Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztővita:Voxfax/Archívum/Archív04

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Voxfax 9 évvel ezelőtt a(z) Re: Rákóczi témában
EZ A LAP EGY ARCHÍVUM!
NE SZERKESZD, NE REAGÁLJ EZEKRE A HOZZÁSZÓLÁSOKRA.

Hozzászóláshoz használd az aktuális vitalapot, az itt található témaindító másolásával, ha szükséges.

Szakaszcím

Nem akadékoskodásból, mert nem különösebben zavar, de nemegyszer látok belső hivatkozást szakaszcímben, ezen kívül érdekelne, hogy rendelkezik e valamilyen konkrét szabály a szakaszcímek és hivatkozások viszonyáról. --Vander Jegyzettömb 2014. szeptember 25., 20:51 (CEST)Válasz

Köszönet

Kedves Voxfax, a Varrógép szócikkem elnyerte a kiemelt státuszt, köszönöm pártoló szavazatodat. Üdv. --Elkágyé vita 2014. szeptember 25., 20:53 (CEST)Válasz

Szent Mihály-templom

Szia! Kérlek szépen, ne javíts találomra, a téma ismerete és a források ellenőrzése nélkül. A kolozsvári Szent Mihály-templom harangjaival kapcsolatban a hivatkozott forrás így fogalmaz: "A monarchia katonái 1917. január 9-én hivatalosan átvettek három harangot. Miután pontosan 132 darabra törték őket, a torony ablakán keresztül ledobálták a térre." Tehát nem attól törtek össze, hogy ledobták. --Hkoala 2014. szeptember 27., 20:33 (CEST)Válasz

Köszönöm, de ez tűnt logikusnak, mivel az eredeti forrást nem ismerem. Voxfax vita 2014. szeptember 27., 20:37 (CEST)Válasz

A kérésem pont erre vonatkozott: ha nem ismered a forrást, ne javítsd át az információt. A lexikont nem spekulációs alapon írjuk. --Hkoala 2014. szeptember 27., 21:00 (CEST)Válasz

Rendben, értem, de minden szó mellé nem lehet forrást rendelni. Szerencse, hogy van, aki figyel! Belátható viszont tévedésem, mivel százszor könnyebb katonavirtussal a harangokat leakasztva ledobni, mint 30 m magasságban, órákon át szégyenszemre kalapáccsal püfölni, a megrabolt hívek szeme-füle előtt. Voxfax vita 2014. szeptember 28., 06:46 (CEST)Válasz

Pintér

Bocsi, véletlenül kattintottam oda, nem akartam viszavonni. Vadszederke' 2014. szeptember 28., 21:26 (CEST)Válasz

O.K. ;) Voxfax vita 2014. szeptember 28., 21:33 (CEST)Válasz

Harry Hill Bandholtz

Szia!

Kösz a javításokat a cikkben! A szobor feliratát honnan vetted? misibacsi*üzenet 2014. október 6., 16:29 (CEST)Válasz

Szia! Szívesen. Az eredeti rossz feliratot még Kun tette bele 2007-ben. A fordítás alapján fejtettem vissza az értelmetlen szöveget. --Voxfax vita 2014. október 6., 16:39 (CEST)Válasz

Értem. Úgy emlékeztem, hogy lefényképeztem azt is, de nem. misibacsi*üzenet 2014. október 6., 17:05 (CEST)Válasz
Visszaállítottam a korábbi változatot, mivel a nagykövetség nem találja furcsának az angol mondatot. Bár lehet, hogy azt se ők írták. Nekem továbbra is úgy tűnik, hogy nem a gentleman a hadseregé, hanem az officer... --Voxfax vita 2014. október 6., 18:34 (CEST)Válasz

Vérnyomás

Kedves Voxfax... megtisztelő lenne, ha érdemi változtatáskor forrásolnál is... akkor lehet, hogy hitelesebb lennél (tessék, a betiltáshoz egy: Deák Konrád, Hermán Boglárka, Kaszab Edit: Higany kockazatos.hu - jó lenne, ha te is vennéd a fáradtságot!) és az is lehet, kiderülne, nem jól gondolsz dolgokat. A Vérnyomás cikkben kijavítottad a félautomatát automatára... előbb olvasd el, itt a különbség: http://tensoval.hu/oszcillometrias_vernyomasmero_eszkoezoek.php (láthatóan a képen van egy mandzsetta), a másik, hogy ezt is javítottad: „...korral az artériák rugalmassága csökken, emiatt növekszik a szisztolés és diasztolés vérnyomás közötti különbség, romlik a perifériás vérkeringés.” a növekszik-et csökkenre... ajánlom figyelmedbe: http://phd.semmelweis.hu/mwp/phd_live/vedes/export/cseprekalorsolya.d.pdf 34. oldalán „McWilliam és Melvin megfigyelései”...„hogy megfelelően rugalmas erekkel rendelkező személyeknél a szisztolés és diasztolés nyomásban bekövetkező változások párhuzamosan történnek. Kevésbé rugalmas erek esetén egy bizonyos határérték fölött a feszítőnyomás növekedése a szisztolés nyomás kifejezettebb növekedésével jár.” (a szisztolés a magasabb, azaz ha az kifejezettebben nő, akkor a különbség is nő... gondolom én, de mintha ez is: http://erbetegsegek.com/image/temak/arteriak_betegsegei/1ment.pdf (4. oldal) ezt támasztaná alá). Üdv, Fauvirt vita 2014. október 6., 17:39 (CEST)Válasz

Kedves Fauvirt, nagyon köszönöm hasznos észrevételeidet, de 1/ A higanyos eszközök gyártása-forgalmazása már nincs megengedve, szóhasználat kérdése, hogy be vannak-e tiltva. 2/ A mandzsetta tényleg látható az automata vérnyomásmérő képén, viszont a pumpa nem, tehát joggal feltételezhető, hogy nem félautomatáról van szó. 3/ A periferiális keringés a különbség csökkenésével romlana, a logikám szerint, de nem vennék rá mérget, ha @Lji1942 sem úgy látja. Üdv. --Voxfax vita 2014. október 6., 17:57 (CEST)Válasz

(Szerkesztési ütközés után) nekem Lji1942 is jó... :o) mégis jobban ért a dologhoz, mint én. ;o) a többi stimmel:
1. ezzel a linkkel épp alátámasztottalak (a tiltást a forrás alapján nem érzem csúsztatásnak); 2. ááá, ott a pont;-); 3. jó lenne azért egy dokit megkérdezni... (most mintha mégannyira pont az ellentétét írtad volna annak, amit idéztem... mi a forrásod?)
Amúgy tényleg, miért nem forrásolsz? Tényleg érdekelne... Fauvirt vita 2014. október 6., 18:41 (CEST)Válasz

Kissé átfogalmaztam a cikket, egyelőre csak józan ész alapján, forrás megtekintése nélkül. Alapelvem az, az eddigi tapasztalatom alapján, hogy a megfogalmazásnál ahol indoklás van ("... ezért az történik, hogy ...") ahhoz az állításhoz mindig kell forrást rendelni (ha mi írjuk a cikket), ellenkező esetben jobb kivenni, vagy úgy kell megfogalmazni, hogy az indoklás ne legyen benne. Ebben az esetben kivettem. Forrással természetesen visszatehető, hogy "ezért csökken a különbség a szisztolés és a diasztolés vérnyomásérték között". Ha belegondolsz, egy ilyen indoklásos megfogalmazás bármilyen szakma esetén vitát válthat ki. Hogy csak egyet mondjak: a legtöbb dolognak nem egyetlen oka van.

misibacsi*üzenet 2014. október 6., 18:55 (CEST)Válasz

Kettőezer-ötszáz

Szia! Nem tudok rájönni, hogy itt pontosan mit akarhattál írni, a zárójeles megjegyzést egyszerűen nem értem. :-( --Puskás Zoli vita 2014. október 16., 08:28 (CEST)Válasz

HuFi-tól kaptam közben némi segítséget, az alapján megpróbáltam javítani, remélem sikerült. --Puskás Zoli vita 2014. október 16., 09:57 (CEST)Válasz

Más. Ajánlottalak megerősített szerkesztőnek. --Puskás Zoli vita 2014. október 16., 10:27 (CEST)Válasz

Köszönöm szépen, bár már látom, nem lesz könnyű dolog megvédened a jelölésem, mert van, aki fafejűnek, más destruktívnak tart. Persze megerősítettként nyilván mellőzném a provokatív megnyilvánulásokat. Azért kíváncsian várom mentorom, @Misibacsi: véleményét is. Voxfax vita 2014. október 16., 13:04 (CEST)Válasz

Szia! Elnézést kérek, mások vitalapját nem figyelem, így ha itt válaszolsz, akkor azt csak akkor látom, ha a {{ping}} vagy a {{válasz}}(?) sablonnal jelzést is küldesz. Így a fenti üzenetedet is csak most látom, amúgy egy kéréssel jöttem ide. Nem szeretném ezt a témát hosszan jegelni, mert a szerkesztéseidet tényleg hasznosnak tartom. Az „istenbizonynemteszektöbbetilyet” viszont kevésnek tűnik, annál alaposabban kicsaptad már úgy látom a biztosítékot. A „kollektív emlékezet” pedig veszélyes dolog, könnyen fertőz (lásd: Simon Péter :-() és nehezen változik. Egyetértek @misibacsival, tudjunk felmutatni egy nem túl hosszú, de azért már értékelhető problémamentes időszakot, és akkor a régi hibák felemlegetése már támadható. Megfelelően forrásolva azért elég tág tere van a különböző vélemények bemutatásának, azt meg szerintem bízzuk az olvasóra, hogy ebből mit fogad el, milyen következtetéseket von le. Aki magától nem látja, hogy 38 több 22-nél, annak meg egyébként is írhatsz bármit, úgyse fogja elfogadni. --Puskás Zoli vita 2014. október 17., 11:59 (CEST)Válasz

Idézőjel

Igen, lehet úgy is. Én mondjuk megszoktam, hogy a cím döntött, az idézőjel meg az idézeteknél használatos, de itt különösen az zavart, hogy följebb már volt három másik cím dőlt betűkkel, az idézőjel pedig kétszer egészen más céllal használva, és így már teljesen következetlennek éreztem. Ha önmagában lett volna valószínűleg fel se tűnik. --Puskás Zoli vita 2014. október 19., 01:33 (CEST)Válasz

Jogos, elnézést kérek érte. --Puskás Zoli vita 2014. október 19., 17:36 (CEST)Válasz

Visegrád

Szia!

A Bp-től való 42 km-es távolságot honnan vetted? Átjavítottam 32-re, mert a nulla kilométerkőtől ennyi. misibacsi*üzenet 2014. október 21., 08:19 (CEST)Válasz

Szia!

Rosszul tetted, mert a 11-es úton 45,5 km, ha Dömös felé Szentendrénél letérünk, 43,1 km. Legalábbis a maps.google.com szerint. Leányfalu vége a 27-28-as km-jelzésnél van és onnan még jó 15 km (a maps szerint 19,7). Busszal is 44 km, az Árpád híd pesti hídfőjétől (http://www.evisegrad.hu/koezerdeku/koezlekedes.html). Bp. határától lehet 32-35 km. Egyébként egy korábbi szerkesztő is 42 km-t írt, szemben az eredeti 30-cal, ami nevetséges tájékozatlanságra utalt. --Voxfax vita 2014. október 21., 09:45 (CEST)Válasz

Szia!

A távolságokat mindig légvonalban mérjük. misibacsi*üzenet 2014. október 21., 16:19 (CEST)Válasz

Nikola Tesla 2.

Ha esetleg valaki szóváteszi az átnevezést, ez itt egy korábbi beszélgetés a témában: Wikipédia:Kocsmafal (helyesírás)/Archív104#Nikola Tesla. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. november 8., 08:47 (CET)Válasz

köszönet

Szai Voxfax! Köszi az ókori kalandokban két címnél az orvról javítását az orra. :) --Vakondka vita 2014. november 9., 10:37 (CET)Válasz

Szívesen a te megköszönésedet. :) --Vakondka vita 2014. november 9., 14:56 (CET)Válasz

Juszt

Szia! Ez a Grál lovagság nem jön be. Először is nem érti a nyájas olvasó. Másodszor egy csöppet sem semleges. Valami jobb szakaszcímet kellene kitalálni. Üdv! OsvátA Palackposta 2014. november 11., 20:03 (CET)Válasz

Szia! Az orvvadászt elvetetted, az érdekesség meg szerintem eufémia. Mivel pár évvel később a Máltai Lovagrend felvette tagjai közé, amit csak feddhetetlen ember érdemelhet ki, valamivel jelezném azt a pofátlanságot, hogy elfogadta. Az erköcsi érzéknek teljesen híján van. Üdv. Voxfax vita 2014. november 11., 20:22 (CET)Válasz

Én ezt nem vitatom, sőt wikinyilvánosan nincs is véleményem (különben van). Ugyanis nem ítélünk a Wikipédiában, még szakaszcímben sem. Jól néznénk ki, ha mindenkiről, aki rászolgált, cikkbe írnánk, hogy egy disznó.
Az érdekesség gyatra volt, éreztem én. Csak jobb nem jutott eszembe. Talán a sztorit egyszerűen az életrajzi részbe kellene rakni, és nem kiemelni önálló szakaszban. Ez lehet a megoldás (?).
Üdv! OsvátA Palackposta 2014. november 11., 20:34 (CET)Válasz
A kontraszt talán jobb lenne, bár arról meg a tévékészülék gombja juthat az idősebbek eszébe. Le kéne POV-talanítani valahogy, belátom. Köszi a tompa ékezet és a mezei nyúl korrekciód, ami persze így - szerintem - nem fajt, hanem csak pl. egy mezőn lévő, akár házinyulat is jelenthetne. Sajnos a szabályzattal néha elégedetlen vagyok. Juszt is van véleményem. :) Voxfax vita 2014. november 11., 20:50 (CET)Válasz
Házinyúlra nem lövünk. :-) OsvátA Palackposta 2014. november 11., 21:00 (CET)Válasz
Csak, ha támad. De ki győzi azt kivárni? Voxfax vita 2014. november 11., 21:09 (CET)Válasz

Nem értem

Mit is kérdeztél? -- - Üdv. » KeFe « Társalgó 2014. november 21., 09:28 (CET)Válasz

Kösz! Javítottam! - Üdv. » KeFe « Társalgó 2014. november 22., 10:05 (CET)Válasz

Hálám jeléül

Tettem egy archívumot a vitalapodra, mert eléggé betelt már, csak annyi a dolgod,hogy kivágod az összes bejegyzést - mented a lapot és a lapod tetején látható 01 -re kattintva beilleszted. Mellé írhatod a kezdő- záró dátumokat.
A számokat láthatóvá teheted, ha a színezést eltávolítod a hivatkozás végén. Ha mégsem tetszik töröltesd, nincs harag, vagy sértődés. - Üdv. » KeFe « Társalgó 2014. november 22., 10:39 (CET)Válasz

Javítottam

Mert nem megfelelő helyre illesztetted be: Nem az archivum szóra kell kattintani és beilleszteni, hanem a számokra. Most, mivel nagyon nagy volt a terjedelme felhasználtam a 2. archívumot is. A legközelebbi archiváláskor használd a 3.-at. Ha megnyitod szerkesztésre láthatod hogy a színezéseket hogyan kell kivenni és így láthatóvá válik a szám. Itt is használom a dátumokba a 0-lát (nullát), mert különben nem lesz egységes színezetű az archivum. A saját lapomon is azért úgy szerepel a dátum, mert a Wikipédia "friss változtatások"-ban így mutatta. - Üdv. » KeFe « Társalgó 2014. november 22., 12:39 (CET)Válasz

u.i.: Kicsit alakítottam rajta, így már látszanak a számok, de más színnel látszanak azok, amelyek még nem használtak. Ha megakarod változtatni akkor a {{bszín|4|#FFFFE8}}]] a {{bszín| és a |#FFFFE8}} törlendő. Tehát ennél a példánál megmarad a 4]]

- Üdv. » KeFe « Társalgó 2014. november 22., 13:26 (CET)Válasz

1001 lemez

Szia! Nem tudom, volt-e már a kezedben ez a könyv? Mert nekem konkrétan ott figyel a könyvespolcomon. Közel sem csak angolszász könnyűzene van benne, például a latin jazz kiválóságai is helyet kaptak. Ettől függetlenül, kevés olyan nem angolszász zene van, ami stílusteremtőnek, vagy akár világszinten meghatározónak mondható. Ebből a szempontból felesleges ez a kritika a könyvvel szemben. --Ary vita 2014. november 24., 10:26 (CET)Válasz

Szia! Itt, Európában azért a francia-nápolyi-olasz sanzonnak és daloknak is nagy hagyományaik vannak. A listából ezek teljesen hiányoznak. Különben én is Queen-fan (is) volnék, nem ellenséges a felvetésem. Javítom, amit kifogásolsz. Üdv. --Voxfax vita 2014. november 24., 10:38 (CET)Válasz

Miért?

Szia! A Ciprusi Köztársaság cikk Művészetre vonatkozó szakaszából, ami jelenleg két mondatból áll, elrejtettem azt a fontosnak aligha nevezhetó mondatot, hogy két évvel ezelőtt ki indult az ország képviseletében az Eurovíziós Dalfesztiválon. Meg is indokoltam, a változtatást azzal, hogy ez aligha lényeges eleme az ország művészeti életének összessége szempontjából. (Főleg ha a szakasz két mondatból áll.) Ezt a szöveget érthető indoklás nélkül láthatóvá tetted újra. (Igaz aktualizáltad is, amit köszönünk.) Megtudhatnám hogy miért? Piraeus vita 2014. november 26., 11:15 (CET)Válasz

Szia! Azért, mert a dal felhívta a világ figyelmét a kis országra, kár lett volna elrejteni! Nekik ez a Rubik-kockájuk. Még szócikk is van az előadóról, igaz, neve fonetikus magyar átírásával. A ciprusi művészet fület kinyitva meg csak a nagy űr tátong. Voxfax vita 2014. november 26., 11:24 (CET)Válasz

Így viszont most az látszik, hogy a ciprusi művészet legfontosabb elem, sőt összefoglalása nem más, mint hogy az ország hányszor lépett fel egy dalfesztiválon, és ebből egy alkalommal egy 18 éves lány az előkelő 16. helyet szerezte meg. Ez szerinted így most jó?

Vannak esetek, amikor a kevesebb több. Ez is az.

(Egyébként a hölgy neve a szabályos görög átírás miatt szerepel abban a formában a cikkében, valójában máshol is azt kell alkalmazni.) Piraeus vita 2014. november 26., 12:03 (CET)Válasz

Akkor ne a művészethez tedd, de akkor már a másikukat is. Nem rosszallólag mondtam, hogy fonetikus, csak magyarázatként a zöldségére. Voxfax vita 2014. november 26., 12:09 (CET)Válasz

Eurovíziós Dalfesztivál

Hello! Nincs itt szó semmilyen nagyképű fenyegetőzésről, de ennek nem ez a módja. A dalfesztivállal kapcsolatos cikkek aktív szerkesztőivel egyeztetni kellene mielőtt ilyen egyéni hadműveletbe kezdesz. Senki nem mondta, hogy nincs igazad, valószínűleg ez a helyes nyelvtani eljárás, viszont akkor ezt nem csak Ciprus esetében kell megtenni, hanem a többi 50 szócikknél, ami szintén hibásan jelenik már meg hosszú évek óta a magyar Wikipédián – ezek szerint. Egy ilyen átnevezési hullám sok mindent magával von, például a jelenlegi cikkek ezen oldalakra mutató linkjeit át kell nevezni, különben zöld linkként jelenik meg. Ha ezt nem tudod kivitelezni, megoldani, akkor arra kérlek, hogy kérj meg magasabb beosztású szerkesztőt, aki ezt a problémát orvosolja nekünk. Ezt a fajta lekezelő beszédstílust pedig, ha megkérhetlek, legközelebb alkalmazd máshol. Köszönöm! –[MrSilesian]VK 2014. november 26., 17:21 (CET)Válasz

Te is tudod, hogy itt nem csupán egy apró szerkesztésről van szó, hanem attól sokkal többről. Már többször vita volt ezeknek a szócikkeknek a címe, csak korábban a Dalfesztivál VS. Dalverseny miatt. Akkor a dalversenyes verzióról mindet módosították dalfesztiválra. Ez olyan 2 éve lehetett 2012-ben. Most kezdjünk elölről mindent, a kisbetűsítés, vagy egyesszámba írás miatt?! Bár ha jól látom, te csak Ciprus által vagy érintett a témában, így a munka piszkosabbik része már nem a te sarad lenne. –[MrSilesian]VK 2014. november 26., 17:55 (CET)Válasz

A stílus maga az ember. A helyes nyelvhasználat is. Ezekre, kérlek, Te is ügyelj! A „sárnak” már neki is kezdtem, összesen 8 hely érintett, de az se mind használ többest. Voxfax vita 2014. november 26., 18:03 (CET)Válasz

utólagos köszönet

Szia Voxfax! Utólag köszi, egy vandál szerkesztésének visszavonását, a szerkesztői lapomon, most tettem rá időt, hogy végig böngésszem a laptörit. --Vakondka vita 2014. november 26., 21:44 (CET)Válasz

Szia! Pagonyt illeti a köszönet. Nem? Voxfax vita 2014. november 26., 21:51 (CET)Válasz

Már Pagonynak is, meg Dorgannak is megköszöntem. --Vakondka vita 2014. november 26., 21:59 (CET)Válasz

Szívesen a laptöris megköszönésedre. --Vakondka vita 2014. november 26., 22:03 (CET)Válasz

Re: Elnevezési irányelv

Szia! Nem a nyelvhelyességgel vitatkozom, csak mivel az átnevezésed nem csak az az egy cikket érinti, ezért szerintem meg kéne vitatni, hogy mindenki úgy gondolja-e, ahogy te. Mivel minden eurovíziós országnak van ilyen nevű cikke, a viták megelőzése miatt én feltenném a nyelvi kocsmafalra. Mert a végén csak szerkesztési háború lesz belőle. Ha gondolod, elővezetem én a témát én, ha te nem akarsz "össztűzbe kerülni"... Üdv! - Gaja   2014. november 27., 11:59 (CET)Válasz

De látom, erről már feljebb volt eszmecsere... - Gaja   2014. november 27., 12:01 (CET)Válasz

Szvorák Katalin

Szia! Azért losonci, mert ott született. Ha létrehozol egy piros kategóriát, akkor azt célszerű végigvinni, hogy kék legyen. Ezt Fülek esetében megtettem helyetted. Pincen az iskoláig volt. Nem tudom ez lényeges-e? Valóban létre lehet hozni a Pilisszentlászlóiak kategóriát. Nyugodtan tedd meg. Persze akkor végig kell menni a teljes listán, és a végén bekékíteni. Üdv. Tambo vita 2014. november 28., 09:44 (CET)Válasz

Köszönöm fáradságod, magam nem láttam a további teendőket. Azért mert a szülészet pl. Szekszárdon van, nem lesz az összes Tolna megyei szekszárdi. Vagy ha a szomszédos megyei kórház közelebb van, pláne nem dunaújvárosi. Ha életében semmi más nem köti oda, megtévesztő lehet a kategória. Szerintem. Vagy van rá itt valami külön szabály? Üdv. Voxfax vita 2014. november 28., 09:56 (CET)Válasz

Annyira nem jól tudod, hogy a Budapesten születetteknél, még a kerületet is be kell írni mindenhova. Függetlenül attól, pontosan hol lakik. Tambo vita 2014. november 28., 10:04 (CET)Válasz

Persze, a személyi igazolványba, de itt nem édesmindegy, hogy a klinika pl. melyik kerületben van, ha nehéz szülés miatt a szülőotthonban nem vállalták? Az életére semmilyen további kihatással nincs. Átnéztem a Budapestiek kategóriát, a kerület csak ott van feltüntetve, ahol még előváros volt, pl. Kispest, Újpest. Voxfax vita 2014. november 28., 10:09 (CET)Válasz

Nem csak a személyibe. Gondolod, hogy ezek mind Pesten dolgoztak? A Budapest kategóriát törölni kellene. Én már kiszedtem belőle mindenkit, de egy szerktárs visszavonta. Én például Pestszentlőrincen születtem.

Utánanéztem. Lakosainak száma 1990-ben 835 fő volt, ami 2009-re 1123 főre növekedett. Két személy számára lehetne létrehozni egy új kategóriát. Sáfár Pál és Szvorák Katalin. Ez így értelmetlen. Részemről a téma lezárva. Tambo vita 2014. november 28., 10:25 (CET)Válasz

Én se szeretnék ezen rágódni, de gondold meg, a XX. század előtt még otthon szült a nők többsége. Aki nem, az a gyermekágyi lázat kockáztatta. Semmi oka nem volt Pesten születnie annak, aki nem idevalósi volt. Vidékre meg nemigen mentek a pestiek, inkább fordítva. Voxfax vita 2014. november 28., 15:24 (CET)Válasz

Halálozások 2012-ben

Szia!

Miért nem nézted meg a forrásként ott lévő lapot? Egyértelműen kiderül belőle, hogy bár szülei olaszok voltak, de ő maga Amerikában született, vagyis "amerikai"-nak számít. Az "olasz-amerikai" megjelölés akkor lenne jogos, ha ismernénk az életét: beszélt-e olaszul például? Tartotta-e az olasz szokásokat? Mit gondoltak róla a kortársai, "olasz-amerikai"-nak tartották? stb. Ezek hiányában sajnos csak "amerikai"-nak titulálhatjuk.

Persze lehet mondani az ellenpéldákat, pl. Al Pacino, Robert De Niro olasz-amerikai? Csak a nevük miatt lesznek azok? misibacsi*üzenet 2014. december 1., 21:45 (CET)Válasz

Ezt a kioktatást a kései időpontnak tulajdonítom. Máskor jobban utánanéztél volna. A július 24. cikkbe sem én tettem bele (hanem Fuszulyka), továbbá az eswikire és ptwikire sem. Olasz szülők, olasz keresztnév (is) nagyon jellemző. Biztosan anyanyelvi szinten beszélte is az olaszt. Az igazi „elfajzottak” jenki kereszt(?)nevet használnak. Azok nem is igen beszélik a nyelvet. Voxfax vita 2014. december 1., 22:05 (CET)Válasz

Nem a július 24. cikkről van szó, azt nem néztem. A fenti cikket te módosítottad "amerikai"-ról "olasz-amerikai"-ra.

Egyébként jobban meggondolva igazad lehet, mivel első generációs személyről van szó. Visszateszem az "olasz"-t.

Min akadtál ki ennyire, a visszavonáson?

Az enwiki és a dewiki, de még az itwiki is(!) korrektül azt írja a szócikkében, hogy "amerikai, ... olasz emigránsok gyermeke". Tehát az olasz wiki sem nevezi olasz-amerikainak.

misibacsi*üzenet 2014. december 2., 17:14 (CET)Válasz

Ez igaz, viszont az amerikai olasz zenészek kategóriát betették. A portugál és spanyol wikik már az elején így nevezik. Szerintem jobb ez a kifejezés, mint a kötőjeles. Csak az esett rosszul, hogy azt feltételezted, nem voltam körültekintő. Kérésem volna Hozzád: összedobtam Ruggiero Ricci cikkét, de a Bibliográfia utolsó tételeit nem tudom a csillaggal sem külön sorba tenni. Tudnál segíteni? Jogtiszta képet se találok. Az en.wiki nem San Franciscót, csak az öbölben lévő olasz települést hozza születési helyeként. Molise olasz régióból találtam a [[1]] címen bánkódást arról, hogy nem látogatott „haza”. Köszönöm fáradságod. Voxfax vita 2014. december 2., 19:40 (CET)Válasz

Most meg az "olasz-amerikai" nem tetszik a szócikkében?? Visszaraktam, de nem vedd ki megint.

A Bibliográfia most rendben lévőnek látszik.

Van a cikkben kép. Az infoboxot átalakítottam, de így csak "San Bruno" jelenik meg, a Wikidatában ugyanis ez van megadva. Átírhatod az infoboxban, akkor az fog megjelenni, amit beírsz. misibacsi*üzenet 2014. december 2., 21:49 (CET)Válasz

Az "olasz-amerikai" megjelölés akkor lenne jogos, ha ismernénk az életét: beszélt-e olaszul például? Tartotta-e az olasz szokásokat? Mit gondoltak róla a kortársai, "olasz-amerikai"-nak tartották? stb. Ezek hiányában sajnos csak "amerikai"-nak titulálhatjuk. Téves. --Pagony foxhole 2014. december 2., 21:58 (CET)Válasz

Igen, csakhogy ennek jobban megfelel az amerikai olasz, ui. az idézett szótár angol szórendje magyarul nem áll. Misibacsit is értesítetted, bár már ő is elfogadja? Voxfax vita 2014. december 2., 22:14 (CET)Válasz

Miért ne állna? Itt nem nyelvhelyességről, nyelvi különbségekről van szó, ez egy ottani megállapítás, miért változtatnánk rajta? Különben is, amerikai olasz akkor lenne, ha Olaszországban élne. --Pagony foxhole 2014. december 2., 22:22 (CET)Válasz

Az amerikai magyarok ott élnek, az amerikás magyarok meg hazajöttek. Nem szoktuk őket magyar-amerikaiaknak nevezni. A magyar szórend gyakran fordítottja az indo-európainak. Voxfax vita 2014. december 2., 22:27 (CET)Válasz

Haggyuk. --Pagony foxhole 2014. december 3., 01:56 (CET)Válasz

A népnév megjelölésével kapcsolatban én az alábbi logikát gondolom helyesnek:
Ha valakinek a származását akarjuk hangsúlyozni, aki tartósan másik országban él, akkor első helyen a születésére vonatkozó népnév áll (pl. olasz), majd kötőjellel a jelenlegi, tartósnak gondolt népnév (pl. amerikai). Ebben a konkrét esetben Ruggiero Ricci megnevezése "olasz-amerikai", mivel szülei olaszok voltak, de ő Amerikában élt.
Az "amerikai magyarok" kifejezésben tulajdonképpen ugyanez a logika érvényesül, a második helyen áll a hangsúlyosabb információ, ti., hogy magyarokról van szó, akik történetesen pillanatnyilag Amerikában élnek. (lehetne "magyar-amerikai" formában írni, ez nem gyakori, de tudósoknál, feltalálóknál, stb előfordul - meg lehet nézni jó pár szócikkben).
Az "amerikai olasz" kifejezés azért nem jó Ruggiero Ricci esetén, mert akkor lenne igaz, ha Amerikában született volna, majd Olaszországban élt volna.
Ebben a kifejezésben jól látszik, hogy az "amerikai" egy jelző, egy máskülönben olasz személy jelzője.
Tehát nem mindegy, hogy egy olaszról, vagy amerikairól beszélünk-e, akihez egy jelzőt kapcsolunk. Először el kell dönteni, hogy akiről beszélünk, azt milyen nemzetiségűnek gondoljuk. Utána lehet hozzátenni a jelzőt.
misibacsi*üzenet 2014. december 3., 17:31 (CET)Válasz
Teljesen egyetértek a gondolatmeneteddel, csak a következtetéssel nem. Olasz, mert minden felmenője, rokona [[2]] Itáliában él illetve onnan származik. Keresztneve sem Sylvester vagy Robert angolszász asszimiláltak neve, hanem színolasz. Ezért jó az amerikai olasz, vagyis Amerikába került, ott született olasz. Feltehetjük a KF-re, vagy kikérhetnénk @Adam78: szerktárs véleményét. Üdv. Voxfax vita 2014. december 3., 17:53 (CET)Válasz
Az "Amerikában született olaszok" megnevezése "olasz-amerikai", de ha nekem nem hiszed, tedd fel a KF-ra a kérdést. misibacsi*üzenet 2014. december 3., 18:16 (CET)Válasz
Akkor nekem VOLT igazam, a vita elején. Sajnálom, hogy azóta „elfajzottam” a véleményemmel. :-) --Voxfax vita 2014. december 3., 18:20 (CET)Válasz

Hát igen... Az olasz-amerikai mintájára született az afro-amerikai kifejezés is... – LApankuš 2014. december 15., 09:16 (CET)Válasz

AWB

Írd le pontosan, hogy mit szeretnél és megcsinálom! --B.Zsolt vita 2014. december 3., 00:19 (CET)Válasz

Sokan azt hiszik, hogy a mozaikszó előtt az eredeti szó határozott névelőjét kell írni. Pl. a Magyar Tudományos Akadémia rövid változata elé is a-t írnak az helyett. Ez olyankor fordul elő, amikor a rövid forma első betűjét - mássalhangzó esetén -, előtte álló magánhangzóval ejtjük: F - ef, L - el, M - em, N - en, Ny - eny, R - er, S - es, Sz - esz. Vagyis az emtéa helyett a emtéát. Amikor MTA előtt a van, azt cseréld le mindenütt azra. Köszi. Voxfax vita 2014. december 3., 00:32 (CET)Válasz

A még mindig fennálló 220 hibás szócikket "a mta" szöveget a wikikeresőbe írva kapod meg. Bizonyára az a nehézsége a megoldásnak, hogy az AWB-nek szögletes zárójelekben, ill. a MTA formában is fel kell ismernie. --Voxfax vita 2014. december 3., 18:26 (CET)Válasz

Nem a keresővel kell keresni, hanem a Wiki dumpot kell letölteni, mely az összes szócik knyers szövegét tartalmazza. Abban minden hibás alakot biztosan megtalálsz!

Az alábbiakat javítom neked (kis- és nagybetűs alakokat is):

  • a MTA -> az MTA
  • a [[MTA]] -> az [[MTA]]
  • a [[MTA| -> az [[MTA|
  • a [[Magyar Tudományos Akadémia|M -> az [[Magyar Tudományos Akadémia|M

Remélem ez lefed mindent! Legközelebb pedig inkább a botgazdák üzenőfalára írj, ott többen is látják és nem felejtődik el az ügy! --B.Zsoltbot vita 2014. december 14., 22:48 (CET)Válasz

Köszönöm szépen a munkád és a tanácsaid is! Üdv. Voxfax vita 2014. december 14., 23:05 (CET)Válasz

Az AWB-t tudod ám futtatni normál szerkesztőként is, érdemes megtanulni a használatát. --B.Zsolt vita 2014. december 15., 00:28 (CET)Válasz

Köszi, majd megpróbálom. A 4. féle javítás még nem futott le? Voxfax vita 2014. december 15., 08:10 (CET)Válasz

Vitalapi javítás

Szia! Kérlek, ne javíts bele más vitalapi hozzászólásába! ([3]) Ez – az áttekinthetőség miatt esetleg fontos formázási apróságokat leszámítva – nem illendő. Köszönöm! --Puskás Zoli vita 2014. december 3., 16:36 (CET)Válasz

Szia! Köszönöm észrevételed, de mint látod, ez egy anonim hozzászólás áthozata. Mivel nem gyakorlott író az illető, megpróbáltam tiszteletből rendbehozni a mondandóját. Szóval, ez nem az az eset, amikor bárki megneheztelhetne érte. Nem beszélve arról, hogy az anon akár én is lehettem. Magamat kijavítani meg szabad. Annyiban hasznos lehet úgy hagyni, hogy lássuk A tanú című film stábjának nyelvi felkészültségét, amivel több éves meddő vitánkat az u hosszáról meg lehetett volna előzni. Üdvözlettel, Voxfax vita 2014. december 3., 17:25 (CET)Válasz

Megkérlek, hogy a vitalapi szövegeimnek a javítását bízd rám, akár magyarul vannak ezek vagy elviccelt németül.
Amikor elírást/elütést stb. tapasztalsz a szócikk névtérbe írt szövegeimben, természetesen hálás vagyok, ha javítod.
De a vitalapon csak a saját szöveged a tiéd. A többi másé.----Linkoman vita 2014. december 14., 23:01 (CET)Válasz

Kellemes ünnepeket!

Kedves Voxfax, kellemes karácsonyi ünnepeket, boldog új évet, jó egészséget és sok sikert kívánok.--Elkágyé vita 2014. december 20., 17:21 (CET)Válasz

Boldog karácsonyt! Szalakóta vita 2014. december 24., 21:56 (CET)Válasz

Lajos

Szia, van erre a Lajosra bármilyen forrásod? --PallertiRabbit Hole 2014. december 25., 09:46 (CET)Válasz

Szia, mivel forrás az angol cikk, a Louis számomra ezt jelenti, ha itthoni nevét megtartotta. Voxfax vita 2014. december 25., 09:51 (CET)Válasz

Szia, ez még így jó magyarázat lenne, de én azt találom mindenhol, hogy már Amerikában született 1916-ban, Newark-ban, minden forrás Louist ír (aztán, hogy családon belül anyanyelvi környezetben a szülők, testvérek Lajosnak szólíthatták azt ugyan el tudom képzelni, de ez csak találgatás a részemről ez alapján nem enciklopédiaképes információ). Én nem fordítanám le a Louist Lajosra, ugyanennyire lenne furcsa, ha mondjuk Simon Pálnak emlegetnénk Paul Simont, aki szintúgy Amerikában született, magyar származású, akár csak az apja. Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy születésekor Amerikában Lajosnak anyakönyvezték – bár annyira nem is kell elképzelni, inkább csak, ha nincs ilyenről forrás, akkor nem beleírni. Mindegy: én vissza nem állítom a szerkesztésedet, veszekedni meg egészen biztosan nem fogok, de az az egy egészen biztos, hogy ezt így leírva, hogy Paul Simon apja Lajos még soha, sehol nem láttam. Elmondtam amit szerettem volna, döntsd el Te, hogy Lajos legyen -e. --PallertiRabbit Hole 2014. december 25., 10:00 (CET)Válasz
Szia, a beírtakon kívül még ezt is találtam: https://www.facebook.com/sikerkod/posts/202549256441409 a hegedülést is megerősíti ez is, bár nem „elsőhegedűsként”, hanem első hegedűsként :D Voxfax vita 2014. december 25., 10:29 (CET)Válasz
Hát csuda tudja, a New York Times valahogy hitelesebbnek tűnik nekem. Egyébként magyar nyelvű forrást én is találtam olyat, ami azt írja, hogy kivándorolt, de az is csak ilyen blogszerű valaminek tűnt és az is zavart benne, hogy Paul Simon teljes neve is rosszul volt írva. Az angol nyelvű források azt írják, hogy a papa Amerikában született. --PallertiRabbit Hole 2014. december 25., 10:41 (CET)Válasz
Külön zavar a történetben, hogy Dohnányi a Rádió zenekarát 1943-ban alapította, Paul Simon pedig 1941-ben született. Ekkor az apjának már kint kellett lenni (ha feltételezésként meghagyjuk annak a lehetőségét, hogy a kivándorlás a hihető verzió). Persze ettől még lehetett a Magyar Rádiónak előtte is, 1925 és 1943 között is valamiféle zenekara, igaz erről nem találok semmit. --PallertiRabbit Hole 2014. december 25., 10:49 (CET)Válasz

Paul Simon honlapján nincs a témakörben információ, egy olyan lapot találtam, ahol viszonylag részletes bio van és bővebben tárgyalják a szüleit, itt azt írja, hogy az apja kint született. Ugyan felül azt írja, hogy ezt a lapot rajongók írják rajongóknak, tehát ennek az oldalnak a hitelessége is vitatható. Érdekesség, hogy itt nem hegedűsként, hanem bőgősként írnak az apjáról, mindenesetre olvasható, hogy televíziós felvételen is szerepel, ennek gondolom így azért majd utána lehet nézni. --PallertiRabbit Hole 2014. december 25., 11:11 (CET)Válasz

...Ezen a képen bőgőzik --PallertiRabbit Hole 2014. december 25., 11:18 (CET)Válasz

Mindez nem cáfolja a 10-24 éves apja hegedülését, szólóban, élőben, a bőgő-basszgitár azonos hangfekvését (a zsargonban hívják bőgőnek a basszusgitárt is). Temesinek jobban hiszek, mint a kinti név- és családtörténet-torzítóknak. Voxfax vita 2014. december 25., 11:29 (CET)Válasz

Nem, persze, a Temesi-féle forrás jó oda (bár azért arra kíváncsi lennék, hogy Temesi infója honnan van –én például igencsak kételkedek a basszusgitárban is, de ezt bízzuk az olvasóra, hogy hihető -e a számára. Mindenesetre Temesi ezt állítja, tőlem maradjon így.) Az az egy biztos, hogy az angol nyelvű és a magyar nyelvű források ellentmondanak egymásnak. Az „...a Lee Sims tánczenekar vezetője” is sántít, sehol sem olvastam ezt még így. --PallertiRabbit Hole 2014. december 25., 12:28 (CET)Válasz
...ja, látom ezt már javítottad. --PallertiRabbit Hole 2014. december 25., 12:39 (CET)Válasz
[4] további adalékok apja tevékenységéhez. Az elsőhegedűs és első hegedűs dilemma a first vionilist fordításából nem volt eldönthető. Talán first-vionilist lett volna, ha elsőhegedűs lett volna. Voxfax vita 2014. december 25., 12:44 (CET)Válasz
Igen ez ellentmondásos, bár amire magyarban elsőhegedűsként hivatkoznak (tehát az első vonósszekció vezetője), az az angolban többnyire a concertmaster, németben a Konzertmeister – lévén a karmester után talán a legfontosabb szerep a szimfonikus zenekarban. --PallertiRabbit Hole 2014. december 25., 12:48 (CET)Válasz

Teljesen igazad van, nyilván ezt nem tudta, aki beletette az elsőhegedűs állítást. További békés ünnepet! Voxfax vita 2014. december 25., 12:53 (CET)Válasz

Köszönöm szépen, Neked is! --PallertiRabbit Hole 2014. december 25., 12:57 (CET)Válasz

Aláírás

Tévedésben vagy barátom, én mindenhol aláírok, fogalmam sincs miről beszélsz! A bemutatkozásomat nem soroltam a Wikipédia olyan folyamatai közé, amit okvetlenül „le kellene könyvelni”, mert nem egy vitalap vagy üzenőfal párbeszédének a része, ezért nem írtam úgy alá, mint egy hozzászólást. Amúgy Glückliches neues Jahr! --Vander Jegyzettömb 2014. december 31., 18:27 (CET)Válasz

Danke schön, ich auch wünsche dir ein... (persze nem csak egy)! Különben most se kék a szignód... A hat csak azért említém, mert pont a helyesírást ígérted javítani. Néha elküldés előtt a helyes olvasás $e árt ;) Voxfax vita 2014. december 31., 19:10 (CET)Válasz

Nem igazán értem a kötözködésed, de nem izgatom magam különösebben miatta. Amúgy nem tudom miért nem kék a szignó; igaz, átszerkesztettem és amiatt nálam nem kék, de hogy máshol miért nem arról fogalmam sincs, ott kéknek kéne lennie, lásd itt. --Vander Jegyzettömb 2014. december 31., 20:14 (CET)Válasz

Re: Rákóczi

Miért, mi a baj vele? II. Rákóczi Ferenc – minden jel szerint így írjuk… Ja értelek: „családnév” formában jobb lett volna. OK, köszi, javítom. Ádám 2014. december 31., 22:00 (CET)Válasz

Szívesen. Most írok Kaboldynak a magyar óráról. Üdv. Voxfax vita 2014. december 31., 22:06 (CET)Válasz