Madarász József (politikus, 1814–1915)

Madarász József
1905-ben
a magyar képviselőház elnöke
Hivatali idő 1898. december 17. – 1899. március 2.
Előd	Szilágyi Dezső
Utód	Perczel Dezső
Született	1814. augusztus 27. Nemeskisfalud
Elhunyt	1915. január 31. (100 évesen) Kispest
Sírhely	Fiumei Úti Sírkert
Párt	Határozati Párt (1861) Szélsőbal→1848-as Párt → 48-as Függetlenségi Párt → Függetlenségi és 48-as Párt (1865–1915)
Választókerület	Sárkeresztúr (1848–1849,1861,1865–1915 avagy 1848–1915)
Foglalkozás	politikus
Vallás	református
A Wikimédia Commons tartalmaz Madarász József témájú médiaállományokat.

Kisfaludi Madarász József (Nemeskisfalud, 1814. augusztus 27. – Kispest, 1915. január 31.) magyar politikus, az 1832–1836-os rendi országgyűlésen országgyűlési követ, majd 1848-tól kezdve egészen 1915-ös haláláig (amikor működött) folyamatosan országgyűlési képviselő (mindvégig a sárkeresztúri kerületből), rövid ideig a magyar képviselőház elnöke (1892-től haláláig korelnöke), a Függetlenségi Párt (és a teljes „48-as”, azaz kiegyezés-ellenes politikai irányzat) emblematikus figurája, Madarász László öccse, Madarász Jenő és ifjabb Madarász József országgyűlési képviselők apja.

Életrajza

Nemeskisfaludon született református családba. Édesapja, Gedeon Somogy vármegyei táblabíró, édesanyja Tóth Zsófia háztartásbeli volt.

Már 1832-ben, alig 18 évesen bekapcsolódott a közügyekbe bátyja, Madarász László oldalán; ekkor lett a sárkeresztúri kerület követe az 1832–1836-os rendi országgyűlésben. Innentől kezdve 1915-ös haláláig ezt a kerületet képviselte a törvényhozásban. 1834-ben ügyvédi vizsgát tett, miközben bekapcsolódott az országgyűlési ifjak tevékenységébe. A csoportot titkolt demokrata és köztársaságpárti nézeteik miatt 1836-ban betiltották, tagjai közül Kossuth Lajost, Wesselényi Miklóst, Lovassy Lászlót, Lovassy Ferencet, Tormásy Jánost és besúgójukat, Lapsánszky Jánost letartóztatták, a többiek ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. A letartóztatottak egy részét perbe fogták és később el is ítélték (a Lovassy testvéreket, Tormásyt valamint Wesselényit. A besúgó Lapsányit csak látszatból, ő álnéven dolgozhatott tovább Bécsben). Az el nem fogottakat főispáni közbenjárással megmentették a következményektől. Madarászt eltiltották a parlamenttől; innentől kezdve Fejér vármegye közügyeiben vett részt 1848-ig. Az 1840-es évek elején megnősült, ebből a házasságból született Jenő fia, aki 1869-től 1872-ig, majd 1875-től 1892-ig szintén országgyűlési képviselő volt függetlenségi színekben.

Az 1848-as választásokon a sárkeresztúri kerületben szerzett mandátumot. Az országgyűlés tevékenységében az utolsó napig aktív szerepet vállalt, amiért a szabadságharc leverése után hat év börtönre ítélték. Büntetését a kufsteini és az olmützi börtönökben töltötte le. 1856-ban szabadult; kényszerlakhelyéül Paksot jelölték ki számára. 1859-ben meglátogatta bátyját Amerikában, valamint Kossuthot Londonban.

Hazatérése után újra bekapcsolódott a politikai életbe. Az 1861-es választásokon újra megválasztották képviselőnek, ahogy haláláig mindahányszor. 1861-ben a Határozati Párthoz csatlakozott, majd az 1865-ös választásokon a Balközép Párt radikális szárnyának („Szélsőbal”) volt a tagja. Mikor a Szélsőbal 1868-ban végül Országos 1848-as Párt néven kivált a Balközépből, az új párt egyik alapító-vezére lett, az 1860-as évek végén egy ideig még elnökölte is azt.

Harcos függetlenségiként („49-esként”) az 1848 utáni egész politikai pályája során az Ausztriával történő mindennemű közösködés felszámolásáért küzdött; 1867-ben egyike volt azon hét képviselőnek, akik Ferenc József magyar királlyá koronázása ellen voksoltak, s a beiktatási ceremónián sem jelentek meg, helyette Cinkotán tiltakoztak a szerintük törvénytelen aktus ellen.

1868-ban ismét találkozott Kossuthtal, ezúttal Torinóban, hogy hazahívja, próbálkozása azonban nem járt sikerrel.

Még 1857-ben megözvegyült, de az 1870-es években újranősült. Második házasságából született József fia 1879-ben, aki 1905 és 1910 között úgyszintén országgyűlési képviselő volt függetlenségi színekben. Az ifjabb József mint az egyik legfiatalabb képviselő, 1905-ben korjegyző volt (miközben apja korelnök).

Az 1892-es választásokat követően felállt új közgyűlésben már Madarász volt a legidősebb képviselő (78 éves volt ekkor), s mint ilyen, korelnök lett. A helyzet haláláig nem változott, így korelnökként az 1892-es, 1896-os, 1901-es, 1905-ös és az 1910-es választásokat követően felállt új parlamenteket is ő nyitotta meg (1906-ban nem vállalta a korelnökséget, helyette a csak négy évvel fiatalabb Szappanos István mondott nyitóbeszédet). 1898. december 17-én Szilágyi Dezső és alelnöktársai kollektív lemondása révén az érvényben lévő szabályozás értelmében mint korelnök, a magyar képviselőház (ideiglenes) elnöke lett. Összesen negyvenegy ülésen elnökölt a Bánffy-kormány fennállásának legkritikusabb szakaszában. A kormány február 26-án lemondott, így 1899. március 2-án már meg is választották és be is iktatták az alsóház új elnökét, Perczel Dezsőt, és alelnökeit. Élete végéig kitűnő szellemi frissességnek örvendett és még 100 évesen is felszólalt a parlamentben. 1915. január 31-én érte a halál az akkor még önálló város Kispesten. A Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra.

A parlamentben 1848-tól kezdve haláláig a legaktívabbak közé tartozott; több száz felszólalásában elsősorban a vasútfejlesztés, választókerülete aktuális problémái, az aktuális újonctörvény, az aktuális házszabály, valamint az Ausztriával való mindennemű közösködés és együttműködés felmondásának sürgetése voltak legkedveltebb témái.

Madarász József Magyarország legidősebb megválasztott (95 évesen) és a legidősebb aktív (100 évesen) országgyűlési képviselője volt. Ha a modern értelemben vett magyar parlamentarizmus töretlen lett volna 1848-as születésétől kezdve, összességében 67 évet is eltölthetett volna a parlament padsoraiban (az 1832-1836-os ciklust is beleszámítva összesen 56 éven át volt képviselő). A sors különös tréfájaként mind közül ő volt a legrövidebb ideig a képviselőház (alsóház) elnöke, 1898–1899 fordulóján, mindösszesen két és fél hónapig és ekkor is csak korelnöki státuszából kifolyólag, ideiglenesen. Az egyetlen olyan politikus, aki mind a forradalom előtti pozsonyi, mind a forradalom alatti pozsonyi, pesti, majd debreceni, majd a kiegyezés körül és után ismét pozsonyi, aztán pesti (Sándor utcai) végül pedig a mai Országházban is helyet foglalhatott mint képviselő.

Művei

• Emlékirataim, 1831-1881, Budapest, 1883
• Takács Ferenc: Két flamingó Magvető Könyvkiadó (Budapest), 1982 ISBN 963-271-756-2

Ábrázolása a művészetekben

• Illyés Gyula: Az utolsó törzsfő (1953)

Források

• Életrajza az 1910-1915-ös országgyűlés almanachjában
• Életrajza a Magyar életrajzi lexikonban
• Életrajza In: Jónás Károly–Villám Judit: A Magyar Országgyűlés elnökei 1848–2002, 129-133. o. Argumentum Kiadó 2002.

További információ

• Eötvös Károly: Madarász Józsefről. In: Eötvös Károly munkái V. Magyar alakok. Bp, 1901. 270-277. old. Online