Wehrmacht

Wehrmacht
A vaskereszt stilizált formája, a Wehrmacht emblémája (Balkenkreuz).
Dátum	1935–1945
Ország	Harmadik Birodalom
Típus	A Nagynémet Birodalom katonai ereje
Méret	20 700 000 (összesen, mindenkit számítva, aki szolgált) 17 893 200 (1939-1945) 2 200 000 (1945)
Diszlokáció	Zossen
Parancsnokok
Híres parancsnokok	Karl Dönitz Erich Raeder Wilhelm Keitel
Jelvények
Balkenkreuz Szvasztika
Kultúra és történelem
Mottó	Gott mit uns! (Velünk az Isten)
Színek	Feldgrau (Mezei szürke)
Háborús részvétel	Spanyol polgárháború Második világháború
A Wikimédia Commons tartalmaz Wehrmacht témájú médiaállományokat.

Tizedesi rendfokozati kabátjelzés a Wehrmachtban

Wehrmacht (Heer) övcsat "Gott mit uns" felirattal

A Wehrmacht (szó szerint kb. véderő) a Harmadik Birodalom fegyveres erejének (haderejének) megnevezése volt 1935-től, a sorkatonaság bevezetésétől, 1946-ig. Három nagy haderőből állt: Heer (szárazföldi erők), Kriegsmarine (haditengerészet) és a Luftwaffe (légierő). Ezt megelőzően a hivatalosan használt név a Reichswehr, ezt követően pedig a Német Szövetségi Köztársaságban Bundeswehr (mely megnevezés a mai napig érvényben van), illetve az NDK fegyveres erőinek megnevezése pedig Nationale Volksarmee lett.

Megalakulásának előzményei

1918. november 18-án 11 órakor aláírták a compiègne-i fegyverszünetet, melynek értelmében véget ért a négy éven át tartó első világháború, melyből Németország vesztesen került ki. A háborút lezáró versailles-i békeszerződésben a győztes nagyhatalmak Németország számára kemény feltételeket szabtak meg. A fegyveres erők létszámát nagyon alacsonyra kellett csökkenteni. A haditengerészetet parti őrségi feladat ellátására redukálták, míg a hadsereg létszámát 100 000 főben maximalizálták, hogy csak önvédelemre legyen képes. A fegyverzetet is korlátozták: A haditengerészet nem építhetett vagy vásárolhatott nagyobb hajót és a hadseregnek nem lehettek tankjai, nehézfegyverei és nem rendelkezhetett légierővel. Ezenkívül feloszlatták a nagyvezérkart, amelyben sok szövetséges vezető az 1914 előtti német militarizmus fő forrását látta. A cél Németország legyengítése és erőtlenségének biztosítása volt.

Az új német államnak a weimari köztársaságnak szüksége volt valamilyen belső védelemre, így a jobboldali önkéntes egységekhez a Freikorpsokhoz fordult. Ezek spontán szerveződő, központi irányítás és sok esetben katonai fegyelem nélküli egységek voltak, de ők jelentették az egyedüli elérhető és használható erőt. 1921. március 23-án felállították az új fegyveres erőt: a Reichswehrt. A Freierkorps egységek létszáma ekkor már elérte a 100 000 főt, a hadsereg, a Reichsheer állományának a létszámát. A régi birodalmi hadsereghez képest mindez elenyésző volt, de a weimari köztársaság szinte a semmiből kezdte a honi a véderő felállítását.

A weimari kormány által Hans von Seeckt tábornok lett kinevezve a Reichsheer élére. Habár az antant ragaszkodott a korábbi nagyvezérkar feloszlatásához, von Seeckt létrehozott egy szervezetet, a Truppenamtot gyakorlatilag azonos funkcióval, de úgy, hogy az valójában sokkal centralizáltabb és erőteljesebb potenciállal rendelkezett. A két engedélyezett hadtest - az egyik Berlinben, a másik Kasselben állomásozott - sorállománya tapasztalt és odaadó önkéntesekből verbuválódott, akiknek többségéből ideális első generációs altiszt válhatott. von Seeckt nagy hangsúlyt fektetett rá, hogy a birodalmi hadsereg hagyományait és identitásait átültesse az új seregbe. Az antant nem vette észre, hogy a Reichsheer egy gyors jövőbeni növekedésre képes, ütőképes magként formálódott meg. von Seeckt erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a Reichsheer távol tartsa magát a politikától, de a weimari köztársaságnak mindenképpen szövetségesre volt szüksége az antant szorításában, ezért 1922-ben a Szovjetunióval megkötötte a rapallói egyezményt. Titkos záradéka biztosította, hogy a Reichsheer tisztjeit és katonáit páncélos- és repüléskiképzésben részesítik az oroszok. A kazanyi és lipecki katonai bázisokon való kiképzés ellenében a németek vállalták, hogy átadják technikai és harcászati tapasztalataikat. Ugyanebben az időszakban von Seeckt felismerte a gépesítés nyújtotta lehetőségeket. Így lehetővé vált, hogy az olyan tisztek, mint Heinz Guderian – akit a gépesített alakulatok felügyelőségéhez helyeztek – szert tegyenek azokra a tapasztalatokra, amelyek később elősegítették a teljes mértékben páncélozott hadosztályok felállítását. Az 1930-as évek elejéig páncélosképzésben a katonák csak Kazanyban részesülhettek, míg Németországban tankokat szimuláló traktorokkal és gépjárművekkel gyakorolhattak. Mindez megmosolyogtatónak tűnhet, de ennek ellenére sikerült a katonákkal elsajátíttatni a páncélos-hadviselés alapjait, ami a későbbiekben felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult. Ily módon Adolf Hitlernek, amikor 1933-ban hatalomra jutott Németországban, egy kicsiny, ám mérete ellenére jól képzett hadsereg állt a rendelkezésére.

Nemzetiszocialista hatalomátvétel

1933. január 20-án az elnök Paul von Hindenburg Adolf Hitlert nevezte ki Németország kancellárjának. Hitler, aki frontkatonaként szolgált az I.világháborúban – a közkatonák között ritkaságnak számító vaskereszttel tüntették ki bátorságáért –, hamar kinyilvánította azt a szándékát, hogy a hadsereget nagy mértékben fejleszteni akarja. 1933 decemberében elrendelte, hogy növeljék a hadsereg létszámát háromszorosára. Célkitűzése az volt, hogy 1938-ra 21 hadosztály álljon hadrendben. 1935 márciusában újra bevezette a sorkatonaságot, hogy ezzel biztosítsa az emberanyagot a német hadsereg számára. Terveiben már 36 hadosztály szerepelt és ugyanekkor bejelentették, hogy Németország mindenféle korlátozás nélkül légierőt hoz létre. 1935-től kezdve Wehrmacht lett a német fegyveres erők hivatalos elnevezése.

Hitler tudatában volt annak, hogy terjeszkedési politikájának megvalósításához szüksége van a hadsereg feltétlen hűségére. Ennek elérésében védelmi minisztere, Werner von Blomberg is támogatta, aki 1932-től 1938-ig töltötte be posztját. (A békeszerződés rendelkezései értelmében a német védelmi miniszter nem lehetett volna aktív katona.) Ő volt az, aki elkezdte a Wehrmacht politizálását. Ezzel egyrészt az Ernst Röhm vezetése alatt álló nemzetiszocialista SA (Sturmabteilung) befolyását, valamint Hermann Göring, a Luftwaffe főparancsnokának hatalmát akarta ellensúlyozni. von Blomberg rendeletének értelmében minden egyenruhán viselni kellett a nemzetiszocialista párt jelvényeit; 1934 augusztusában pedig bevezették a hűségesküt, amelyet a már szolgálatot teljesítő katonáknak ugyanúgy le kellett tenni, mint a később bevonulóknak. A fegyveres erők státusza így gyökeresen megváltozott a német államban. A tiszteket és a közkatonákat kötelezték, hogy az alkotmány helyett Adolf Hitlernek, a Német Birodalom Führerrének esküdjenek feltétel nélküli hűséget. Ennek később, 1944 júniusában, a Hitler elleni merényletkísérlet idején nőtt meg a jelentősége, amikor sok tiszt ezen esküje miatt tagadta meg a Führer elleni nyílt fellépést. Hitlernek példa nélküli hatalma lett a Wehrmacht felett, és ez csak növekedett, amikor 1938-ban von Blomberg helyett magát nevezte ki hadügyminiszternek.

Haderőnemek és parancsnokságok

• Oberkommando der Wehrmacht (OKW) – a fegyveres erők főparancsnoksága
• Főparancsnok (Chef des Oberkommandos der Wehrmacht)
  • Wilhelm Keitel vezértábornagy (Generalfeldmarschall) (1938–1945)
• Oberbefehlshaber West (OB West) – a német erők nyugati parancsnoka
• Abwehr – katonai hírszerzés (szó szerint: elhárítás)
• Heer – szárazföldi haderő
  • Oberkommando des Heeres (OKH) – a szárazföldi haderő főparancsnoksága
  • Főparancsnokok (Oberbefehlshaber des Heeres, OBdH)
    • Werner von Fritsch (Generaloberst): 1935 – 1938. február 4.
    • Walther von Brauchitsch tábornagy (Generalfeldmarschall): 1938. február 4 – 1941. december 19.
    • Adolf Hitler: 1941. december 19 – 1945. április 30.
    • Ferdinand Schörner tábornagy (Generalfeldmarschall): 1945. április 30 – 1945. május 8.
  • Vezérkari főnökök (Chefs des Generalstabes des Heeres)
    • Ludwig Beck (Generaloberst): 1935 – 1938
    • Franz Halder (Generaloberst): 1938 – 1942. szeptember
    • Kurt Zeitzler (Generaloberst): 1942. szeptember – 1944. július
    • Heinz Guderian (Generaloberst): 1944. július – 1945. március
    • Hans Krebs (General): 1945. március – május
• Luftwaffe – légierő
  • Oberkommando der Luftwaffe (OKL) – a légierő főparancsnoksága
  • Főparancsnokok (Oberbefehlshaber der Luftwaffe, OBdL)
    • Hermann Göring birodalmi marsall Reichsmarschall (1935–1945)
    • Robert von Greim tábornagy (Generalfeldmarschall) (1945)
• Kriegsmarine – haditengerészet
  • Oberkommando der Marine (OKM) – a haditengerészet főparancsnoksága
  • Főparancsnokok (Oberbefehlshaber der Marine, OBdM)
    • Erich Raeder tengernagy Großadmiral (1928–1943)
    • Karl Dönitz tengernagy Großadmiral (1943–1945)
    • Hans-Georg von Friedeburg tengernagy Admiral (1945)

A háború évei (1939–1945)

Szárazföldi erők

Német katonák egy civilt kérdeznek ki a Krímen, 1942 júniusában.

A szárazföldi erők (Heer) volt a Wehrmacht legnagyobb létszámú hadereje. Az újonnan besorozottak többsége a gyalogsághoz került, ahhoz a haderőnemhez, amely alig változott az I. világháború óta. Megmaradtak a hagyományosan három ezredből álló, tüzérséggel és műszakiakkal megerősített hadosztályok; és – habár néha biztosították számukra a gépesített szállítást – a katonáknak legtöbbször a saját lábukon kellett harcba vonulni. A tüzérség lövegeit is többnyire lóval vontatták. Létrejöttek azonban, nagyrészt Guderian közreműködésének köszönhetően, a Panzer (páncélos) hadosztályok.

Guderian és a hozzá hasonlóan gondolkodó tisztek hamar felismerték a páncélosokban rejlő lehetőségeket: használatukkal visszatért a mozgékonyság a hadszíntérre. A harckocsik azonban egymagukban nem voltak elegendőek, csak egy több fegyvernemet (gépesített gyalogságot, tüzérséget és műszakiakat, valamint a légierő egységeit) felölelő hadrend részeként hajthatták végre eredményesen a feladatukat. Ez a feladat pedig az volt, hogy megtalálják és kihasználják az ellenséges arcvonal gyenge pontjait. Megkerülve a megerősített védelmi pontokat behatoltak a vonalak mögé, és felszámolták az ellenség parancsnoki és irányítási központjait. A központtól ily módon elvágott frontvonalon harcoló erőket könnyű volt leküzdeni, és elejét venni a nagy veszteségekkel járó állóháborúnak. A tervezet később Villámháború (Blitzkrieg) néve vált ismertté.

Hitler biztosította a szükséges anyagiakat. 1935-ben létrehozták az első páncélos hadosztályt. Ezek hatékony erőt képviseltek a gyors csapásmérésre hívatott páncélosezredekkel, és az ezeket kiegészítő gépesített gyalogsággal, vontatott tüzérséggel és műszaki egységekkel. Emellett Göringet is sikerült rávenni, hogy a Luftwaffe egységeinek zömét szentelje a szárazföldi csapatok támogatására. A Ju 87-es Stuka zuhanóbombázókat például kifejezetten arra használták, hogy fellazítsa az ellenséget a páncélosok támadása előtt.

Eleinte a villámháborús terv több alkalommal is bevált. Lengyelország (1939 szeptember), Norvégia és Dánia (1940 április), Belgium, Hollandia és Franciaország (1940 május), Jugoszlávia és Görögország (1941 április), és részben a Barbarossa hadműveletnél is (1941 június). Azonban már a korai szakaszban megmutatkoztak azok a hiányosságok, melyek a későbbiekben végzetesnek bizonyultak. Az egyik ilyen hiányosság volt, hogy 1939-ben még csak 7 páncéloshadosztály állt rendelkezésre, ami csak nagyon ki hányadát tette ki a Wehrmachtnak. A hadsereg zömét még mindig gyalogosok alkották, ám ők gyakran lemaradtak a gépesített ékek mögött. Már a nyugati fronton jelentkeztek ezek a problémák, ráadásul a gyalogosok iramát még jobban lelassította a terület megerősítésének feladata és a hadifoglyok nagy száma. A páncélosoknál utánpótlási nehézségek is jelentkeztek, mivel a hadtáposzlopok is forgalmi dugóba kerültek, vagy csak egyszerűen lemaradtak a páncélosok mögött. Mindezek ellenére ekkor még egyik probléma sem bizonyult kritikusnak.

Azonban amikor Hitler kelet felé fordult és elrendelte a Szovjetunió megtámadását döntő fontosságúvá váltak. Sokkal nehezebb volt az ellátás megszervezése, mely elengedhetetlen a hadsereg mozgásban tartásához. A szovjet úthálózat kezdetleges volt és hamarosan az is tönkrement, a vasúti sínek nyomtávja pedig szélesebb, mint Európa többi részén. Ráadásul Sztálin meghirdette a felperzselt föld taktikáját, aminek következtében a támadók az elfoglalt területeken semmi hasznosíthatót nem találtak. Sokszor a terepviszonyok sem segítették a németeket. A Balti államokban a sűrű átjárhatatlan erdők, míg Pripjaty környékén a mocsaras területetek lassították a haladást. 1941 októberében elkezdődtek az esőzések, sártengerré változtatva a már amúgy is járhatatlan utakat, így a járművek gyakran beragadtak. A hamarosan beköszöntő rendkívül kemény –40 °C-os orosz télre nem voltak felkészülve. Az üzemanyag megfagyott, a fegyverek felmondták a szolgálatot, a katonák pedig nem rendelkeztek megfelelő téli öltözettel. December 5-re a németek teljesen elakadtak. A szovjeteknek így volt idejük összeszedni az erejüket.

Miután 1941 decemberében az Egyesült Államok is belépett a háborúba Németország hadat üzent, ezzel felkészülve a többfrontos harcra. A németeket az sem segítette, hogy szövetségesük Olaszország gyengélkedett a Balkánon, Görögországban és Észak-Afrikában, így Hitler számára nem volt más megoldás: csapatokat kellett küldenie szövetségese megsegítésére. A hadosztályok átcsoportosítása tovább gyengítette az ekkor már amúgy is komoly gondokkal küszködő Wehrmachot. A villámháborús terv meghiúsult, a németek döntő fontosságú ütközetekben (Moszkva, Leningrád, Sztálingrád, Kurszk, El-Alamein) sorra vereséget szenvedtek, míg a szövetségesek fokozatosan megnövelték erejüket, így már nem volt kérdéses a háború kimenetele.

Haditengerészet

Karl Dönitz ellenőrzi a Saint-Nazaire tengeralattjáró bázist Franciaországban, 1941 júniusában.

A haditengerészet (Kriegsmarine) kulcsszerepet játszott az Atlanti csatában és a második világháború kezdetén még sikeresnek volt mondható: a Weserübung hadművelet során a Norvégia és a Csatorna-szigetek ellen végrehajtott invázió, illetve a konvojok zavarása komoly veszteségeket okozott a szövetségeseknek. Ugyan Franciaország kapitulálásával a francia hajók eltűntek a hadszíntérről, ám a megszállt országok flottájának tekintélyes része tért brit zászlók alá és a Kriegsmarine veszteségeit a német hadiipar nem tudta megfelelően pótolni, így az erőviszonyok még inkább a szövetségesek javára tolódtak el. Tovább rontotta a helyzetet Olaszország belépése a háborúba (a németek tengeri támogatást nyújtottak a Földközi-tengeren, megosztva ezzel erőiket), illetve az amerikai hadüzenet. A sikersorozat a Bismarck 1941-es elvesztésével véget ért. A felszíni flottát ezután elsősorban védelmi célokra használták, az inváziós tervek (partraszállás Angliában) félbemaradtak.

A tengeralattjárók (U-Boot) Németország legkomolyabb fegyverei voltak a tengeren, melyek egészen 1943-ig komoly veszteségeket okoztak. A németek tengeri stratégiája az volt, hogy megtámadták az ellenség hajókonvojait, melyek Angliába szállítottak élelmiszert és nyersanyagot. Karl Dönitz tengernagy korlátlan tengeralattjáró háborút kezdett, melynek következtében a szövetségesek 22898 embert és 1315 hajót veszítettek. Azonban a későbbiekben a szövetségesek radarral látták el a repülőgépeket, és olyan készüléket szereltek a gépekbe, amelyek képesek voltak a tengeralattjárók csavarzaját érzékelni. A tengeren hadi fölény emiatt egyre inkább a szövetségesek javára billent. A haditengerészet nem tudta érdemben zavarni sem a normandiai, sem a szicíliai, sem az észak-afrikai partraszállásokat.

A háború végére kettő kivételével a Kriegsmarine összes nagyobb hajóját elsüllyesztették.

Légierő

A Luftwaffe egyike volt a Wehrmacht három nagy haderő nemének a szárazföldi erők és a haditengerészet mellett. Főleg légierőből és a légvédelmi csapatokból állt, de a második világháború során szárazföldi katonái is voltak a hadsereg támogatására. Hermann Göring birodalmi marsall parancsnoksága alá tartozott és fontos szerepet játszott a villámháborús hadjáratokban (Lengyelország 1939-es, Franciaország 1940-es és a Szovjetunió 1941-es megtámadásakor.) A légierő számára legnagyobb számban vadászrepülőket és taktikai bombázókat gyártottak. A legismertebb típusok: a Messerschmitt Bf 109 és a Junkers Ju 87 (Stuka) zuhanóbombázói voltak.

A repülőgépek szorosan együttműködtek a szárazföldi erőkkel és kezdetben a Luftwaffe kezében volt a légi fölény. Feladatuk volt a fronthoz közeli parancsnoki és irányítói központok, ellátási útvonalak, raktárak megsemmisítése. Ahogy a háború évei teltek a szövetségesek drasztikusan megnövelték repülőgépeik számának gyártását, melynek következtében a Luftwaffe fokozatosan elveszítette a légi fölényét.

Frontok és hadjáratok

A Wehrmacht a Német Birodalom fegyveres erejeként a második világháború kezdetétől a befejezéséig (1939 szeptember 1. – 1945 május 8.) számos hadjáratban, hadműveletben, csatában, offenzívában vett részt. Kezdetben egy frontos harcokat vívtak, de ahogy teltek a háború évei, megnyíltak az újabb frontok. Mindez azt eredményezte, hogy több alkalommal kellett átcsoportosításokat végrehajtani.

Keleti front

Német csapatok a Szovjetunióban, 1941 októberében.

• Csehszlovákia német megszállása (1938–1945)
• Anschluss (1938)
• Lengyelországi hadjárat
• Balkán hadjárat (1940–1941)
• Barbarossa hadművelet (1941), Észak Hadseregcsoport, Közép Hadseregcsoport, Dél Hadseregcsoport
• Kijevi csata (1941)
• Leningrád ostroma (1941–1944)
• Kijevi csata (1941)
• Szevasztopol ostroma (1941–1942)
• Folytatólagos háború (1941–1944)
• Sztálingrádi csata (1942–1943)
• Kaukázusi csata (1942–1944)
• Kurszki csata (1943)

Nyugati front

Német katonák beveszik Párizst, 1940. június 14-én.

• Furcsa háború (Sitzkrieg) (1939–1940)
• Dánia és Norvégia megszállása Weserübung hadművelet (1940)
• Hollandiai hadjárat (1940)
• Franciaországi hadjárat (1940)
• Angliai csata (1940)
• Atlanti csata (1939–1945)
• Normandiai csata (1944)
• Ardenneki offenzíva (1944–1945)

Mediterrán front

• Észak-afrikai hadjárat (1940–1943)
• Első el-alameini csata (1942)
• Második el-alameini csata (1942)
• Szicília megszállása (1943)
• Monte Cassinó-i csata (1944)

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz Wehrmacht témájú médiaállományokat.

• Feldgrau.com research on the German armed forces 1918-1945 (angol nyelvű)

Kapcsolódó szócikkek

• Waffen-SS
• Harmadik Birodalom
• Második világháború