Isaac Stern

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Isaac Stern
Született1920. július 21.[1][2][3][4][5]
Kremenec[6]
Elhunyt2001. szeptember 22. (81 évesen)[1][2][3][4][5]
New York[7][6]
Állampolgárságaamerikai[8]
HázastársaNora Kaye (1948. november – 1949)
GyermekeiDavid Stern
Foglalkozása
IskoláiSan Franciscó-i Konzervatórium (1928–1931)
Kitüntetései
  • Library of Congress Living Legend[9]
  • csillag a Hollywoodi Hírességek Sétányán
  • Sibelius Medal
  • Grammy Award for Best Instrumental Soloist(s) Performance (with orchestra) (1962. május 29.)
  • Grammy Award for Best Instrumental Soloist(s) Performance (with orchestra) (1963. május 15.)
  • Grammy Award for Best Instrumental Soloist(s) Performance (with orchestra) (1965. április 13.)
  • Grammy Award for Best Chamber Music Performance (1971. március 16.)
  • Léonie Sonnings musikpris (1982)
  • Grammy Award for Best Instrumental Soloist(s) Performance (with orchestra) (1982. február 24.)
  • Kennedy Center Honors (1984)[10]
  • Művészeti Wolf-díj (1987)
  • Grammy Lifetime Achievement Award (1987)
  • National Medal of Arts (1991)
  • Royal Philharmonic Society Gold Medal (1991)
  • Elnöki Szabadság-érdemrend (1992)
  • Grammy Award for Best Chamber Music Performance (1992. február 25.)
  • Gramophone-életműdíj (1999)
  • Polar Music Prize (2000)
Halál okaszívelégtelenség
A Wikimédia Commons tartalmaz Isaac Stern témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Isaac Stern (Kremenec, Ukrajna, 1920. július 21. – New York, 2001. szeptember 22.) a 20. század egyik legjelentősebb hegedűművésze, kora világszerte egyik legkeresettebb muzsikusa.

Élete[szerkesztés]

Isaac Stern, 1979

1921-ben szüleivel, Solomon és Clara Sternnel kivándorolt az USA-ba. Édesanyja, aki a Szentpétervári Konzervatóriumban tanult énekelni, hétéves korától zongorázni tanította. Egy ifjú szomszédja hegedűjátékát hallva döntött a hegedű mellett.

Egy támogatója segítségével San Francisco (Kalifornia) konzervatóriumában képezte magát Robert Pollack, Nathan Abas és Naum Blinder irányításával.[11][12] 1936-ban a San Francisco Symphony zenekarral, Pierre Monteux vezényletével, Camille Saint-Saëns Harmadik hegedűversenyével debütált. Néhány hónappal később Csajkovszkij Hegedűversenyét adta elő a Los Angeles Philharmonicsszel, Otto Klemperer dirigálásával. 1937-ben átment a keleti partra, hogy a New York-i Városházán is fellépjen. Itt órákat is vett Louis Persingertől és Yehudi Menuhintól.

1939-ben felfogadta a legendás impresszárió-menedzsert, Sol Hurokot, aki úgyszólván apja helyett apja lett. Az elkövetkező tíz év alatt Stern kora egyik legkeresettebb muzsikusává vált: már 1939-ben hét hónap alatt 120 koncertet adott USA-, Európa- és Dél-Amerika-szerte.

1960-ban a Carnegie Hall lepusztult épületét le akarták bontani, hogy helyére irodaházat építsenek. Stern létrehozott egy csoportot, amely az 1891-ben emelt történelmi épület megőrzéséért küzdött. Sikerült rávennie New York városát, hogy ötmillió dolláros összegért megvásárolja az épületet, és bérbe adja az ő elnöksége alatt működő jótékonysági szervezetnek. 1962-ben a Carnegie Hall történelmi emlékmű státuszba került. Az épület 1986-os helyreállításakor hálából annak fő hangversenytermét „Isaac Stern Auditorium”-nak nevezték el. 1991-ben nagy koncerttel ünnepelték az intézmény fennállásának 100. évfordulóját.

Klasszikus zenei tevékenységén kívül a Maótól Mozartig című dokumentumfilm is növelte Stern ismertségét, amely beszámol tanári és előadóművészi útjáról a Kínai Népköztársaságban. A film elnyerte az 1981-es Oscar-díjat az 1980 legjobb dokumentumfilm kategóriában.

Izraelben gyakran koncertezett. 1973-ban megalapította a Jerusalem Music Centre-t, és az amerikai–izraeli kulturális ösztöndíj-alapítvány elnöke lett. Kamarazenei partnernei között a csellista Leonard Rose-zal számos hangversenyt adott, mint pl. Brahms op. 2-es Kettőskoncertjét hegedűre és gordonkára. Később Eugene Istominnal és Leonard Rose-zal Zongorástriót alkotott, amit Emanuel Ax, Wilhelm Kempff és Yo-Yo Ma közreműködésével megismételt.

Isaac Stern repertoárján a preklasszikus, bécsi klasszika és romantika hegedűirodalma, különösen Brahms, Beethoven és Mendelssohn művei szerepeltek, olyan kortárs zeneszerzőkéivel együtt, mint Samuel Barber, Bartók, Igor Stravinsky, Paul Hindemith vagy Leonard Bernstein.

Stern gondoskodott a zenészutánpótlás kineveléséről, olyan hegedűsökéről, mint például Itzhak Perlman és Pinchas Zukerman, a csellisták közül Yo-Yo Ma, vagy a zongoristák közül Yefim Bronfman.

Az utolsó nagy hegedűsgeneráció tagjaként szinte minden nemzetközi pódiumon otthon volt, évi 200 koncerttel.

Írásai[szerkesztés]

Hegedűi[szerkesztés]

  • Guarneri del Gesù (1737) Vicomte de Panette: 1947-ben vásárolta, és 1994-ben adta el. Jelenlegi tulajdonosa, David Fulton 1996-ban kólcsönadta Vadim Repinnek Ravel és Medtner szonátáinak lemezfelvételére.
  • Guarneri del Gesù (1740): előzőleg Eugène Ysaÿe birtokolta, a beleragasztott címke szövege: This violin was the faithful companion of my career („Ez a hegedű pályám hűséges társa volt“). Stern 1965-ben vette meg, és 1998-ban adta el. 1937 és 1958 között Charles Munch tulajdonában volt. Yehudi Menuhin és Ivry Gitlis is játszottak rajta. A Guarneri del Gesù-kiállításon, New Yorkban 1994-ben mutatták be.
  • Carlo Bergonzi (1733): Sterné 1975-ben lett, majd Paavo Berglund szerezte meg.
  • Giovanni Battista Guadagnini (1750): Sterné 1943 és 1997 között volt.
  • Antonio Stradivari (1728): Kruse-Vormbaum, vagy Kreutzer-Stradivari
  • Giovanni Battista Guadagnini Arma Senkrach (1750) és egy 1754-es modell, ma Boris Belkin birtokolja.
  • Jean Baptist Vuillaume A Cár (1846): 1998 óta a zürichi Oliver Jaques-é, és a New York-i Samuel Zygmuntowicz hegedűkészítő két arról másolt mesterhegedűje.[13]

Díjai, elismerései[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 27.)
  2. ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. ↑ a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ↑ a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ↑ a b Archivio Storico Ricordi. (Hozzáférés: 2020. december 3.)
  7. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)
  8. ↑ LIBRIS, 2012. szeptember 17. (Hozzáférés: 2018. augusztus 24.)
  9. ↑ https://www.loc.gov/about/awards-and-honors/living-legends/isaac-stern/
  10. ↑ San Francisco African American Historical & Cultural Society – Holocaust Center of Northern California – National Japanese American Historical Society: Sixty-two heroes and pioneers of the Western Addition (angol nyelven). San Francisco Redevelopment Agency, 2000
  11. ↑ Isaac Stern recital program, 1931 (angol nyelven). https://sfcmhistoryblog.wordpress.com, 2014. április 9.
  12. ↑ Isaac Stern, Chaim Potok: My First 79 Years (angol nyelven). http://www.worldcat.org
  13. ↑ Jean-Michel Molkhou, Isaac Stern, in Les grands violonistes du XXe siècle. Tome 1- De Kreisler à Kremer, 1875-1947, Buchet Chastel, Párizs, 2011, 213-214. o.
  14. ↑ Member History: Isaac Stern. American Philosophical Society. (Hozzáférés: 2019. február 9.)

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Isaac Stern című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Isaac Stern című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Isaac_Stern&oldid=27053944”