Ferencsik János

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ferencsik János
Ferencsik János (balra) Melis György és Házy Erzsébet operaénekesek társaságában (1982)
Ferencsik János (balra) Melis György és Házy Erzsébet operaénekesek társaságában (1982)
Életrajzi adatok
Született 1907. január 18.
Budapest
Elhunyt 1984. június 12. (77 évesen)
Budapest
Pályafutás
Díjak
Tevékenység karmester, főiskolai tanár
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ferencsik János témájú médiaállományokat.

Ferencsik János (Budapest, 1907. január 18. – Budapest, 1984. június 12.) magyar karmester, korrepetitor, az Operaház főzeneigazgatója (1957–1973, 1978–1984[1]) és a Magyar Állami Hangversenyzenekar vezetője (1953-tól haláláig),[1] a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának elnök-karnagya; a Nemzeti Zenede tanára, főiskolai tanár.

Élete[szerkesztés]

Ferencsik János István (gyermekkorában Pityunak szólították) édesapja, miniszteri számtanácsos az I. világháborúban, 1915-ben, az olasz fronton esett el. Édesanyja Pityut és öccsét hadiárvaként, nagy szegénységben nevelte fel. 10 éves korától Bodrogi Lajos alsó-krisztinavárosi egyházi karnagy foglalkozott vele, az orgonajáték mellett a klasszikus összhangzattan rejtelmeibe is beavatta. Hegedűtanulmányait Hoppe István, az akkori Városi (ma Erkel) Színház koncertmestere irányította. Később Sugár Viktor felvette a Nemzeti Zenedébe. Lajtha László professzortól tanult zeneszerzést, Fleischer Antal karmester hangszerelésre és partitúraolvasásra tanította. 1925-ben érettségizett, 1927-ben végzett a Nemzeti Zenedében, s még abban az évben az Operaház fizetés nélküli korrepetitora lett.

1930-ban vezényelt először nyilvánosan (Rimszkij-Korszakov: Seherezádé, balett, bemutató előadás). 1930-1931-ben a Bayreuthi Ünnepi Játékok korrepetitora, s ott volt Arturo Toscanini minden zenekari próbáján. Később több nyarat töltött Salzburgban, aktív zenei munkával. 1930-tól tanított a Nemzeti Zenedében, kezdetben énekeseket korrepetált, később átvette Fleischer Antaltól a karmesterképző irányítását.

1932-től hangversenyezett a Székesfővárosi Zenekarral; több mint ezerkétszázszor dirigálta e zenekart, ill. utódját, az Állami Hangversenyzenekart. 1936-ban, Liszt Ferenc halálának 50. évfordulóján Bayreuthban, az Operaház együttese élén a Szent Erzsébet legendáját dirigálta, a következő évben Kölnben Beethoven Fideliót vezényelte. 1938-tól már sokat vezényelt Bécsben és Budapesten is olyan szólistákkal, mint Bronislav Huberman és Szigeti József hegedűművész.

1940-ben Bartók Béla és Pásztory Ditta búcsúhangversenyét vezényelte a Zeneakadémián. 1942-ben a milánói Scalában dirigálta A csodálatos mandarint, három évvel megelőzve a budapesti előadást.

A nyilas uralom alatt nem nyúlt a karmesteri pálcához. 1945. március 10-én és 11-én az Erzsébetvárosi Körben vezényelte a Székesfővárosi Zenekart, március 17-én és 18-án a bombasérült Zeneakadémián; mindegyik koncertjén szerepelt Bartók egy-egy műve. 1945-től a Rádiózenekar vezetője. 1945 decemberében vezényletével bemutatták Bartók Béla A csodálatos mandarin c. színpadi művét.

1946-ban Bécsben vezényelt, és az újjászervezett Székesfővárosi Zenekarral Prágában. 1948-tól 1950-ig állandó kapcsolatban állt a bécsi operatársulattal. Vezényelte a Lohengrint, az Aidát, a Traviatát, a Don Carlost, az Otellót, a Tannhäusert, a Don Giovannit, a Carment, a Figaro házasságát, a Turandotot, a Borisz Godunovot, A bolygó hollandit, a Rigolettót stb.

1953-tól az operaház és az Állami Hangversenyzenekar főzeneigazgatója. 1950 utáni első nyugati útjára csak 1957-ben került sor. Ettől kezdve beutazta az egész világot: Afrika kivételével valamennyi földrészen járt. Kétévenként hosszan tartó körútra indult az Állami Hangversenyzenekarral az NSZK városaiba, Angliába, Ausztriába, Olaszországba, Svájcba; gyakran szerepeltek a Szovjetunióban. Többször járt az USA-ban, Kanadában, Dél-Amerikában, Japánban és Ausztráliában.

Ferencsik János sírja Budapesten. Farkasréti temető: 25-10-13/14. Borsos Miklós alkotása.

Művészi alkatához a bécsi klasszikusok álltak a legközelebb, és mindenek fölött a két legnagyobb modern magyar zeneszerző: Bartók és Kodály Zoltán. Az új muzsika befogadója és tolmácsolója volt. Bartók Béla, Kodály Zoltán, Weiner Leó, Lajtha László és Dohnányi Ernő mellett 28 kortárs magyar zeneszerző műveit mutatta be. Ő adta elő Ránki György Pomádé királyát, Leoš Janáček Katja Kabanováját, Alban Berg Wozzeckjét, Benjamin Britten Peter Grimesját, Humperdinck, Poldini, F. Schmidt, Rimszkij-Korszakov, Wolf-Ferrari, Siklós, Polgár műveit is.

A zenekultúrának egyik legkimagaslóbb alakja, művészetét rendkívüli stílusbiztonság, a nemes előadói hagyományok továbbvitele jellemzi. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar zene nemzetközi népszerűsítésével is. Neve fémjelzi (Klemperer mellett) a budapesti operaház háború utáni működését. Lemezfelvételei külföldi kitüntetésekben részesültek.

Emlékplakett[szerkesztés]

1986-ban alapították Forgách József balettművész kezdeményezésére a Ferencsik János-emlékdíjat, amelyet először 1987. január 18-án (a karmester születésének 80. évfordulóján) adtak át. Az emléklap tervezése Reich Károly munkája; kiemelkedő hangszeres művészeknek és karmestereknek ítélik oda.[2] Páratlan években a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (korábban Állami Hangversenyzenekar, ÁHZ), páros években pedig a Magyar Állami Operaház Zenekarának tagja kaphatja meg az évad legjobb művészi teljesítményéért és példamutató emberi magatartásáért. 2004-től minden évben a Magyar Állami Operaház Zenekarának egy tagja kaphatja. Alapításakor a díjazott egy hónapos külföldi tanulmányúton vehetett részt.[3]

Magánélet[szerkesztés]

Köztudott volt róla homoszexualitása,[4] amelyet legtöbb hasonló orientációjú prominens kortársával szemben igen bátran és öntudatosan viselt, noha életformájával sosem lépett a nyilvánosság elé. Mivel Ferencsik János generációjának (Solti, Fricsay, Széll stb.) egyetlen olyan magyar karmester-óriása volt, aki nem hagyta el az országot, a korszak kultúrpolitikusai szokatlanul toleránsan álltak Ferencsik másságához.

Díjai, kitüntetései[szerkesztés]

Híres mondatok[szerkesztés]

„A művészetben és a szerelemben nem szabad hazudni!”

„Szeretkezni nőkkel is lehet, de szeretni csak férfiakat érdemes.” [forrás?]

Források és ajánlott irodalom[szerkesztés]

  • Bónis Ferenc: Tizenhárom találkozás Ferencsik Jánossal. Zeneműkiadó, 1984 ISBN 963-330-556-X
  • Fejér Gábor: Ferencsik János, az ember és művész portréja + Gábor István: Beszélgetések Ferencsik Jánossal. Műszaki, 1984 ISBN 963-10-6459-X
  • Gábor István: A BHZ-tól az ÁHZ-ig. Budapest, 1984. Zeneműkiadó. ISBN 9633305187
  • Schulhof, Belle: Budapest/New York. Egy impresszárió a zenei világban Cserépfalvi, 1990 ISBN 963-02-7452-3
  • Várnai Péter: Ferencsik János. (Hozzáférés: 2010. szeptember 20.)