L3/35

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fiat L3/35
egy múzeumi példány
egy múzeumi példány

Típuskisharckocsi
Fejlesztő ország Olasz Királyság
Harctéri alkalmazás
Alkalmazó országok Olasz Királyság
Ausztria Első Osztrák Köztársaság
 Brazília
 Bolgár Cárság
 Kínai Köztársaság
 Független Horvát Állam
Magyar 1919–1946 Magyar Királyság
Spanyol 1945–1977 Francoista Spanyolország és mások
Szolgálatban1935-1944
GyártóFiat-Ansaldo
Gyártási időszak1935-1938
Gyártási darabszám2000-2500
Háborús részvételosztrák polgárháború, második kínai–japán háború, abesszíniai háború, spanyol polgárháború, magyar–szlovák kis háború, Albánia olasz megszállása, brit–iraki háború, második világháború
Általános tulajdonságok
Személyzet2 fő
Hosszúság3,2 m
Szélesség1,4 m
Magasság1,3 m
Tömeg3300 kg
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat6-8,5-13,5 mm
Elsődleges fegyverzetBreda géppuska
Műszaki adatok
MotorFiat CV-3-005 4 hengeres, soros benzinmotor, 2746 cm³
Teljesítmény33 kW (45 LE)
Felfüggesztésrugós és himbás
Sebesség15-42 km/h
Hatótávolság120-160 km
A Wikimédia Commons tartalmaz Fiat L3/35 témájú médiaállományokat.

A Fiat-Ansaldo L3/35 vagy Carro Veloce CV–35 kisharckocsi az olasz hadsereg könnyűharckocsija volt a második világháborúban és az azt közvetlenül megelőző konfliktusokban. Alapja a CV33 Ansaldo volt, melyet 1933-ban terveztek. A CV35 ehhez képest kissé megnövelt hatótávolsággal, javított páncélzattal ellátott változat. A tervezési cél mozgékony, élőerő ellen hatékony és gyalogsági fegyverekkel nem leküzdhető páncélos harcjármű kialakítása volt. A tervezést az Ansaldo cég végezte, amelyik gyakorlatilag minden műszaki cikk előállításával foglalkozott: repülőgép, mozdony, autó és tüzérségi fegyverek gyártásával is.

Felépítése[szerkesztés]

Az Ansaldo egy forgótorony nélküli, alacsony felépítésű kisharckocsi volt. Mindkét oldalán hat-hat bonyolult, kis méretű futógörgő volt, ezek látták el az igencsak sérülékeny lánctalp felfüggesztését. A harckocsit két fő kezelte. Egyikük vezette a harckocsit, a másik pedig a géppuskát kezelte. Az elülső páncélzat 13,5 mm-es volt, oldalt 8,5, hátul pedig 6 mm-es páncélzatot kapott. A meghajtásról egy 45 LE-s motor gondoskodott. Fegyverzete gyárilag is ikergéppuska volt, és mivel Magyarország fegyvertelenül vásárolta meg az Ansaldókat, a magyar mérnökök 8 mm-es Gebauer ikergéppuskával helyettesítették az eredeti fegyverzetet. 1936 májusában született meg az az ötlet miszerint az Ansaldókat bukótoronnyal kéne ellátni, ami sokat bővítette a harckocsi igencsak szűkös felhasználhatósági területét. Szükséges volt a személyzet megfigyelési lehetőségein javítani, mivel a kisharckocsiból szinte alig lehetett kilátni. Így megszületett az az ötlet hogy kisharckocsit ellátják egy parancsno­ki kupolával amiben 7 darab figyelőprizmát helyeztek el. Összesen 45 darab Ansaldót szereltek fel ezzel a kupolával. Kormányműve botkor­mányos, a motort a test hátsó részében, keresztben helyezték el, így a motort üzemzavar esetén a küzdőtérből is lehetett ja­vítani.

Magyar vonatkozása[szerkesztés]

Még 1933-ban az Olasz–Magyar Fegyverzeti Bizottság megállapodott a kisharckocsi bemutatójában. A HTI a bemutató után rendszeresítését javasolta és 1935-ben 35M kisharckocsi néven rendszerbe állították. Fegyverzetét magyar gyártmányú 34/37M 8 mm-es Gebauer ikergéppuskára cserélték, 1936-ban a V–3 harckocsihoz fejlesztett bukótoronnyal látták el. Több kisebb kiegészítés után 1938-ra állt össze a harckocsi, ám ekkorra elavulttá vált: gyenge páncélzat, kis sebesség, a parancsnok és vezető rossz kilátása, páncéltörő fegyverek és rádió hiánya jellemezte. 1938-ban megállapították, hogy alapvető feladatainak ellátására, a menetbiztosításra és felderítésre is alkalmatlan, ennek ellenére még 1941-ben is hadrendben volt. 1941 szeptemberétől csak kiképzési célokra használták.

Egyéb adatok[szerkesztés]

  • Mászóképesség: 45°
  • Gázlóképesség: 0,7 m
  • Árokáthidaló képesség: 1,45 m
  • Lőszerjavadalmazás: 120 db ágyú- vagy 4000 db géppuskalőszer
  • Üzemanyagtartály: 65 l

Források[szerkesztés]

  • Bombay László, Gyarmati József és Turcsányi Károly. Harckocsik – 1916-tól napjainkig. Budapest: Zrínyi Katonai Kiadó (1999). ISBN 963-327-332-3 

Galéria[szerkesztés]