Don Carlos (opera)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Don Carlo librettójának olasz kiadása

Giuseppe Verdi ötfelvonásos operája. Szövegét Friedrich Schiller drámája nyomán Joseph Méry és Camille du Locle írta. 1867. március 11-én mutatták be a párizsi operaházban.

Verdi többször is átdolgozta művét, ezeknek Don Carlo a címe. Először csak olaszra fordították az eredetileg francia nyelvű operát, ezt 1872-ben, Nápolyban mutatták be. A második átdolgozással négy felvonásra rövidült, ennek 1884. január 10-én, Milánóban volt a bemutatója. A harmadik változat ismét ötfelvonásos, premierje 1886-ban Modenában volt.

Szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szereplő Hangfekvés
II. Fülöp, Spanyolország királya basszus
Valois Erzsébet, a felesége szoprán
Don Carlos, spanyol trónörökös tenor
Eboli hercegnő, udvarhölgy mezzoszoprán
Posa márki, máltai lovag bariton
Lerma gróf tenor
Főinkvizítor basszus
Tebaldo, a királynő apródja szoprán
Egy szerzetes / V. Károly császár basszus
Mennyei hang szoprán
Flandriai küldöttek, udvaroncok és hölgyek, nép, szerzetesek, inkvizítorok, katonák, elítéltek.

Cselekmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Helyszín: Franciaország és Spanyolország
Idő: 1560 körül

Első felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Don Carlost, II. Fülöp spanyol király fiát rejtélyes szomorúság gyötri, mióta tanulmányaiból nyolc hónapja hazatért a spanyol udvarba. A királyi gyóntatónak, Domingónak nem árulja el bánata okát, csak gyermekkori barátja, Posa márki előtt fedi fel titkát: még mindig szerelmes apja feleségébe, a Királynőbe, aki azelőtt az ő jegyese volt. Posa a németalföldi szabadságmozgalmak felé próbálja barátja figyelmét irányítani, ám amikor rájön, hogy Carlosban két dolog iránti szenvedély nem fér meg, megígéri, hogy kijátszva a szigorú etikettet találkozót szervez meg Carlosnak a Királynővel. A fiú lángoló érzelmeit a nő nem látszik viszonozni: beletörődött változtathatatlan végzetébe, s ő is arra kéri a fiút, fordítsa szerelmét a szabadságért küzdő országok felé. Don Carlosban a kettős biztatás hatására végre feltámad a Flandria ügye iránti buzgalom: Posát az új eszmeiség testvérévé fogadja, apjától pedig kihallgatást kér.

Második felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Carlos nem tud közel férkőzni apja szívéhez, a gyanakodó Király nem bízik annyira fiában, hogy Flandriába induló csapatait rábízza. Carlos elkeseredettségét egy szerelmi légyottra hívó levél azonban egy csapásra megszünteti. Aláírás helyett csak egy E. betű áll, amely Carlos Erzsébetként, azaz a Királynő keresztneveként fejt meg. A titkos szobában azonban Eboli hercegnő, a Királynő udvarhölgye várja, aki azt hitte, az infáns szereti őt. Carlost meghatja a lány sorsa, aki bár a szerelmesének tartogatja magát, nemsokára a Király ágyasává kell, hogy váljék. Hamarosan Eboli számára is kiderül az igazság, s gyűlölni kezdi a fiút. Carlos ismét a Királynéval akar beszélni, hogy felfedje előtte férje hűtlenségét. Posa márki szomorúan tapasztalja, hogy ez az intermezzo ismét elfordította barátját a magasabb céloktól. Eboli Domingo atya és Alba hadvezér társának áll, s elhatározzák, hogy Carlost és a Királynőt házasságtöréssel vádolják meg.

Harmadik felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Carlos elleni intrika sikerülni látszik: a Király teljesen kétségbeesik felesége hűtlensége miatt. Az agyongyötört uralkodó egy igaz barátra vágyik csak, s iratai közt rátalál Posa márki nevére, akit magához hívat. Posa lángoló szavai magával ragadják a Királyt is, aki a márkiban barátot vél felfedezni, Posa azonban csak céljai elérésének új lehetőségét látja meg a Királlyal való közelebbi kapcsolatban.

Negyedik felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Carlos bizalmatlanul fogadja a Posáról érkező híreket, s csak még gyanakvóbb lesz, amikor Posa Carlos titkos iratait kéri megőrzésre. Posa az iratokból egy válogatást nyújt át a Királynak, amellyel bár tisztázza a fiút a házasságtörés vádja alól, politikai összeesküvés részeseként tünteti fel, a Királynővel együtt. A Király fia elleni elfogatóparancsot ad Posa kezébe. Carlos értesül iratai kiszolgáltatásáról, s teljesen kétségbe esik barátja árulása miatt. Végső tanácstalanságában a Királynővel akar beszélni, s a találkozó megszervezésére most Posa helyett Ebolit kéri meg, akinek intrikáiról nem tud. Posa e megbeszélést szakítja félbe, s Carlost a királyi parancs segítségével házi őrizetbe viteti. Ebolit halálosan megfenyegeti, ha barátja bármi titkát is elárulja – így leplezi le magát Posa az udvarhölgy előtt: látszólagos árulása csak az infáns és a szabadságmozgalmak érdekét szolgálta. Miután azonban egy ember már ismeri terveit, Posa számára nem marad más, csak egy merész, önpusztító terv véghezvitele, amit a Királynővel oszt meg. Posa egy hamis levéllel be fogja árulni saját csalását, így az infánst tisztázza minden gyanú alól, s előtte az út szabaddá válik Flandria felé, ahol a mozgalmak élére állhat.

Ötödik felvonás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Posa meglátogatja fogságban lévő Carlost, aki meglepetésére egyáltalán nem neheztel rá. Az infáns szerint Posa jól döntött, amikor saját kezébe vette Spanyolország sorsát látván Carlos tehetetlenségét. A meghatott Posa megmagyarázza tetteit Carlosnak, s a két barát újra a régi szeretettel öleli meg egymást, amikor egy orgyilkos golyója kioltja Posa életét. A csodálatos barát holtteste fölött sokáig nem talál magára sem a Király, sem Carlos. Posa tettei azonban tovább élnek. Mindenünnen felkelések híre érkezik, s csak most derül ki, hogy a márki európai útja mi célt is szolgált. A Királynő is Posa szavait követve buzdítja szökésre Carlost, aki most már szíve minden szenvedélyét az elhunyt akaratának megfelelően a szabadság felé fordítja. A búcsúzó párt azonban a Főinkvizítor s csapata lepi meg: a Király szabad kezet adott nekik fia sorsa felett.

Híres áriák, kórusművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Io la vidi e al suo sorriso - Carlos áriája (első felvonás)
  • Dio, che nell'alma infondere - szabadságkettős: Carlos-Posa (első felvonás)
  • Nei giardin del bello - Eboli áriája (első felvonás)
  • Non piangere mia compagna - Erzsébet románca (első felvonás)
  • Spuntato ecco il d'esultanza - kórus (második felvonás)
  • Ella giammai m'amo - Fülöp király áriája (harmadik felvonás)
  • Son io dinanzi al Ré - Fülöp és a főinkvizítor kettőse (harmadik felvonás)
  • O don fatale, o don cruel - Eboli áriája (harmadik felvonás)
  • Per me giunto il di supremo - Posa áriája (harmadik felvonás)
  • O Carlo, ascolta - Posa áriája (harmadik felvonás)
  • Ma lassu ci vedremo in un mondo migliore - Erzsébet és Carlos kettőse (negyedik felvonás)

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kertész Iván: Operakalauz, Fiesta és Saxum Bt., Budapest, 1997
  • Batta András:Opera, Vince Kiadó, Budapest, 2006