forgózsámolyt tartalmazott oldalanként. Az első tíz sorozatgyártott jármű, melyeket különálló előszériának is lehet tekinteni, ívelt forgózsámoly oldalakkal készült; a későbbi járműveknek ez egyenes volt. A zsámolyok látszólag hasonlítottak az R35 típusúra, de horizontális spirál rugókat használtak hozzá a gumihengerek helyett. A harckocsit egy 78 lóerős, hathengeres, 3480 m³-es motor hajtotta. A hatótávolság 129 km, az üzemanyagtartály 180 literes volt.
A parancsnok egy szabványos APX-R toronyban kapott helyet, amely 40 mm vastag öntvény acélpáncélból készült és egy rövid 37 mm SA 18 löveget foglalt magában, melynek maximális páncélátütő képessége 23 mm volt. A harckocsi 100 gránátot a löveghez és 2400 géppuskalőszert szállított a 7,5 mm-es Reibel géppuskához. Egy búvónyílást helyeztek a torony hátsó részébe. A parancsnok kiülhetett ide a jobb megfigyelés érdekében, de így nagyon sebezhetővé vált, és lassan érte el a fegyverzetet. A lovasság nem szerette sem ezt az elrendezést, sem pedig a gyenge löveget. Az utóbbi problémát megoldották azzal, hogy felfúrták a töltényűrt, így speciális lövedékeket is használhattak, melyek nagyobb töltettel rendelkeztek. Ez a megoldás megnövelte a csőtorkolati sebességet 600 m/s-ra és a maximális páncélátütőképességet 30 mm-re. Mindössze a lovasság néhány harckocsiját alakították át, mivel a megoldás erősen növelte a lövegcső elhasználódását.
A Char léger modèle 1935 H modifié 39 [szerkesztés]
Mivel a lovasság nagyobb végsebességet szeretett volna, elhatározták, hogy megvalósítják a már elvégzett kísérleteket és 1936 októberében beépítettek egy erősebb motort. Az új prototípus 1937-re készült el, amely a 78 lóerős helyett 120 lóerős motorral készült. A páncéltestet megnövelték, hogy befogadhassa az új motort, a lánctalpat és a felfüggesztést fejlesztették, így a módosítások révén a súly 12,1 tonnára növekedett. Ez a továbbfejlesztett típus gyorsabb lett, csúcssebessége 36,5 km/h-ra nőtt, és sokkal könnyebben vezethető is lett. Emiatt először a Commission d'Expérimentations de l'Infanterie előtt mutatták be 1939 január 31-én, hogy lássák, az eredeti negatív megítélés megváltozhat-e. A bizottság valóban elfogadta a típust, a Char léger modèle 1935 H modifié 39 harckocsit; és február 18 eldöntötték, hogy az új jármű fogja követni az eredeti típust a 401. járműtől kezdődően, mivel 1937-ben és 1938-ban is rendeltek 200 járművet, a gyártás pedig már folyt, a teljes megrendelést az új jármű miatt 900-ra növelték. Habár a gyári azonosító a Char léger Hotchkiss modèle 38 série D volt, az előd a série B volt. A megjelölés sok zavart keltett; mivel ez még mindig hivatalosan ugyanaz a harckocsi volt, mint a H35, csak egy későbbi változata. Ugyanakkor még abban az időben sokan úgy utaltak rá, mint a 38 H vagy a 39 H.
Az új altípus abban különbözött az eredetitől, hogy egy megemelt és sokkal szögletesebb motortérrel rendelkezett (a későbbi sorozatgyártott járműveknél a hosszanti elhelyezkedésű szellőzőnyílás helyett keresztben elhelyezett volt); a hatótávolság 120 km-re csökkent; a láncvisszafordító kerekeket lezárták; a lánctalpakat két cm-rel kiszélesítették, így 27 cm szélesek lettek; fém helyett gumi kerék-futófelületet használtak; a kipufogódobot hátra vezették, egy nagyobb, sokkal megbízhatóbb és hatékonyabb ventillátort szereltek fel.
Az 1940-es évek elején egy modernizációs programot javasoltak. Ez magában foglalta az episzkópok és rádiók beépítését, egy hosszabb L/35 37 mm SA 38 löveg fokozatos bevezetését, amely sokkal fejlettebb páncéltörő kapacitással rendelkezett (30 mm páncélátütő képesség 1000 méteren belül); nagyjából 350 járművet szereltek fel/gyártottak a jobb löveggel, melyek közül 50 H35-ös volt. A új löveg lett a szabvány a gyártósorokon áprilisban. A változtatásig a rendelkezésre álló új lövegeket 1940 januárjától fokozatosan szerelték fel a szakasz, század és zászlóalj parancsnokok harckocsijaira; nagyjából a Hotchkiss parancsnoki járművek fele lett módosítva. Úgy tervezték, hogy az 1940-es év második felében az összes járművet felszerelik a hosszabb löveggel. A háború után egy bizonyos ideig tévesen azt feltételezték, hogy a H 38 a hivatalos megjelölése az új motorral szerelt harckocsinak, de az új löveg nélkül, a H 39 pedig annak a típusnak a megnevezése, amelyik rendelkezik mindkét fő fejlesztéssel. Ezek a hibák még mindig gyakoriak sok másodlagos irodalomban. Valójában a H 38 megegyezett a H 39 harckocsival, az utóbbira hivatkozni csak informális értelemben helyes. Az R40 fejlesztésével párhuzamosan csak idő kérdése volt, hogy készítsenek egy H 40 harckocsit is, a másik járművon használt, fejlesztett AMX felfüggesztés alkalmazásával; végül ezt a lehetőséget elvetették.
Használat [szerkesztés]
Három Hotchkiss H 39 harckocsit exportáltak Lengyelországnak 1939 júliusában, hogy letesztelhesse a lengyel Páncélozott Fegyverek Műszaki Tanulmányi irodája (Biuro Badań Technicznych Broni Pancernych). Az 1939-es lengyelországi hadjárat alatt a Hotchkiss harckocsik a három Renault R35 harckocsival egyesültek egy ad hoc "fél-század" egységgel J.Jakubowicz hadnagy vezetésével, melyet 1939 szeptember 14-én alapítottak Kiwerce-nél. Az egység csatlakozott a "Dubno" harci kötelékhez, majd elveszítette összes harckocsiját a németekkel, szovjetekkel és ukrán felkelőkkel folytatott harcai alatt.
Két járművet exportáltak Törökországnak 1940 februárjában.
1940 áprilisában a 342. CACC-ot Norvégiába küldték az ország német inváziója után, majd be kellett épülniük egy expedíciós erőbe, hogy segítsék Finnországot a téli háború alatt. Ez a független század, felszerelve 50 H 39 harckocsival, melyek mindegyike rövid löveggel rendelkezett, Narviknál harcolt, miután partraszállt május 7-én. A város ideiglenes függetlensége után a 12 megmaradt járművet Britanniába vonták vissza június 8-án, ahol csatlakoztak a szabad francia csapatokhoz, megalakítva az 1. Compagnie de Chars de Combat de la France Libre-t. 1940-ben és 1941-ben ez az alakulat harcolt a Vichy-katonák ellen Gabonban, majd Szíriában.
A második világháború kitörésekor már 640 Hotchkiss harckocsit szállítottak le, az átvételi listák szerint. A leltárak már egészen mást mutattak: 300 H 35 került a lovassághoz, 232-t osztottak be 10 lovasszázadba, 44 raktárban volt, 8 a gyárban nagyjavításon és 16 Észak-Afrikában. 100 a gyalogságnál volt, melyből 90 darabot osztottak be két harckocsi zászlóaljba, 6 alkatrésztartalék és kettő vezetőkiképző jármű volt. A H 39 harckocsikból 16-ot a lovasság használt Észak-Afrikában és 6 volt raktáron; 180 darabot osztottak be négy gyalogsági páncélos zászlóaljba és 14 volt gyalogsági alkatrésztartalék. Úgy határoztak, hogy minden szövetséges könnyű harckocsi gyártási kapacitást egy egyszerű típus gyártására koncentrálják, a kiválasztott típus pedig a Hotchkiss harckocsi volt, mivel meg volt a szükséges mobilitása, hogy a legtöbb páncélos hadosztályban használhassák, amelyek létszámát az Antant meg akarta növelni az 1941 nyarára tervezett döntő offenzívára. Emiatt a brit és portugál nehéziparnak részt kellett vállalnia az öntvény páncélelemek gyártásában. Abban reménykedtek, hogy 1940 októberére havi szinten elérik a 300 legyártott darabot, 1941 márciusára pedig már a havi 500 darabot. Nagy-Britannia 75 legyártott részegységért havi szinten 9 Char B1 harckocsit kért. Ezzel összehasonlítva az R40 tervezett gyártását: 120/hónap, ez jól tükrözte, hogy a gyalogsági támogatás fontossága a háttérbe szorult.
Ezek a tervek szertefoszlottak a franciaországi csata után. 1940 májusában a típussal több alakulatot felszereltek, a lovassági egységek közül két harckocsiezredben (a 47-ből), mind a három Könnyű Gépesített Hadosztályban, szolgált mint AMR a 9. és 25. Gépesített Gyalogos Hadosztályban (16 jármű hadosztályonként), 3. DLM (22 H 35 és 47 H 39) és az öt Könnyű Lovassági Hadosztályban (16 jármű hadosztályonként). A gyalogságnál a fent említett két független zászlóaljban és a 45-ből két zászlóaljban mind a három Divisions Cuirassées-ban, az utóbbi H 39 típusokkal rendelkezett. A legtöbb Hotchkiss harckocsit így nagyobb motorizált egységekbe összpontosították a páncélos hadosztályokon belül, hogy kiegészítsék a nehezebb harckocsikat, habár nem jól párosították össze őket: a lassabb H35 harckocsik harcoltak a gyorsabb Somua S35 harckocsik mellett, amíg a gyorsabb H 39 harckocsik csatlakoztak a lassú Char B1 harckocsikhoz. A túlnyomó többsége ezeknek a járműveknek még mindig a rövid csövű lövegekkel volt felszerelve. Egyes ad hoc és feloszlatott egységek újraszerveződtek, járműveik között továbbra is megmaradt a H35 az invázió után. Ezek magukban foglalták a 4. DCR (40 jármű) és 7. DLM (47) egységeket. A legtöbb ilyen egységet új, hosszú löveggel készült járművel szerelték fel. Májusban érte el a leszállítás a csúcsot 122 járművel; egy Hotchkiss harckocsiról készült képen látható a 41200 szériaszám, így júniusban legalább 121 járműnek kellett készülnie, összesen tehát legalább 1200 harckocsiról lehet beszélni, nem beleérte a prototípusokat.
Nagyjából 550 járművet zsákmányoltak a németek, majd hadrendbe állították Panzerkampfwagen 35H 734(f) vagy Panzerkampfwagen 38H 735(f) megjelöléssel; a legtöbbet megszálló műveletekre használták, de a független 211. Panzerabteilung-ot bevetették Finnországban a Barbarossa hadművelet folyamán. Mint a franciák, a németek sem tudtak tisztán különbséget tenni a H 38 és a H 39 között. A németek sok járművet felszereltek tetőnyílással rendelkező kupolával. Néhány járművet átalakítottak lőszerszállítóvá vagy tüzérségi vontatóvá (Artillerieschlepper 38H(f)) vagy rakétavetővé (Panzerkampfwagen 35H(f) mit 28/32 cm Wurfrahmen). 1942-ben 24 járművet átalakítottak Marder I páncélvadásszá, melynek a 7,5 cm PaK40(Sf) auf Geschützwagen 39H(f) megjelölést kapta, illetve 48 darabot önjáró tüzérségi egységgé, amely a 10,5 cm leFH18(Sf) auf Geschützwagen 39H(f) megjelölést kapta, az összes járművet Franciaországban használták. Egy speciális tüzérségi megfigyelő járművet is létrehoztak Panzerbeobachtungswagen 38H(f) megjelöléssel. 1943 júniusában 361 Hotchkiss harckocsi volt még a német hadsereg raktári listáján, mint 3,7 cm lövegű harckocsik; ez a szám 1944 decemberére 60-ra csökkent.
1943-ban a németek, a tiltakozások ellenére 19 H 39 harckocsit szállítottak Bulgáriának kiképzési célokra, mikor lehetetlennek tűnt 25 alapváltozatú Panzerkampfwagen I könnyű harckocsit találni, abból a típusból, amelyikre a bolgároknak annyira szükségük lett volna. A háború után ezeket a járműveket rendőrségi egységek használták. A németek 1944-ben 50 darab járművet szállítottak Magyarországnak, illetve egy kis mennyiséget Horvátországnak.
Észak-Afrikában 27 jármű (13 H35 és 14 H 39) hivatalosan az 1. Régiment de Chasseurs d'Afrique kötelékében szolgált, majd itt maradt a fegyverszünet után; további 5 darabot rejtettek el Marokkóban. 1942 novemberében a „Fáklya” hadművelet nyitó része alatt a szövetségesek ellen harcoltak Casablanca közelében, ahol kilőttek négy M3 Stuart könnyű harckocsit. Az ezred ezután csatlakozott a szövetségesekhez 1943 nyarán, majd feltöltötték őket M4 Shermanokkal.
A háború után a Hotchkiss harckocsikat a francia biztonsági erők használták a gyarmatokon, illetve a megszálló erők Németországban. 10 H 39 harckocsit titokban eladtak Izraelnek, Marseilles-ből Haifába szállították 1948-ban. Legalább egy jármű szolgálatban maradt 1952-ig az izraeli védelmi erőknél.
Túlélő járművek [szerkesztés]
8 Hotchkiss H35 maradt meg napjainkban, mindegyik a modifié 39 altípus, és a németek által módosítottak. Egy harckocsi található Narvik város főterén, mint az 1940-es narvik-i csata emlékműve. A második jármű Norvégiában van és a rena leir-i Pansarparken gyűjtemény részét képezi. Angliában a Kevin Wheatcroft Collection magángyűjteményben van, melyet a Norvégiában található rogaland-i Arquebus Krigshistoriske Museum-tól vásároltak, mint mintapéldányt. Franciaországban a saumur-i Musée des Blindés múzeumban található egy működőképes jármű; az 501/503. RCC bázisán, Mourmelon-le-Grand városában egy Hotchkiss szolgál, mint egy emlékmű, melyet egy Renault R35 toronnyal állítottak helyre. A Bolgár Hadtörténeti Nemzeti Múzeum rendelkezik egy példánnyal, melyet a bolgár rendőrség használt. Izraelben a latrun-i Yad la-Shiryon Múzeumnak van egy harckocsija, amelyet az izraeli védelmi erők használtak. Oroszországban a kubinkai harckocsimúzeumban is látható egy Hotchkiss harckocsi működőképes állapotban, melyet a 211. Panzerabteilung-tól zsákmányoltak 1944 nyarán.
Források [szerkesztés]
- Pascal Danjou, 2006, "Les Hotchkiss H35 Réarmés", Histoire de Guerre, Blindés et Matériel N°74, p. 81
- François Vauvillier, 2007, "Notre Cavalerie Mécanique à son Apogée le 10 Mai 1940", Histoire de Guerre, Blindés et Matériel, N° 75, p. 49
Irodalom [szerkesztés]
- Philip Trewhitt, Armored Fighting Vehicles. Brown Packaging Books, 1999.
- Pierre Touzin, Les véhicules blindés français, 1900-1944. EPA, 1979.
- Jean-Gabriel Jeudy, Chars de France, E.T.A.I., 1997.
- Pascal Danjou, Hotchkiss H35 / H39, Editions du Barbotin, Ballainvilliers, 2006
Fordítás [szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Hotchkiss H35 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
Külső hivatkozások [szerkesztés]
|
|||||||||||||||||||||||
