Leánykoncér

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Leánykoncér
Rutilus virgo leánykoncér.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Magyarországon védett
Eszmei érték: 10 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Rend: Pontyalakúak (Cypriniformes)
Család: Pontyfélék (Cyprinidae)
Alcsalád: Leuciscinae
Nem: Rutilus
Faj: R. virgo
Tudományos név
Rutilus virgo
(Heckel, 1852)
Szinonimák
  • Leuciscus virgo (Heckel, 1852)
  • Rutilus pigo virgo (Heckel, 1852)
  • Rutilus pigus virgo (Heckel, 1852)
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Leánykoncér témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Leánykoncér témájú kategóriát.

A leánykoncér (Rutilus virgo) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának a pontyalakúak (Cypriniformes) rendjébe, ezen belül a pontyfélék (Cyprinidae) családjába tartozó védett faj.[1]

Gazdasági jelentősége nincs a fajnak, de ezzel ellentétben nagy természeti értéket képvisel. Az állományának csökkenése miatt Európa ritka és sebezhető halfajai közé tartozik.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A leánykoncér csak a Duna vízrendszerében él és megtalálható egészen Ulmig. Közeli rokona a Rutilus pigus Észak-Olaszország folyóiban honos, míg a Rutilus virgo dunai endemizmus. Áramláskedvelő folyóvízi hal, többnyire a paduczónában és a márnazóna felső szakaszain fordul elő a kavicsos, sóderes aljzatú, lágyüledéktől mentes helyeken. Állományai a folyamszabályozási munkák miatt helyenként nagyon veszélyeztetettek. Magyarországon előfordulása ritka.[2][3]

Hasonló fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Legkönnyebben a bodorkával lehet összetéveszteni, de annak a szája csúcsba nyíló, szeme nagyobb, és szemgyűrűje rendszerint narancsos árnyalatú. Felületes szemlélő esetleg a félig alsó állású szájuk miatt a fiatal példányokat a nyúldomolykóval, a vaskos csabakkal tévesztheti össze. A vörösszárnyú keszegre, a jászkeszegre és a sujtásos küszre is hasonlít, de eltérő pikkelyeik a hát és hasúszók elhelyezkedése segítséget ad felismerésében.[4]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magányosan vagy néhány példányból álló kis csapatokban található meg élőhelyein. Alakja: A hal teste erősen nyújtott, oldalról lapított, feje viszonylag kicsi; orra valamelyest előreáll, kis szájnyílása ezért kissé alsó állású. Nagy, kerekded pikkelyei vannak, 44-49 az oldalvonal mentén. Mellúszói 17-18, hátúszója 12-15, farok alatti úszója 13-15 sugárral. Garatfogai egysorosak, igen kemények és erősen fejlettek, 6(5)-5. Színezete': Háta zöldes, oldalai és hasoldala zöld és kék fémes csillogással. Hasúszói, valamint a farok alatti és a farokúszó vörhenyesek. Mérete: Testhossza 20-30 centiméter, legfeljebb 45 centiméter.[3]

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mederfenéken keresi táplálékát, mely apró fenéklakók, mint talajférgek, apró rákok, rovarlárvák főként szúnyoglárvák és puhatestűek.[4]

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A leánykoncér főként nagyobb mélységekben, a fenék közelében tartózkodik, csak az április-májusi ívási időben jelenik meg a holtágak sekélyebb parti vizeiben. Ilyenkor mindkét ivar különösen színesen csillogó a rózsatövishez hasonló nászruhát ölt a hímek fején és a testoldalakon szembetűnő nászkiütések jelennek meg.[2]

Ivarérettségét 3-4 évesen éri el. Ragadós ikrái (a nőstény nagyságától függően 40 000-60 000 darab és átmérője körülbelül 2 mm) vízinövényeken, gyökereken, köveken tapadnak meg.[2][4]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A faj adatlapja a FishBase oldalán. FishBase. (Hozzáférés: 2012. december 7.)
  2. ^ a b c Védett halaink 2. mohosz.hu. (Hozzáférés: 2010. június 4.)
  3. ^ a b Természetkalauz: Édesvízi halak, Magyar Könyvklub, Budapest, 1996., ISBN 963 547 140 8
  4. ^ a b c Leánykoncér – Rutilus pigus virgo (Heckel, 1852). Digitális Tankönyvtár. (Hozzáférés: 2012. október 14.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]