Nikisch Artúr
| Nikisch Artúr | |
| Nikisch Artúr 1901-ben | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1855. október 12. Lébényszentmiklós |
| Elhunyt | 1922. január 23. (66 évesen) Lipcse |
| Sírhely | Leipzig South Cemetery |
| Gyermekei | Mitja Nikisch |
| Iskolái | Bécsi Zene- és Előadó-művészeti Egyetem (–1873) |
| Pályafutás | |
| Műfajok | komolyzene |
| Hangszer | |
| Tevékenység | karmester |
| Kiadók | Deutsche Grammophon |
A Wikimédia Commons tartalmaz Nikisch Artúr témájú médiaállományokat. | |
Nikisch Artúr (Lébényszentmiklós, 1855. október 12. – Lipcse, 1922. január 23.) magyar karmester. Főként a romantikus német és orosz (Wagner, Schumann, Bruckner, Brahms, Liszt, Csajkovszkij) mesterek műveinek volt kiváló előadója, de sokat tett kortársai (Reger, Mahler, Richard Strauss) műveinek népszerűsítéséért is.
Életpályája
[szerkesztés]1866 és 1873 között a bécsi konzervatóriumban Joseph Hellmesberger és Felix Otto Dessoff tanítványa volt. 1874-től hegedűsként a bécsi udvari operaház zenekarának tagja volt. 1878-ban a lipcsei városi színház karvezetője és másodkarmestere lett, első karmestere lett. 1889-ben az USA-ba utazott, ahol a Bostoni Szimfonikus Zenekar karmestere lett, és vendégkarmesterként is több helyen szerepelt. 1893–tól 1895-ig Zichy Géza meghívására a budapesti Operaház igazgatója és karmestere volt, közben Londonban vendégszerepelt. 1895-től a lipcsei Gewandhaus Zenekar karnagya volt, és emellett a Berlini Filharmonikusok Zenekarának vezetését is élete végéig ellátta. 1897-ben a hamburgi filharmonikus koncertek vezetője lett. 1902-től 1907-ig Lipcsében a konzervatórium tanára, 1905–1906-ban operai karnagy volt. Hangversenykörútjai során az USA-ban és Európa szinte valamennyi nagyvárosában fellépett. Az ő nevéhez fűződik az egyik első olyan hangfelvétel, ami egy teljes szimfóniát tartalmaz elejétől végéig: 1913 őszén a Berlini Filharmonikusokkal Beethoven 5. szimfóniáját rögzítették. 1922. január 23-án halt meg Lipcsében.
Források
[szerkesztés]- Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967–1994. [1]