Ugrás a tartalomhoz

Kezdőlap

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik.
A magyar változatnak 546 169 szócikke van, ebből 1057 kiemelt.

Összes portál

Kiemelt cikk  
Alapállás a sakktáblán
Alapállás a sakktáblán

A sakk kétszemélyes táblajáték, egyben szellemi sport. A „sakk” szó – amely nemcsak a játékot jelenti, hanem azt a helyzetet is, amikor az ellenfél királya „ütésben van” – az uralkodót jelentő perzsa „shāh” (شَاه)-ból ered. A sakk története a legendák világába nyúlik vissza. Az ismert mese szerint egy brahmin találta fel, és jutalmul első hallásra jelentéktelennek tűnő fizetséget kért a rádzsától: mindössze annyi búzaszemet, amennyi a sakktábla mezőire képletesen rátehető a következőképpen: az első mezőre egy, a másodikra kettő, a harmadikra négy, vagyis az előzőnek mindig a duplája. Hamar kiderült, hogy ennyi búza nem terem a Földön, hiszen a brahmin összesen 264−1=18 446 744 073 709 551 615 (tizennyolctrillió-négyszáznegyvenhatbilliárd-hétszáznegyvennégybillió-hetvenhárommilliárd-hétszázkilencmillió-ötszázötvenegyezer-hatszáztizenöt) búzaszemet kért.

A sportágban 1924 óta rendeznek olimpiát, 1950 óta már kétévenként. Ezeket is a FIDE szervezi, és nincs közük a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett játékokhoz. A magyarok a sakkolimpia nyílt versenyén eddig ötször állhattak fel a dobogó legmagasabb fokára (ebből kétszer nem hivatalos olimpián), a nők két alkalommal szerezték meg az aranyérmet. Az első, nemhivatalos sakkolimpia 100. évfordulóján Magyarország rendezi a világ ötödik legnagyobb sporteseményét. Az előző, 2022-es sakkolimpiát az indiai Csennaiban rendezték.

A sakknak különféle változatai ismertek, ezek közül ez a cikk az Európában legnépszerűbb modern sakkot ismerteti. Az első hivatalos sakkvilágbajnokságot 1886-ban játszották, és Wilhelm Steinitz nyerte. Ezzel ő lett a sportág első világbajnoka. 2024-ben a kínai Ting Li-zsen a világbajnok, aki 2023-ban szerezte meg a címet Jan Nyepomnyascsij legyőzésével, miután a norvég Magnus Carlsen lemondott 2013 óta viselt világbajnoki címéről. A nők első világbajnokságát 1927-ben rendezték, és Vera Menchik nyerte. 2024-ben a kínai Csü Ven-csün a női világbajnok, aki 2018 óta viseli a címet. A bajnokságokat a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) rendezi.

A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: II. Louis de Bourbon-Condé • Sejtmag • Újbabiloni Birodalom • Pamut • 2004-es Formula–1 világbajnokság • The Fame • Thomson-híd 

Javaslatok

A nap képe    
A Sainte-Geneviève Könyvtár olvasóterme. A Sainte-Geneviève-apátság (6. századi) gyűjteményén alapuló könyvtár jelenleg egy 1851-ben épült, Henri Labrouste által tervezett épületben található (Párizs, Franciaország)

A Sainte-Geneviève Könyvtár olvasóterme. A Sainte-Geneviève-apátság (6. századi) gyűjteményén alapuló könyvtár jelenleg egy 1851-ben épült, Henri Labrouste által tervezett épületben található (Párizs, Franciaország)
Tudtad-e?  

Tudtad-e, hogy…

A talpioti tragédia áldozatainak állított emlékkert
A talpioti tragédia áldozatainak állított emlékkert
Aktuális  


Az év aktualitásai: orosz invázió Ukrajna ellenIzrael–Hamász-háborúpárizsi olimpiai játékokamerikai elnökválasztás


Halálesetek a közelmúltban: Gáspár CecíliaSonia IovanSérgio MendesAlan ReesBérci GyörgyBora ĐorđevićKling József

Ezen a napon  

Ma 2024. szeptember 9. van,  

Évfordulók  


Ismerkedés a Wikipédiával  
  • Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
  • Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
  • Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
  • Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
  • Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
  • Próbalap – Újdonsült szerkesztőinknek ajánljuk.
  • Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
  • Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
Szerkesztői közösség  
Magyar Wikipédia Magazin  
Wikipédia más nyelveken  
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 546 169 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapok  

A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:

WikiszótárWikiszótár
Többnyelvű szótár és szinonimaszótár
Wikimédia CommonsWikimédia Commons
Szabad médiaállományok gyűjteménye
WikidézetWikidézet
Többnyelvű idézet- és szólásgyűjtemény
WikiegyetemWikiegyetem
Jegyzetek és tanulási segédletek
WikifajokWikifajok
Rendszertani adatbázis
WikiforrásWikiforrás
Szabad forrásmunkák
WikikönyvekWikikönyvek
Szabad kézikönyvek és útmutatók
WikidataWikidata
Szabad központi tudásbázis
WikivoyageWikivoyage
Szabad útikalauz
Meta-WikiMeta-Wiki
A Wikimédia-projektek koordinációja
Felhasználási feltételek  
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
  • Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
  • A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
  • A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.