Kokárda

Magyar pántlikás kokárda

A kokárda (szalagrózsa vagy szalagcsillag) – mint magyar neve is mutatja – eredetileg színes szalagból készített kör alakú, rózsadíszt szimbolizáló, eredetét tekintve főúri ruhadísz. Első ábrázolásai a 18. század közepéről ismertek, francia és angol festményekről. A francia forradalom idején előbb a kokárda szimbólum kapott kiemelt szerepet, majd később a trikolór, a háromszínű francia zászló is kialakult.

A kokárda eredete

Mint nemzeti színű kitűző a francia forradalom idején, 1789-ben tűnt fel, a hagyomány szerint Gilbert du Motier de La Fayette márki készített először kék-fehér-piros szalagszínekből kitűzőt, amikor a fehér szalagrózsás királypártiaktól meg akarta magát különböztetni, ekkortól a forradalmárok Párizs piros-kék címerszíneivel vették körül a fehér kokárdát. 1789. július 15-én a Bastille bevételét követő napon La Fayette megalakította a rend fenntartására a Nemzeti Gárdát és az általa tervezett nemzetiszínű kokárdát nyújtotta át Párizs polgármestere a királynak, aki a mellére is kitűzte. A fehér szín a monarchia, a kék és a piros pedig Párizs város színeit szimbolizálta. Később ezeket a színeket vették alapul, amikor a Francia Nemzetgyűlés megalkotta a polgári állam függőlegesen sávozott kék-fehér-piros francia nemzeti lobogóját. A trikolór kokárdát a franciák – a divatot követve – rendszerint kalapra tűzve hordták. Viselője ennek feltűzésével mutatta, hogy szimpatizánsa, adott esetben tevékeny résztvevője a polgári forradalomnak.

A polgári – nemzeti színeket mutató – kitűző ezt követően Franciaországból terjedt el a 18–19. századi forradalmak idején egész Európában és Amerikában.

A magyar nemzeti kokárda

Vasvári Pál a „márciusi ifjak” egyik vezéralakja korabeli pántlikás kokárdával díszített öltözékében, Barabás Miklós litográfiája, 1848

„	ki hazafinak tartja magát nemzeti szín pántlikábul rósát visel, mely pántlika zöld, veres és fejérszínű tarka	”
– Csóka Péter öccséhez, 1848. március 21., V. Waldapfel Eszter: A forradalom és szabadságharc levelestára

A magyar kokárdát március 15-én, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetét jelentő pesti forradalom évfordulóján szokás viselni. A magyar hagyomány szerint a pesti radikális ifjúság vezérei Petőfi Sándor és Jókai Mór szerelmeiktől, Szendrey Júliától illetve Laborfalvi Rózától kaptak nemzetiszínű kokárdát a forradalom estéjén. A francia kokárdától eltérően nem kalapra tűzték, hanem a kabát hajtókájára vagy mellrészére a szív felőli oldalon.

A veres, fehér és zöld színű bokréta színeivel – amelyek a 16. század második felétől kezdődően az ősi magyar színek – készült szalagot körbehajlítják, és ott, ahol összeér, varrással rögzítik. Így egy kör alakú nemzetiszínű kitűző jön létre, amelyhez – már az 1848-49-es években is – lecsüngő, szintén nemzeti színű szalagból pántlikát tűztek hozzá. Történetileg a magyar kokárda a nemzeti függetlenedés eszméjét magukénak valló polgárok szimbólumává vált, kör alakú nemzetiszín formában, kis pántlikákkal. A szembejövő személyek számára azt volt hivatva látható módon közölni, hogy viselője a magyar forradalmi eszméket magáénak vallja.

A kokárda alakja

1848-ból származó, magyar nemzeti hagyományt teremtő korabeli pántlikás szalagrózsa

A szalagrózsa (kokárda) kör alakú. A nemzeti kokárda már ilyen volt a francia forradalom idején, – amint az látható egy, a párizsi Musée Carnavalet-ben őrzött 1790-es évekből származó kokárda fotóján – kör alakú kokárdát készítettek a németek Berlinben 1832-ben, és nem lóg ki e sorból Petőfi kokárdája sem. De már korán megjelent az a szokás, hogy a körrózsához kis pántlikákat erősítettek. Az 1900-as évek elejére rögzült az a forma, amit ma pántlikás kokárdának nevezhetünk. E két forma nevezhető ma (polgári) kokárdának. A történelmi kokárda mellett 1848 után elterjedt az úgynevezett „hajlított kokárda,” viselete is. Ez egy néhány centisre vágott, egyszerűen meghajlított nemzetiszín szalagcsík, amely, bár nemzetiszínű szalagból készítik, történetileg nem kokárda (szalagrózsa), hanem szalaghal, úgynevezett Awareness ribbon, az öntudatos polgár kifejezője. Legismertebb képviselője a red ribbon, amely az 1990-es években kezdett elterjedni.

A kokárda kivitelezéséhez a vízszintesen sávozott magyar nemzeti zászlót jelképező, piros-fehér-zöld szalagot körbehajlítják, középen összehúzva összevarrják és rendszerint két pántlikát is illesztenek hozzá. Vexillológus tudósok szerint, hogy ha van pántlikája a kokárdának, akkor kívül piros – belül zöld a szalagrózsa, ha nincs, akkor a heraldikai szabályok szerint kívül kell lennie a zöldnek, belül a pirosnak

Galéria

Barabás Miklós korabeli művén a nemzeti hagyományt teremtő pántlikás kokárdával díszített Jókai, Petőfi és Vasvári, a Landerer és Heckenast-féle nyomda előtt állva, az esőben tolongó sokaságnak, a szabadsajtó első termékét, a "Nemzeti dal"-t osztogatják

• 
  Petőfi szalagrózsája, a történelmi ereklye. A Magyar Nemzeti Múzeumban keretbe foglalva őrzött, hitelt érdemlően Petőfitől származó kokárda kívülről befelé piros-fehér-zöld színsorrendű
• 
  Az évszázados történelmi hagyományt követő szalagcsokor a magyar pántlikás kokárda
• 
  A rendkívül egyszerűen készíthető szalagkokárdahal, „hajlított kokárda”, szalaghurok amelynél alul természetesen megfordul a színsorrend

• 
  Az iráni roundel, a katonai felségjelzés
• 
  A történelmi hagyományt nem követő, helytelenül hajlított, ezért hibás, "iráni" színsorrendű kokárda szalag
• 
  A magyar roundel, amely az összetévesztés lehetősége miatt nem körjel, hanem egy ék alakú, a magyar nemzeti színek sorrendjét mutatja a mai magyar katonai repülőgépeken
• 
  Az olasz roundel, a katonai felségjelzés egyik változata
• 
  Az olasz roundel, a katonai felségjelzés egyik változata

A kokárda színei

Johann von Francolin (1522-1586 vagy 1580), burgundiai nemes, a bécsi udvar magyar királyi heroldja (Ehrenherold) díszöltözékben

Ősi magyar színekkel díszített koronázási emelvény II. Lipót magyar királlyá koronázásakor Pozsonyban, 1790-ben

II. Lipót koronázása Pozsonyban 1790-ben, a templom falait díszítő drapéria az ősi magyar nemzeti színekben pompázik

Az ősi magyar piros-fehér-zöld színek együttes használata Mátyás király korától vált általánossá az oklevelek függőpecsétjeinek selyemszálakból font pecsétzsinórjainál, ezt követően általánossá vált a magyar koronázási díszítésekben is.

Az 1848. évi XXI. törvénycikkbe foglalt magyar háromszínű rózsa ősi színei a piros-fehér-zöld. A kokárda színeit kívülről befelé kell olvasni, hiszen a készítésekor a vízszintesen sávozott nemzetiszín szalagot körbe kell hajlítani, és ahol összeér, ott cérnával össze kell tűzni.

1848. évi XXI. törvénycikk a nemzeti szinről és ország czimeréről

1. § A nemzeti szin, és ország czimere ősi jogaiba visszaállíttatik.

2. § Ennélfogva a háromszínű rózsa polgári jelképen ujra felvétetvén, egyszersmind megállapittatik, hogy minden középületnél s közintézeteknél minden nyilvános ünnepek alkalmával, és minden magyar hajókon a nemzeti lobogó és ország czimere használhassék. - Egyébiránt a kapcsolt Részeknek szabadságukban hagyatván, hogy az ország szinei és czimere mellett, saját szineiket és czimerüket is használhassák.

„	Keserves dolog ez a mienk. Hogyne volna az, mikor magyar ember is van, aki azt kérdezi: hová lett a kétfejű sas, hová lett a sárga-fekete szín? Hogyne volna keserves, mikor a magyar ember sem tudja, miért van most a sok nemzeti szín zászló; mit jelent a veres, fehér és zöld szín bokréta; mit jelent az a címer, melyen egyfelől négy fejér pántlika, másfelől hármas halom kettős kereszttel, tetején pedig korona van. Csak a sárga-fekete színt, csak a kétfejű sast kérdezik. Uram, bocsáss meg nekiek, mert nem tudják, mit cselekesznek!…	”
– Arany János: Országcímer, nemzeti szín (részlet)

„	A magyar tricolor, vörös, fejér, zöld, szorosabb összefüggésben van a magyar czímerrel mint a franczia, a mennyiben az előbb nevezett két szín a régi magyar czimer szine s a harmadik a zöld a czimer hátsó részében levő kettős kereszt alapjául szolgáló alárendelt, mellék-czímerképnek, a hármas halomnak, a szine.	”
– Bárczay Oszkár: A heraldika kézikönyve, Magyar Tudományos Akadémia, 1897.

Színjellemzők

A magyar nemzeti lobogó színeit az MSZ 1361:2009 szabvány szabályozza

• Piros 18-1660 „paradicsompiros”; Munsell szerint kb. 4,6R 4,4/15
• Fehér Berger-féle fehérségi mérőszám: W_BE=100
• Zöld 18-6320 „pázsitzöld”; Munsell kb. 1,25G 4,2/5

Megengedett eltérés: ΔE = 2,0 (Colour Measurement Committee képletével)

A kokárda az 1848-as forradalom alatt

Jókainé Laborfalvi Róza, aki a forradalom estéjén Jókai Mór mellére nemzetiszínű kokárdát tűzött

Jókai Mór így ír a kokárdáról:

„… Jelenleg a nemzeti kokárda a reformerek színe, a békés átalakulás embereié, mentül nagyobb e toll vagy kokárda, annál nagyobb az ő istenbeni bizodalmuk és megelégedettségök.”

1848. március 15-én a pesti forradalom estéjén a Bánk bán előadásán Jókai Mór szónokolt a színpadon, amire így emlékezett vissza egy későbbi írásában:

Szendrey Júlia, aki március 15-én megvarrta és Petőfi mellére tűzte a nemzetiszínű kokárdát

„Látjátok ezt a háromszínű kokárdát itt a mellemen? Ez legyen a mai dicső nap jelvénye. Ezt viselje minden ember, ki a szabadság harcosa; ez különböztessen meg bennünket a rabszolgaság zsoldoshadától. E három szín képviseli a három szent szót: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezt tűzzük kebleinkre mindannyian, kikben magyar vér és szabad szellem lángol! Ez aztán fordított a dolgon. A háromszínű kokárda helyreállítá a rendet. Aki háromszínű kokárdát akart feltűzni, annak előbb haza kellett menni. Tíz perc múlva a színház üres volt. És másnap minden embernek ott volt a mellén a háromszínű kokárda; a Nemzeti Kaszinó urainak paletot-ján kezdve, a napszámos darócáig, s aki köpönyegben járt, az a kalapjára tűzte. ”

– Jókai Mór: Az a nő, aki együtt jön velem

Már 1848-49-ben is a pántlikával ellátott kokárda terjedt el, amint az jól látható a Vasárnapi Ujságban 1868-ban Vasvári Pálról megjelent litográfián is.

A szabadságharc leverését követően tűzzel-vassal irtotta a bécsi kormány a rebellis magyar polgári eszmékre utaló szimbólumokat, így a kokárdát is. Csak az 1867. évi kiegyezést követően lehetett újra elővenni és alkalmanként feltűzni. A Kádár-rendszer alatt hallgatólagosan megtűrték viselését a hivatalos állami ünnepek alatt, de ellenségesen néztek arra, aki egyéb alkalmakkor fel merte tűzni. A magyar kör alakú nemzetiszín pántlikás kokárda a szabadságvágy és függetlenségi eszme kitűzőjévé vált Magyarországon.

Legenda Petőfi "hibás" kokárdájáról

Katona Tamás történész egy 2004-ben elhangzott vélekedésére alapozva a 21. század első évtizedében terjedni kezdett az városi legenda, hogy a színek szabály szerint belülről kifelé olvasandóak, tehát kívül a zöldnek kell lennie. Ezt sokan kibővítik még azzal, hogy azért terjedt el „hibásan” a kokárda, mert anno Szendrey Júlia „elrontotta”. Eltekintve attól, hogy egy elrontott körbehajtás nehezen változtatta volna meg a „szabályt” – ha lett volna –, e vélekedés „igazolása” is nem több puszta indokolás nélküli felvetésnél.

Katona Tamás történész, aki kikutatta, hogy Petőfi kokárdája "hibás" volt

„… Ugye a kokárda úgy készül, hogy egy nemzeti színű szalagot meghajlítunk. Hogyha azt akarjuk, hogy kétoldalt piros-fehér-zöld jöjjön ki belőle, bizony itt a zöld kerül kívülre és a piros belülre. A kokárda mindig belülről kifelé olvasandó. De már 1848-ban a kokárdák többsége fordított volt. Kívül volt a piros, mert úgy csinosabb. Az olasz kokárda amit mi hordunk, mert ugye az osztrák fekete-sárga kokárdát is úgy hordták, hogy a katonának a csákóján egy sárgaréz lap volt és a közepén egy fekete gomb. Fekete-sárga. Tehát így kellene kinéznie a kokárdának.”

Katona Tamás

Katona Tamás itt, e szöveghelyen nem kokárdáról, hanem szalaghalról beszél. Állítása szerint azért kellene fordított állásban – kívül a zöld, legbelül a piros szín – elkezdeni a hajtást, hogy alul a két keresztben álló farkincánál ne fejtetőre állva legyen látható a szemnek megszokott színsorrend – vagyis azért legyen nagy szakaszon kifordítva a nemzetiszínű szalagcsík, hogy alul, egy jóval kisebb darabkán a szemnek megszokott formát mutasson.

Hermann Róbert történész szerint a korszakból ismert kokárdákon mindenhol kívül van a piros, belül a zöld.

A harci repülőgépek katonai felségjele: a roundel

Gilbert du Motier de La Fayette kezében tartott kalapján a francia trikolór jelvénye. 1789. július 31-én vált a párizsiak vörös-kék kokárdája háromszínűvé. La Fayette tábornok ezen a napon terjesztette a párizsi városi tanács elé a nemzetőrség szabályzatát, s a királyság fehér színeivel is kiegészített kokárdáját

Királypárti francia arisztokrata fehér kokárdával

Sokaknál ad félremagyarázásra okot az, hogy elkezdik igazolásként felmutatni a napjainkban elsősorban a harci repülőgépeken használt felségjeleket, amelyek az esetek meghatározó részében ugyancsak kör alakúak.

A háromszínű kokárdát viselő sans-culotte-ok (térdnadrág nélküliek) a francia forradalom jelképévé váltak

Egyes nyelveken – így a magyarban is – köznapi elnevezése ezeknek is „kokárda”, és bár eredetét tekintve valóban a francia trikolór kokárda adta hozzá a mintát, ezek speciális, kimódolt, egyezményen alapuló katonai ábrák – katonai repülési felségjel, angolul military aircraft insignia.

Napóleon trikoloros jelvénnyel díszített kalapjával ábrázolva

Létrejöttük alapja az 1904. évi hágai egyezmény. A nemzetek meghatározott harceszközein – mindenekelőtt a repülőeszközökön és harcjárműveken – a hágai egyezmény alapján alkalmazott felségjel olyan egyedi megkülönböztető jelzés, amely az adott harci eszközt hadrendbe állító állam és fegyveres ereje egyértelmű felismerhetőségét fejezi ki.

1899-ben és 1907-ben két nagy átfogó nemzetközi konferenciára került sor Hágában, amelyeken a részt vevő államok számos, a modern korszakot érintő nemzetközi jogi kérdést kívántak rendezni. A technikai harceszközöknek – különösen a repülés eszközeinek – fejlődésével az európai nemzetek között felmerült az 1900-as évek elejére, hogy egy esetleges katonai konfliktus esetére a hadszínterek felett – és a hátországokban is megjelenő – repülőpép katonai hovatartozása egyértelműen felismerhető és beazonosítható legyen.

A felségjel használatát az 1907. évi II. nemzetközi hágai békeértekezleten elfogadott hadijogi tárgyú egyezmény írja elő, amely szerint a hadviselő felek:

„ … meghatározott és messziről felismerhető, megkülönböztetett jelzést viselnek.”

Az egyezmény nem határozta meg a megkülönböztető jelek formáját, méreteit, színösszeállítását, ezért azok különböző módokon, gyakran a különböző szövetséghez való tartozás jegyében alakultak ki.

Legelsőnek a francia légierő festett fel gépeire nemzeti azonosító jelet, alapul véve a forradalmak korában már használt kokárda – kör – formát 1909-ben. A német légierő gépeire 1910-ben kerültek fel az első jelek, ők a hagyományosnak mondható birodalmi keresztet festették fel. Őket követték az angolok 1912-ben, akik a franciákhoz hasonlóan szintén körjelben tüntették fel nemzeti színeiket. Nagyjából ez idő tájt megjelentek olasz repülőgépeken az első felségjelek, majd 1919-ben, a Tanácsköztársaság alatt az első önálló magyar ábra. Ezzel ki is kristályosodtak a katonai repülési felségjelekre elképzelt formák: vagy körjel, az adott ország nemzeti zászlójából leképezve, vagy ábra, amely szintén határozottan utal az adott államra, és a kettő kombinációjából képzett ábra, amely magába olvasztva mutatja a nemzeti színeket.

Mindhárom variánst közhasználatú elnevezéssel kokárdának lehet mondani, így a ma is használatos magyar katonai repülési felségjel, a nemzetiszínű hegyesszögű háromszög is kokárda!

A rúdszabály

A franciáknál már a napóleoni időkben elkezdődött a nemzeti zászló „szabályos” megjelenítésének kimunkálása. A katonai felségjelekhez történő zászló-átíráshoz valamiféle egyezményes szabályt kellett kreálni. Ilyennek bizonyult a zászlóprotokollból vehető úgynevezett „rúdszabály”. Alapvetően három nemzeti zászlóösszetétel létezik: a vízszintesen sávozott (ilyen a magyar zászló), a függőlegesen sávozott (francia zászló), és a címerkép forma (ilyen az angol zászló). A vízszintesen sávozott zászló, rögzítve a zászlórúdon, a szemlélőhöz képest bármerre is fordul, mindig felismerhető a színsorrendje, hiszen azt fentről lefele kell olvasni. Ugyanez a helyzet a címerkép-zászlókkal is. De hogyan határozható meg a függőlegesen sávozott zászlóknál a színsorrend? Hiszen annak sávozásainak olvasata annak megfelelően, hogy a szemlélőhöz képest merrefelé fújja a szél, változnak. Ezért a függőlegesen sávozott zászlókat mindig „belülről kifelé”, azaz a zászlórúdtól kifelé kell olvasni. Ezt vették alapul a franciák körjelük megalkotásánál, és ezt veszik alapul azok az államok, amelyek függőleges sávozású zászlójuk színeit kívánják felségjelként megjeleníteni. Míg a vízszintesen sávozott zászlót képzeletben körbehajlítják, addig a függőlegesen sávozottat a rúdnál fogva körbeforgatják. Ennek megfelelően alkalmasint lehet ugyanolyan kinézetű körjele két olyan államnak, amelyiknek vízszintesen illetve függőlegesen sávozott zászlóinak színei megegyeznek, de fordított olvasatúak: olasz; zöld-fehér-piros és a magyar; piros-fehér-zöld.

Maradva még a zászlóprotokollnál: ha a vízszintes sávozású zászlót keresztrúdra téve függesztik fel (elfordítják kvázi függőleges sávozásúvá), akkor a kezdő legfelső színnek kell a vele szemben álló szemlélő felől nézve a bal oldalra kerülnie.

Más nemzetek kokárdái

A mexikói kokárda

Az olasz kokárda

Az iráni kokárda

A paraguayi kokárda

A holland kokárda

A spanyol kokárda

A szlovén kokárda

A bolíviai pántlikás kokárda

• Argentína – világoskék-fehér-világoskék
• Ausztria – piros-fehér-piros (1918 előtt: fekete-arany)
• Belgium – fekete-sárga-piros
• Bolívia – zöld-sárga-piros
• Bulgária – piros-zöld-fehér
• Brazília – kék-sárga-zöld
• Chile – kék-fehér-piros, közepén egy ötágú ezüst csillaggal
• Kolumbia – sárga-kék-piros
• Dánia – piros-fehér-piros
• Ecuador – piros-kék-sárga
• Észtország – fehér-fekete-kék
• Finnország – fehér-kék-fehér
• Franciaország – kék-fehér-piros
• Gabon – zöld-sárga-kék
• Németország – fekete-piros-arany (1871–1945 között: piros-fehér-fekete)
• Nagy-Britannia
  • Stuart-ház: narancssárga
  • Hannover-ház: fekete
• Görögország – kék-fehér
• Irán – piros-fehér-zöld
• Írország – zöld-fehér-narancssárga (1922 előtt: zöld vagy égkék)
• Olaszország – zöld-fehér-piros
• Japán – piros, fehér szegéllyel
• Mexikó – zöld-fehér-piros
• Monaco – piros-fehér
• Hollandia – narancssárga
• Norvégia – piros-fehér-kék-fehér
• Paraguay – kék-fehér-piros
• Peru – piros-fehér-piros
• Lengyelország – fehér-piros
• Portugália – zöld-piros (1820 előtt kék-piros, 1820–1910 között kék-fehér)
• Románia – kék-sárga-piros
• Oroszország –
  • Hadsereg – fekete-narancssárga-fekete-narancssárga (Szent György-kereszt szalag színei)
  • Rendőrség – piros-kék-fehér
• San Marino – fehér-kék
• Spanyolország – piros-sárga-piros
• Svédország – sárga-kék-sárga
• Törökország – piros-fehér-piros
• Amerikai Egyesült Államok – fehér-kék-piros
• Uruguay: fehér, négy kék körrel
• Venezuela – piros-kék-sárga
• Szerbia – piros-kék-fehér

Irodalom

• V. Waldapfel Eszter: A forradalom és szabadságharc levelestára I-IV., Közoktatásügyi Kiadó, Budapest, 1950
• Arthur Charles Fox-Davies: A Complete Guide to Heraldry

További információk

• A katonai repülési körjelek
• Miért éppen a körjel?
• Il Museo del Tricolore - Olaszország
• 1848-49 emlékezete - Emlékkiállítás a Néprajzi Múzeumban
• A fordított kokárda agyrémről
• A magyar kokárda - nyomozás való és hamis után