Csong Mjonghun

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ennek a személynek a koreai családneve a Csong.
 Ebben a szócikkben a koreai nyelvű szavak átdolgozott latin betűs és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.
Csong Mjonghun
Született
  • 정명훈
  • 鄭明勳

1953. január 22. (71 éves)[1][2][3][4][5]
Puszan
Állampolgárságadél-koreai
Foglalkozása
TisztségeUNICEF jószolgálati nagykövet
Iskolái
Kitüntetései
  • Ho-Am Prize in the Arts
  • a francia Becsületrend lovagja (1992)
  • Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének parancsnoka (2011)
  • Prize Franco Abbiati Italian Music (2014)
Zenei pályafutása
Műfajokkomolyzene
Hangszerzongora
A Wikimédia Commons tartalmaz Csong Mjonghun témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Csong Mjonghun, hangul: 정명훈, Nyugaton: Myung-Whun Chung (Puszan, 1953. január 22. –) dél-koreai zongoraművész, karmester.

Élete, munkássága[szerkesztés]

Csong 1953-ban született Puszanban (a források egy része Szöult jelöli meg, de a saját nyilatkozata szerint Puszan a szülővárosa).[6] A család hét gyermeket nevelt, ő hatodikként született. Anyjuk zongorázni tanította őket, így mind a hét testvér zenélt. Közülük rajta kívül még ketten lettek világhírű zenészek: Csong Gjonghva hegedűs és Csong Mjonghva csellista. Apjuk exportőr volt, anyjuk amatőr zongorista és klasszikus gitáros,[7] és egy éttermet vezetett.[8] A fiú négyéves korában kezdett tanulni zongorázni anyjától, és 1960-ban már fellépett a Szöuli Filharmonikus Zenekarral, Haydn-zongoraversenyt játszott. Nyolcéves korában az Egyesült Államokba költözött, hogy ott folytassa zenei tanulmányait. Járt a Mannes School of Musicba, ahol 1975-ben szerzett zongorista diplomát. Ezután a Juilliard School következett, ahol Nadia Reisenberg (zongora) és Carl Bramburger (karmester) voltak a tanárai. Közben 1970-ben megnyerte a New York Times zongoraversenyét. Karmesterként 1971-ben debütált Szöulban, ahol a Koreai Szimfonikus Zenekart vezényelte. 1974-ben Moszkvában, a Nemzetközi Csajkovszkij Zongoraversenyen második díjat nyert.[9] Nővéreivel létrehozta a Csong triót (Nyugaton Chung Trio), és hármasban kezdtek fellépni, miközben folytatta tanulmányait a Juilliardon, és karmesterkedett a New York-i Ifjúsági Zenekar és a Juilliard School Pre-College Zenekara mellett. A Juilliardon 1978-ban diplomázott, és 1979-ben a Los Angeles-i Filharmonikusoknál Carlo Maria Giulini asszisztense lett, két évvel később pedig Giulini javaslatára a zenekar Csongot választotta karmesternek.[10]

1984-ben a Saarbrückeni Rádió Szimfonikus Zenekarának zeneigazgatója és vezető karmestere lett, 1990-ig töltötte be ezt a posztot. 1986-ban New Yorkban debütált nagy sikert aratva, amikor a Metropolitan Operában Verdi Simon Boccanegra című operáját vezényelte. Ugyanebben az évben Párizsban is ragyogó előadást produkált, Prokofjev ritkán hallott Tüzes angyal operáját dirigálta. 1987 és 1992 között a firenzei Teatro Communale fő vendégkarmestere volt. Ebben az időszakban két nagy olasz díjat is kapott: a Premio Abbiati- és az Arturo Toscanini-díjat.[10] 1989 és 1994 között a párizsi Opéra Bastille zenei vezetője volt.[11] Nevezetes előadásai között szerepelt Messiaen Assisi Szent Ferenc című műve Peter Sellars rendezésében[12] és Sosztakovics A mcenszki járás Lady Macbethje (magyarul Kisvárosi Lady Macbeth és Katyerina Izmajlova címen is ismert) operája. Messiaen annyira meg volt elégedve az előadással, hogy Csongot kérte fel utolsó műve, a Concert à quatre 1994-es világpremierjére. 1992-ben a francia kormánytól megkapta a Francia Becsületrendet. Miután – nem túl békés körülmények között – elhagyta a Bastille Operát, 1997-től 2005-ig a római Accademia Nazionale di Santa Cecilia zenekarának vezető karmestere volt, és ugyanezt a pozíciót töltötte be az Asia Filharmonikus Zenekarnál is. 2000-ben visszatért Párizsba, és az Orchester Philharmonique de Radio France zeneigazgatója és karmestere lett.[10][11] Rendszeresen szerepel a velencei Teatro La Fenicében is, ahol vezényelte a Pillangókisasszonyt, a Simon Boccanegrát, az Otellót és a Trisztán és Izoldát. 2001-ben a Tokiói Filharmonikusok tiszteletbeli karmestere lett, 2006-tól 2015-ig Szöul város művészeti igazgatója és a Szöuli Szimfonikus Zenekar vezető karmestere volt. Az együttest rövid idő alatt élvonalbeli zenekarrá fejlesztette, és 2014-ben – egy európai turnét követően – a BBC Proms-on is bemutatkozott velük.[13][14] 2009-ben és 2013-ban sikeres koncertet adott a zenekarral Puszanban, a helyi Kulturális Központban. „Mivel Puszanban születtem, és szeretem a tengert, különösen örülök ennek a puszani koncertnek” – nyilatkozta.[6] 2012-ben a Staatskapelle Dresden fő vendégkarmestere lett, az első, aki a zenekar történetében betöltötte ezt a posztot.[13] A 2018–2019-es szezon legfontosabb eseményei közé tartozott a Macbeth és az Otello előadása a La Fenicében, a Traviata a Milánói Scalában, valamint az Otello bemutatása a Wiener Staatsoperben is. A következő szezont megcsonkította a Covid19-pandémia, de a La Fenicében még bemutatta a Don Carlost, Tokióban pedig a Carment.[15]

Művészete[szerkesztés]

Csong Mjonghun generációjának egyik vezető karmestere.[10] Zongoristaként csak elvétve lép fel, szerinte a sűrű zenekari programja miatt nincs ideje eleget gyakorolni.[8] Azért 1996-ban megjelent egy Chant D'amour (Mélodies Françaises) című lemez, amin Cecilia Bartolit kíséri, valamint 2014-ben kiadott egy zongora-szólólemezt, Piano címmel.[16] Vezényelte a világ összes vezető zenekarát, beleértve a Berliner Philharmonikert, Wiener Philharmoniker, Concertgebouw Orchestra Amsterdam, az összes jelentősebb londoni és párizsi zenekart, a Filarmonica della Scala zenekart, a Bayerischer Rundfunk Symphonieorchestert, a Drezdai Staatskapellét, a Bostoni Szimfonikus Zenekart, a Chicagói Szimfonikus Zenekart, a Metropolitan Opera zenekarát, a New York-i Filharmonikus Zenekart, a Cleveland Zenekart és Philadelphia Zenekart. 1990 óta a Deutsche Grammophon exkluzív művésze, és felvételeivel számos nemzetközi díjat nyert.[11] A karmesteri művészetről így nyilatkozott: „A karmester szinte definíció szerint furcsa állat: ő az egyetlen zenész a színpadon, aki nem ad ki hangot, mégis felelős mindenért. Gyakran szeretek magamra úgy gondolni, mint a többi zenész egyik kollégájára vagy munkatársára, de végül össze kell jönnünk, hogy az általunk játszott zeneszerzők őszinte hírnökei legyünk és életre keltsük zenéjüket.”[17] A vezénylés, illetve a zenekari hangzás iránti vonzódását így jellemezte: „A zongora és a hegedű gyönyörűen szól, de a zenekar tökéletes zenei kifejezés. Beethoven, Brahms, Mahler, Bruckner és más nagy zeneszerzők is így gondolták.”[8]

Társadalmi szerepvállalása[szerkesztés]

Társadalmi érzékenységét és elkötelezettségét bizonyítja, hogy már az 1980-as évektől úgynevezett környezetvédelmi koncerteket szervezett, hogy előtérbe helyezze a környezeti problémákat. Céljai között szerepel az is, hogy a két Korea között szorosabb kapcsolat alakuljon ki a zene segítségével.[10] 2011-ben elutazott Észak-Koreába, ahol zenei vezetőkkel és politikusokkal tárgyalt. „Megállapodtunk arról, hogy … közös koncertet szervezünk Phenjanban és Szöulban” – nyilatkozta. „A többi a politikusokon múlik, … de remélhetőleg a tervünk megvalósul.”[18] Koncertjeivel pénzt gyűjtött, hogy rizst küldjön az éhínséggel sújtott Észak-Koreába. Amikor elnyerte Ho Am-díjat és a vele járó 111 000 dollárt, azt teljes egészében a Koreai Vöröskeresztnek adományozta az észak-koreai éhezés enyhítésére. 1992-től az ENSZ drogellenes programjának jószolgálati nagykövete, 1995-ben az UNESCO „Év embere” lett. 1996-ban elnyerte a koreai kormány legmagasabb kulturális díját,[10] és Korea első tiszteletbeli kulturális nagykövete lett.[11] A fiatalokkal kapcsolatos elkötelezettsége jegyében elutazott Beninbe is, ahol meglátogatta az UNICEF által támogatott, az AIDS-szel, a vízzel és a higiéniával, valamint az oktatással és az egészséggel kapcsolatos programokat. Az utazás a benini gyerekeknek szentelt koncerttel zárult. 2008. április 7-én kinevezték az UNICEF jószolgálati nagykövetévé.[19] Úgy látja, hogy „A politika nem tudja megoldani az összes problémát, amely a világot foglalkoztatja, és úgy érzem, hogy nekem – és még sokan másoknak – mindent meg kell tennünk, amit csak lehet.”[12]

Magánélete[szerkesztés]

Későbbi feleségével 19 éves korában ismerkedett meg, és titokban randevúztak. 1974-ben, a moszkvai versenydíjjal járó 3000 rubelből elvitte a Karib-tengerhez. Az esküvőt 1979-ben Los Angelesben, a család időleges tiltakozása ellenére tartották meg, csak az anyja volt jelen.[8] Három fiuk van: az első képzőművészetet tanult, a második jazzgitáros, a harmadik hegedűs, karmester.[20] Csong Mjonghun Szöulban él.[19]

Díjai, elismerései[szerkesztés]

1991-ben a Francia Színház- és Zenekritikusok Szövetségénél „Az év művésze” lett. Elnyerte a Premio Abbiati- és az Arturo Toscanini-díjat Olaszországban, valamint a Francia Becsületrendet. 1995-ben kitüntették a francia Victoires de la musique classique díjjal (Az év karmestere). Megkapta Korea legjelesebb kulturális díját a koreai zenéhez való hozzájárulásáért.[19] 2013-ban Olaszország legrégebbi operaháza, a velencei La Fenice az Una Vita Nella Musica-díjjal (Zenei életműdíj) tüntette ki.[21] 2017-ben megkapta az Ordine della stella d'Italia (Olaszország Csillaga rendje) díját az olasz kultúra fejlődéséhez való hozzájárulásáért.[22]

  • 1988 – Franco Abbiati-díj
  • 1989 – Arturo Toscanini-díj
  • 1991 – Az év művésze (Francia Színház- és Zenekritikusok Szövetsége)
  • 1992 – A francia Becsületrend
  • 1995 – Az év karmestere (Franciaország)
  • 1995 – Az év embere (UNESCO)
  • 1996 – Kulturális Érdemrend (Dél-Korea)
  • 1997 – Ho Am-díj (Dél-Korea)
  • 2011 – A Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének parancsnoka
  • 2013 – Una Vita Nella Musica 2013 (a Teatro La Fenice életműdíja)
  • 2014 – Franco Abbiati-díj
  • 2017 – Olaszország Csillaga rendje

Felvételei[szerkesztés]

Válogatás az AllMusic és a Discogs listája alapján.[16][23]

Megjelenés Tartalom Közreműködők Kiadó
1974 Лауреаты V Международного Конкурса Имени П. И. Чайковского Мюнг Ван Чунг Melogyija
1981 Csajkovszkij: Piano Concerto No. 1; Variations on a Rococo Theme Csong Mjonghun, Csong Mjonghva, Los Angeles Philharmonic Orchestra, Charles Dutoit Decca
1983 Nielsen: The Complete Orchestral Music Volume I. Symphony No. 2 Op. 16; Aladdin-Suite Op. 34 Gothenburg Symphony Orchestra, Csong Mjonghun BIS
1985 Dvořák: 8. Sinfonie Rundfunk-Sinfonieorchester Saarbrücken, Csong Mjonghun Saarländischer Rundfunk
1986 Sosztakovics: Sinfonie Nr. 14 Op. 135 Rundfunk-Sinfonieorchester Saarbrücken, Csong Mjonghun Saarländischer Rundfunk
1987 Nielsen: Symphony No.5; Violin Concerto Kang Dongszuk, Gothenburg Symphony Orchestra, Csong Mjonghun BIS
1990 Kiri Te Kanawa – Italian Opera Arias London Symphony Orchestra, Csong Mjonghun EMI Digital
1991 Bizet: Carmen Suite; L'Arlésienne Suites; Jeux D'Enfants Orchestre de L'Opéra Bastille, Csong Mjonghun Deutsche Grammophon
1993 Rimszkij-Korszakov: Sheherazade; Stravinsky: L'Oiseau De Feu; Suite Orchestre de L'Opéra Bastille, Csong Mjonghun Deutsche Grammophon
1994 Messiaen: Éclairs Sur L'Au-Delà… Ljuba Organaszova, Cecilia Bartoli, Raul Gimenez, Roberto Scandiuzzi, Orchestre De L'Opéra Bastille, Csong Mjonghun Deutsche Grammophon
1996 Chant D'amour (Mélodies Françaises) Cecilia Bartoli, Csong Mjonghun London Records
1996 Rossini: Stabat Mater Wiener Philharmoniker, Csong Mjonghun Deutsche Grammophon
1997 A Hymn for the World Cecilia Bartoli, Andrea Bocelli, Chœr et Orchestre de L'Accademia Nazionale di Santa Cecilia, Csong Mjonghun Deutsche Grammophon
1998 In Paradisum – Fauré: Requiem; Duruflé: Requiem Cecilia Bartoli, Bryn Terfel, Coro e Orchestra Dell'Accademia Nazionale di Santa Cecilia, Csong Mjonghun Deutsche Grammophon
2000 Messiaen: Quatuor Pour la Fin du Temps Gil Shaham, Paul Meyer, Jian Wang, Csong Mjonghun Deutsche Grammophon
2002 Italian Overtures Orchestra Dell'Accademia Nazionale di Santa Cecilia, Csong Mjonghun Deutsche Grammophon
2003 Mozart: Sinfonie Nr. 28 KV 200; Sinfonie Nr. 38 KV 504 „Prager” Sinfonieorchester Des Südwestfunks Baden-Baden, Nikolaus Harnoncourt, Csong Mjonghun Allegria, Documents
2006 Ravel: Daphnis et Chloé Ballet Orchestre Philharmonique de Radio-France, Ravel Orchestre Philharmonique et Choeur de Radio-France, Csong Mjonghun Deutsche Grammophon
2008 Myung-Whun Chung Conducts Messiaen (Trois Petites Liturgies de la Présence Divine; Couleurs de la Cité Céleste; Hymne Pour Grand Orchestre) Orchestre Philharmonique de Radio France, Csong Mjonghun Deutsche Grammophon
2011 Debussy: La Mer; Ravel: Ma Mère L'Oye, La Valse Seoul Philharmonic Orchestra, Csong Mjonghun Deutsche Grammophon
2014 Piano (Debussy-, Chopin-, Beethoven-, Csajkovszkij-, Schubert, Schumann, Mozart-darabok) Csong Mjonghun ECM Records
2014 Mahler: Symphony No.9 Seoul Philharmonic Orchestra, Csong Mjonghun Deutsche Grammophon
2016 Beethoven: Symphonie Nr. 3 Op. 55 „Eroica” Staatskapelle Dresden, Csong Mjonghun Profil Edition Günter Hänssler
2020 Brahms: Piano Concerto No. 1; Six Piano Pieces Kim Szunvuk, Staatskapelle Dresden, Csong Mjonghun Accentus

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 26.)
  2. ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. ↑ Discogs (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ↑ Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ↑ a b Kim
  7. ↑ Rowes
  8. ↑ a b c d Jeon
  9. ↑ Ascona
  10. ↑ a b c d e f Stevenson
  11. ↑ a b c d Oron
  12. ↑ a b Glayman
  13. ↑ a b Asconas
  14. ↑ Chosunilbo3
  15. ↑ Operabase
  16. ↑ a b Discogs
  17. ↑ Newman
  18. ↑ Branigan
  19. ↑ a b c Unicef
  20. ↑ KoreaTimes
  21. ↑ Chosunilbo1
  22. ↑ Chosunilbo2
  23. ↑ AllmD

Források[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Csong_Mjonghun&oldid=26875393”