Dominique Grange

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap aktuális változatát látod, az utolsó szerkesztést Alensha (vitalap | szerkesztései) végezte 2019. március 7., 01:35-kor. Ezen a webcímen mindig ezt a változatot fogod látni. (→‎70-es, 80-as évek: ókori képregényszerkesztő jav.)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
Dominique Grange
Életrajzi adatok
Született1940. január 1. (84 éves)
Aix-les-Bains
Házastársa
  • Jean Bériac (1965. szeptember – 1970)
  • Jacques Tardi (1983. június 18. – )
Pályafutás
Műfajokforradalmi dal
Hangszerénekhang
Tevékenység
A Wikimédia Commons tartalmaz Dominique Grange témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Dominique Grange (Lyon, 1940. –) francia énekes, dalszerző, az 1960-as évek eleje óta aktív.

A 68 májusi események hatására felhagyott korábbi munkáival, és az ellenállók számára kezdett dalokat írni. Később is folytatta politikai aktivizmusát, tagja volt a Gauche prolétarienne nevű maoista szervezetnek, és tevékeny szerepet vállal az egyenlőtlenség és az elnyomás elleni küzdelmekben mind a mai napig.

Dalai a munkások, a szegények, az elnyomottak hangján szólnak, rávilágítanak a társadalmi igazságtalanságokra, sokszor aktuális konfliktusokra reagálnak.

Házastársa Jacques Tardi képregényszerző.[1] Négy közös gyermekük van: Diego, Oscar, Rachel és Lisa.

Pályakép[szerkesztés]

Első munkái[szerkesztés]

Dominique Grange már kamaszként elhatározta, hogy énekes lesz. Érettségije után Lyonból Párizsba megy, ahol dráma órákat vesz. Hamarosan főszerepet játszhat egy vígjátékban, és kisebb TV-szerepeket is kap, majd a bal part kabaréiban lép fel dalokkal. A yé-yé hullám hatására a lemezkiadók új tehetségeket keresnek. A Bel Air és a Temporel kiadó 1963 és 1967 között összesen négy kislemezét is rögzítette, melyeken már saját dalai is megjelennek. Eközben rádiós és TV-s szereplései is vannak, és egy franciaországi turnén vesz részt Guy Béart-ral.[2]

68-as események, maoista mozgalom[szerkesztés]

Aktív résztvevője volt az 1968 tavaszán fellobbanó párizsi diák- és munkásfelkelés eseményeinek, amelynek hatására felhagyott minden korábbi tevékenységével, és a kibontakozó forradalom mellé állt.[3] A bal part más elkötelezett énekesével (Leni Escudero, Évariste, Pia Colombo, Jean Ferrat, Maurice Fanon, Francesca Solleville stb.) együtt belépett a Sorbonne művészei által létrehozott Comité révolutionnaire d’action culturelle-be (CRAC, „kulturális forradalom akcióbizottság”),[4] és elfoglalt egyetemeken, sztrájkban álló gyárakban, tüntetéseken énekeltek, ezzel segítve a küzdelmeket. Az általános sztrájk idején a sztrájkbizottságok kérésére vidéki körútra indult, hogy az elfoglalt gyárakban élénkítse a gyűléseket, lelkesítse a sztrájkoló munkásokat.[5][6]

Grange több a forradalom eseményei által inspirált dalt írt, melyek nagyon népszerűek lettek az ellenállók körében, többet a tüntető tömegek is énekeltek. 1968 nyarán ezekből a dalokból önköltségen elkészítette első saját lemezét, melyet kereskedelmi forgalmon kívül, a sztrájkbizottságokon és az akcióbizottságokon keresztül értékesített (3 frankos darabáron).[7]

1969-ben belépett a Gauche prolétarienne (GP, „proletár bal”) nevű maoista szervezetbe, és az établissement mozgalom hatására egy élelmiszercsomagoló üzemben „telepedett le” Nizza külvárosában.[8] Itt írta az emblematikus Les nouveaux partisans (Az új partizánok) című dalát is, amely a forradalmi aktivisták himnuszává vált.

1970-ben egy rendelettel betiltják és erőszakosan üldözni kezdik a baloldali szervezeteket. A GP is illegalitásba szorul, de tevékenységüket tovább folytatják. 1971 novemberében Grange-t letartóztatják egy párizsi tüntetésen, és másfél hónapra egy női börtönbe kerül. 1972-ben csatlakozik a GP titkos szervezetéhez, a Nouvelle Résistance Populaire-hez (NRP, „új népi ellenállás”), és egészen 1975-ig rejtőzködni kényszerül.

70-es, 80-as évek[szerkesztés]

Már az 1970-es évek elejétől közreműködik több képregénymagazinnál fordítóként, szerkesztőként, később szerzőként is. A BD magazinnál ismeri meg későbbi férjét, Jacques Tardit, akivel több munkán is együtt dolgoznak.

1981-ben Hammam Palace címmel jelenik meg első nagylemeze. A borítójához Tardi (akkor már élettársa) készít illusztrációkat. Az album dalainak visszatérő témája az embertelen munka és az erőszak elítélése. A lemez eladása nem hoz túl nagy sikert.

1983-ban Grange és Tardi összeházasodnak. Négy gyermeket fogadnak örökbe Chiléből, tapasztalataikról Grange három könyvet is ír. 1993-ban létrehozzák az AFAENAC egyesületet, amely összefogja a Chiléből származó, adoptált gyermekek szüleit.[9] Chilei civil szervezetekkel együttműködve programokat indítanak el, hogy Chile gazdaságilag elmaradottabb régióiban élő hátrányos helyzetű gyermekeken segítsenek.

2000-es évek[szerkesztés]

2004-ben dupla albuma jelenik meg L’Utopie toujours (Az utópia örök, szó szerint: „mindig”) címmel, szintén Tardi rajzaival. A dalok témája ugyancsak a lázadás, a száműzetés, a kizsákmányolás és kirekesztés.

2008 márciusában ismét albummal jelentkezik, amellyel – a 40. évforduló alkalmából – 68 májusára emlékezik. Ebben összefoglalja mindazokat a témákat, amelyek az elmúlt négy évtizedben foglalkoztatták: társadalmi küzdelmek, elnyomott kisebbségek, rasszizmus, nyomor, egyenlőtlenség, ellenálló vagy felszabadító népi mozgalmak, emlékezet, egy másik jövő reménye, forradalmi utópiák… Az album – Tardi ötletére – napvilágot lát könyv+CD formájában is, amelyben még több illusztráció jelenik meg a dalok szövegeihez kapcsolódva. Az egyik dal kifejezetten reflektál egy 68-hoz kapcsolódó korabeli diskurzusra, amely megpróbálja elhalványítani 68 kulturális jelentőségét és politikai örökségét.[10] A dal címe az album címében is megjelenik: 1968-2008… N’effacez pas nos traces ! (Ne töröljétek el a nyomainkat!)

2009-ben készült el újabb albuma Des lendemains qui saignent (Vérző holnapok) címmel, melynek témája az első világháború. Ezt az albumot is kiadják könyv+CD formájában, de ebben Tardi illusztrációin kívül egy történész, Jean-Pierre Verney kommentárjai is helyet kapnak. Az együttműködésből egy műsor is születik, ahol a zenei produkció és a képek ezzel egyidejű vetítése mellett Grange narrálja is a dalokat. A műsort Franciaország szerte bemutatják.

Dominique Grange a mai napig folytatja politikai aktivizmusát, amely dalainak is gyakran aktualitást ad. A 2000-es évek eleje óta küzd a Confédération nationale du travail (CNT, „nemzeti munkásszövetség”, anarchoszindikalista szakszervezeti konföderáció) oldalán, gyakran lép fel koncerteken, szövegeiben a munkások törekvéseit fogalmazza meg. „Úgy gondolom, hogy a dalaim olyan fegyverek, amelyek képesek segíteni a harcokat, képesek elmondani, kifejezni olyan emberek érzéseit, tapasztalatait, akik nem tudják magukat kifejezni.”[11]

A Notre Longue Marche (A mi hosszú menetelésünk – utalás a kínai Vörös Hadsereg hosszú menetelésére) című album 2013-ban jelenik meg. Ebben az albumban a legismertebb mozgalmi dalainak eredeti felvételeit adja ki újra, azokét, amelyek leginkább beleíródtak a kollektív emlékezetbe, maga is évtizedek óta játssza őket munkások és aktivisták körében, rendezvényeken és tüntetéseken: részei lettek a 68 utáni mozgalmi kultúrának.

Zenéjének jellemzői[szerkesztés]

Dominique Grange mozgalmi zenéje egyszerű elemekből tevődik össze: Grange énekét egy – időnként két – akusztikus gitár kíséri, és időnként kórussal egészül ki, amely a tömeget reprezentálja.

A szövegek egyik legfőbb eleme, hogy összegyűjti a tüntetések, mozgalmak népszerű szlogenjeit. Egy példa erre, amikor a La pègre (Alvilág) című, 1968-ban íródott dal kórusában felhangzik ez a mondat: „Nous sommes tous les juifs allemands” („Mi mind német zsidók vagyunk”). Ezt a szlogent a tüntetők kántálták jelezve szolidaritásukat Daniel Cohn-Bendit-vel, akit „német zsidónak” titulált az ellenséges sajtó, hogy hiteltelenítsék szereplését.[12] „Az establishment által a baloldali aktivistákra zúdított szitkok halmozása a dal szövegének legfőbb retorikai stratégiája. Az olyan jelzők, mint la pègre (alvilág) és la chienlit (zűrzavar, rendetlenség),[13] a közös identitás forrásaként értékelődnek fel”. A szlogenek beépítése a dalszövegekbe segít fenntartani a mozgalom eszményeit a kollektív emlékezetben. Amikor ez a rész csendül fel a kórusban: „A bas l’état policier” („Le a rendőrállammal”), az aktiválja a szlogen jelentését: a kórussal együtt énekelve „artikulálódik – és újraéled – az eszme, amelyet a szlogen támogat”.[14]

A GP afféle himnuszává vált Les nouveaux partisans (Az új partizánok) címe és refrénje utal a francia ellenállás idején született és a baloldali mozgalmak körében később is népszerű Partizándalra. A refrén dallamának eleje[15] viszont az Internacionálé első sorát idézi fel: a ritmus (negyedértékű felütés után pontozott negyed, ami nyolcadokban folytatódik) és a dallamvonal (kvart ugrás az alaphang oktávjára, majd ereszkedő dallam) kisértetiesen hasonlít a két dalban, ami egy újabb kapcsolódási pontot jelez Grange szerzeménye és a munkásmozgalmi dalok hagyománya között.

A Les nouveaux partisans szövege elsősorban a munkások érzésvilágát, mindennapjait és nyomorát jeleníti meg, mindvégig egy alapvető ellentétet tételezve: az egyik oldal a munkásosztály és szövetségeseik, a „nép tábora”, a másik pedig a burzsoázia, a főnökök és szakszervezeti vezetők, és az elnyomó hatalom.[16] A munkásélet viszontagságait bemutatva lehetőséget ad a munkások számára is a dal átélésére, miközben a harcra, az ellenállásra való felhívás mozgósít is. E kettősség szoros egysége Grange dalainak legfőbb funkciója: egyszerre szól annak a közegnek a nyelvén, amely számára íródik, viszont egyszerre ad az adott közeg számára lehetőséget, hogy az éneklésben átélje a közösség összetartozását, és erőt kapjon az ellenálláshoz. A dalok többszöri újrakiadásával, feldolgozásával, folyamatos előadásával pedig fenn is tartja a 68-ban gyökerező mozgalmi hagyományt.

Diszkográfia[szerkesztés]

Kislemezek[szerkesztés]

  • 1964 Je ne suis plus ton copain (La Lettre) – Il y avait toi – Même si c’est vrai – Pardonne-moi. Bel Air (211 108)
  • 1964 Cinq-en-tin (Le Chien) – Deux ombres sur la plage – Je ne suis pas prête – Les Yeux dangereux. Bel Air (211 133)
  • 1964 Si le soleil s’en va – Tu voudrais danser avec moi – Moi j’ai appris ton nom – Les « ni froid ni chaud ». Bel Air (211 179)
  • 1967 Les Jeanne d’Arc – À cet enfant – Les Orties sont en fleurs – Panurge. Temporel (DG 0001)
  • 1968 La Pègre – Grève illimitée – Chacun de vous est concerné – À bas l’État policier. D. Grange saját kiadása, majd: Expression Spontanée (S 17 789)
  • 1969 Nous sommes les nouveaux partisans – Cogne en nous le même sang. D. Grange saját kiadása, majd: Expression Spontanée (N° 2)
  • 1977 Pousse, Jeannot (Pousse Sur Ton Vélo) – J’vais lui coller un pain. Vogue (12 146)
  • 1981 Gueule noire – Bavure. Celluloïd/Vogue (VG 108 106 407)

LP-k[szerkesztés]

  • [é. n.] Chansons de Mai 68 (közösen a Les Barricadiers-rel). Expression Spontanée (ES 68 DM 130)
    • La Pègre – Grève illimlitée – Chacun de vous est concerné – À bas l’État policier – Cogne en nous le même sang – Les nouveaux partisans
  • 1981 Hammam Palace. Celluloïd/Vogue (529801)
    • Hammam Palace – Un monde sans musique – Bavure – Blues de novembre – Soirée paisible sur la banlieue – On achève bien les chevaux – Les Anges de la mort – Un jour à faire sa valise – Gueule noire – Bien profond

CD-k[szerkesztés]

  • 2004 L'Utopie toujours. Édito Musiques/Mélodie (DG 01-02)
    • CD 1: Bavure – Gueule noire – La Voix des prisons – Hammam palace – Le Vieux – Soirée paisible sur la banlieue – Les Anges de la mort – On achève bien les chevaux – Un jour à faire sa valise
    • CD 2: La Pègre – Grève illimitée – Chacun de vous est concerné – À bas l'état policier – Les nouveaux partisans – Cogne en nous le même sang – Tous ces mots terribles – Les Nouveaux partisans (rövid változat)
  • 2004 Droit D'Asile (single). Édito Musiques (DG 03)
  • 2013 Notre Longue Marche (válogatás az eredeti felvételekből). Juste une Trace (AMOC 840814628191)
    • N'effacez pas nos traces ! – La pègre – Grève illimitée – Dégage ! Dégage ! Dégage ! – La Commune est en lutte – Pierrot est tombé – Cogne en nous le même sang – Entre océan et cordillère – Les rivières souterraines – Au ravin des enfants perdus (Chanson pour Vauquois) – Laisse-moi passer, sentinelle ! – Le déserteur – Les nouveaux partisans – Chacun de vous est concerné – Gueule noire – Les anges de la mort – Droit d'asile – À bas l'État policier ! – Toujours rebelles, toujours debout !

Könyv+CD[szerkesztés]

  • 2005 Le Cri Du Peuple. Chansons de la Commune 1871. (ének: D. Grange, Francesca Solleville, Serge Utgé-Royo, Bruno Daraquy). Édito Musiques/Casterman ISBN 2-203-39909-0
    • Limitált kiadás, együtt forgalmazták J. Tardi Le Cri Du Peuple c. képregényével.
  • 2008 1968-2008… N’effacez pas nos traces ! Juste une Trace (AMOC 092036842313)
    • Grève illimitée – Chacun de vous est concerné – Pierrot est tombé – La Commune est en lutte – Le Sang – Entre océan et cordillère – Petite fille du silence – Les Rivières souterraines – Paris, ce printemps là – Toujours rebelle, toujours debout ! – Le Temps des cerises – Droit d'asile – La Pègre – Les nouveaux partisans – N'effacez pas nos traces !
    • A CD J. Tardi rajzait tartalmazó könyvvel is megjelent, amihez a bevezetőt Alain Badiou írta: 1968-2008… N’effacez pas nos traces ! Juste une Trace/Institut des Métiers de la Musique/Casterman ISBN 978-2-203-01529-6
  • 2009 Des lendemains qui saignent. Juste une Trace (AMOC 183147953424)
    • Petits morts du mois d’août – Au ravin des enfants perdus (Chanson pour Vauquois) – La Chanson de Craonne – Laisse-moi passer, sentinelle ! – La Butte rouge – O Gorizia – La Grève des mères – Tu n’en reviendras pas – Le déserteur – Fraternité
    • A CD J. Tardi rajzait és Jean-Pierre Verney szövegeit tartalmazó könyvvel is megjelent: Des lendemains qui saignent. Juste une Trace/Institut des Métiers de la Musique/Casterman ISBN 978-2-203-02647-6
  • 2016 Le Dernier Assaut (J. Tardi rajzait tartalmazó könyvvel). Juste une Trace/Casterman (CAST 01/1)

Könyv+LP[szerkesztés]

  • 2018 Chacun de vous est concerné (J. Tardi rajzait tartalmazó könyvvel). Juste une Trace/Casterman (CAST 02/1)
    • La pègre – Chacun de vous est concerné – Grève illimitée – Pierrot est tombé – Gueule noire – Toujours rebelles, toujours debout ! – Les nouveaux partisans – Les rivières souterraines – À bas l'État policier ! – Requiem pour les abattoirs – N’effacez pas nos traces !

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Tardi, Jacques: Moi, René Tardi, prisonnier de guerre au Stalag II B. Casterman, 2012, 77. ISBN 9782203048980
  2. ↑ Egy közös duójuk Le Trou dans le seau címmel meg is jelenik Guy Béart 1965-ös kislemezén. (Temporel, GB 60 003)
  3. ↑ Grange 1970 júniusában tartott beszéde a GP tagjai előtt: Un chant qui monte de la terre. http://archivescommunistes.chez-alice.fr/
  4. ↑ A maoista mozgalom jellemző szerveződési módja volt az ideiglenes comité d’actionok vagyis akcióbizottságok létrehozása. Vö. Balázs Gábor: Az önigazgató szocializmus és a francia új baloldal. Eszmélet, 2003. április 1. (Hozzáférés: 2018. aug. 19.)
  5. ↑ Vaillant, Frantz: Femmes de mai 68 : Dominique Grange, la fidèle, voix intacte du printemps insurrectionnel. TV5 Monde, 2018. május 19. (Hozzáférés: 2018. aug. 20.)
  6. ↑ De quelles manières Mai 68 fut-il une révolution culturelle? l'Humanité, 2018. április 9. (Hozzáférés: 2018. aug. 19.)
  7. ↑ Dominique Grange, chanteuse militante. Juste une Trace, 2014. január 2. (Hozzáférés: 2018. aug. 19.)
  8. ↑ A mozgalom lényege az volt, hogy a fiatal értelmiségi aktivisták elmennek gyárakba dolgozni, tehát établivá, „letelepedett”-é válnak, hogy ezzel támogassák a munkások felkelését, és lebontsák az értelmiségi állapothoz tapadó előítéleteket.
  9. ↑ Eduardo Olivares 2008. április 7-i interjúja a Radio Francolatinanál.
  10. ↑ 2007. április 29-én az elnökválasztási kampány végén hangzott el Nicolas Sarkozytól: „Ez a választás arról szól, hogy fenntartjuk-e 68 májusának örökségét, vagy egyszer és mindenkorra felszámoljuk. Én szeretnék továbblapozni”. (AFP és AP hírügynökség, 2007. április 30.)
  11. ↑ Gérard Prévost interjúja D. Grange-zsal, Rouge, 2117. szám, 2005. jún. 23.
  12. ↑ Delvaux, Corinne: Le slogan: "Nous sommes tous des juifs allemands". Karambolage-Arte, 2008. május 4. (Hozzáférés: 2018. aug. 19.)
  13. ↑ Vivier, Bernard: Les slogans de mai 1968. http://istravail.com/, 2008. május 12. archive
  14. ↑ Drott, Eric: Music and the Elusive Revolution: Cultural Politics and Political Culture in France,1968–1981. University of California Press, 2011, 72–73. ISBN 9780520950085
  15. ↑ YouDooRight1 (2012. november 7.). „Dominique Grange - Les Nouveaux Partisans (FRENCH MAO FOLK MAI 68)”.  (Hozzáférés: 2018. aug. 19.)
  16. ↑ Chansons Contre la Guerre - Les Nouveaux Partisans (francia nyelven). www.antiwarsongs.org. (Hozzáférés: 2018. augusztus 19.)

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Dominique Grange című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Dominique_Grange&oldid=21057515”