Őszödi beszéd
| Magyarországi tiltakozások 2006 őszén |
|---|
| Események |
|
| Szervezetek, személyek |
|
Kossuth tériek · MNB 2006 · Molnár Tamás · HVIM · Toroczkai László · Budaházy György · Gergényi Péter |
| Érintett hírszolgáltatók |
Az őszödi beszéd néven elhíresült szónoklat Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök 2006. május 26-án, egy hónappal a választási győzelem után az MSZP frakció zárt balatonőszödi ülésén tartott záróbeszéde, melyben a bevezetendő reformok mellett érvelt a szocialista frakció tagjai előtt.[1]
A záróbeszéd részletét 2006. szeptember 17-én ismeretlen személyek egyidejűleg több magyar sajtótermék szerkesztőségének is eljuttatták,[2] és először csak részletei kerültek nyilvánosságra, rövid idő múlva azonban egy hosszabb, 25 perces rész is (pl. Gyurcsány Ferenc blogján); több gondolata és fogalmazásmódja („[…] elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.”; „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet.”; „Jöttek páran, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország.”) sokakban felháborodást keltett, Budapesten és számos magyarországi városban tüntetéssorozatot váltott ki. Tüntetők, közéleti személyiségek, magyar és külföldi politikusok követelték a miniszterelnök lemondását.
A kormányoldal széles körű népszerűségvesztését meglovagolva a Fidesz újabb erőteljes kampányt indított. Ebben – mivel illegitimnek tekintette a miniszterelnököt – az önkormányzati választásokat a kormányról szóló népszavazásnak állította be, amelynek sikere után szakértői kormánynak kell irányítania az országot az esetleges előrehozott választásokig. Az önkormányzati választásokon a Fidesz-KDNP győzelmet aratott. A Fidesz 72 órás ultimátuma után sem mondott le a kormány, törvényi kötelezettség híján. Ehelyett a miniszterelnök bizalmi szavazást kért maga ellen az Országgyűlésben; a kormánypárti képviselők egyhangúlag álltak ki Gyurcsány mellett. Ezután a miniszterelnökről alkotott véleményüket kifejezve[forrás?], a Fideszes és KDNP-s képviselők hosszú ideig Gyurcsány Ferenc összes parlamenti felszólalásakor kivonultak az ülésteremből (a frakcióvezetők kivételével).
Tíz nappal a kiszivárogtatás után került fel Gyurcsány Ferenc blogjára a nyilvánosság előtt addig nem ismert, egy órás őszödi bevezető beszéd leirata.[3][4]
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A frakcióülés
[szerkesztés] A beszéd
[szerkesztés] A hazugságokról
Kimondta, hogy „változtatni kell, hiszen a politika az elmúlt években hazugságra épült, és ennek a választások előtti másfél évben részesei voltak ők is, mert nem tudtak kitörni”.[5]
Bár utólag a miniszterelnök úgy magyarázta, az elmúlt 16 év hazugságairól beszélt, a beszéd arra tartalmaz világos utalásokat, hogy saját kormánykoalíciója szándékolt és rendszeres hazugságairól, illetve a parlamenti választások előtt a választók elől eltitkolt tényekről van szó:
- „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi.”
- „Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogyha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt.”
[szerkesztés] A reformok szükségességéről
A beszédben a bevezetendő reformok mellett érvelt a szocialista frakció tagjai előtt.[1]
[szerkesztés] A kiszivárgás
A záróbeszédet 2006. szeptember 17-én délután ismeretlen személy(ek) egyidejűleg a Magyar Rádiónak, az RTL Klubnak és Weyer Balázsnak, az origo.hu internetes portál főszerkesztőjének egy CD-n, mp3-as formátumban juttatták el. A rádió 16 órai híreiben és honlapján is közölte a hírt. 17 óra körül az RTL Klub egyik riporterének Gyurcsány Ferenc Győrben elismerte: ő beszél a felvételen.
Továbbra sem lehet tudni, ki szivárogtatta ki a beszédet. Gyurcsány Ferenc többször tagadta, hogy az neki állt volna érdekében. Ezután Szilvásy György kancelláriaminiszter utasítására a Nemzetbiztonsági Hivatal kezdte meg a vizsgálatot, hogy az őszödi védett kormányüdülő további lehallgathatóságát megszüntesse.
A vizsgálat kizárta, hogy az épületen vagy az üdülőn kívülről történt volna a lehallgatás. A jó minőségű felvételt egyértelműen az üdülő belső hangtechnikai rendszerén rögzítették. Amikor kiderült, hogy a kiszivárogtatót az MSZP soraiban kell keresni, Gyurcsány Ferenc a párton belüli újabb feszültségek elkerülése érdekében leállíttatta a vizsgálatot.
Bizonyos jelek arra utalnak, hogy a beszéd néhány nappal 2006. szeptember 17-e előtt ellenzéki kapcsolatokkal rendelkező informatikusokhoz került, sőt Orbán Viktor 2006 nyári megnyilatkozásából néhány politológus arra következtetett, hogy a Fideszhez már hónapokkal korábban eljuthatott.[6]
[szerkesztés] Gyurcsány magyarázatai
A miniszterelnök több nyilatkozatában is kifejtette, hogy a mondatainak stílusa és a hangnem egy szenvedélyes beszéd kellékei, „költői túlzások”, indulatok,[7] Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető nyilatkozata szerint Gyurcsány nem csak magáról, pártjáról és kormányáról, hanem az egész rendszerváltó elitről beszélt, amikor hazugnak nevezte a rendszert,[8] s ezt később a miniszterelnök is megerősítette.[9]
[szerkesztés] Reakciók
[szerkesztés] A köztársasági elnök reakciója
Sólyom László szeptember 18-án adott beszédében kijelentette, hogy köztársasági elnökként nincsen közjogi lehetősége a beavatkozásra, illetve „a tegnapi hír morális válságba sodorta az országot, és ezt a válságot a miniszterelnök reakciói csak fokozták. Személyes felelősségét összemosta az elmúlt 16 évvel”. Mint mondta, semmilyen cél nem teheti lehetővé, hogy megkérdőjelezze a demokratikus normákat és ennek nyilvános elismerését várja a kormányfőtől.[10]
[szerkesztés] Kormánypárti reakciók
A hanganyag nyilvánosságra kerülését követően Gyurcsány Ferenc több médiának is nyilatkozott a felvételről, és egyértelművé tette: nem kíván lemondani, valamint a beszéd tartalmát vállalhatónak tartja.
Az MSZP kiállt a miniszterelnök mellett, ahogy az SZDSZ frakció is szinte azonnal támogatásáról biztosította a kormányfőt, annak ellenére, hogy közleményében a beszéddel sem tartalmában, sem stílusában nem ért egyet, illetve egyúttal biztosította az MSZP-t, hogy a koalíciós együttműködésre nincs kihatással a dolog. Az egyetlen MSZP-s csoportosulás, amely negatívan értékelte a miniszterelnököt, a párt Társadalompolitikai Tagozata; ennek tiszteletbeli elnöke, Gazsó Ferenc szerint Gyurcsány Ferenc szavainak eredményeképp megsérült a parlamenti demokrácia tekintélye, a miniszterelnök elvesztette erkölcsi hitelét.[11] Gazsó már korábban is többször bírálta a koalíciós politikát [12]
[szerkesztés] Ellenzéki reakciók
A beszéd nyilvánosságra kerülését követően minden parlamenti ellenzéki párt lemondásra szólította fel Gyurcsány Ferencet, Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője ezen felül levélben kérte fel a köztársasági elnököt, hogy ő is szólítsa fel lemondásra a miniszterelnököt, illetve minden alkotmányos eszközt vessen be elmozdítására.
Pár nappal később Orbán Viktor úgy nyilatkozott, hogy „a Fidesz számára csak jogi értelemben Magyarország miniszterelnöke, erkölcsi és politikai értelemben bukottnak tekintjük, nincs vele miről tárgyalnunk”, illetve „a mi higgadt, nyugodt álláspontunk az, hogy egy beteges hazudozóval van dolgunk”.[13] Megoldásként több interjúban, nyilatkozatban javasolta, hogy az önkormányzati választásokat (konkrétan annak pártlistás szavazatait) tekintsék egyfajta népszavazásnak, melyen, amennyiben a szavazás eredménye az MSZP politikájának elutasításával zárul, a miniszterelnöknek le kell mondania, és „magával vinnie a csomagját is”, ezután pedig egy pártemberektől mentes, korlátozott mandátumú szakértői kormánynak kell irányítania az országot az új kormány záros határidőn belül történő demokratikus megválasztásáig [forrás?].
[szerkesztés] Szakelemzők véleménye
[szerkesztés] Kormányellenes megmozdulások
A beszéd kiszivárgását követően 24 órán belül Budapesten és több vidéki városban is tüntetéssorozat kezdődött, amelyben a tiltakozók a miniszterelnök lemondását követelték. Szeptember 18-án este a tüntetésen megjelentek egy csoportja megrohamozta és megrongálta a Magyar Televízió székházát is. A rendszeres, napi tüntetések nagyjából november elejéig tartottak.
[szerkesztés] Közvéleménykutatások
A jobboldali politikai erők a beszéd nyilvánosságra kerülése után folyamatosan a miniszterelnök távozását követelték; a közvéleménykutatásokon körülbelül egyenlő arányban voltak a lemondását és a maradását kívánók.[14][15] Az MSZP támogatottsága és Gyurcsány Ferenc népszerűsége az eset után ugyan nem változott jelentősen, azonban már a beszéd nyilvánosságra kerülésekor is alacsony volt;[16] az októberi önkormányzati választásokonon a Fidesz elsöprő erejű győzelmet aratott, 2007 elejére pedig előnye a biztos szavazók körében 15-20 pont között mozgott.[17]
[szerkesztés] Külföldi visszhang
Az Európai Néppárt elnöke távozásra szólította Gyurcsány Ferencet és a magyar kormányt.[18] Az Európai Szocialisták Pártjának elnöke, a korábbi dán miniszterelnök Poul Nyrup Rasmussen támogatja a szocialista kormányfőt: „Gyurcsány Ferenc a legmegfelelőbb személy a magyarországi reformok irányítására”[19]
[szerkesztés] Vizsgálat
2009 decemberében tették közzé a kiszivárogtatásáról szóló, több mint három évig tartó nemzetbiztonsági vizsgálat eredményeit az MTV Híradójában. Ennek értelmében Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök balatonőszödi beszédét házon belül rögzítették; az azonban továbbra sem nyilvános, hogyan jutott el a sajtóhoz. Az őszödi beszéd belső embertől került nyilvánosságra, nem hallgatták le a szocialista frakció ülését 2006 májusában. A felvétel készítése nem volt jogellenes, mert nem használtak hozzá titkosszolgálati eszközöket.[20]
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Források
- ^ a b Gyurcsány Ferenc blogbejegyzése a beszéddel kapcsolatban
- ↑ Gyurcsány: Ezt nagyon elkúrtuk (Index.hu, 2006. szeptember 17.)
- ↑ Az őszödi beszéd első fele, Index.hu, 2006. szeptember 27.
- ↑ Gyurcsány Ferenc blogbejegyzése, amelyben nyilvánosságra hozza a Balatonőszödi beszéd első felét, 2006. szeptember 27.
- ↑ A Budapest Rádió riportja (2006. szeptember 20.)
- ↑ Forrás: Rajnai Attila: Az őszödi Nagy Testvér – Élet és Irodalom 2007/21. szám
- ↑ „Ez egy drámai monológ, sok szenvedéllyel, egyoldalúsággal, túlzással a csapat felrázására”.
- ↑ Gyurcsány szívesen magyarázza a kiszivárogtatott felvételt
- ↑ Gyurcsány: Felmerült a lemondás, Orbán úr, csak egy dolgot tehet, hogy nagyon gyorsan csöndben lesz, Gyurcsány továbbra is pártelnök szeretne lenni, Gyurcsány bocsánatot kért, de nem azért
- ↑ Sólyom László köztársasági elnök nyilatkozata, keh.hu, 2006. szeptember 18.
- ↑ Az ötvenhatos minta. Demokrata, X./38., 2006. szeptember 21., 14–19. old.
- ↑ Belső, baloldali kritika a megszorító Gyurcsány-kormánynak
- ↑ A Fidesz nem áll többé szóba Gyurcsánnyal, Index.hu, 2006. szeptember 21.
- ↑ A Szonda Ipsos mérései. A Szonda Ipsos felmérése szerint a beszéd nyilvánosságra kerülésének másnapján is 47%-43% volt az arány a miniszterelnök maradásának javára, szeptember 22-én már 51%-40%-ra nőtt a miniszterelnök maradását támogatók előnye.
- ↑ Magyar Gallup Intézet: A tévészékház elleni támadás nem változtatott jelentősen a közhangulaton: a relatív többség szerint a kormányfőnek le kellene mondania
- ↑ A politikai közhangulat változása szeptemberben, Medián, 2006. október 2.
- ↑ Elsöprő fölényben a Fidesz (index.hu)
- ↑ Európai Néppárt: „A Gyurcsány-kormány távozzon!”
- ↑ www.eduport.hu
- ↑ Belső ember szivárogtatta ki az őszödi beszédet (Index, 2009. december 21.)
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- A teljes balatonőszödi szöveg (Népszabadság, 2006. szeptember 18.)
- A 25 perces beszéd hanganyaga (MP3), Origo.hu
- „Miért hazudott másfél évig?” – A CNN exkluzív interjúja Gyurcsány Ferenccel (teljes szöveg, hirtv.hu)
- Európai Néppárt: „A Gyurcsány-kormány távozzon!” (Fidesz.hu)
- Poul Nyrup Rasmussen: „Gyurcsány Ferenc a legmegfelelőbb személy” (MSZP.hu)
- A hazugság apológiája – Bitó László "felmentő" írása a Népszavában.
- Schöpflin György: A country without consequences. (Egy következmények nélküli ország ). opendemocracy.org.
- Rajnai Attila Az őszödi Nagy Testvér, Élet és Irodalom, 2007. május 25., 21. szám. A beszéd kiszivárgásáról.

