Parancsnok-szigetek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Parancsnok-szigetek (Командо́рские острова́)
Közigazgatás
Ország  Oroszország
Határterület Kamcsatkai határterület
Legnagyobb település Nyikolszkoje (Kamcsatkai határterület)
Népesség
Teljes népesség ismeretlen +/-
Nyikolszkoje (Kamcsatkai határterület) népessége ismeretlen +/-
Népcsoportok oroszok
aleutok
Földrajzi adatok
Fekvése Csendes-óceán
Kamcsatkától 175 km-re keletre
Szigetek száma 2 nagyobb
15 kisebb
Nagyobb szigetek Bering-sziget
Mednij-sziget
Legmagasabb pont Steller-csúcs 755 m
Bering-sziget
Időzóna UTC+11
Elhelyezkedése
Parancsnok-szigetek  (Kamcsatkai határterület)
Parancsnok-szigetek
Parancsnok-szigetek
Pozíció a Kamcsatkai határterület térképén
é. sz. 55°, k. h. 167°Koordináták: é. sz. 55°, k. h. 167°
A térkép, a Parancsnok-szigetek Kamcsatkától keletre való elhelyezkedését mutatja. A nagyobb sziget nyugaton Bering-sziget, a kisebb pedig Mednij-sziget.
A Parancsnok-szigetek részletes térképe.

A Parancsnok-szigetek vagy Kommandor-szigetek (oroszul: Командо́рские острова́, Komandorszkije osztrova), fátlan szigetcsoport, amely Kamcsatkától 175 kilométerre keleti irányban, a Bering-tengerben fekszik. A szigetcsoport Bering-szigetből (90 kilométer hosszú, 24 kilométer széles), Mednij-szigetből (55 kilométer hosszú és 5 kilométer széles), valamint 15 kisebb szigetből és sziklából tevődik össze. A kisebb szigetekből a legnagyobb a Toporkov-sziget, melynek területe 15 hektáros, utána következik az Arij Kameny-sziget. E két sziget Nyikolszkojétől, a Bering-sziget egyetlen falujától 3, illetve 13 kilométerre fekszik nyugati irányban. A Parancsnok-szigetek a Kamcsatkai határterülethez tartoznak.

Földrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Parancsnok-szigetek az Aleut-szigetek legnyugatibb része, bár néhány száz mérföldnyire vannak azoktól. A szigetek felszíne elég változatos, rajta megtalálhatók gyűrődéses hegyek, vulkáni takarók, teraszos füves helyek és alacsony hegyek. A szigetek régen kialudt vulkánok maradványai, amelyek a csendes-óceáni tektonikus lemez és az észak-amerikai tektonikus lemez találkozásából keletkeztek. A legmagasabb pontjuk a Steller-csúcs, mely a Bering-szigeten található és 755 méter magas. A Mednij-sziget legmagasabb csúcsa, a Stejneger-csúcs 647 méter magas.

A két fő szigetnek számos foka van:

  • Jusina-fok
  • Szevero-zapadnij-fok
  • Vhodnoj rif
  • Szevero-vosztocsnij-fok
  • Orehovszkij-fok
  • Osztrovroj-fok
  • Bujan-fok
  • Komandor-fok
  • Peregrebnoj-fok
  • Monatyi-fok
  • Sulkovszkovo-fok
  • Peszcsanij-fok
  • Zsirovi-fok
  • Juzsnij-fok

Számos kisebb és folyó található a Bering- és Ari-szigeteken:

  • Szarannoje tó - a vörös lazac ívó helye
  • Liszinszkoje tó és folyó - hal
  • Tundra tó
  • névtelen tó Liszennova közelében
  • Gavanyszkaja folyó
  • Gladkovszkaja laguna, Mednij-szigeten

Az éghajlat hűvös és tengermelléki. Az év 220-240 napjában esik csapadék. A hűvös nyarak majdnem mindig ködösek.

Népessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyetlen állandóan lakott település a Parancsnok-szigeteken, a Bering-sziget északnyugati részén lévő Nyikolszkoje. 2005-ben itt 750-en éltek. A lakosság szinte teljesen oroszokból és aleutokból tevődik össze.[1] A szigetek legnagyobb része és a szigetközi vizek (36 488 négyzetkilométer) Komandorszkij Zapovednyik rezervátumhoz tartoznak. A gazdaság halászatból, gombagyűjtésből, a rezervátum irányításából, ökoturizmusból és az állami szolgálatból áll.

A falunak van egy iskolája, egy műholdfigyelő központja és a falutól délre repülőtere.

A két főbb sziget települései vagy nagyon kis faluk vagy magányos házak:

  • Szevernoje
  • Podutyesznaja
  • Gladkovszkaja
  • Liszennova
  • Peszcsanka
  • Preobrazsenszkjoe település Peszcsanaja-öböl mellett, Mednij-szigeten - elhagyatott
  • Glinka

Természeti gazdagsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel a Csendes-óceán északi része és a Bering-tenger igen termékeny helyek és az emberi tevékenység kis mértékű, a Parancsnok-szigetek körüli vizekben nagyon sok állatfaj található. Ugyanez nem mondható a szigetek szárazföldi állatvilágáról.[2] Az északi medvefókák (körülbelül 200 000 fő) és a Steller-oroszlánfókák (körülbelül 5000 fő) ezekre a szigetekre jönnek elleni és pihenni. A környéken nagy a tengeri vidra, a borjúfóka és a pettyes fóka állomány. A tengeri vidrák száma itt stabil és talán növekedőben van, míg az Aleut-szigetek többi részén az állatok száma csökken.[3]

A szomszédos vizek fontos táplálkozó helyeket, téli szállásokat és vándorutakat biztosítanak számos, köztük több veszélyeztetett bálnafajnak. Utóbbiak között van a nagy ámbráscet, a kardszárnyú delfin, néhány csőröscet- és disznódelfin-faj, a hosszúszárnyú bálna és a simabálnák.[2]

A sokkal szegényesebb szárazföldi állatvilág magába foglalja a sarki rókának két alfaját (Alopex lagopus beringensis, Alopex lagopus semenovi). Habár manapság állományaik jó állapotban vannak, a prémkereskedelem őket is megviselte. Sok más szárazföldi állatot, például a rénszarvast, az amerikai nyércet és a patkányt az ember telepítette be.[2]

A legtöbb tengerparti sziklánál több mint egy millió tengeri madár gyűlik össze nagy kolóniákban, hogy fészket rakjon és felnevelje fiókáit. A legismertebb madarak: az északi sirályhojsza, a lumma, a vastagcsőrű lumma, a galamblumma, szarvas lunda, a kontyos lunda, a kárókatonafélék, a sirályfélék és a csüllők, az utóbbiakban a helybéli rövidujjú csüllő is, amely a világ más részein csak néhány kolóniában költ. A récefélék és a szalonkafélék nagyon gyakoriak a Bering-sziget tavainál és folyóinál, a Mednij-szigeten azonban alig találhatók meg. A vándormadarak közül még megemlíthetők: a Steller-pehelyréce, az ázsiai pettyeslile és a Bering-csér. A sólyomalakúakat a ritka óriásrétisas és az északi sólyom képviselik. Összesen 180 madárfajt jegyeztek fel a Parancsnok-szigeteken.[4]

A hegyek gyors folyású vizeiben főleg a vándorlazacfélék találhatók meg, köztük a gorbusalazac, a sarkvidéki szemling, a vörös lazac és sok más.

Steller-tengeritehén csak a Bering-sziget környékén élt. Ez a hatalmas 5-6 tonnás állat nagyon hasonlított a manátuszfélékre. A Steller-tengeritehenet Georg Wilhelm Steller írta le 1741-ben. Az ezt követő 30 év alatt az állatot teljesen kiírtották.[5] A pápaszemes kormorán, amely egy nagy testű, majdnem röpképtelen madár volt, szintén kihalt. Ez 1850 körül.

A Parancsnok-szigeteken nincsenek erdők. A növényzet fő alkotó elemei a zuzmók, a mohák és néhány mocsarat kedvelő növény. Ezeken kívül füvek és kisebb cserjék is vannak. A szigeteken magas ernyősök is találhatók. A hüllők és kétéltűek teljesen hiányoznak.[2]

Történelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szofron Fjodorovics Hitrovo rajza, amely Kelet-Kamcsatka korai térképét ábrázolja. A térképen láthatók a Parancsnok-szigetek, Steller-tengeritehén, az északi medvefóka és a Steller-oroszlánfóka. Szofron Hitrovo a Bering-expedició tagja volt.

A Parancsnok-szigetek Vitus Bering kapitány-parancsnokról kapták nevüket, aki sok emberével együtt 1741-ben halt meg a Bering-szigeten. Alaszkából visszatérve Oroszországba, a Bering-sziget mellett Szent Péter nevű hajójuk hajótörést szenvedett, és itt kellett töltsék a telet. Vitus Bering nyughelyét egy szerény emlékmű jelzi a Bering-szigeten. Körülbelül a legénység fele átvészelte a telet, mivel a vadállomány igen gazdag volt, sőt Georg Wilhelm Steller felfedezte a Steller tengeri tehenet és rávette az embereket, hogy egyenek barnamoszatokat, ami meggyógyította a skorbutot.[6] Végül a legénység a Szent Péter hajó maradványaiból összeállított egy kisebb hajót, és sikerült eljutniuk Kamcsatkára. Steller és emberei értékes tengeri vidra szőrmékkel jól megrakva tértek vissza. A tengeri vidra felfedezése elindította a prémkereskedelem „lázat”, és ennek következtében Oroszország elkezdett terjeszkedni Alaszkába. A Steller-tengeritehenet, amely csak a Bering-sziget barnamoszat erdeiben élt, 1768-ra kiirtották.

1966-os szovjet bélyeg, amely Vitus Bering második felfedező útját és a Parancsnok-szigetek felfedezését ábrázolja.

Az Orosz-Amerikai Társaság, 1825-ben, az aleutokat (Unangan) az Aleut-szigetekről a Parancsnok-szigetekre költöztette, hogy ezek fókákat vadásszanak a Társaságnak. A Bering-szigetre telepített aleutok többsége Atka-szigetről származott, a Mednij-szigetre telepítettek viszont Attu-szigetről. Manapság mindkét sziget az USA-é. Az új helyen egy új nyelv, egy keverék nyelv jött létre, melynek neve Mednij Aleut. Ennek az új nyelvnek aleut gyökerei vannak, de orosz igéket kevernek belé. Ma a sziget lakosságának kétharmada orosz és egyharmada aleut.

A Parancsnok-szigeteki csata 1943-ban, a nyílt tengeren zajlott le, 160 kilométerre a szigettől délre.[7]

Territoriális viták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mednij-sziget közelében két kisebb sziklacsoportot követel néhány amerikai állampolgár, de az USA-nak nincs ilyen követelése és elismeri Oroszország fennhatóságát e két sziklacsoport felett. A „vitatott” területek: Oroszlánfóka Szikla és Tengeri vidra Sziklák.[1].

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Derbeneva OA, RI Sukernik, NV Volodko, SH Hosseini, MT Lott, and DC Wallace. 2002. "Analysis of Mitochondrial DNA Diversity in the Aleuts of the Commander Islands and Its Implications for the Genetic History of Beringia". American Journal of Human Genetics. 71, no. 2: 415-21.
  2. ^ a b c d Barabash-Nikiforov, I. (1938. November). „Mammals of the Commander Islands and the Surrounding Sea”. Journal of Mammalogy 19 (4), 423–429. o. DOI:10.2307/1374226.  
  3. Doroff, A., J.A. Estes, M.T. Tinker et al. (2003. February). „Sea otter population declines in the Aleutian archipelago”. Journal of Mammalogy 84 (1), 55–64. o. DOI:<0055:SOPDIT>2.0.CO;2 10.1644/1545-1542(2003)084<0055:SOPDIT>2.0.CO;2.  
  4. Johansen, H. (1961. January). „Revised List of the Birds of the Commander Islands”. The Auk 78 (1), 44–56. o.  
  5. Anderson, P. (1995.). „Competition, predation, and the evolution and extinction of Steller's sea cow, Hydrodamalis gigas”. Marine Mammal Science 11, 391–394. o. DOI:10.1111/j.1748-7692.1995.tb00294.x.  
  6. Steller, G.W.. Journal of a Voyage with Bering, 1741-1742. Stanford: Stanford University Press (1988). ISBN ISBN 0-8047-2181-5 
  7. Lorelli, John A. (1984) The Battle of the Komandorski Islands, March 1943. Annapolis, Md: Naval Institute Press, ISBN 0-87021-093-9
  • Richard Ellis Encyclopedia of the Sea New York: Alfred A. Knopf, 2001

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]