Czene Béla
Czene Béla (szignóban néhol ifj. Czene Béla) (Isaszeg, 1911. július 3. – Budapest, 1999. november 9.) magyar festőművész.
Élete, munkássága
Czene Béla 1930 és 1933 között járt a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol Rudnay Gyula volt a mestere. Már 1932-től szerepelt kiállításokon. Stílusában korán rátalált a Római iskola irányvonalára, amiben tovább segítette, hogy 1938–1939-ben Rómában tartózkodhatott, miután Gerevich Tibor javaslatára elnyerte a római Collegium Hungaricum ösztöndíját. Festői stílusában egyre jobban kötődött a reneszánsz klasszikus tradícióhoz, többek között Leonardo da Vinci és Domenico Ghirlandaio művészetéhez, valamint a görög–római hagyományokhoz. A második világháború után lazult a római iskolához való kötődése, és jellegzetes technikával festett képeinek témáit inkább a hétköznapi életből merítette. Ezt követően is folyamatosan kiállító művész, még az 1990-es években is aktív volt.
Művészetét számos elismerés kísérte: 1937-ben elnyerte az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat ifjúsági díját, 1942-ben Balló Ede-díjat kapott a „Hunor és Magyar” című festményéért, 1943-ban pedig Budapest Székesfőváros Ferenc József alapítványi díját kapta meg. A háború után 1948-ban a Közoktatási Minisztérium freskópályázatának díját, 1953-ban pedig a IV. Magyar Képzőművészeti kiállításon a Népművelési Minisztérium díját nyerte el.
Felesége Hikády Erzsébet (1911–2008), fia Czene Gábor (1948–) és unokája, Czene Márta (1982–) is festőművész.
Egyéni kiállításai
- 1938 – Műterem
- 1941 – Műbarát
- 1948 – Régi Műcsarnok, Budapest
- 1958, 1967 – Ernst Múzeum, Budapest
- 1959 – Kulturális Kapcsolatok Intézete, Budapest (Hikády Erzsébettel)
- 1968 – Nagykanizsa
- 1970 – Szőnyi István Terem, Miskolc
- 1972 – Győr
- 1974 – Mednyánszky Terem, Budapest
- 1976 – Kaposvár
- 1978 – Kecskemét
- 1979 – Tokió
- 1980 – Szeged
- 1982 – Csontváry Terem, Pécs
- 1986 – Csók Galéria, Budapest
- 1998 – Műterem Galéria, Budapest
Válogatott csoportos kiállításai
- 1935, 1936 – Munkácsy-céh kiállítása
- 1935, 1936 – Tavaszi Szalon
- 1939, 1944 – Spirituális Művészek Szövetsége
- 1939 – Magyar Arcképfestők
- 1938 – XXI. velencei biennále, Velence
- 1934, 1935, 1937, 1938, 1941–1942, 1943 – Téli kiállítás, Műcsarnok, Budapest
- 1935, 1937 – Nemzeti Képzőművészeti kiállítás
- 1936, 1941 – Jubileumi kiállítás, Modern olasz művészeti kiállítás
- 1938 – Szt. István-kiállítás
- 1938, 1939, 1942 – Őszi Tárlat
- 1939–1940 – Horthy Miklós 20 éves kormányzását ünneplő kiállítás
- 1940, 1943 – Tavaszi Tárlat, A Magyar Művészetért
- 1942 – Nemzeti Szalon, Budapest
- 1974, 1976 – Gekkoso Galéria, Tokió
- Külföldi magyar reprezentatív kiállításai (Róma, Bécs, Berlin, Moszkva, Stockholm, Peking, Bukarest, Szófia)
Művei közgyűjteményekben
- Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
- Kanizsai Városi Képtár