Böckh János (geológus)

Böckh János (1840–1909)

Böckh János faliszobra a Földtani Intézet falán

Böckh János (Nagysuri Böckh János) (Pest, 1840. október 20. – Budapest, 1909. május 10.) okleveles bányamérnök, geológus, miniszteri osztálytanácsos, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatója, a Magyarhoni Földtani Társulat alelnöke, majd tiszteleti tagja. A gyakorlati geológia alkalmazója a bányászatban. Érdemei elismeréséül 1907. május 1-jén nagysuri előnévvel magyar nemességet kapott.

Tanulmányai

Elemi iskoláit a Pozsony megyei Somorján, középfokú tanulmányait 1850 és 1854 között Pozsonyban a főgimnáziumban végezte el. 1855 és 1858 között a kremsi (Ausztria) mérnökkari iskolában tanult, de nem lépett katonai pályára, 1858-ban vették fel a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémiára, ahol 1862-ben bányamérnöki képesítést szerzett. Ezt követően 1862-ben a stájerországi Eisenerz vasbányájában kezdte el a munkát, majd 1864-ben Alsó-Ausztriában Reisenauba nevezték ki bányatisztnek. Wilhelm Haidinger és Franz Hauer geológusok által vezetett bécsi Földtani Intézetben geológiai tanfolyamon vett részt. 1864 és 1866 között, ugyanezen idő alatt a bécsi Tudományegyetemen földtani előadásokat hallgatott.

Gyakorlati munkája

1866 és 1868 között a bécsi, majd a pesti Pénzügyminisztérium alkalmazásában állt. Amikor 1868-ban Hantken Miksa vezetésével megalakult a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumban a Magyar Királyi Földtani Osztály Böckh János az alapítók között volt. A szervezetet azért hozták létre, hogy a hazai földtani kutatásokat magyar geológusok végezzék. Az 1869-ben megalapított Magyar Királyi Földtani Intézetben (ez volt az első önálló magyar tudományos kutatóintézet) kezdetben segédgeológus volt, majd 1871-ben osztálygeológusnak, míg 1872 évben főgeológusnak nevezték ki. Ebben az időben főleg a Dunántúl részletes földtani feltérképezésével foglalkozott. Kezdetben osztrák geológusokkal működött együtt, de hamarosan önálló térképezési munkákat végzett. 1882-ben az egyetemi tanárrá kinevezett Hantken Miksa után az intézet igazgatója lett.

Intézetvezetői tevékenysége

A Földtani Intézet vezetőjeként is folytatta a földtani térképezési munkát a Bakony-hegység és a Mecsek-hegység részletes földtani leirását is elkészítette. Foglalkozott a Krassó-Szörényi középhegység részletes felvételével is, Máramaros és Háromszék megyék szénhidrogén előfordulásainak leirásával az ő nevéhez fűződik a hazai kőolajkutatás elindítása. Jelentősen fejlesztette az igazgatása alatt a Földtani Intézetet, kiszélesítette annak tevékenységét. 1883-ban bányaföldtani, 1891-ben agrogeológiai és 1892-ben vízföldtani kutatásokat indított el. Tevékenysége alapján az Intézet európai rangra emelkedett, az elméleti kutatások mellett nagy gondot fordított a gyakorlati munkára is. Igazgatói munkájának egyik jelentős állomása volt, hogy 1898 és 1899 között Lechner Ödön tervei alapján Hauszmann Sándor kivitelezésében felépült a ma is álló és működő szecessziós remekműnek számító intézeti palota a Stefánia úton. Intézetvezetői munkájában nagy hangsúlyt helyezett a szervezőmunkára. Az Intézet tudományos elméleti és gyakorlati tevékenységéről évente jelentéseket tettek közzé, közkinccsé téve a legfrissebb kutatási eredményeket. 1902-ben miniszteri tanácsossá nevezték ki. 1908-ban 45 év szolgálat után vonult nyugállományba. Fia Böckh Hugó a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia ásványtani és őslénytani tanára volt.

Tudományos munkája

Elméleti kutatásai és a gyakorlatban végzett földtani térképészeti tevékenységét a Magyar Tudományos Akadémia 1876-ban ismerte el a levelező tagsággal. Igazgatási munkája mellett folytatta a kutatási munkát. Irányította a Pécs város vízellátását szolgáló hidrogeológiai kutatásokat és a Hosszúhetény környékén liász-kori szénelőfordulással kapcsolatos tanulmányokat. A Magyarhoni Földtani Társulat titkára volt 1873-tól, majd 1889 és 1895 között az alelnöki és 1895-től ˙1901-ig az elnöki teendőket látta el. Tiszteleti tagsággal tüntette ki a Magyar Földrajzi Társulat és a pozsonyi Természettudományi és Orvosi Egyesület. 1898-ban Szentpéterváron, míg 1900-ban Párizsban a Földtani Kongresszuson képviselte a magyar földtani tudományokat és előadásokat tartott. Hosszabb tanulmányutakat folytatott a Krím területén, a Kaukázusban és a Pireneus-hegységben.

Kitüntetései

• 1896 Vaskoronarend
• 1898 Szt. Szaniszló rend
• 1900 Sósmezői petróleum előfordulás című munkájáért kitüntetésben részesítették
• 1908 Nemesi cím

Szakirodalmi munkái

Működése során 71 könyvet és tanulmányt, valamint 23 földtani térképet adott ki, melyek közül kiemelkedik:

• A Bakony déli részének földtani viszonyai. 1870.
• Pécs város környékének földtani és vízi viszonyai. 1876.
• Adatok a Mecsek-hegység s dombvidéke jurakorabeli lerakódásának ismertetéséhez. 1881.
• Hazánk hasznosítható ásványi nyersanyagainak térképe. 1896.
• Magyarország áttekintő földtani térképe. 1896.
• A geológia fejlődésének rövid története Magyarországon 1774–1896. 1897.
• Európa nemzetközi földtani térképe. 1898.
• A magyar korona országainak területén művelésben és feltárófélben lévő ásványok előfordulási helyei. (Gesel Sándorral, németül is) Budapest. 1899.
• Néhány rhaetiai kori kövület Rezi vidékéről. (Lóczy Lajossal, németül is.) Budapest. 1912.

Felhasznált források

• Bányászati és Kohászati Lapok. XLII. évfolyam. 11.szám. Budapest. 1909.
• Hála József – Maros Gyula: Art geo palota a Stefánián. MÁFI kiadás. Budapest. 2000.

További irodalom

• Szontagh Tamás: Nagysuri Böckh János élete és munkálkodása. Földtani Közlöny, 1910. 1-2. füz. (január-február) p. 2-28. (arcképpel és irodalmi munkásságának felsorolásával)

Lásd még

• Magyar akadémikusok listája
• Forrás-hegyi geológiai bemutatóhely