Ugrás a tartalomhoz

A 14. dalai láma díjainak és elismeréseinek listája

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Kongresszusi Aranyérem, melyet a dalai láma 2006-ban kapott

A 14. dalai láma (Tendzin Gyaco) díjainak és elismeréseinek száma meghaladja a százötvenet.[1][2] Ezek között szerepelnek díszpolgári, tiszteletbeli doktori és professzori elismerések, életműdíjak, medálok és aranyérmek. Az egyik legjelentősebb elismerését 1989. december 10-én kapta, amikor a Nobel-békedíjat neki ítélte a svéd Nobel bizottság (lásd lentebb).

Nobel-békedíj

[szerkesztés]

1989. december 10-én a dalai láma elnyerte a Nobel-békedíjat. A bizottság elismerte fáradozását a Tibet szabadságáért folytatott küzdelemben és az erőszak helyett a békés megoldásért tett erőfeszítéseit. A Nobel-bizottság elnöke azt mondta, hogy részben Mahátma Gandhi emlékének szól a díj. Elfogadó beszédében a dalai láma kritizálta Kínát az 1989-es Tienanmen téri diáktüntetések erőszakos elfojtása miatt. Azt mondta, hogy erőfeszítéseik nem voltak hiábavalóak. Beszédének középpontjában az állt, hogy kiemelten fontosnak tartja az erőszakmentességet, valamint reméli, hogy tud majd párbeszédet kezdeményezni Kínával, és sikerül megoldást találni a problémára.[3][4]

2006 óta évente megrendezik a Nobel-békedíjasok világ-csúcstalálkozóját a Nobel-békedíjasok számára. A csúcstalálkozót Vadim Zagladin és a Gorbacsov alapítvány kezdeményezte. A találkozók elnöke az egykori szovjet elnök és Nobel-békedíjas Mihail Gorbacsov, valamint Róma korábbi polgármestere Walter Veltroni. A rendezvényt egy állandó jelleggel működő titkárság szervezi, amelyet 2006-ban alapítottak nonprofit szervezetként. A találkozókat 1999 óta minden évben megtartották.

A 14. világ-csúcstalálkozót 2014 októberében tartották volna a dél-afrikai Fokvárosban. Azonban a rendezvény mégsem került megrendezésre, mert a Nobel-békedíjasok többsége lemondta a találkozót, mintegy tiltakozva az ellen, hogy a dél-afrikai kormány nem adta meg a vízumot (nem először) Tendzin Gyaco-nak, a 14. dalai lámának.[5] A jelentések szerint Kína megköszönte Dél-Afrikának, hogy nem adott vízumot a dalai lámának.[6] A 2014-es világ-csúcstalálkozót végül az év végén tartották meg Rómában.[7]

Díjak, kitüntetések

[szerkesztés]

A dalai láma hivatalos oldalán a következő kitüntetések szerepelnek:[1][2]

Kitüntetései és elismerései:

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Awards & Honors: 2000 - 2013. Dalailama.com. [2015. május 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 22.)
  2. a b Award & Honors: 1957 - 1999. Dalailama.com. [2015. május 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 22.)
  3. Dalai Lama Wins the Nobel Peace Prize. NY Times, 1989. október 6. (Hozzáférés: 2015. május 22.)
  4. The 14th Dalai Lama - Facts. Nobelprize.org. (Hozzáférés: 2015. május 22.)
  5. SA Nobel Peace summit cancelled - reports. News24 , 2014. október 1. [2014. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 1.)
  6. China ‘thanks’ SA over Dalai Lama visa. City Press , 2014. szeptember 5. [2014. szeptember 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 2.)
  7. Peace. Living it!. nobelforpeace-summits.org. [2017. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 23.)
  8. The Prof ML Sondhi Prize for International Politics. Dalailama.com, 2017. április 17. (Hozzáférés: 2017. április 28.)
  9. His Holiness the 14th Dalai Lama visits Macalester, speaks to over 3,500”, themacweekly.com , 2013. március 7. (Hozzáférés: 2013. március 9.) 
  10. The Dalai Lama gives $1.5 million prize money to save malnourished children”, Phayul.com , 2012. május 14.. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. május 15.) 
  11. Roman, Steve. „UT Rector Delivers Dalai Lama's Honorary Doctorate”, Eesti Rahvusringhääling , 2011. augusztus 18. (Hozzáférés: 2011. augusztus 25.) 
  12. The Dalai Lama delivers special lecture at SMU. (Hozzáférés: 2011. május 10.)
  13. Dalai Lama: Simple man, simple message on Ohio visit. [2010. október 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 22.)
  14. His Holiness the Dalai Lama Honoured with Int'l Freedom Conductor Award. [2013. január 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 22.)
  15. CNN.com: Pelosi gives Dalai Lama human rights award. Cnnwire.blogs.cnn.com. [2009. október 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. május 2.)
  16. University of Calgary Archiválva 2013. február 5-i dátummal az Archive.is-en "Honorary Degree Recipients (1966 to 2009) "
  17. Michael Lollar: The Dalai Lama became an honorary citizen of Memphis and Shelby County on Tuesday and left behind a white scarf as a blessing of the Mississippi River.. [2009. szeptember 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 23.)
  18. a b Search - Global Edition - The New York Times. International Herald Tribune, 2009. március 29. (Hozzáférés: 2010. május 2.)
  19. His Holiness the Dalai Lama made honorary citizen of Rome. Tibet Post, 2009. február 9. [2011. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. május 8.)
  20. Doktorzy honoris causa (lengyel nyelven). www.uj.edu.pl. (Hozzáférés: 2011. szeptember 21.)
  21. news.bbc.co.uk, Dalai gets honorary doctorate”, BBC News, 2008. május 20. (Hozzáférés: 2010. május 2.) 
  22. Paris makes Dalai Lama honorary citizen
  23. (AFP) – Apr 21, 2008: Paris makes Dalai Lama, Chinese dissident honorary citizens. Afp.google.com, 2008. április 21. [2008. április 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. május 2.)
  24. Pais, Arthur J.. „The Dalai Lama wins Hofstra University's first Guru Nanak Interfaith prize”, India Abroad, 2008. április 11. (Hozzáférés: 2008. szeptember 25.) 
  25. dalailama.emory.edu - The Dalai Lama as Professor
  26. Public Law 109-287. Frwebgate.access.gpo.gov, 2006. szeptember 27. (Hozzáférés: 2010. május 2.)
  27. Ahimsa Day. JAINpedia . Institute of Jainology. [2015. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 22.)
  28. [1] Archiválva 2008. november 13-i dátummal a Wayback Machine-ben "Dalai Lama charms, uplifts New Jersey"
  29. Exhibit - Buddhist Prayer Wheel. Nova Southeastern University - Library - Events and Exhibits, 2008. augusztus 5. [2012. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 26.)
  30. Voice of America "Dalai Lama Delights in Accepting Honorary Degree from University of Toronto - 2004-04-29 "
  31. Dalai Lama’s Brother Returns to USF[halott link], MASTER OF ARTS IN ASIA PACIFIC STUDIES Archiválva 2012. október 3-i dátummal a Wayback Machine-ben, p. 4
  32. Archivált másolat. [2011. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 22.)
  33. Archivált másolat. [2012. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 22.)