„Petru Groza” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
55. sor: | 55. sor: | ||
==Miniszterelnökként== |
==Miniszterelnökként== |
||
Groza már miniszterelnöksége első napjaiban learatta első nagy sikerét. [[1945]]. március 10-én a Szovjetunió beleegyezett abba, hogy átadja Észak-Erdélyt, több mint 45 000 km²-t, amely a [[második bécsi döntés]] következtében 1940 óta [[Magyarország]]hoz tartozott. Groza megígérte, hogy az újonnan szerzett területeken tiszteletben tartják a nemzeti kisebbségek jogait, míg [[Joszif Visszarionovics Sztálin|Sztálin]] kijelentette, hogy a Rădescu által vezetett előző kormány annyira szabadjára engedte a régióban a [[szabotázs]]t és a [[terrorizmus]]t, hogy képtelenség lenne a területet Romániának engedni. Ennek eredménye az lett, hogy szovjet kormány csak azután döntött a román kormány kérésének elfogadásáról, hogy Groza kezeskedett a nemzeti kisebbségek jogaiért. Erdély megszerzése az újonnan alakuló Groza-rezsim nagy dicsőségének számított.<ref>"Transylvanian Area Restored to Romanians", in ''[[The Chicago Daily Tribune]]'', March 11, 1945; ProQuest Historical Newspapers, ''Chicago Tribune (1849–1985)'', p.8</ref> |
Groza már miniszterelnöksége első napjaiban learatta első nagy sikerét. [[1945]]. március 10-én a Szovjetunió beleegyezett abba, hogy átadja Észak-Erdélyt, több mint 45 000 km²-t, amely a [[második bécsi döntés]] következtében 1940 óta [[Magyarország]]hoz tartozott. Groza megígérte, hogy az újonnan szerzett területeken tiszteletben tartják a nemzeti kisebbségek jogait, míg [[Joszif Visszarionovics Sztálin|Sztálin]] kijelentette, hogy a Rădescu által vezetett előző kormány annyira szabadjára engedte a régióban a [[szabotázs]]t és a [[terrorizmus]]t, hogy képtelenség lenne a területet Romániának engedni. Ennek eredménye az lett, hogy a szovjet kormány csak azután döntött a román kormány kérésének elfogadásáról, hogy Groza kezeskedett a nemzeti kisebbségek jogaiért. Erdély megszerzése az újonnan alakuló Groza-rezsim nagy dicsőségének számított.<ref>"Transylvanian Area Restored to Romanians", in ''[[The Chicago Daily Tribune]]'', March 11, 1945; ProQuest Historical Newspapers, ''Chicago Tribune (1849–1985)'', p.8</ref> |
||
[[Kép:Gróza Péter és Tildy Zoltán 1848.jpg|jobbra|bélyegkép|270px|Petru Groza (balról) és [[Tildy Zoltán (politikus)|Tildy Zoltán]] 1948-ban]] |
[[Kép:Gróza Péter és Tildy Zoltán 1848.jpg|jobbra|bélyegkép|270px|Petru Groza (balról) és [[Tildy Zoltán (politikus)|Tildy Zoltán]] 1948-ban]] |
||
Groza nyilatkozataiban a román–magyar történelmi megbékélés elkötelezettjeként tüntette fel önmagát. A Magyar Népi Szövetség kolozsvári kongresszusán azt ígérte a magyar kisebbségnek, hogy egyenrangú állampolgárai lesznek Romániának, ugyanakkor a határok „légiesítésével” szabadon fenntarthatják magyarországi kapcsolataikat; ennek a beszédnek a napján viszont [[Teohari Georgescu]] belügyminiszter elrendelte a határok fokozottabb őrizetét.<ref>{{cite journal | last = Tófalvi | first = Zoltán | title = 1956 erdélyi mártírjai | journal = Kortárs | volume = 2001 | issue = 12 | url = http://www.epa.oszk.hu/00300/00381/00053/tofalvi.htm | accessdate = 2008-10-26 }}</ref> |
Groza nyilatkozataiban a román–magyar történelmi megbékélés elkötelezettjeként tüntette fel önmagát. A Magyar Népi Szövetség kolozsvári kongresszusán azt ígérte a magyar kisebbségnek, hogy egyenrangú állampolgárai lesznek Romániának, ugyanakkor a határok „légiesítésével” szabadon fenntarthatják magyarországi kapcsolataikat; ennek a beszédnek a napján viszont [[Teohari Georgescu]] belügyminiszter elrendelte a határok fokozottabb őrizetét.<ref>{{cite journal | last = Tófalvi | first = Zoltán | title = 1956 erdélyi mártírjai | journal = Kortárs | volume = 2001 | issue = 12 | url = http://www.epa.oszk.hu/00300/00381/00053/tofalvi.htm | accessdate = 2008-10-26 }}</ref> |
A lap 2016. május 30., 09:17-kori változata
Petru Groza | |
Románia miniszterelnöke | |
Hivatali idő 1945. március 6. – 1952. június 2. | |
Előd | Nicolae Rădescu |
Utód | Gheorghe Gheorghiu-Dej |
Románia államtanácsának elnöke | |
Hivatali idő 1952. június 12. – 1958. január 7. | |
Előd | Constantin Ion Parhon |
Utód | Ion Gheorghe Maurer |
Született | 1884. december 7. Bácsi |
Elhunyt | 1958. január 7. (73 évesen) Bukarest |
Párt | Román Nemzeti Párt, Román Néppárt |
Szülei | Adam Groza |
Élettárs | Kabdebó Duci |
Gyermekei |
|
Foglalkozás | ügyvéd |
Iskolái | |
Vallás | ortodox |
Díjak |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Petru Groza témájú médiaállományokat. |
Petru Groza, dr. (Bácsi, 1884. december 7. – Bukarest, 1958. január 7.) román politikus, az Ekésfront vezetője, Románia miniszterelnöke 1945. március 6. – 1952. június 2. között, az Államtanács elnöke 1952. június 12. – 1958. január 7. között. Kommunista politikusokat védett a királyi Románia bíróságain. Ő volt az, aki a demokrácia látszatának fenntartásával a második világháború után lehetővé tette az átmenetet a megszálló szovjetek által támogatott kommunista rendszer felé. Bisztrai Mária kolozsvári színésznő apja.
Pályafutásának korai szakasza
Erdélyben született, egy Déva melletti faluban, apja ortodox pap volt.[1] Fiatalkorában rengeteg olyan kapcsolatra tett szert, amelyeket későbbi pályafutása során jól tudott hasznosítani.[2] Miután elvégezte a szászvárosi református gimnáziumot, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán, majd Lipcsében illetve Berlinben folytatta tanulmányait.[2][3]
Az első világháború előtt Groza befejezte tanulmányait és visszatért Dévára, hogy ügyvédként dolgozzon. 1918-ban jelent meg a politika színterén a Román Nemzeti Párt (PNR) tagjaként és tagja lett az erdélyi Kormányzótanácsnak,[2] amely az erdélyi románság kormányaként működött.
Életének ebben a szakaszában Groza sokféle politikai kapcsolatra tett szert különböző politikai és egyházi szervezetekben dolgozva. 1919 és 1927 között például képviselő volt a román ortodox egyház kongresszusában. Az 1920-as évek elején összetűzve Iuliu Maniuval elhagyta a PNR-t és belépett a Román Néppártba,[2] majd az erdélyi ügyekért felelős miniszter és közmunkaügyi miniszter lett Alexandru Averescu kormányában.[2][3] Magánvagyonát ebben az időszakban szerezte ügyvédi tevékenységéből (a Hunyad megyei magyar földbirtokosokat védte az 1921-es kisajátítást követően),[4] és megerősítette pozícióját az ortodox egyházban, ami később nélkülözhetetlenné tette őt a Román Kommunista Párt (PCR) számára, amikor 1945-ben az egyház megnyeréséért kampányolt.[3][5]
Hatalomra jutása
Noha 1928-ban rövid időre visszavonult a közélettől, 1933-ban Groza ismét megjelent a politika színpadán megalapítva az Ekésfront nevű politikai szervezetet.[2] A szervezet eredetileg a román parasztságot sújtó növekvő adósságterhek ellen alakult (mivel a gazdasági válság alatt a Nemzeti Parasztpárt képtelen volt segítséget nyújtani a leszakadó paraszti rétegeknek), 1944-ben azonban már gyakorlatilag a kommunisták irányítása alá került.[2][6] A Román Kommunista Pártnak a hivatalos taglétszáma 1944-ben alig haladta meg az ezer főt, ezért a kommunista vezetők arra kényszerültek, hogy minél szélesebb körben kössenek koalíciót.
A koalíciót négy fő szervezet alkotta: A Román-Szovjet Barátság Társasága, a Román Hazafiak Szövetsége, a Hazafias Védelem (az RKP paramilitáris szárnya), és, ami leginkább támogatott volt a lakosság körében, Groza Ekésfrontja. Ebben a pozícióban Groza képes volt jelentős befolyásra szert tenni a román politikai szférában, amikor az Ekésfront 1944 októberében csatlakozott a Román Kommunista Párthoz megalakítva a Nemzeti Demokratikus Front-ot,[7][8] (amelyben benne volt a Mihai Ralea vezette Szocialista Parasztpárt és a Magyar Népi Szövetség, illetve rövid ideig a Román Szociáldemokrata Párt, és több kisebb csoport). Lehetséges miniszterelnökként először 1944 októberében került szóba, a kommunista Lucrețiu Pătrășcanu javaslatára.[7]
Groza kiemelkedő helyzete a Nemzeti Demokratikus Frontban lehetővé tette számára a miniszterelnökség megszerzését 1945 elején, amikor Nicolae Rădescu tábornok kormánya kemény ellenzőkre talált a két jelentős román kommunista, Ana Pauker és Gheorghe Gheorghiu-Dej személyében, akik szerint Rădescu képtelen volt megfelelően kezelni a „fasiszta szimpatizánsokat”.[7] A szovjet hatóságok segítségével a kommunisták mozgósították a munkásokat,[7] akik több tüntetést tartottak Rădescu ellen. A tüntetők több ízben is összetűzésbe kerültek a hatóságokkal. Míg a kommunisták azt állították, hogy az ártatlan civilek haláláért a Román Hadsereg a felelős,[7] Rădescu "Isten és haza nélküli idegenek"-nek nevezte a kommunistákat.[8] Ezt követően Andrej Visinszkij külügyminiszter vezetésével egy szovjet küldöttség érkezett Bukarestbe, amely lemondatta Rădescut és 1945. március 6-án Grozát nevezte ki miniszterelnöknek.[7][8]
A Groza-kormányok
Groza miniszterelnökségének igazolására 1946. november 19-én választásokat tartottak. Noha az Ekésfront olyan koalícióhoz tartozott, amelynek nem sikerült megszereznie a többséget a Nagy Nemzetgyűlésben, a választások „megerősítették” Grozát a miniszterelnöki tisztségben az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság tiltakozása ellenére, akik úgy vélték, hogy az 1945-ös jaltai konferencián elfogadott egyezmény szerint a szövetségesek csak olyan ideiglenes kormányokat támogatnak, "amelyek a népesség széles rétegeit képviselik".[9] Ennek eredményeképpen Groza kormánya folyamatos támadásoknak volt kitéve az USA és az Egyesült Királyság részéről, amelyek névlegesen a monarchista erőket és I. Mihály román királyt támogatták.
A két nagyhatalom ellenvetései ellenére, a Groza-kormányban a kommunisták tulajdonképpen sokkal kevésbé voltak jelen mint a többi hagyományos romániai politikai párt. A Román Kommunista Párt vezető egyéniségei, Ana Pauker és Gheorghe Gheorghiu-Dej, úgy gondolták, hogy a Groza-kormány lesz az, aki fenntartja a koalíciós kormány látszatát és eszközül szolgál ahhoz, hogy a kommunista párt elnyerje a tömegek bizalmát, ugyanis a kommunista doktrína közvetlen támogatottsága viszonylag alacsony volt a háború utáni időszakban. Ezért a kommunista vezérek, beleértve Paukert és Gheorghiu-Dejt, nem vállaltak hivatalos tisztséget a Groza-kormányban, ehelyett abban reménykedtek, hogy a koalíciós kormány végrehajtja az általuk óhajtott reformokat.[10] Összemosva a rendszer sikerét a pártjukéval, Pauker és Gheorghiu-Dej azt remélték, hogy támogatást szereznek a kommunista pártnak és megtették az előkészületeket a hatalom megszerzésére. Groza fenntartotta a koalíciós kormányzat illúzióját azzal, hogy különböző politikai szervezetekből válogatta össze a kormány tagjait, és a kormány céljait ideológiamentes kifejezésekkel hangsúlyozta. Például az 1945. március 7-ei kormányülésen kihirdette, hogy a kormány a lakosság érdekében a rend és biztonság szavatolására törekszik, földreformot akar végrehajtani, "megtisztítja" az állami bürokráciát, sürgősen megbüntetve a háborús bűnösöket és az Antonescu fasiszta kormánya alatt elkövetett háborús bűnökért felelősőket.[11]
Miniszterelnökként
Groza már miniszterelnöksége első napjaiban learatta első nagy sikerét. 1945. március 10-én a Szovjetunió beleegyezett abba, hogy átadja Észak-Erdélyt, több mint 45 000 km²-t, amely a második bécsi döntés következtében 1940 óta Magyarországhoz tartozott. Groza megígérte, hogy az újonnan szerzett területeken tiszteletben tartják a nemzeti kisebbségek jogait, míg Sztálin kijelentette, hogy a Rădescu által vezetett előző kormány annyira szabadjára engedte a régióban a szabotázst és a terrorizmust, hogy képtelenség lenne a területet Romániának engedni. Ennek eredménye az lett, hogy a szovjet kormány csak azután döntött a román kormány kérésének elfogadásáról, hogy Groza kezeskedett a nemzeti kisebbségek jogaiért. Erdély megszerzése az újonnan alakuló Groza-rezsim nagy dicsőségének számított.[12]
Groza nyilatkozataiban a román–magyar történelmi megbékélés elkötelezettjeként tüntette fel önmagát. A Magyar Népi Szövetség kolozsvári kongresszusán azt ígérte a magyar kisebbségnek, hogy egyenrangú állampolgárai lesznek Romániának, ugyanakkor a határok „légiesítésével” szabadon fenntarthatják magyarországi kapcsolataikat; ennek a beszédnek a napján viszont Teohari Georgescu belügyminiszter elrendelte a határok fokozottabb őrizetét.[13]
Groza reformjaival tovább erősítette a kormányáról alkotott jó képet, miközben erősítette kapcsolatait a kommunista párttal. A kormányzati bürokrácia egyszerűsítésére törekedett, és az erdélyi részen három városban elmozdította a prefektust, köztük a régió nem hivatalos fővárosában, Kolozsváron. Az elmozdított prefektusok helyére Groza nevezett ki újakat, hogy erősítse a kormányhű elemeket a helyi közigazgatásban. Groza ezenkívül több földreform-programot hirdetett, amely a katonáknak kedvezett, akik kisajátíthatták és újraoszthatták az ötven hektár feletti birtokrészeket, valamint az árulók és távollevők földjét, illetve azokét, akik együttműködtek a háború alatti román kormánnyal, a Horthy- és Szálasi-rendszerrel vagy a nemzetiszocialista Németországgal.[14]
Noha igyekezett liberálisként feltüntetni önmagát, Groza több olyan reformot hajtott cégre, amelynek célja az volt, hogy korlátozza a nemzeti tömegtájékoztatást. Miniszterelnökségének első hónapjában Groza betiltotta a Romania Nouă című népszerű napilapot, amely közel állt a Nemzeti Parasztpárt vezetőjéhez, Iuliu Maniuhoz, mivel nem értett egyet Groza reformjaival. A kinevezése utáni egy hónap alatt Groza több mint kilenc vidéki újságot és több más sajtóterméket szüntetett meg, amelyeket szerinte olyanok állítottak elő, akik "kiszolgálták a fasizmust és hitlerizmust".[15] 1946 februárjában Petru Groza azt nyilatkozta egy amerikai tudósítónak, hogy „nem vagyunk még abban a helyzetben, hogy teljes szabadságot biztosítsunk a sajtónak”, majd 1946 márciusában megszületett az a törvény, amely a tájékoztatási minisztériumról rendelkezett, melynek feladata volt „irányítani, szervezni és ellenőrizni a sajtó, a rádió, a film stb. minden információs tevékenységét”.[16]
A következő lépés az volt, hogy korlátozta a megengedett pártok számát. Noha Groza csak arra tett ígéretet, hogy a kormányhivatalokból és a diplomáciai testületekben végez tisztogatást, 1947 júniusában politikai szervezeteket kezdett üldözni, így például a Tămădău-ügy után letartóztatta a Nemzeti Parasztpárt több kulcsfiguráját és életfogytiglani börtönre ítélte Maniut „a román nép ellen elkövetett politikai bűneiért”.[10] Ugyanennek az évnek az augusztusában feloszlatták a Nemzeti Parasztpártot és a Nemzeti Liberális Pártot, majd 1948-ban a Román Munkáspárt belépett a kormánykoalícióba, így a politikai ellenzék gyakorlatilag minimálisra apadt.[8]
Miniszterelnökként Groza összeütközésbe került a Mihály király vezette monarchistákkal. Noha a királynak csak névleges volt a hatalma, a hagyományos román monarchiát jelképezte, és 1945-ben lemondásra szólította fel Grozát. A király fenntartotta, hogy Romániának a jaltai egyezmények értelmében meg kell engednie az Egyesült Államoknak, az Egyesült Királyságnak és a Szovjetuniónak, hogy részt vegyenek a háború utáni kormány felállításában, és hogy a Groza-félénél szélesebb koalícióra van szükség. Groza röviden elutasította a kérést és kettejük kapcsolata a következő években is feszült maradt, így például szemben álltak a háborús bűnösök elítélésének és Sztálin díszpolgárrá avatásának kérdésében is.[17] Végül 1947 decemberében Gheorghiu-Dej és Groza nyomást gyakoroltak a királyra, hogy mondjon le a trónról, megszüntetve ezzel a román monarchiát és kikiáltva a népköztársaságot.
Emlékezete
Grozát 1952-ben Gheorghiu-Dej követte a kormány élén, Groza pedig az államelnöki posztot töltötte be 1958-ig, amikor is egy gyomorműtét következtében meghalt.[3] Noha soha nem volt a kommunista párt tagja, Groza hozzájárult a kommunista rendszer hatalomrajutásához Romániában. Azzal, hogy mérsékelt távolságot tartott a szovjetektől és a kommunista vezetőktől, Groza lehetővé tette a szélesebb bázis kialakítását, és a sajtó és politikai szervezetek korlátozásával minimálisra csökkentette az ellenzéket. A király lemondatásával és a népköztársaság kikiáltásával Groza lehetővé tette az átmenetet a későbbi Gheorghiu-Dej vezette kommunista rendszer felé.
Vaskohsziklás (Ștei) bányaváros az ő tiszteletére kapta a Dr. Petru Groza nevet, amelyet az 1989-es romániai forradalomig tartott meg.
1990-ben lebontották a bukaresti és dévai szobrát, majd ez utóbbit 2007-ben szülőfalujában újra felállították.
Kapcsolódó cikkek
Jegyzetek
- ↑ Beke, György. „Petru Groza faluja”. Hitel 2002 (április). (Hozzáférés: 2008. október 20.)
- ↑ a b c d e f g Cioroianu, 6.1.1 (p.149-150)
- ↑ a b c d "Petru Groza of Rumania Dies; Chief of State of Red Regime, 72", in The New York Times, January 8, 1958; ProQuest Historical Newspapers - The New York Times (1851-2002), p.47
- ↑ Beke, György: Petru Groza faluja. (Hozzáférés: 2008. október 20.)
- ↑ Cioroianu, 6.1.2 (p.150-152)
- ↑ Liliana Saiu, The Great Powers and Rumania, 1944-1946, Columbia University Press, New York City, 1992, p.39
- ↑ a b c d e f Cioroianu, 6.1.3 (p.152-159)
- ↑ a b c d R. J. Crampton, Eastern Europe in the Twentieth Century - And After, Routledge, New York City, 1997, p.229, 231
- ↑ Paul Winkler, "Interim Government", in The Washington Post, March 22, 1945; ProQuest Historical Newspapers, The Washington Post (1877-1989), p.6
- ↑ a b Stephen Fischer-Galați, The New Rumania: From People's Democracy to Socialist Republic, Massachusetts Institute of Technology Press, Cambridge, 1967, p. 29-30, 35
- ↑ "Groza Pledges Order", in The New York Times, March 8, 1945; ProQuest Historical Newspapers, The New York Times (1851-2002), p.4
- ↑ "Transylvanian Area Restored to Romanians", in The Chicago Daily Tribune, March 11, 1945; ProQuest Historical Newspapers, Chicago Tribune (1849–1985), p.8
- ↑ Tófalvi, Zoltán. „1956 erdélyi mártírjai”. Kortárs 2001 (12). (Hozzáférés: 2008. október 26.)
- ↑ "Sweeping Reform Begins in Rumania", in The New York Times, March 12, 1945; ProQuest Historical Newspapers, The New York Times (1851-2002), p.5
- ↑ C. L. Sulzberger, "2 Moves by Groza Spurring Reforms", in The New York Times, March 25, 1945; ProQuest Historical Newspapers, The New York Times (1851-2002), p.16
- ↑ Marino, Adrian. „Cenzúra Romániában”. Korunk 2001 (9). (Hozzáférés: 2008. október 26.)
- ↑ W. H. Lawrence, "Chamber Ratifies Rumanian Treaty", in The New York Times, August 24, 1947; ProQuest Historical Newspapers, The New York Times (1851-2002), p.43
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Petru Groza című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Irodalom
- Adrian Cioroianu, Pe umerii lui Marx. O introducere în istoria comunismului românesc (Marx vállain. Bevezetés a román kommunizmus történetébe), Editura Curtea Veche, Bukarest, 2005