Pierre Monteux

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Pierre Monteux
Pierre Monteux 1933-ban
Pierre Monteux 1933-ban
Született 1875. április 4.[1][2][3][4][5][6]
Párizs[7]
Elhunyt 1964. július 1. (89 évesen)[1][8][2][3][4][5][6]
Hancock
Állampolgársága
Gyermekei Claude Monteux
Foglalkozása karmester
Iskolái Párizsi Konzervatórium
Kitüntetései Royal Philharmonic Society Gold Medal (1963)
A Wikimédia Commons tartalmaz Pierre Monteux témájú médiaállományokat.

Pierre Benjamin Monteux (Párizs 1875. április 4. – Hancock, Maine, USA 1964. július 1.) francia–amerikai karmester.

Monteux-t a francia, orosz zene egyik legkiválóbb karmestereként ismerték, a világ jelentős zenekarai fogadták szívesen interpretációit. Hegedű és brácsa tanulmányai után egy évtizedig zenekari zenész, alkalmanként kap karmesteri feladatot, majd 1907-től Szergej Gyagilev társulatával, az Orosz Balett-tel számos mű ősbemutatóját vezényelte, köztük Igor Stravinsky táncjátékait, a Tavaszi áldozatot, a Petruskát valamint Ravel balettjét, a Daphnis és Chloét, és Debussy Játékok című balettjét. A New York-i Metropolitan Opera karmestere majd a Bostoni Szimfonikus Zenekar vezetője, az Amszterdami Concertgebouw Zenekara és az Orchestre Symphonique de Paris karmestere. 1936 és 1952 között a San Franciscoi Szimfonikus Zenekar vezetője, és egész magas életkorban, nyolcvanhat évesen elfogadta a Londoni Szimfonikus Zenekar vezető karmesteri posztját.[9]

Élete[szerkesztés]

Tanulmányai[szerkesztés]

Monteux a Párizsi Konzervatórium hallgatójaként hegedűt, zeneszerzést, zeneelméletet tanult. A konzervatóriumi évei alatt szervezett kisebb zenekarral a szólistaként fellépő Alfred Cortot-t kísérték, 1889 és 1892 között a Folies Bergère zenekarában játszott,[10] később George Gershwinnek úgy emlékezett vissza erre, mint a ritmusérzékének formálását a tánczene előadásának is köszönhette.[11] A hegedűtanulás mellett áttért brácsára, Saint-Saëns Szeptettjének ősbemutatóján a szerzővel együtt vett részt.[10] Monteux csatlakozott a Geloso Quartet-hez, a vonósnégyessel Fauré II. zongora kvartettje előadásakor Fauré játszotta a zongora szólamot, később a vonósnégyessel Bécsben egy házi hangverseny alkalmával Brahms jelenlétében adták elő Brahms egyik vonósnégyesét.[12] A Párizsi Konzervatóriumban 1896-ban fejezte be tanulmányait, még ugyanabban az évben a Konzervatórium hegedűversenyén Jacques Thibaud-val megosztva nyert első díjat.[13]

Karmester[szerkesztés]

Monteux (jobbról a második) Johannes Wolff, Gustave Lijon és André Dulaurons vonósnégyese tagjaként, szemben Edvard Grieg, 1900. körül

Pályája elején részben zenekari zenész, részben kamarazenész. Monteux a Geloso Quartet tagja maradt egészen 1911-ig, ugyanakkor az Opéra-Comique zenekarában játszott, emellett nyáron a Bayreuthi Ünnepi Játékok zenekarában Hans Richter vezénylete alatt a brácsaszólam vezetője, Párizsban Hector Berlioz Harold Itáliában című művében a brácsa szólót játszotta.[13]

Egyik első karmesteri feladata Saint-Saëns oratóriumának La lyre et la harpe bemutatója volt, a bemutatón Saint-Saëns játszotta az orgona szólamot. Monteux 1902-től a tengerparti Dieppe kaszinójában a zenekar karmestere, majd a zenekar vezetője lett.

Az Orosz Balett-tel 1911-ben Párizsban Gyagilev megbízására Stravinsky balettjének, a Petruska ősbemutatójának karmestere.[14] Az előadás során három egyfelvonásos balettet adtak elő, a Petruska mellett a Le Spectre de la Rose-t és Rimszkij-Korszakov Seherezádé szvitjéből készült balettadaptációt. Londoni bemutatkozásuk után 1911 és 1912-ben az Orosz Balett európai turnéjának vezető karmestere, a balett-társulattal fellépett Bécsben, Budapesten, Prágában és Berlinben is. 1916-ban az Orosz Balett észak-amerikai turnéjának karmestere, majd a turné végén New Yorkban a Metropolitantől felkínált hároméves szerződést elfogadta, és a Metropolitan Opera francia repertoárjának karmestere lett.

A New York-i Metropolitanben (1916-1919) Monteux vezényelte a francia operákat, köztük Gounod Faust, Bizet Carmen és Saint-Saëns operája, a Sámson és Delila. A MET-ben olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Enrico Caruso, Geraldine Farrar, Louise Homer és Giovanni Martinelli. A már repertoáron levő darabokon kívül Monteux a karmestere Rimsky-Korsakov Aranykakas amerikai bemutatójának,[15] valamint Stravinsky Petruska amerikai bemutatójának is, ezúttal már nem az Orosz Balett-tel, hanem a MET produkciójában.

1919-ben, negyvennégy éves korában Monteux elvállalta a Bostoni Szimfonikus Zenekar vezető karmesteri posztját,[16] azt megelőzően 1917-ben a németellenes hangulat miatt a Bostoni Szimfonikus Zenekar vezetőjét, Karl Muckot lemondatták posztjáról,[17] valamint huszonnégy német származású zenekari tagot is elküldtek. Monteux a legkülönbözőbb zenei hátterű zenészeket hallgatta meg, hogy újjáalakítsa a zenekart, mely színvonalát sikeresen feljavította, a bostoni koncertek során amerikai, angol és francia szerzők műveit mutatta be.

Bostoni szerződése lezárulása után 1924-től tíz éven át az Amszterdami Concertgebouw Zenekar karmestere a zenekar vezetője, Willem Mengelberg mellett, a zenekarral egy évadban megközelítőleg 50-60 koncertet adott, valamint számos operaelőadást vezényelt. Monteux Mengelberg-től eltérően rendkívül kényesen betartotta a zeneszerzői instrukciókat.

Amszterdami feladatai mellett ugyanakkor 1929-től 1938-ig rendszeresen vezényelte Párizsban az 1928-ban alapított Orchestre Symphonique de Paris zenekarát is, az első évadban Monteux vezényelte Stravinsky műveinek összes koncertjét, a zenekar 1930-as és 1931-es európai turnéján Hollandiában, Németországban Monteux nagy sikerrel lépett fel.

Pierre Monteux és Peter Brook a Metropolitan Operaban, New York, 1953

A San Francisco-i Szimfonikus Zenekart, (SFSO) először 1931-ben vezényelte, majd 1935-ben elvállalta a zenekar vezető karmesteri posztját (1935-1952). Monteux-nek meg kellett birkóznia számos nehézséggel, egyfelől a hollywoodi stúdiók számos jobban fizetett feladata elcsábította a zenekar tagjait, ugyanakkor a zenész szakszervezet csak helybeli zenészek alkalmazását engedélyezte.[18] Mindezek ellenére a zenekar színvonalát fokozatosan fel tudta javítani, vezetése alatt az együttes számára olyan vendégkarmestereket tudott megnyerni, mint John Barbirolli, Thomas Beecham, Otto Klemperer, Leopold Stokowski és Igor Stravinsky, valamint kiváló zongoristákat, mint George Gershwin, Sergey Rachmaninov, Arthur Rubinstein és Artur Schnabel, és hegedűművészeket, mint Jasha Heifetz, Yehudi Menuhin valamint a fiatal Isaac Stern.

A San Franciscó-i Szimfonikusok öt hónapos évadja mellett tovább vezényelte Párizsban a Orchestre Symphonique de Paris zenekarát, valamint 1937-től Toscanini újonnan alakított együttesét, az NBC Szimfonikus Zenekart is New Yorkban.[19] A San Franciscó-i Szimfonikusoknál betöltött tizenhét éves vezetői posztja mellett számos zenekar vendég karmestere szinte a világ minden pontján.

Magas életkorban, nyolcvanhat évesen 1960-ban elfogadta a Londoni Szimfonikus Zenekar felkérését, és az együttes vezetője lett, vezényelte három éven át 1964-ben bekövetkezett haláláig.

Tanár[szerkesztés]

1932-ben Párizsban általa elindított karmesterképzést Franciaország déli részén fekvő Les Baux-ban levő otthonában folytatta. Majd 1942-től amerikai állampolgárként az USA-ban Hancock-ban (Maine) megalakított karmesterképzőjének - Pierre Monteux School - neves tanítványai között volt Igor Markevitch, Neville Marriner, André Previn, Lorin Maazel, Seiji Ozawa és David Zinman. A Hancock-ban áltata alapított iskola Monteux halála után is tovább működik.[20]

Művészete[szerkesztés]

Monteux-re a Decca producere, John Culshaw a következőképp emlékszik vissza: „Monteux az a ritka jelenség volt, amit nem minden karmesterről lehet elmondani, azaz egy karmester, akit szerettek a zenekarok.... ha legendának nevezzük, még mindig alulértékeljük”.[21] Toscanini véleménye szerint Monteux pálcatechnikája az általa megtapasztalt legjobbak között volt.[22] Toscaninihez hasonlóan Monteux is a hagyományos zenekari ülésrendet szerette, - azaz a két hegedűszólam a karmester ball, illetve jobb oldalán van – véleménye szerint ezáltal a vonószenekari részleteket így jobban hallhatóvá lehet tenni.[23] A partitúrához való hűsége Monteux életrajzírója, John Canarina szerint Klempererhez hasonlítható, még Arturo Toscanini e tekintetben megnyilvánuló szigorán is túltett.[24]

Monteux-t egész pályája alatt zavarta a tény, hogy a francia zene specialistájának tartották, ugyanakkor Monteux a német zenét, mindenekelőtt Brahms műveit szerette a legjobban, viszont ettől a ténytől a lemeztársaságok eltekintettek. Monteux másik életrajzírója, Jean-Philippe Mousnier Monteux több mint 300 koncertprogramjának összeállítását elemezve, rámutat, a leggyakrabban játszott művek között César Franck d moll, Fantasztikus szimfóniája, Beethoven VII. és Csajkovszkij V. és VI. valamint Brahms I. és II. szimfóniája volt.

Lemezei[szerkesztés]

Monteux nem kedvelte a lemezkészítést, mely szerinte az előadói spontaneitást elveszíti, ennek ellenére jelentős felvételeket hagyott hátra. Monteux idejében nem igen volt szokás élő produkciók lemezfelvételét közreadni, ugyanakkor Monteux a koncerttermek akusztikai körülményeit jobban szerette, mint a stúdiók akusztikáját. Néhány élő felvétele fennmaradt, melyeket jelenleg CD-n adnak közre.[25]

Díjai[szerkesztés]

Számos díj mellett 1963-ban a legjelentősebb angol zenei díjat a Royal Philharmonic Society Arany Medálját adományozták Pierre Monteux-nek.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 28.)
  2. a b BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. a b Find A Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. a b International Music Score Library Project. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  7. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Монтё Пьер, 2015. szeptember 28.
  8. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Монтё Пьер, 2015. szeptember 27.
  9. Pierre Monteux, Encyclopædia Britannica
  10. a b Canarina, p. 21
  11. Swain, Jonathan. "Pierre Monteux Edition", Gramophone, September 1994, p. 131
  12. Canarina, p. 24
  13. a b Cooper, Martin, José A Bowen and Charles Barber "Monteux, Pierre", Grove Music Online, Oxford Music Online, accessed 16 March 2012 (subscription required)
  14. Canarina, p. 31.
  15. FANTASTIC 'COQ D'OR' A HIT AT PREMIERE; Russian Pantomime, with Its Novel Music, Amuses and Charms at Metropolitan. DANCERS MIME FAIRY TALE Star Singers, Hidden Among Choristers on "Bleachers," Are Rec ognized Only by Their Voices. Fifteen Recalls March 07, 1918. The New York Times
  16. Canarina, p. 65
  17. Jacobs, p. 159
  18. Canarina, pp. 120 and 122–123
  19. RADIO ORCHESTRA MAKES DEBUT HERE; NBC's New Symphonic Group, Led by Monteux, Is Heard at Radio City Studios FIRST OF SPECIAL SERIES Leader's Brilliant Readings and Technical Excellence Distinguish the Event Occupied Listening Room Had Orchestral Effect Orchestra Meets Test Readings Are Superb OLIN DOWNES; November 14, 1937
  20. Pierre Monteux School
  21. Culshaw, p. 144.
  22. Morrison, p. 135.
  23. Monteux's view on the layout of first and second violins was shared by, among others, Klemperer and Boult; the latter wrote, "I am in a small minority. However, on my side are (Bruno) Walter, Monteux, Klemperer and a few others, including Toscanini..."
  24. Canarina, p. 83.
  25. Achenbach, Andrew. "Orchestral Reissues", Gramophone, May 2006, p. 83.

Források[szerkesztés]

  • Boult, Adrian. My Own Trumpet. London: Hamish Hamilton (1973). ISBN 978-0-241-02445-4 
  • Boult, Adrian. Boult on Music. London: Toccata Press (1983). ISBN 978-0-907689-03-4 
  • Buckle, Richard. Nijinsky. Harmodsworth (UK): Penguin Books (1975). ISBN 978-0-14-003782-1 
  • Canarina, John. Pierre Monteux, Maître. Pompton Plains, New Jersey: Amadeus Press (2003). ISBN 978-1-57467-082-0 
  • Haggin, B H. 35 Years of Music. New York: Horizon Press (1974). ISBN 978-0-8180-1213-6 
  • Hill, Peter. Stravinsky: The Rite of Spring. Cambridge: Cambridge University Press (2004). ISBN 978-0-521-62714-6 
  • Holoman, D Kern. Charles Munch. New York: Oxford University Press (2012). ISBN 978-0-19-977270-4 
  • Monteux, Doris G. It's All in the Music: The Life and Work of Pierre Monteux. New York: Farrar, Straus and Giroux (1965). OCLC 604146 
  • Monteux, Fifi. Everyone is Someone. New York: Farrar, Straus & Cudahy (1962). OCLC 602036672 
  • Morrison, Richard. Orchestra. London: Faber and Faber (2004). ISBN 978-0-571-21584-3 
  • Mousnier, Jean-Philippe. Pierre Monteux (French nyelven). Paris: l'Harmattan (1999). ISBN 978-2-7384-8404-8 
  • Nichols, Roger. Debussy Remembered. London: Faber (1992). ISBN 978-0-571-15357-2 
  • Nichols, Roger. The Harlequin Years – Music in Paris, 1917–1929. London: Thames and Hudson (2002). ISBN 978-0-500-51095-7 
  • Pitou, Spire. The Paris Opéra: An Encyclopedia of Operas, Ballets, Composers, and Performers – Rococo and Romantic, 1715–1815. Westport, Conn and London: Greenwood Press (1983). OCLC 502171010 
  • Ravel, Maurice. A Ravel Reader: Correspondence, Articles, Interviews. New York: Columbia University Press (1990). ISBN 978-0-231-04962-7 
  • Reid, Charles. Thomas Beecham – An Independent Biography. London: Victor Gollancz (1961). OCLC 500565141 
  • Reid, Charles. Malcolm Sargent. London: Hamish Hamilton (1968). OCLC 603636443 
  • Scheijen, Sjeng. Diaghilev – A Life. Oxford: Oxford University Press (2009). ISBN 978-0-19-975149-5 
  • Schneider, David. The San Francisco Symphony – Music, Maestros, and Musicians. Novato, California: Presidio Press (1983). ISBN 089141181X 
  • Schonberg, Harold C.. Facing the Music. New York: Summit Books (1981). ISBN 978-0-671-25406-3 
  • Shore, Bernard. The Orchestra Speaks. London: Longmans (1938). OCLC 499119110 
  • Stravinsky, Igor. Selected Correspondence, Vol II,. London and Boston: Faber (1986). OCLC 59162701 

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Pierre Monteux című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.